ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914
1914-12-13 / 50. szám
lan, sánta és púpos utódok a háború után aranyban fürödhessenek és selyemben suhoghassanak. A béke idején szövetkezetekkel, magtárakkal segítünk a nép szorultságán, most senki se akarja az ügyet szervezni, mintha minden összeesküdött volna a fogyasztó közönség ellen. Higyjék el, a kiknek el kell hinniök, hogy ezek az állapotok nem fognak jóra vezetni és félő, hogy ha a hatóság meg nem fékezi az éhes kereskedelmet, a szorongatott nép maga fog iparkodni érdekeit megvédelmezni. A fővárosi és vidéki sajtó minden orgánuma napról-napra telve van jogos panaszokkal, tényeket sorol fel, személyeket bélyegez meg s nem hallgat rá senki sem. Igazán nem győzünk azon csodálkozni és álmélkodni, hogy miféle bűvös erő védelmezi a népeket fojtogató kereskedést, hogy micsoda kemény karok hárítják el feje felül a közvélemény által követelt ítéletet. A kereskedők ma a legnépszerütlenebb emberek, akiket közbizalomból aligha emelne fel a nép valamely köztisztességgel járó megbízatásra: képviselőségre. * Kérelem a gyermekek barátaihoz I A belvárosi napközi otthon hős katonáink gyermekeit gondozza és nekik karácsonyfát állit, hogy ne érezzék annak keserűségét, hogy szerető édesapáik <erröl most nem gondoskodhatnak. Hazafias tisztelettel kérjük fel mindazon nagylelkű gyermekbarátokat, akik e gyermekeknek örömet akarnak okozni, legyenek kegyesek pénzbeli és mindennemű természetbeni adományaikat dr. Katona Sándornéhoz minél előbb beküldeni. A legnagyobb köszönettel fogadtatnak átolvasott meséskönyvek, elhordott ruhák, szövetek, szövetmaradékok, élelmicikkek, édességek, cipők, gyermekjátékok és nyilvánosan nyugtáztatnak, de a legnagyobb jutalom ez ártatlan kis gyermekek hálaadó imája lesz minden kegyes adományozóért. Hazafias üdvözlettel Marosi Józsefné, dr. Katona Sándorné. * Katonai kinevezés. Ő Felsége a király Radich László 26. gyalogezredbeli zászlóst hadnaggyá nevezte ki. * A Női Mária-Kongregáció tagavató ünnepsége lélekemelő szertartások között Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, dec. S-án, délután a háromórai litániával kapcsolatosan ment végbe. A felvételi szertartást dr. Koperniczky Ferenc prelátus-kanonok, a papnevelde kormányzója tartotta a kongregáció elöljárósága s növendékpapok teljes segédletével, aki megkapóan érdekes és hasonlatokban gazdag beszédben fejtegette a kongregáció jelentőségét s a kongreganisták kötelességeit. Ez alkalommal felvétettek a következők : Till Anna. Pócs Ilona, Lakatos. Mária, Sikérdi Erzsi, Grécs Irma, Gréts Anna, Gonda Erzsi, Brilli Karoíin, Kollárovits Margit, Vollner Mária, Jacoby Ella, Csernák Etelka, Mihailic Erna, Szláma Erzsébet, Klinda Ilona, Hlavathy Kornélia, Borsai Margit, Világhy Sára, Brenner Ilona, Litsaer Irma, Eggenhofer Ilona, Marosi Katalin, Stróbl Etelka, Bádi Gizella, Ferenczy Ilona, Csillag Kornélia, Horváth Karolin, Pócs Anna. Mayer Aranka, Farkas Adél, Tölgyessy Katalin, Nagy Mariska. Ugyancsak e napon, a 8 órai sz. misével kapcsolatosan újították meg szent áldozással egybekötve a kongregáció régebbi tagjai fogadalmukat, mely alkalommal Siposs Antal prézes intézett hozzájuk buzdító oltárbeszédet. 1 A Kolos közkórházban ápolt harctéri sebesültek részére lefolyt héten a következő adományok érkeztek: Schmideg Simonnétól Epölről 6 db mellény, 2 db ing, 1 db sapka, 1 skatulya tépés, Reisz Józsefnétől 1 kocsi szalma a sebesültek szalmazsákjainak megtöltésére, Sólyomy Lajostól a kórház Röntgen-alapja javára 10 korona. A küldött adományokért ez úton mond köszönetet a kórház igazgatósága. * Kérelem a könyörületes szivekhez! Az esztergomi csapatkórházban kilencven 26-ik gyalogezredbeli sebesült hös katonánk sínylődik betegen. Szent Karácsony ünnepét távol öveiktől, szenvedések közt töltik majd el és az ő gyermekeik hiába fogják várni otthon a szerető apát s a szerető apa hiába eped majd gyermekei után, inert a kötelesség és hazaszeretet ugy parancsolták, hogy nekünk nyugodt karácsonyt vérük és Munkaadók! Az összes létező férfi és női alkalmazottakat, munkaerőket bármilyen szakból is, főnökök részére teljesen díjtalanul közvetít: Temesvár, Postafiók 41. Címet kivágni és eltenni! egészségük árán biztosítsanak. El ne feledkezzünk róluk, és ha már gyermekeinek nem gyújthatja meg szeretet fáját, gyújtsuk meg nekik és adakozzunk e kórházban állítandó karácsonyfákra pénzt és természetbeni adományokat. Hazafias tisztelettel felkérem a nemeslelkü adakozókat, hogy a pénzbeli adományokat vagy dr. Perényi Kálmánné úrnőhöz vagy hozzám beküldeni kegyeskedjenek, a természetbeni adományoknál minél előbb bejelenteni szíveskedjenek az adomány nemét és számát. Ez utóbbi adománj'okat f. hó 17.-e és 20.-a közt kegyeskedjenek beküldeni vagy jelezni, hogy azok beküldése helyett az összegyűjtésre készen állanak. Hazafias üdvözlettel dr. Katona Sándor. * Hajts János halála. December 8-án hunyt el 71 éves korában Hajts János nyergesujfalusi plébános, ki 18 évet töltött a modern gyárvárosnak beillő helyen. Alatta a nyergesujfalui és piszkei templomok restaurálva lettek. A jámbor öreg úr köztiszteletnek örvendett, miről a csütörtökön d. u. 3 órakor lefolyt temetés is tanúskodik, melyen 18 paptárson kivül impozáns közönség vett részt. Hajts János 1843. okt. 8-án született Budapesten s 1869 jul. 25-én szenteltetett pappá. Káplán volt Zsigárdon, Vajkán, Ekecsen és Komáromban. Ekecsi plébánosból lett Nyergesuj falusi plébános. — Adja Isten, hogy erőteljes és a modern lelkipásztorkodás győzelmes fegyvereit forgatni tudó utódot nyerjen, ki a szép templomhoz méltó hitéletet teremtsen Nyergesuj falun! * Adomány. A szent Anna-zárda irgalmas nővéreinek vezetése alatt levő napközi-otthont látogató szegény gyermekek felruházására az esztergomi takarékpénztár-részvénytársaság a saját pénztárából 50 K-t, ezenkívül a kezelése alatt álló Schwinner Ignác-alap kamataiból 10 kor. 50 fillért kegyeskedett adományozni. A hadbavonultak családai segélyezésére fáradozó bizottság 25 koronát küldött ugyanezen célra. E nemes lelkű adományokért legmélyebb háláját nyilvánítja az intézet igazgatósága. * Hatósági ármegállapítás. Esztergom megyében a gabonanemüeknek és az azokból készült lisztnek dec. 10-től kezdve a következő hatósági árai vannak: A m. kir. keresk. miniszter rendelkezéséhez képest alulírott bizottság Esztergom vármegyére nézve az alább felsorolt élelmicikkekért követelhető legmagasabb árakat a következőkben állapítja meg: I. Esztergom rendezett tanácsú várost és az esztergomi járást illetőleg: A) A gabonánál: Buza 100 kilogrammonként . . 40*40 korona Rozs 100 „ . . 3210 „ Árpa 100 „ . . 27-40 „ Tengeri 100 „ . . 21'40 „ B) A lisztnél: 1. Búzalisztek: Nem kevert liszteknél: Finom tésztaliszt (0-ás) 100 kgrmként 67'67 K Főzőliszt (2-esnél nem durvább) .... 100 „ 63'63 K Kenyérliszt .... 100 „ 47'42 K Egv minőségű (simaőrlésű liszt) ... 100 , 49-28 K 2. Rozsliszt 100 „ 43-43 K 3. Árpaliszt 100 „ 43"23 K 4. Tengeriliszt .... 100 „ 31*03 K legmagasabb árban állapittatnak meg. A liszt megállapított árai csak nagybani, legalább 85 kilós zsákokban történő eladás esetére szólnak. Ha az eladás kicsiben történik, a lisztárak a fent megállapított áraknál 5%-kal drágábban számithatók. II. A párkányi járást illetőleg: A) A gabonánál: Az Esztergom városra és esztergomi járásra fent A) alatt megállapított árak érvényesek. B) A lisztnél : Nem kevert liszteknél: 1. Búzalisztek: Finom tésztaliszt (0-ás) 100 kgrmként 65'64 K Főzőliszt (2-esnél nem durvább) .... 100 „ 6P72 K Kenyérliszt .... 100 „ 46'— K Egy minőségű (simaőrlésű liszt ... 100 „ 47-80 K 2. Rozsliszt 100 , 42-13 K 3. Árpaliszt 100 „ 41'93 K 4. Tengeriliszt .... 100 „ 3010 K legmagasabb árban állapittatnak meg. Ezen lisztárak a nagybani eladás esetére szólnak, a kicsiben való eladásnál a lisztárak fenti árak 2V2%-ával drágább árban állapittatnak meg. A fenti lisztek keverésénél az árak ugyanolyan arány szerint állapittatnak meg, mint amilyen arányban az anyagok keverése történik. Például : Ha 70% búzaliszt és 30% tengeriliszt kevertetik, a búzaliszt ára 70% ának és a tengeriliszt ára 30%-ának együttes összege adj a a kevert liszt árát. Jelen ármegállapítások 1914. évi december hó 10-én kezdődő hatállyal lépnek életbe. Ezen megállapított árakat túllépők kihágást követnek el, melyet a folyó évi augusztus 5-én kiadott vonatkozó belügyminiszteri rendelet 4., illetve 8. §-ai 200 K-ig terjedhető pénzbüntetéssel és 15 napig terjedhető elzárással büntetnek. Jelen határozat azzal tétetik közhírré, hogy ellene m. kir. keresk. miniszterhez intézendő s Esztergom vármegye alispánjánál 15 nap alatt beadandó, de csakis birtokon kívüli felebbezésnek van helye. Esztergom, 1914. évi dec. hó 7. Meszleny Pál főispán, elnök. Dr. Perényi Kálmán alispán. Rothnagel Ferenc városi gazd. tan., polgármester h". Palkovics László főszolgabíró. Dr. Reviczky Gábor központi tb. főszolgabíró. Lakner László gazd. felügyelő. Födi Félix iparkam. megb. * Igazi és hamis koldusok. Egyik vidéki lapban leírja valami tehetősebb ur, hogy amint a város utcáin sétált, elébe állt egy négyéves szőke kis gyerek és csak nézett rá folyton, állhatatosan kék szemeivel. Az illető urnák feltűnt a kis fiu különös viselkedése s megszólította : — Nesze fiacskám! itt egy szép fényes hatos, végy magadnak cukrot rajta. A gyerek mohón kapott a pénz után és görcsösen szorongatta a markában. Az illető kíváncsi volt, hogy a fiúcska mit fog venni a pénzen s kérdést intézett hozzá: — Mit is fogsz venni a pénzen? Gondolta magában: bizonyosan cukrot fog mondani, azonban nagy meglepetésre más választ kapott. A kis fiu egy kissé habozott, majd lesütött szemekkel, szomorúan felelte: * — Kenyeret. Nálunk is láthatók az utcán ilyen néma kéregetők, sőt nem ritkák az olyanok se, akik hangosan kifejezik kérelmüket. Ezelőtt is megtörtént, miért volna ez máskép most a háború idején. Azonban sokszor utunkat állják öreg bácsik, is, akik hatásosan szónokolják: — Három fiam küzd a csatában a hazáért, segitse valamivel a szegény öreget. Az ilyenek már hamis koldusok, a kik nem elégednek meg az állami segélyezéssel, hanem a háborút könnyű keresetforrásul akarják felhasználni. A napokban egy falusi paraszt asszony állítgatta meg a jobb kinézésű járókelőket mondván: — Az uram bevonult katonának, adjon egy pár krajcárt. Lehetséges, hogy némelyek elkésve kapják kézhez a segélyt, mégis okosan kell elbánni a kéregetökkel, nehogy mások is vérszemet kapjanak az elért eredmények hallatára és önkéntes gyűjtéseket rendezzenek az utcákon. * Halálozás. Sólyomy Lajosné szül. Pisuth Amália Nánán f. évi decemmber hó 10 én évekig tartó hosszú betegeskedés, sok kinos szenvedés és a haldoklók szentségeinek ájtatos felvétele után meghalt. Földi maradványai december hó 11-én reggeli 9 órakor a nánai templomban beszenteltettek s dec. 12-én d. u. 3 órakor Esztergomban a kir. városi temetőben az ottani kápolnából örök pihenőre helyeztettek. * A molnárok nem őrölnek meg akármilyen terményt, csak a gabona neműeket, mert az nekik ugy esik jól. A túlságos magas árak gátolják a népet abban, hogy búzalisztből süssön kenyeret, a molnárok pedig nem akarják a kukoricát és az árpát megőrölni, amelyből megsüthetnék a szegénység savanyu kenyerét. Nem mese ez kérem, hanem egy hivatalos rendeletnek a tárgya, melyet Palkovics László főbíró adott ki a következő szavakkal megírva: Értésemre esett, hogy egyes molnárok a lakosságnak a kukorica és árpaliszt őrlését megtagadják. Miért is felhivom, hogy a község területén levő molnárokat és őrléssel foglalkozó iparosokat hivassa be és adja értésükre, hogy nem áll Ön állást keres? írjon azonnal. Bármilyen állást kaphat. Temesvár, Postafiók 41. Cimet kivágni és eltenni!