ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914
1914-11-29 / 48. szám
XIX. évfolyam. Esztergom, 1914. november 29. 48. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára Ifi fillér. Nagy gondolatok, nagy küzdelmek. Esztergom, 1914. november 28. Nagy gondolatok nagy küzdelmekben tündökölnek. Az idők sima folyása az élet atomjait tükrözően kapcsolja egymásba és a nyugalom pajzánságával csillogtatja annak harmonikus felületét. De ha benne idegen elemek keresnek fészket, megmozdul az egész kis világ és saját fenségét dúdolva a nyugalom gépies munkája közt észre nem vett, csak élvezett fenséges erőket, eszméket kidomborítva tolja ki magából. Önts a simán tükröző vizbe olajat, az leszáll egy kicsikét, de megmozdul a flegmatikus viz és kiutat mutat a nem elegyedő anyagnak. A vonat prüszkölve fújja szennyes lehelletét a tiszta légürbe és az nyomja felfelé, nem marad tétlenül, megbirkózik vele, mert kedves nyugalmát a jövő tisztaságáért fel kell áldoznia. S a szerves világban hivataluk rejtekében csendesen dolgozó parányok nyugodt életüket feláldozzák, ha jön az oda nem való idegen ós erejük megfeszítésével mutatják a táblát neki: idegeneknek tilos a bemenet. S mily fenségesen helyezkedik az organistikus élet csúcsára a vér, az élet földi szállitója, mely a fehér és piros uniformisos katonákat szállítja oda, ahol veszély fenyeget. És sok vértestecske meghal ott, de feláldozza nyugodt életét, mert a jövő forog kockán. Az emberi nagyság pedig munkába állítja teljes képességét: erejét-értelmét, mert a nagy világtörvény, az összetartozó elemek törvényszerű elhelyezkedése őt ép ugy hatalmában tartja, mint a szervetlen, szerves és ösztönös világot. AZ „ESZTERG OM" TÁRCÁJA. Baleset. — Elbeszélés. — i — Nem is számitottam rá! — állapítják meg az emberek egyes különös esetek után. Pedig mennyi minden megesik az emberrel tudtán, számításán kivül! Igy történt velem is. A nap csodálatos tisztán ragyogott s a köd, mely már heteken keresztül a nap minden szakában hol ritkábban, hol pedig sűrűbben ott galibázott a rezgő napsugarak előtt, elszállott más vidékre. A köhögős öreg emberek még az ágyban megérezték, hogy ma csendesebb napjuk lesz, mert a reszelős köd nem mérgezi meg minden leheletüket. Nem kell minden harapás levegőért görcsös fuldoklással megfizetniük. Szobám ablakai északnak néznek. Még nyáron is csak elvétve tévednek be a napsugarak — késő délután — séta idején, igy hát nem is üdvözölhetem a ritka vendéget lekötelező mosolygással. Ennek dacára most, november elején — hozzá még reggel — napsugár szökdel a vasgerendákkal alápárnázott menyezeten. — Nini! forog a föld! — De a házunk csak nem fordult meg északról keletnek a saját jószántából? Az ablakkal szemközt levő parti sétányon két iskolás gyerek összedugja fejét. Bizonyosan gombokkal kereskednek. Az egyiknek táskáján Felelős szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. Ez az a bizonyos partializmus, mely megköveteli, hogy a világmozaik remek legyen és csak az a helye mindennek, amit a bölcs mozaikművész neki gondolt és adott. Mozduljon ki helyéből a kis atom, megmozdul utána a többi, mert a kölcsönös erők alól magát fel nem szabadithatja önakaratulag. Ez a partializmus, mely népeket és nemzeteket is létjogosulttá tesz és alapjában döngeti a nemzetköziség fellegvárát. S ahányszor ez a világ harmonikus partializmusa megzavartán kél hazatörekvő útjára, nem történhetik ez végérvényesen másként, mint az egész világot uraló abszolút erő bűvkörében. Az a viz hiába akarná a belecsöppent olajat leszorítani a fenékre és belepréselni az anyaföldbe, igy a küzdelmet meg nem nyerheti. Csak felfelé űzheti. Viszont a beledobott követ hiába akarná hátán hordozni, csak lefelé engedheti. S amint ily általános erők és törvények uralják az egész világot, épugy a nemzetek, népek partializmnsa is nem egyesek kénye-kedve szerint, hanem a felsőbb törvények szerint kell hogy igazodjék. Ez alól nem emancipálhatja magát az az emberi atom, mely két teljesen egyformán gondolkodó embert sem tud felmutatni, nemhogy egész nemzetek súrlódásait tudná a világból kiküszöbölni. Azért kár minden fáradozásért a nemzetköziség érdekében. Ez nem a világ abszolút törvénye. Ha kisebb népeket egy időre le is lehet igázni, de faji életüktől, nemzeti, népies jellegüktől mindenkorra elütni nem a béke szolgálata, csak a forrongás állandósítása. Isten akarja a nemzeteket és nemzetiségeket épugy, mint a vizet, olajat és mindent a maga helyén, a maga partialis rendeltetésében, bár olykor közös célok szolgálatában, mint a viz és fényes pléhbetét van, arról vágódnak be a megtört napsugarak a szobámba. Hívogatnak, csalogatnak: — Miért nem jösz ki ? Nem kell télikabát sem! Megfürösztünk késői melegünkben. Csakugyan ki kell mennem, hiszen Imre napja van. Köszönteni kell a tollforgató bajtársat. Üdvözlés, jókivánatok, csekély táplálkozás, étvágyrontás és társaság. Utána meg rövid séta ebédig. A többi jövendő kiszámíthatatlan, mint a példa bizonyítja. Azt sem hittem, hogy a „szellemes" káplánnal fogok találkozni, akinek szellemessége mellett az a fő jellemvonása, hogy a reumából már jóformán kivette részét, azért nagyon örül a nap melegének és lelkendezve ismételgeti: — Ki hitte volna? Novemberben ily bőséges napfény ! Csupa élet! •—• És csupa halál! — teszem hozzá kissé szomorúan, az északi harctérre gondolva. Pedig halál nemcsak a csatamezökön, hanem a kikövezett utcákon is leselkedik reánk. Mig a derűs időt élveztem, mig a napsugárban fürdő vidéket bámultam, addig a város végén Braun szeszgyárosnál kevésbé derűs jelenetek játszódtak le e fényes napon. A szeszgyáros kocsisa Imre névre hallgatván, előző este több üveg erejéig megülte névestéjét és bár a nap már bekandikálva az istálló ablakán, végigsétálta az igáslovak üres jászolát, bár az éhes állatok türelmetlen dobogás és nyerítés között követelték reggeli porciójukat, a kocsis rendületlenül aludta a részegek nehéz álmát. Végre bekövetkezett a veszedelem a gazdának, a szeszgyárosnak személyében, aki vörösre Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. kő a malomban együtt őröl. S a jövőért való küzdelem, a jelen nyugalom feladása a jövőért, vagy mondjuk a háború szintén isteni gondolat, fensöbb törvény. De nem okozásában, hanem munkájában, lefolyásában. Ugyanis amint nem az abszolút világtörvény okozza, hogy az olaj belecsöppenjen a vizbe vagy valamely mérges anyag keveredjék a szervezetbe, épen igy nem az abszolút világtörvény okozza azt sem, hogy a nemzetek, népek partializmusa megzavartassék. Az abszolút világtörvény megszemélyesítője: az Isten, ezeken felül áll. De megtörténtükkor működésbe lép a nemes erő, mely a jövőért felveszi a küzdelmet. Azért a háború szükséges rossz, melyben az abszolút nemes erő küzd a felidézett rendellenességgel. Mondja ennek előidézőjét valaki a világ önzésének, a sors játékának, én nevén nevezem nem egy megfoghatlan ideának, de sátánnak. És bármi legyen is, annyi bizonyos, hogy mivel a háború felidézése nem Isten munkája, mert rossz, ha szükséges is, azért a felidézője magában hordja a felelősség kötelezettségét. Szükséges azonban, mert a fensőbb világrend visszaállítása, a lefektetett világtörvény követeli. A jövőért, annak nyugalmáért ha küzdve is, de a jelen atomjainak kell gyakorolniuk a bennük rejlő világtörvényt, rendeltetésüket. Mindezeket elörebocsátva, méltán mondhatom, hogy ha valamikor, most különösen a háború közepette eminenter adventben élünk. És ha valamikor, hát most van helye az adventi gondolatoknak, a nagy eszméknek és magába szállásoknak, melyeken a karácsonynak fel kell épülnie. Az advent a jövő előküzdelme, a várakozás lelki töprengése, az atomok forrongása a jövő gyúlt arccal nyitott be az istállóba és ily módon hívogatta hűtlen alkalmazottját: — Imre! Imre! Te naplopó! Te címeres gazember ! Hol vagy ? — Lopod a napot, mig a munka marad s az állatok éhen-szomjan vesznek? —• Vigyen az Ördög! —• Nesze lustálkodás! — Nesze naplopás! S mintha búzát csépelne, jártatja az ezüst markolatú sétapálcát a lópokr cba burkolt kocsison. A kocsis feleszmél a gyakori fájdalmakra. Bambán néz, majd dühbe gurul s veszettül elkanyarintja termetes káromkodásokkal Braun úr származását. Közben felragadja a sarokba támasztott vasvillát s a gyorsan hátráló gazdát az irodaajtóig üldözi. Braun úr sürgősen és keményen bezárja háta mögött a kettős ajtót s lelkendezve telefonál a rendörségre: — Itt Braun! Nagy baj van! — Kérek két markos rendőrt, mert a kocsisom megveszett! — Gyorsan! Igen, igen, az irodámba! — Rohamlépésben, mert már az ajtómat ostromolja! — Már jönnek? Hála Istennek! — Jaj! tüstént betöri, kérem szaladjanak! A rendörök feltűnnek a láthatáron. Braun úr örvendezve kiabál az ablakból: — Ide, ide tizedes úr! Ez a kiabálás azonban rossz taktika volt, mert a kocsis ime megneszeli a veszedelmet s nehogy tettenérjék, az istállóba hátrál a túlnyomó erő elől. Az ajtót bereteszeli s etetni kezdi a
