ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914
1914-11-29 / 48. szám
hogy még hírmondó is alig maradt közülük. Az eredményről értesített honvédbakák meg nem állhatták, hogy ott a tűzvonalból harsány éljenzéssel ne köszöntsék a tüzéreket, kiknek lövegei alig 4—5 méter magasan repültek el fejeik fölött az oroszok megsemmisítésére. A honvédség legfiatalabb csapatneme bámulatos eredményekkel dicsekedhetik s a hosszú véres csaták valamenynyiében dicsőséggel állták meg eddig is a helyüket. Veszteségük alig van, inkább lovak hullottak el, melyeknek mindegyikét már is pótolták. * A sebesültek, a hadba vonulók és a hadifoglyok részére, a mult hét folyamán a következők küldtek be adományokat: gr. Hunyady Károlyné, Nádasdy Irma grófnő (alsó-péli gyűjtéseképpen) 40 zsák ruhaneműt, a melyet a'hadifogoly táborba küldtem ki, — úgyszintén a Rajczi János r. kath. lelkésztől (Nagyvajka) beérkezett felső ruhákat, valamint az özv. Hajdú Jánosné által adományozott női ruhákat is. A Farkas Elekné által beküldött prémeket a központi hadsegélyző irodához juttattam. Beküldtek ezenfelül: Német Adolf, dohány tőzsdéjének gyűjtéseképpen, 25 pakli pipadohányt, 30 db. szivart, 651 db. cigarettát, és 20 pakli gyufát; Szkalka Irén (Nána) tépést és érmelegitöt, —• Szelle Károly jegyző (Dunamocs községi gyűjtéseképpen) felső ruhát, 52 db. haskötőt, 58 db. fehérneműt, végül Schrank Béla 2 üveg cognacot és 2 üveg rumot. Mindezeket a a sebesültek, illetve a hadbavonulók javára juttattam el. Fogadják a nagylelkű adakozók hálás köszönetemet. Esztergom, 1914. nov. 28. Perényi alispánné. * Párkányjárási Iparosok, Kereskedők és Gazdák Hitelszövetkezetében a múltkor közölteken kivül a következő jegyzések történtek: Waldvogel József Wien 100 kor.. Frei Róza 100, Vichor József 1000, Manovill Dávid 3000, Szalma János 1000, Urban Ferenc 1000, Fatter Sándor 100, Bálint János 100, Schiller Mihály 50, Schiller Imre 50, Schiller Mária 50, Schiller György 50, ifj. Schiller Lipót 3000, dr. Scheiber Lipót 50, Schiller Pál 50, Nána község Vendel-alapja 50, Nána község szegényalapja 50, Nána község alapjai 2000, Nána község 1000, Mende Jenő Bpest 500, Mendl József 200, Németh Pál 200, Horváth Albert 200, dr. Mautner Gyula 2000, dr. Schrank Mór 5000, Perepatits Antal 50, Hirschhorn Benő 10.000, Szalma Vince 100, Fried Sándor 200, Manovill Feri 1000, dr. Frühauf Béla 2000, dr. Barta Gáborné Bpest 500, Leimdörfer Nándorné 500 kor. A jegyzés összege tehát 91 ezer korona. * Adakozások a segély-akcióra. A harctéren küzdő derék katonáink visszahagyott családtagjainak segélyezésére az elmúlt két hét alatt következő jótékonj* adományok érkeztek: Esztergomi Főkáptalan november havi részlet 150 K, Esztergomi Női Kereskedelmi szaktanfolyam 50 K, Dedek-Creseens Lajos prel.-kanonok november és december havi részlet 40 K, Hübschl Sándor 20 K, az Esztergomi Takarékpénztárnál kitett perselyben üzletfelek adománya 16 K és Etter Ödön névnapi üdvözlet megváltása 10 K, mely hazafias adományokat azzal köszöni meg a segélyakció pénztárosa, hogy a Női Kereskedelmi szaktanfolyam 50 K ja, valamint a Hübschl Sándor féle 20 K nak fele része a harctéren elesett katonák özvegyeinek és árváinak segélyezésére fog fordíttatni. * Egy kis község" áldozatkészség-e. Helemba kisközség mindössze 1028 lelket számlál, de az utóbbi két év alatt templomdiszitési célokra a polgárok 3300 koronát adományoztak önszántukból, a most folyó háborús időben pedig 70 ing, 70 alsónadrág, 43 lepedő, 34 db tollas nagy párna, 16 törülköző, 18 zsák krumpli, 1 mm. bab, Va mm. borsó, 6 zsák szedertea, 25 db hósapka, 10 pár érmelegitő gyűjtetett, illetve készíttetett. A hadikölcsönre pedig Kégly György plébános közvetítésével 14.100 kor. jegyeztetett. Hogy mindent nem bir a nép, az természetes, de amit bir, szívesen teszi, ha van, aki élükre áll és mivel a kor ma a népek áldozatkészségét sokfelé igénybe veszi, nem csoda, ha egyes pontokon aztán segélyre szorul. A szegény nép áldozatkészsége azonban elismerést érdemel, mert úgyszólván élelmüktől vonják el azt, amit szivüknek szánnak. * A világháború rémes és fenséges epizódjairól mi békés és aggódó itthonülők csak annyit tudunk, amennyit a lapokban itt-ott olvasgatva, laikus eszünkkel el tudunk képzelni. Esztergom On állást keres? írjon azonnal. Brámilyen állást kaphat. Temesvár, Postafiók 41. Cimet kivágni és eltenni! közönségének azonban december hó 1-én és 2-án kitünö alkalma lesz arra, hogy a most folyó világháború való és hiteles eseményeiről magának teljesen hü és megbízható fogalmat szerezzen. Ugyanis a Korona moziban e két napon Király Pál fővárosi iró Uránia-előadást tart, melyen 120 vetített és tömérdek mozgófénykép bemutatásával és megmagyarázásával a háború nevezetesebb mozzanatairól teljesen autentikus felvilágosítást fog adni, ugy, hogy minden érdeklődő előtt teljes egészében fel lesznek tárva a háborúnak csak sejtett, elképzelt eseményei eredeti, helyszínén készült felvételek alapján. Nagyon ajánljuk az előadás megtekintését az érdeklődő közönség figyelmébe. * A köbölkutiak munkásság-a úgyszólván a háború kezdete óta nemhogy lazulna, hanem egyre nagyobb mértéket ölt. A sok különböző gyűjtéseket most csendes szobai munkásság teszi változatossá. A nők, miután saját pénzeiken beszerzett pamutból 50 pár érmelegitöt, 30 hasmelegitöt, 97 hósapkát készítettek, most a kórház céljaira gyűjtött pénzből 100 korona értékű pamutot dolgoznak fel a legodaadóbb buzgósággal. A gyermekek pedig hetek óta tanítás után, részben otthon a legkészségesebben készítik a tépést, melyből remélhetőleg tekintélyes kvantumot fognak szállíthatni. * A Kolos közkórházban elhelyezett harctéri sebesültek részére lefolyt héten a következő adományok érkeztek: Perényi Kálmánnétói 24 db ing, 24 db alsónadrág. Szilárd Bélánétól 1 db paplan, 2 db paplanhuzat, 1 db vánkos, 5 db vánkoshuzat, 2 db törülköző, 3 db felsökabát, 1 db nadrág, 1 db mellény. Fáy Fáy Lászlótól Pilismarótról 2 láda könyv. A szives adományokért ez úton mond köszönetet a kórház igazgatósága. * Elhurcolta a ló. Csütörtökön nagy szerencsétlenség történt az esztergommegyei Nagyölveden, hol Melisek József legény a szántásból hazajövet felült a ló hátára. A lovaglás megszokott mulatsága volt a legénynek, most azonban az istrángból kengyelt is csinált magának. Ebből keletkezett a nagy veszedelem, mert a ló valamitől megbokrosodott s a legényt levetette a hátáról, igy az a kötél kengyelen fennakadva csüngött le a lóról. A megvadult állat a szomszéd Kural községtől árkon-bokron keresztül hurcolta a fejjel lefelé lógó legényt, akinek fejéről, hátáról, lábáról a göröngyök teljesen lehúzták a bőrt, egyik karcsontja és lábszárcsontja összezúzódott. A ló véres terhével beállított a gazda lakására s az eszméletlen legényt a jajveszékelő család szabadította ki a kötélhurokból. * Szórakoztató verekedés. Morecz András és Zsabka Antal dorogi bányamunkások az elmúlt napokban Schmelczer Károly dorogi lakost éjjel a saját lakása előtt megtámadták és ütlegelni kezdték. Schmelczer az ütlegek elől lakásába menekült. A két munkás azonban akkor se hagyta abba a mulatságot, hanem Schmelczernek hat üvegtábláját kővel behajigálták. Másnap Schmelczer a két munkást feljelentette a csendőrségen, ahol beismerték, hogy ittas állapotban a rájuk rótt cselekményeket elkövették. S mentségül azzal érveltek, hogy az egészet csupán passzióból követték el. A háborús világban ilyentén szórakozó munkások ellen a bíróság megindította az eljárást. * Népmozgalmi statisztika. Esztergomban 1914. november 22 töl 28-ig. Születtek: Stámusz József földm. fia, — Nagy Erzsébet gyári munkás leánya, — Körmendy Erzsébet Ilona kocsis leánya, — Maxkopf Erzsébet Anna háztartásbeli leánya, — Kis Rozália kocsis leánya, — Ortner János földm. fia, — Schindler Erzsébet háztartásbeli leánya, — Lévai Anna népAlapittatott 1850-ben. Eredeti FOWLEB«i GŐZEKÉK páratlanok munkateljesítményben, tartósságban és az üzemben való takarékosságban. John Fowler & Co. Budapest-Kelenföld Telefon 42-50. = a vasútállomással szemben. zenész leánya, — Jaitl Gyula 76. gy. e. számvevőaltiszt fia. Házasságot kötöttek: Gerendás János vasúti munkás és Budai Erzsébet Esztergom. Meghaltak: Ipolyi Ferenc 42 éves földm., —• Tauber Nándor 64 éves aggokházabeli, — özv, Kosuczky Ferencné Greiner Karolina 82 éves, — Orbán Ferenc 19 hónapos, — özv. Ékesy Adolfné Gyenge Julianna 67 éves. Tanügyi hirek. Szedertea a katonák részére. A vallás- és közoktatásügyi miniszter urnák 4456/914. ein. sz, alatt kelt rendelete alapján a tanulóifjúság által a katonaság részére gyűjtött szedertea az 5102, 914. számú miniszteri rendelet érteimében összegyűjtve, lehetőleg zsákokban a „Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium Hadsegélyző Hivatala" címére Budapestre küldendő el. Esztergomvármegye kir. tanfelügyelője ennek folytán felkéri azon iskolák igazgatóit, akik a gyűjtés eredményéről nem tettek hozzá jelentést, hogy az összegyűjtött és megszárított teát zsákokba csomagolva vasúton vagy postán a fenti cimre sürgősen adják fel. — A szederlevél csomagok vasúti szállítása ingyenes. Karácsonyfa a hadbavonultaknak. A szeretet szava ismét kopogtat a gyermekszivek ajtain. Az Isteni Megváltó nemcsak a palotákat és kunyhókat látogatja meg, elmegy az ágyudörgésekkel és puskaropogással telitett harcmezöre is r hogy a küzdő vitézek honszerelmét, bizalmát megerősítse s erőt adjon a harcos hősöknek. Nem drága ajándékot, csak pár fillért kér, mely azért kedves, mert nemzetünk jövendő hősei adják a jelenkor hős titánjainak. Szülők! Ne akadályozzátok meg fiaitoknak és leányaitoknak, ha lelkük nemes érzése megnyilvánul, ha filléreikkel a harcmezején felállított oltáron áldoznak. Isten áldása van azon és lesz gyermekeiteken! Állami tanerők által jegyzett hadikölcsön. Esztergom vármegye állami tanerői közül az 1914. évi 6%-os hadikölcsönre az alábbiak jegyeztek : Dr. Pacséri Károly kir. tan., tanfelügyelő 400 K Ferenczy Kálmán ber. ig. tanitó . . . 200 „ De Pottné Bartha Erzsi ber. tanítónő . . 200 , r Stefkó Károly csévi ig. tanitó .... 100 „ Krivanek Rezső „ „ „ .... 200 „ Krivanekné Erőss Karola csévi tanítónő . 200 „. Kukorelly Juliska nyergesujfalusi tanítónő 200 „. Szöllössy Ilona „ „ 150 „. Szabó Rácz János „ tanitó . 200 v Sziklai Ferenc piszkei ig. tanitó . . . 300 „. Lernyei József „ ., „ ... 100 „ Tiryné Andriha Ilona piszkei tanítónő . 100 „. Ezerné Rubin Emilia „ „ . . 150 , r Kálnai Károly sárisápi ig. tanitó . . . 200 „ Dogossy L. Árpád sárisápi tanitó . . . 100 „. Gabanitz József „ „ ... 200 „ Balvin Róza „ tanítónő . . 150 „. Kossalka Lujza „ „ . . . 100 „ Weisz Ilona „ óvónő . . . 150 » Rényi Miklós lábatlani ig. tanitó . . . 250 „ Simonyi Ella „ tanítónő . . . 200 „ Kunné Németh Irma lábatlani tanítónő . 150 w Összesen 4000 korona értékben. Községi és hitfelekezeti elemi iskolai tanitók által jegyzett hadikölcsön. A kir. tanfelügyelőhöz beérkezett jelentések szerint a hadikölcsönre jegyeztek: Böröndy Irma bajnai rk. tanítónő . . . 200 K Bellus Gyula karvai rk. tanitó .... 150 ,, Szalayné Zsarnóczay Ilona karvai rk. ttnő 100 „ Pummerschein Lujza m.-szőgyéni „ „ 100 v Erősné Metzker Berta „ „ „ 100 „ Szabóné Gizinger Lenke „ „ „ 100 „ Erős Imre „ „ tanitó 100 „ Szabó Endre „ „ „ 150 „. Biró Béla „ „ 100 „ Mokos Kálmán kisujfalui ref. tanitó . . 300 v Feledő Mór bátorkeszii izr. „ . . . 100 „ Összesen 1500 korona értékben. Kiadótulajdonos: Dr. PÉCSI GUSZTÁV. Házvezetőnőnek ajánlkozik plébániára vagy más nagyobb háztartáshoz idősebb nő. Cime: Özv. Dubovszky Lajosné Esztergom, Sz. Anna utca 11. sz.