ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-01-04 / 1. szám

és hogy jól van feldolgozva, arról kezeskedik a szerző jó neve. Kertész a jövőbe néz, a múltba pillant vissza a kitűnő irónő : S. Bokor Malvin. „Virradat" a cime annak a történelmi regénynek, melyben a XVIII. századba vezet vissza bennünket. Történelmi regény? Nem egészen jól mondottam, mert valamiképpen nem tudtam beleskatulázni abba a sémába, hogy „történelmi regény". Korrajz? Megint nem merném ilyen kategorikusan mondani. Hanem tudok egy uj meghatározást. (Legalább én azt hiszem hogy uj.) Poézis történelmi keretben. Én ilyennek látom Bokor Malvin uj regényét és mint tiszta poézist, szép, kicizellált történelmi keretben fogják élvezni azt hiszem az olvasók is. Az invenciózus és szorgalmas Tarczai György szintén a történelemben operál. „Öt novella" cime a kötetének, mellyel régi barátait megörvendeztette és öt nemes patináju történelmi elbeszélést ad különböző korokból és országokból. Csak azt sajnáltam, hogy itt a fővárosban kellett elolvasnom. Milyen jó lett volna, valami vidéki uriházban, csendes téli estén, lobogó tűz mellett szelidfényű lámpánál belemerülni a ferrarai álmokba vagy elképzelni a szienai farsang színpompáját. Most két idegen író következik. Amerika küldötte az egyiket, ahonnan Barklay L. Florence diadalmas hódító útra indult azzal a munkájával, melyet Pogány Kázmér „Az őszi dal" cimen fordított le nagy készséggel. A Szent-István-Társulat érdeme, hogy ezt a munkát, melynek poétikus bájait ilyen szük keretekben igazán nem lehet méltatni, decens kiállításban teszi a magyar olvasóközönség között is hamarosan kedveltté. Méltó társa ennek a „Hercules vendégei" a Williamson testvérek munkája (kiket az Arany csend révén már a mult karácsonykor megismert és megszeretett a katkolikus olvasóközönség). Amabban a csendes és bensőséges poézis, ebben az érdekes cselekvény az erős vonalú jellemrajzolás, a leírások szépsége nyújt megbecsülhetetlen élvezetet az olvasónak. A Szent-István-Társulat irodalmi pályázatának nyertesei külön kis csoportot alkotnak a karácsonyi ajándékok között. Törökné-Kovács Herinin elbeszélése, „A breznóti takács" nyerte el az első dijat és a formás, bensőséges kis elbeszélés, azt hiszem, a kitüntetés nélkül is hamarosan megnyerte volna a közönség tetszését. A „Bárd-leányok" szerzője itt is meg tudta találni azokat a hangokat, melyek a közönség lelkébe beférkőztek és sok karácsonyfának egyik legkedvesebb ajándéka bizonyára ez a meleg szívvel irt elbeszélés lesz. Bodonyi Nándor „Marika szerencséje" cimü elbeszélése, a második dij nyertese méltóképpen sorakozik melléje. Nem szépirodalom, hanem népies történelmi olvasmány a harmadik pályanyertes „A tatárjárás" Ackermann Kálmán müve, mely a népkönyvtáraknak lesz egyik dísze. A negyedik pályanyertes munka a költészet birodalmába vezet át. „Hunyadi János" acélvértes hatalmas alakját rajzolja meg Drávai János költői elbeszélése. De versei nem csikorognak, mint a vértek acélja, hanem lágyan csengenek és a tiszta epika barátainak bizonyára sok gyönyörűséget fognak nyújtani. Epikát és lirát váltogat Kiss Menyhért „Az Örük tűz "-ben. A fiatal költőgenerációnak ez a tehetséges tagja ujabb költeményeiben még kristályosabban és lendületesebben mutatja készségeit, meleg szivét, sok szép elgondolását, plasztikusan festő erejét. Utolsónak egy nagy kötetet hagytam. Nem is igen mertem belekapni, meg aztán a cimtáblája is olyan volt, hogy azt gondoltam: ezt elteszem a végére „pour la bonne bouche". Özv. Báthory Nándorné ifjúsági regénye ez, „Tündérvilág a Városligetben". Hogy mi van benne? Kérem, nem árulom el, csak annyit, hogy bár nem vagyok már ifjú, a tündérek nem tartoznak a szakmámba, cserkésznek már megöregedtem, de bizony én le nem tettem a nagy könyvet, mig végig nem olvastam. A szöveget, kérem. Mert mikor ezzel végeztem, akkor nekiálltam és végiglapoztam mégegyszer és a szöveg alapján alakult „megértő lélekkel" gyönyörködtem Nagy Sándorék szebbnél-szebb rajzában, mely nemcsak a katholikus, hanem az egész karácsonyi magyar könyvtermelés legértékesebb darabjává tette ezt a munkát. íróhoz és művészekhez itt teljes erejével járult a nyomda. Athénba baglyot hordana, aki a Szent-István-Társulat nyomdájának tökéletes technikáját dicsérni akarná. A társulat vezetősége gondoskodott arról, hogy a nyomdaiparnak minden vívmányával fel legyen szerelve az intézmény és az eredmény: az ilyen díszmunkák, mint ez, melyre büszke lehet a Társulat is, de a magyar katholikus közönség is. Az a munka, melyet a közvetlen vezetésben Giesswein alelnök, Erdősi vezérigazgató és Kohl nyomdaigazgató végeznek az egész éven át, most a karácsonyi alkalomra teremtette meg legszebb virágait és a katholikus társadalomnak honorálnia kell ezt a munkát azzal, hogy nem lesz katholikus családnak karácsonyfája, mely alatt ne lenne legalább egy-kettő a SzentIstván-Társulat „kéthónaljnyi" karácsonyi könyvtermeléséből. Früchtl Ede. HÍREK. Csattanó. Nevetős arcok. Hanem most már igazán ne merjen csodálkozni azon senki, hogy vannak még a világon nevetős arcok is! Igenis vannak. Még pedig szent újév reggelén. Ha máskor örökösen sírásra mutató arccal is botorkálunk az élet tövises mezején, de ma újévkor nevetős arcot maszkírozunk. Igaz, hogy csak amolyan reproduktiv félét, de mindegy az. Legfőbb a dologban, hogy mosolyra áll az orcánk, meg az elkényszeredett ajkunk. Mert január elsején úgy dukál, hogy mosolyogjon az arcunk. Nehogy az egész évben szomorút mutassunk ábrázatunkkal. És ezért mosolyogva kívánunk mindenkinek bújékot. Ugy mosolygunk, mintha muszáj na. Pedig dehogy is muszáj. Meg aztán képmutatósdit játszani csúnya egy müvelet az. Dehát ez a mi igazi specialitásunk. Egyebünk ennél a jónál ugy sincs. Kora reggel mosolygós képpel nyulunk bugyellárisunkba, hogy a városi utcaseprő, mezőőr, levélhordó, sürgöny hordó, újságkihordó, meg a jó Isten tudja miféle hordó boldog újévet kivánokját pár hatossal honoráljuk. Nyájas, mosolygós képpel szórjuk szét verejtékes garasunkat a sok kívánó között, miközben bevülről hasfájást kapunk eltitkolni kényszerült méreg miatt. S még mondja valaki, hogy nem jó színészek az emberek. Ugy kreálják arcaikat, hogy no! még csak festéket se kell használni. Enyelgünk, bókolunk, viszont kivánatozunk felebarátainkkal, miközben spórolt pénzünket, titkos szivarunkat, drága konyakunkat bitangul elvesztegetjük olyanokra, kik ma derűsen bújékokat kívánnak, holnap pedig meg se ismerik az embert az utcán, holnapután pláne egy kanál vizbe megfojtanának, ha módúkban állana. S mi gyarló emberek jól tudjuk mindezeket. Tisztán látjuk a kívánók arcán, hogy tél idején szóvirágoznak. A derék utcaseprő a házunk előtt holnap már direkt azért se söpör, mezőőr nevetve hunyja be szemét, midőn földeinkről lopkodják a termést, levélhordó azért is később hozza levelünket. És igy tovább. A többiek szintúgy vannak. Csak más eszközökkel. S mi azért dehogy is mernénk ugy tenni, ahogy szeretnők. Mosolyogva, kézrázogatással köszönjük a szives megemlékezéseket, miközben bugyellárisunk alaposan kiürül. Sírni szeretnénk annak láttára, de azért nevetést erőszakolunk arcunkra. Az is igaz, hogy nagyon kényszeredett nevetés ez. Titokban pokolba kívánjuk ezeket a pénzapasztókat, kik nyíltan, bohémül szedik ki utolsó garasunkat nadrágzsebünkből. Csodák-csodája, hogy ebben a törvénygyártó masinás világban nem hoztak valamelyes törvényt a bújékozók megrendszabályozására. No de azért nem kell kétségbeesnünk. Mindennek eljön a maga ideje. Mert addig jár a korsó a kútra mig el nem törik. Addig is maradjunk meg színészkedő mivoltunk mellett s maszkírozzunk nevetős arcot. . . Fidibusz. Krónika. — 1914. — Még elvéti néha tollúnk, Nehéz kissé hozzászoknunk, Hogy már négyet és nem hármat írunk végen az évszámnak. Ha négy is már és nem három A végezet az évszámon, — Ugy látom én, nincs változás, Régi maradt minden szokás. Pedig ahogy jönnek-mennek Felettünk az évtizedek, Azt hihetné bárki, kérem, Hogy előre megyünk szépen. S rámutatnak ujjal sorra A villanyra, a motorra, Az aeroplánra... (s több köll-e ?) — A szentgyörgymezei körre! Szó sincs róla, mindezeknek A világ sokat köszönhet És főleg a mozi mellett Bárki kalapot emelhet. És én mégis egyre nézek . . . Im előttem ezer névjegy 1 Mikor haladunk oly nagyra, Hogy ily szokás elmaradna ? .. . B. U. É. K. (-•) Hogyan ünnepelt Esztergom? A sötétes decemberi napok szinte természetszerűleg beleringatják az ember lelkét valami sejtelmes várakozásba. Mintha az ókor patriarcháinak ivadékai volnánk, úgy vágyódik szivünk a nem ismert, de megígért örömnap után. Készülünk a sötétből a világosságra — készítjük az Űr útját. Városunk intézetei szent versengéssel hirdetik a közelgő nagy nap örömét karácsonyi vonatkozású szinelőadásaikkal. Ezek a karácsonyi előadások igen hasznosak még a lelki élet terén is, mert irányt adnak a képzeletnek, gazdagítják lelkünk belső képtárát s megkönnyítik az elmélkedő imádságot, egyszóval: karácsonyi hangulatot keltenek. így történt ez már régóta a mi városunkban, de az idei karácsonynak különösebb színezetet, gazdagabb tartalmat kölcsönzött az a körülmény, hogy velünk együtt ünnepelt és örvendett a kis Jézuskának főpásztorunk is először a színpadok jelképes jászola előtt, majd pedig a főszékesegyháznak fényben úszó főoltáránál, ahol nemcsak jelképesen, hanem valóságban is köztünk volt a megtestesült Ige. Az a nagy leereszkedés, amellyel a hercegprímás jóformán minden ünneplő intézetet megörvendeztet, alkalmat ád az embernek hasznos észleletekre. így önkéntelenül is feltolakodott az a gondolat, hogy a nagy hatalom, mely az emberek kezébe adatott, rejtelmes félelemmel tölti el az embert, ha a hatalom birtokosát csak sejtjük, ismerni azonban nincs alkalmunk. Ellenben az említett nagy hatalom is rokonszenvessé, biztatóvá lesz, ha ismerjük azt a jóságos lelket, akiből a tudás és rátermettség sugárzik elő, következésképen biztosit bennünket arról, hogy a nagy hatalom áldás az ő kezében az emberekre — híveire nézve. Karácsony első napján dr. Csernoch János hercegprímás celebrálta az ünnepi szent misét a főszékesegyházban s utána főpásztori szózatával erősítette az egybegyűlt tömegnek szivét. Egy szava sem hangzott el üresen, mind befogadták a lelkek szomjasan, épülve és a hitben megerősödve, hiszen a Szentlélek ereje mellett a tekintély varázsa is működött. Az év utolsó estéjén a hálaadó istenitiszteleten is részt vett a hercegprímás, újév napján pedig — bár nem hercegprimási nap — a szent misét pontifikálta s utána meghallgatta az ünnepi szentbeszédet, majd fényes körmenetben átvitte az imádásra kitett szentséget a Bakács-kápolnából a főoltárra. Újév estéjén az Oltáriszentség visszahelyezésénél újra együtt volt híveivel a főpásztor a főszékesegyházban. Lelki örömmel konstatáljuk, hogy Esztergom ünnepe nagyon épületes és örömteljes volt a mostani karácsonyi ünnepkör alkalmával. ß * Boldog újévet kívánunk lapunk előfizetőinek, munkatársainak és mindazoknak, akik lapunkat szellemileg vagy anyagilag támogatták a mult esztendőben. Az „Esztergom" szerkesztősége és kiadóhivatala. * Vízkereszt ünnepe. F. hó 6-án, vízkereszt ünnepén a bazilikában d. e. 9 órakor ünnepélyes szent mise lesz, melyet Csernoch János dr. hercegprímás mond. A szentbeszédet Brühl József prel.kanonok, főszékesegyházi plébános tartja. * A hercegprímás válasza. Esztergom sz. kir. város hódoló feliratban üdvözölte Csernoch János dr. hercegprímást az újév alkalmával s mivel ezen nap a főpásztor széktoglalásának év-