ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-03-15 / 11. szám

XIX. évfolyam. Esztergom, 1914. március 15. 11. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Magyar sajtószabadság. Esztergom, 1914. március 14. Egyezernyolcszáznegyvennyolc évi március tizenötödike ! . . . Március idusa! . . . Hol van az a magyar ember, kinek honfiúi keble meg nem dobbanna, ha hallja ezt a nagy, történelmi dátumot: 1848. március 15! Hol van az a magyar honleány, kinek orcáira a lelkesedésnek szent tüze a biborrózsának pirját nem varázsolná e dátum hallatára: 1848. márc. 15! Hol az a kis magyar iskolásgyermek, a ki e dátum hallatára kicsi lábával nem dobbant nagyot a padlóra és kezdi szavalni tüzzel-hévvel — a hogyan csak a magyar gyermek tudja: „Talpra magyar — hí a haza!" — Március 15! . . . Lelkesítője, éltetője, hevitője a honszerelemnek ; ki gyenge testű ifjakból elszánt, bátor, rettenthetetlen hősöket varázsoltál! . . . — Március 15! . . . Nemzetünknek nagy ünnepe: ki bezáratod a kereskedővel boltját, ki letéteted az iparossal szerszámát, ki felfüggeszted az iskoláknak előadásait. Óh március 15. Isten, Isten Veled !!! Mert a mai napon, a melyen az 1848-iki történelmi márciusnak Idusát 66-odszor kellene megülnünk ! megülnünk avval a lánggal, hévvel, avval a lelkesedéssel, avval a szent tűzzel: a mellyel s a hogyan csak a kuruc magyar tudja ünnepelni a márciusi eszméket — mai napon örömünnep helyett „ürömnapot" — nemzeti gyászünnepet kell hogy megüljünk . . . AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Március Idusán. Csapongva száll ma képzetem felétek Mesébe illő, dicső nagy napok, Tűzbeborulva lánggal ég a lelkem Zúgó folyamként árad honszerelmem E szóban: Nem leszünk tovább rabok! Egyformán pereg az idő homokja, S én húzom a jármot nap-nap után; Eszembe sem jut, hogy megpihenjek, De ma ünnepe van az én szivemnek ! Emlékezem — Március Idusán . . . Hol van Ö, a dicső halhatatlan Márciusi szellő kiről regél. . . Fű nőtte be ismeretlen sírját, De miH'jó ajk zúgja ma „Talpra Magyar*-ját. A nemzet szivében örökre él! S hol az a nép, a lelkes, tettre kész, A szabadságért küzdő hős sereg, Mely követte Őt, a tűzön-vizen át, Felelős szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. Igen, gyászol az ország . . . Árva, mostohagyermek nemzetünk ma — temet! Temeti azt az egyetlen kincsét, melyet óriási áldozatok árán, fiainak vére révén sikerült kivívnia . . . Temeti egyetlen jóbarátját, a melyre mindig számithatott, kihez mindig bizalommal fordulhatott, melynek védőszárnyai alá mindig menekülhetett: ez a szegény, mindenkitől elhagyatott, elfeledett, kigúnyolt, arculütött, anyátlan, százszorosan elárult, mostohagyermek sorsú magyar nemzet . . . Ma tehát temetést ül kelettől-nyugatig, északtól-délig: az egész magyar nemzet!. . . „Egész nemzetünk" — mondjuk, mert egy, erkölcsileg hihetetlenül szennyes eszközökkel magának majoritást kivívott, hatalmi őrületben szenvedő klikkrendszer nem vindikálhatja magának azt a jogot, hogy a „nemzet többségének" adva ki magát, a magyar nemzet nevében beszéljen és — anzágoljon! Hiszen azok az erkölcsi hullák, azok a morális kadáverek, a kik ijesztően nevetséges őrületükben most elevenek és holtak fölött Ítélkeznek — óh azok nem is vétetnek többé komolyan, de még figyelembe sem — oly annyira utálja őket a kuruc magyarság: a mely soha sem fogja megbocsájtani „nekik" az oláh ragadozókkal való per Du-féle puszipajtáskodást . . . A politika atmoszférájában borzasztó bűzt terjesztő kadávereknek csak születési helyükön az — immoralitás kloakájában a helye! Ma — március idusán — a midőn nemzetünknek nagy halottját temetjük és kikísérjük néma fájdalmunkkal utolsó útjára — a temetőbe: vonuljanak vissza sötét üregeikbe a gyanútlanul haladó S kész volt halni, — ha kellett — száz halált! Te nép, nem látod elborult eged ? És mint a folyam zúgása csendesül Ha bércek közül rónaságra jut; Úgy lohad le előbb még lánghevem, Mert úgy érzem én árva nemzetem : Szabad hazában csak rabok vagyunk . .. Kossányi Alajosné. Március 15-re. — A magyar sajtószabadság allegóriája. — Volt egyszer egy fehér galamb . . . Tél volt akkor, napsugártalan, hosszú-hosszú tél. Fagyos lehelete lekötve tartott, megdermesztett minden életet. Uralma örökösnek látszott. De jött végre a tavasz. Az életébresztő, diadalmas tavasz. Megtörte a zord tél zsarnoki uralmát. Langyos fuvalmának csudás hatása volt. Érintésére megmozdult a föld, hogy lerázza fojtogató bilincseit. Ébredt az élet. Rügyek fakadtak. Sóhajos vágyak öltöttek testet. Titkon álmodott álmok váltak valósággá. A lelkek tavasza volt! Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal címére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. vándorra kirohanó Muzolinók, ne szentségtelenítsék meg undok jelenlétükkel ezt a mélységes gyásznapot, midőn minden igazi magyar ember, a kiben a honszeretetnek legparányibb szikrája is még él — mélységes fájdalommal, mélységes gyásszal szivében temeti el a magyar sajtószabadságot! Egyezerkilencszáztizennégy évi március tizenötödike . . . A hazafias magyarság kebléről lekerül ma a nemzeti szinü kokárda, hogy a fekete gyászszallagnak adjon helyet . . . A hazafias magyarság ma eltemeti ünnepélyesen a szabad magyar sajtót; a hírlapok ma fekete gyászkeretben jelennek meg; az obligát nemzeti trikolór lekerül az épületek ormairól s fekete gyászlobogót tűznek ki helyébe; a magyar kereskedők is bezárják boltjaikat ma; a magyar iparosság is leteszi ma szerszámait — de nem ünneplésből, óh nem! — de mennek ők is — temetésre. Óh, a mai év mai napjának történelmi dátumát átérzi még az — apagyilkos fiu is! . . . De még maga a természet is. Mintha csak tudná, mintha csak átérezné, hogy mily nagy halottja van ma az országnak, oly szomorú, bus, ködös fátyolba öltözött... temetési hangulatba ... A mit ma 66 év előtt véráldozatok árán megszereztünk; a mi 66 év előtt a mai napon a nemzet örömujjongása közepette megszületett: a magyar sajtószabadság — azt a sótröszt gyászmagyarkái alattomos eszközökkel orvul kivégezték... Kivégezték a magyar sajtószabadságot, mert egyedüli bűne: hogy az Igazságnak utat mert nyitni, hogy nem engedte magát Zalcgeldekkel megvesztegetni, de a köztisztesség által kezébe nyomott kritika-korbácsot irgalmatlanul megsuhinA napsugaras tavaszi szellő csókos lehelete adott életet a fehér galambnak is. A kis galamb hamar szárnyra kapott, repülni tanult. Mikor a fészek széléről a levegőbe röppent, egy nemzet biztató ujjongása kisérte első szárnycsapásait. A fehér galamb repült. Szárnyai bátran szelték a levegőtengert. Az emberek bizakodó szívvel nézték, mily büszkén viszi szárnyain a . . . Talpra magyart. Azt hitték, már elég erős, kibírja az idők viszontagságait. És jött a vihar, jött az orkán! A fiatal fehér galamb csőrében most már piros rózsát hordott. Piros volt a rózsa, vér festette pirosra. A fehér galamb röpült... röpült... Keletről nyugatra, délről észak felé, csőrében a piros rózsa. Ahol megjelent, a szivekben uj tüzek gyúltak. Röptében csudás dolgokat látott. Látta, megérezte mint dobban össze milliók szive egy közös sóhajtásban: veszélyben az imádott haza szabadsága. W0F ELSŐ SZENT ÁLDOZÁSI EMLÉKKÉPEK, ~W valamint mindennemű szent képecskék legnagyobb választékban, különféle alakban és a legszebb kivitelben, magyar, német vagy tót szöveggel a legjutányosabb árban kaphatók BUZÁROVITS GUSZTÁV könyvkereskedésében Esztergom. ^ ^ Mutatvány-képek és árjegyzékek ingyen és bérmentve.