ESZTERGOM XX. évfolyam 1915
1915-01-03 / 1. szám
XX. évfolyam. Esztergom, 1915. január 3. 1. szám. ZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara Ifi fillér. Szerkesztőség 1 : Káptalan-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Káptalan-tér 2. szám. Kéziratok a szerkesztőség-, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Esztergom, 1915. január 2. — Az ország felajánlása. A milleniumi ünnepségek óta annyi embert egyszerre nem látott az esztergomi bazilika, mint Újév napján este, midőn az ország főpapja, dr. Csernoch János bercegprimás Magyarországot Jézus szentséges Szivének oltalmába ajánlotta. Száz év előtt a kis Tirol népe is Napoleon százezernyi hadaitól körülvéve, e védpajzs oltalma alá folyamodott és a szentséges Sziv csodát müveit: megoltalmazta Tirol függetlenségét. Még soha ezeréves történelmünk alatt ennyi ellenség nem állott határaink körül, mint most, midőn az oroszok milliós seregei minden áron keresztül akarnak gázolni a magyar alföld rónaságain. De mig ellenfeleink a brutális számarányban, ágyúikban és gépfegyvereikben bíznak, mi derék katonáink vitézségén kivül az Ur nevében bizunk. Az ő nevében szálltunk harcba a nyugati hitetlenség és a "keleti barbárság és szakadárság ellen. S bár a világháború nemcsak számarányaiban és kiterjedésében, hanem időtartamában is nagyobbméretü lett, mint bárki is gondolta volna — még sem szabad csüggednünk. Ha valakinek van csüggedésre, aggodalomra oka, akkor elsősorban ellenfeleinknek. A báboru öt hónap után is még mindig ellenségeink területén: Oroszországban és Franciaországban folyik. Nálunk pesszimizmusra nincs ok, szinte hitünket kockáztatjuk, ha anyagi és szellemi erőinkre való tekintettel a végső győzelemben kételkedni mernénk. Bizalmunk legerősebb horgonya azonban a szentséges Sziv legyen, melynek érdekeit nem a hitetlen Franciaország, a kalmár Anglia, vagy a barbár Oroszország képviseli, hanem a keresztény Németország és a legkatholikusabb Monarchia. Miként Konstantin császárnak az Ur megmutatta: miféle zászlók jelvénye alatt vezeti seregeit győzelemre, ugy nekünk is megmutatta az újkor hajnalán, hogy a modern világháborúkban mily jelben kell győznünk. A Máriás lobogók mellett seregeink Ausztriából és Magyarországból Jézus szentséges Szivének képével ékesített zászlókkal vonultak csatákba. A lélekemelő ünnepély szónoka dr. Lepold hercegprimási titkár volt. Beszédében ódai lendülettel emelte ki a nagyhorderejű ténykedés jelentőségét, mely Újév estéjén a magyar Sión ormain az egész ország nevében végbement, midőn a szentséges Szívnek felajánlottuk halálmegvetéssel küzdő katonáinkat, a siró özvegyeket, árvákat, ezeréven át annyi baj és veszély közt megőrzött szép hazánkat. Szinte a vizióig emelkedett, midőn lélekben megidézte a felajánláshoz való csatlakozásra szent királyainkat, régi nagy hadvezéreinket és katonáinkat, kik egykor itt Esztergomban jártak. Adja Isten, hogy nem sokára ugyanitt fényes győzelmi ünnepség keretében zenghessük az uj pápa jelmondatát, a Te Deum záradékát: In te Domine speravi, non confundar in aeternum. Uj év, uj értékek. Hősies magatartást tanusitanak a magyar lelkek a harcterek halálos veszedelmeiben és az itthoni munkálkodásban egyaránt. Mégis amiként a harcmezőkön gondos körültekintéssel pótolja a vezetőség a felmerült hiányokat: szállitja a muníciót, gondoskodik élelemről, ruházatról, felszitja a bátorság tüzét és a győzelem alapját képező erös reménységet, úgy az itthoni munkásokban: az adakozókban, az adományok gyűjtőiben, a betegek ápolóiban és a nép vezetőiben is ébren kell tartani azt a nagy áldozatkészséget, azt az önzetlen lelkesedést, mely a közös veszedelem első nagy pillanataiban született meg s azóta napról-napra nyújtja a gyógyító irt a testnek és léleknek fájó sebeire. Az emberi értékek erősen felvillannak, de nagyon gyorsan elhamvadnak és hamuvá válnak. Azért mindazok, akiket ilyen emberi értékek: silány talajú lelkesedés, rövid gyökerű áldozatkészség ragadtak bele a harc véres forgatagába és léptettek fel a mostani fokozatos erősségű jótékony mozgalmakban, hamarosan belefáradnak az áldozatos tettek szokatlan és véget érni nem akaró sorozatába. Béke idején, a megszokott társadalmi munkálkodásban elegendők a kicsinyes inditó okok is arra, hogy kötelességeinket hiven teljesítsük, hogy a munkára nem szoruló egyének — csupa időtöltésből — nagyszerű jótékonykodást gyakoroljanak. A moctani nagy időkben a kötelességérzetnek halálos elszántsággá, az önkéntes jótékonyságnak köteles áldozatkészséggé kell átváltoznia. Most a nagy tettek idejét éljük! A nagy tettekhez nagy erők, törhetetlen lelki energiák szükségesek! Az uj évnek keli meghoznia ezeket a nagy erőket, ezeket a lelki energiákat. Az uj évnek kell uj értékeket beledobnia a lelkek forgatagába, hogy az első fellobbanás pillanatnyi fénye változzék át erős tűzzé, mely képes belevilágítani a szükségnek, a a nyomornak, a fájdalomnak minden sötét zugába. Ismerjük jól egymást a béke idején szokásos széthúzásokból, ellenségeskedésekből, gúnyolódásokból és meg nem értésekből. Tudjuk, hogy a háborús társadalom ezekből az egymást meg nem értő egyénekből van összetákolva. A lelkesedés a sebesültek ágya mellé állítja az elvi ellentéteket, a vallási ellenfeleket: az ágy egyik oldalán áll a hivő, aki az orvosság mellett Istenben való reményt, bizodalmat is tud nyújtani a szenvedőnek — a másik oldalon a hitetlen összeszorított ajakkal szemléli az AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Vér-viharban. Özvegyek, sors-testvéreim! Árvaságot megért mártírok, Nyugtalan párnáim között Én csak mindig rátok gondolok. .. Félelmetes, vad éjszakán Mig átfonnak lázas kis karok S remegve ölel kicsi lányom — Én mindig csak rátok gondolok! Lihegő fiatal asszonyt Kenyér után ha futni látok, Kit ott is üz piszkos gyanú — Uj fent csak tirátok gondolok. . . . Tépett indák gyönge szálon Durván szakgatnak testvérkezek, Kidöntve sok szép erős fát — Jó Isten, hogy ezt megengeded...! Mányiné Prigl Olg-a. Háború idején. Beszéd, melyet újév napján mondott: Brühl József prelátus-kanonok. Boldog uj évet kívánok! •— Én tudom mi a hatása ma e jókivánatomnak. Ott ül arcotokon a baljóslatú kérdés: boldog uj évet ? — Villognak a gyilkos fegyverek, dörögnek az ágyúk, süvítenek a golyók, gránátok, srapnellek, sebeikben vonaglanak fiaitok, férjeitek, testvéreitek ezrei, ezrével halálhírt hoz a posta, égnek, rombadőlnek falvak és városok, jajgatnak, reszketnek nemzetek, országok, aggodalom, gyász, inség mindenfelé s vájjon városunk ment-e e közös sorstól ? — Oh de távol vagy te újév a boldogságtól! És mégis bizom, hogy a ti kesergő arcotok kiderül, ha csak egy sugara éri, ha csak egy sugara világítja is meg azon lángnak, a szeretet ama lángjának sugara, mely az itt köztünk álló Jézusnak szentséges jóságos, könyörületes Szivéből fakad, áradoz. Ha ma nem mondható boldognak az uj évünk, úgy tegyünk róla, gondoskodjunk, hogy a legközelebbi jövőnk nyugalma, jóléte, boldogsága biztosítva legyen. A legnagyobb sikert ígérő eszközről gondoskodva van, ragadjuk meg azt; bátorság ! a komor fellegeken áttör majd a béke ragyogó napja s mi édes mosollyal fogunk egyiuásnak kívánni boldog uj évet. Elmondom mi van készülőben vigasztalásunk, segítségünk s megmentésünkre s azon legyetek, hogy a sikert biztosítsátok. * Az Ur Jézus — mint azt a bibliában tanultuk — apostolaival hajón a Genezaret taván átkelőben elaludt. Közben nagy szélvész támadt s a vihar annyira dult s a hullámokat annyira felkorbácsolta a tavon, hogy a tanítványok attól féltek, hogy a hajó felborul s ők menthetetlenül elvesznek. A nagy veszély pillanatában eszükbe jöhetett az ellenállhatlan, a mindenható isteni erő, mely Jézus műveiben oly sokszor megnyilatkozott, fölébresztették, mondván: ments meg minket, elveszünk! — Mely földi hatalom képes a szeleknek, a viharoknak, a hullámoknak parancsolni? Hisz a királyok, császárok, földi hatalmasságok egész légiói sem képesek erre. Az Ur Jézus azonban parancsolt s a természet meghunyászkodva engedelmeskedett rögtön, föltétlenül. Csend lett s az apostolok megmenekedtek. Ma nem a csekély Genezaret tava hullámzik. Ma nem helyi viharok dúlnak. Ma országokon, nemzeteken, világrészeken, napkelettől napnyugatig, Szibériától kezdve Délafrikáig dul, tombol, zuz, ront, halált oszt a vihar. Szelét érzi kedves hazánk is, áldozatait szedi szülőföldünkön is. Feljajdul lelkünk és nincs hatalom a földön, mely lecsendesítené a viharokat, hisz még a trónok is ingadoznak, sőt már össze is omlanak. S a sokat szorongatott, aggódó s máris viharcsapásoktól sújtott ember önkénytelenül felsóhajt bújában: ó miért
