ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-10-18 / 42. szám

ták belőle a kenyeret, majd vízzel megpuhították és — az ebéd véget ért. A karám mögött meg ezalatt egy hússal telt fazék lógott a tüz fölött nevető katonákkal körülvéve. A mieink csak az illatát érezhették konfektképen az ebédhez. Melléjük kirendelt uj kapitány emberségesebb ember lehetett, mert ott létének első napján már megparancsolta, hogy a betegek húslevest kapjanak. Kaptak is. De köszönet nem volt benne. A hús oly kemény volt, hogy valóságos artista mutatványokat kellett a fogakkal végezni, hogy csak egy kissé is összemorzsolja azt. A sebek ápolását ép igy elhanyagolták. Nyolc-tiz napig nem kötötték azokat, úgy hogy már üszkösödésnek indultak s szagukkal veszélyeztették a környezetet. Sokan összetett kézzel könyörögtek a kötés megújításáért, de hiába volt. A tizedik napon előkerítettek orvosokat, akik kitisztították a sebeket, de egynéhánynál már késő volt. Vérmérgezést kaptak, vagy üszkösödés miatt amputálni kellett. Egy francia csendőr megütközéssel mesélte el kapitányuknak, hogy egy német orvos kifogásolta a betegekkel ilyetén módon való eljárást. A kapitány igy válaszolt: Ugyan uram miért nem állította azt az orvost a falhoz, hogy golyót röpítsen az agyába? Jaj-jaj ezt biz' elhibázta. Megdermesztö egy érző lélekre nézve a fekete katonák (Aligir-Tunis) viselkedése is. Maguk a franciák beszélték el, dagadozó mellel, ho<ry — hiába no, azok a feketék derék gyerekek. Ütközet után szét szélednek a harctéren, ahol a sebesültek nyögnek és sóhajtoznak s hegyes szuronyaikkal elcsititják őket. Nem kiméinek senkit, semmit, ami német. Legszomorúbb volt azonban a menetelés. Szegény egylábú emberek, mankón, boton sántikáltak tovább, vagy ép lábu társaikba fogódzkodtak. — Oh ti görnyedt hátú, horpadt arcú szenvedők, a Golgota utján haladtok — gondoltam magamban s egy forró fohászt küldtem az ég Urához irgalomért. De azt gondolom, hogy e képekből már elég lesz. Nagyon szomorúak s érző embernek nyugtalanságot szerezhetnének. Fásult lélekkel álltam már előttük s szinte minden érzés nélkül bámultam a semmibe. Olyan voltam, mintha szivem megbénult volna, nem tudtam már sajnálni sem. Élő báb voltam fojtott szívvel. Irataim bár már megvoltak, de még sok megerősítésre és felülvizsgálásra szorultak. Kedden újra átnézték papirosaimat — rendben voltak. Mehettem. S én igy még az nap este vonatra ültem, amely Delle felé tovább robogott velem. S amint tova surrantam az éjben, úgy éreztem újra feléledni emberi méltóságomat. Leirni nehezen tudtam ezeket az érzelmeket, melyek ekkor vibráltak bennem, toll s egyszerű stílus nem elegendő ehhez. Szerda és csütörtök közötti éjjelen érkeztem meg Deliébe s ott ért engem a szerencse, hogy tiz nap után először megmosakodhattam. Valóságos jótétemény volt. Itt vizsgálták meg utoljára irataiÁthatlan portenger kiséri útjában Amerre elhalad az egész világot Széjjel szórt varjakkal fent a levegőben Együtt rikoltoznak a rémült sirályok. Zengett a mindenség csattogott-villámlott Percenként a földet lágtengerbe vonta A tölgy, mely a szélnek még ellene állott A villámok által széjjel van rongyolva. Hát e porszem ember ilyenkor mit érez Aki könnyelműen az Istent káromolta Vagy pedig kínozta szegény embertársát Az most a kis tücsök mellé is bebújna. Igy lön megnyirbálva a vén nap hatalma Es jól kikacagta a felhő őkelmét Gyermekei csínját siet jóvá tenni Hullatva az áldást a mezőn szerte szét. Mert nincsen háború mely sokáig tartson Midőn az egyik fél legyőzve meghátrál A vihar is midőn ki tombolta magát Teljes fenségében duzzogva tovább áll. És feltűnt keleten az égi szivárvány Mely a szép vidéket elbájolva nézte Ah mily iszonyú volt a vihar eleje És most mily isteni annak a végzése. Örökre itt marad a sok kis napsugár Melyeket a vihar ide szórt a földre Ha nem is keressük ugy is megtaláljuk A szép magyar lánykák csillag szemeibe. Pém László szántó-vető földműves. mat, hogy aztán végleg elbocsássanak. A határon már svájci őrséget találtam. Itt reggeliztem meg s utána Basel felé folytattam utamat hazai földön, szilárd talajon. Keblemből csak egy sóhaj tudott kitörni — Deo gratias. Hála legyen neked Istenem, hogy tiz keserves nap után vissza adtál az életnek. Most midőn szobámban ülök s e sorokat írom, nyugodtan átgondolva élményeimet, még egy mondat jut az eszembe, melyet egy német katona irt fel egy égő francia ház kapujára: „Wir Deutsche fürchten Gott, und sonst niemand." A nagy kancellár e szép mondata valóban szép kifejezője a német léleknek, melyet nekünk is el kellene sajátítanunk. Drum : — folytatja — Auf zum Kampf und zum Opferleben bis zum letzten Tropfen Blut: mit Gott für König und Vaterland. Caysz. A Száva mentén . . . Képek a leégett falvak világából. Eszék, október 13. A szávaparti állapotokról szólnak ezek a sorok is. A szerb betörés nyomait most takaritgatják. Leégett házak és a kirabolt falvak szomorúsága minduntalan meg-meg újult előttem. Platisevón — amint már emiitettem •— a község szerb jellege már egészen megszűnt. A hazaáruló szerbek keservesen meglakoltak. Elegendő a leégett községháza udvarán levő dombot megtekinteni (ott nyugszik az agyonlőtt községi elöljáróság jegyzőstül együtt) hogy a platisevói hazaárulás nagyságát tisztán lássuk. Hogy elvétve a szerbek között akadt jobb érzésű ember, arról egy platisevói magyar tett előttem bizonyságot, ki elbeszélte, hogy ö mind végig ott volt a faluban, még pedig egy szerb ismerőse házánál, aki az első napon az ágya alatt rejtegette, majd pedig a padlásán bujtatta el s oda hordott fel neki enni s inni valót. Beszéltem olyan magyarral is, aki se el nem menekült, se el nem bujt. — Elszántam magamat — úgymond — hogy jöjjön, aminek jönni kell, de belőlem nem csinál nyulat a szervián. Itthon maradtam. Bejött hozzám reggel 3 szerb katona, hogy adjam elő a pénzemet. Nyolc forintom volt, oda adtam. Erre elkezdett ütni kézzel, majd puskatussal, hogy adjam oda a többit is. Hasztalan mondtam, hogy nincs több, nem hitték, ütöttek. Délben visszajöttek, ismét vertek rajtam egy sort. Este felé ismét eljöttek hozzám, de akkor már annyira vertek, hogy maguk is megsajnáltak s a reggel adott 8 forintból visszaadtak 40 krajcárt kenyérre. Platisevóról még csak annyi megjegyezni valóm van, hogy ott a határban százszámra csatangol a sok disznó. Gazdája nincs, aki elfogja azé, különben is elpusztul szomjan, mert enni ugyan eszik a kukoricásból, amennyi belefér, de inni nem kap. Platisevóról Klenákra tartottunk. Az ut nemrég ültetett erdőben, sürü bozótok között vezet. Jobbra-balra millió üres konzerves doboz fehérlik. Szembe találkoztunk egy egylovas kocsival, rajta ült egy öreg magyar házaspár. — Honnan jönnek? — Klenákból. — Talán menekülnek? — Bizony uram, eddig csak kitartottunk, de most már tovább nem lehet. A falu üres, le van égetve, csak még néhány magyar lakik benne. Azonban ma is már 3 ágyúgolyó vágott be az udvarunkba, tovább nem maradhatunk. — Hát komitácsi van-e még ideát? — Lehet még itt ebben a sürü bozótban, de most már nem merik mutogatni magukat. No ilyen biztató kilátások között folytattuk tovább az utat. A falu alatt egy szérűs kertben katonákat láttunk, csakhamar kiderült, hogy egy ütegünk van itt elhelyezve, mely 2 nehéz ágyúból áll. Kellő igazolások, után még az ágyukat is megnézhettük. Mélyen be voltak ásva a földbe s mindegyik mellett egy tágas verem, földdel jó vastagon befödve a lövedékek számára. Ebbe a verembe elférhettek volna tüzérek is s védve lettek volna az ellenség srapneleitől, de egy se húzódott be a védett helyre, mind kint aludtak a gyepen isteni nyugalommal. Pedig az ellenséges ágyuk, melyek négy kilométerre voltak a Száva túlsó partján, ugyancsak üzengettek. Egy srapnell darabot, mely 100 méternyire esett le, el is hoztunk magunkkal. Még meleg volt. Hrtkovciról és Jarakról kellene még irni, de ezt hagyjuk máskorra. (é. s.) HIREK. Tarkaság. (Kisvárosi csevegés.) Női furcsaságok. Nem kell már félni. Az orosz bátorság fagypontra hanyatlása folytán az ország észak-keleti határa légmentes az ellenségtől. S mi, annyiszor megénekelt kettő-három nyomorultak, kik itthon polgárörösködünk, mulatság hiján kényelmesen letelepülhetünk a meleg kályha mellé. A padkára. Trécselhetünk egy keveset. Ahogy az asszonyok és leányok szoktak. Pompás téma is kínálkozik. A kisvárosi pletyka lerakodó helyein, vagyis a fűszeresnél, mészárosnál, péknél, no meg a borbélynál valami bohém, csiklandós meséket sugdos az ember fülébe a kiállhatatlan, mocskos szájú fáma. Azt rebesgeti ez a kis hamis, hogy az esztergomi fogoly orosz tisztek pompásan érzik magukat. Hiába! Az úr még a pokolban is úr. Pezsgős éjszakák szilaj, durrogató jókedvében veszettül ropják a tüzes táncot a szőke urak. Meg hogy voltaképen nem is foglyok az orosz tiszt urak. Hanem, hogy inkább az esztergomi szépek közül sokan. Azok a tiszt urak foglyai. Elég jó vicc. Orosz betörő bandák gyilkolják testvéreinket, rokonainkat, kedveseinket szőke szemű tiszt urak uszítására s a mi bájos delnőink teszik előttük a szépet. Fent északon a szőke tiszt urak lesznek foglyok, itthon pedig a magyar hölgyek a fogoly urak előtt. De ez már rossz vicc. Eszembe jut a jó öreg francia tanár úr figyelmeztetése. Valahányszor nem tanultuk meg a francia feladatot, a jó öreg csak annyit mondott: — Fiaim sose tudjátok, miért tanultok. Most látom csak, milyen igaza volt a tanár úrnak. Nagy hasznát vehetnem most a franciának. Micsoda gyönyörűséges levelet tudnék most akkor irni francia nyelven. De nem Franciaországba! Brr! Isten ments! Hisz ott már németül trombitál még a párisi éjjeli őr is. (Ha ugyan trombitál !) De ilyen háborús időben nem tanácsos lúlmenni még a város kerek határain túl sem. Elég nekünk ez is. Főképen, hogy itt vannak bekvártélyozva az orosz tiszt urak. Azok a szőke szépek. A szó köztünk legyen mondva, rém unalmas is ez a háborús világ. Főképen a hölgyeknek. Azokat nem érdekli katonáink vitézsége. Meg aztán a garnizon is üres. Levelezgetéssel legalább agyon lehet ütni az időt. Magyarul nem érdemes levelet firkálni. Magyarul minden bolond tud ebben a városban. írjunk hit franciául. Az fess dolog. Orosz tiszt uraknak irogatni leveleket még fessebb dolog. Csak az a kár, hogy kevés orosz fogoly tiszt uraskodik a kávéházban, a korzón és egyebütt. Jó lesz sürgetni a katonáinkat, hogy minél hamarább sok-sok fess orosz daliás tisztet invitáljanak Esztergomba. De csak szőkéket. Angol bajszúakat. Meg akik franciául is társalognak. Mert igy unalmas az élet. Ellenkező esetben kénytelen lesz a szép nem egyébhez is nyúlni. Például az apróhirdetéshez. Fess komitáesi intim ismeretségére vágyik szórakozás hiányában egy aranyos kedélyű, csillogós szemű médi. Esetleg több is. Az esztergomi táborban nyaralók előnyben. Levelezés francia nyelven „ Flört "jeligére az esztergomi postára restante kéretik. S ez a hirdetés bizonyára megteszi a hatását. Elegáns, fess komitácsi urak is szórakoztathatják unatkozó delnőinket. Orosz urakkal karöltve. Egyesült erővel, ahogy a közmondás tartja. Mélázó, csendes őszi délutánonként esetleg ki is lehet rándulni egy kis diskurálgatásra a katonai táborba. Ojjé ! Milyen remekül telik el az unalmas idő. Eszmetársitás, apróbb, kedélyes divatujságolás felette gondűző. A hadi fogoly urak ebben a tekintetben nagy mesterek. Teszem azt a volgamenti bájos nézésű tatár urak, esetleg, ha szerbek után vágyik a hölgyek szive, ott vannak a szépen borotvált arcú komitácsi uraságok, akiknek ruházata még a legkényesebb női izlést is bizonyára ki fogja elégíteni. Testhez álló szalonkabát. Élesre vasalt szélű nadrág. Micsoda hóditó külsőség. Ezek társaságában kedélyesen lehet az őszi és téli délelőttöket és délutánokat eltölteni Aztán majd csak vége lesz egyszer a háborúnak. Addig pedig szórakozzanak hölgyeink úgy, mint eddig. Sose zsenirozzák magukat. Fidibusz.