ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-09-13 / 37. szám

nem reagáltunk, mivel jól tudtuk a hatóság pa­rancsát, hogy semmiféle felszerelési tárgyat sem szabad tőlük megvásárolni. A fogolytábor négy oldalán deszkabódékban tanyáznak az őrtálló katonák. Minden őrtanyán 20 katona van az altisztekkel együtt. Az ügyele­tes tiszt folyton körüljár és intézkedik. Magas ka­rókon lámpások vannak elhelyezve, hogy az éjjeli sötétben könnyítsék a felügyeletet. Az őrtálló szu­ronyos katonák nagy része a környékből behívott tanítókból áll. Jóakaratulag figyelmeztetnek: — Szíveskedjenek a drótkerítéstől távol ma­radni, mert nyolc lépésnyire már kellemetlen bo­garak mászkálnak a füvön. Csakugyan látunk orosz katonákat, akik in­güket lehúzva buzgón vadászgatnak. Fel-feltünik egy-egy orosz katona, amint állva és kelet felé fordulva 12-szer egymásután keresztet vet magára. Ez a reggeli imádság, de — amint látszik — a kereszténység mellett van vallásukban egy kis napimádás is. Az oroszok nagy része evőedényével, vagy kődarabbal, titkon szerzett fadarabokkal a földet vájja. Először oly nagy lukat ásnak függőlegesen, hogy egy ember bebújhasson, majd a lukból pince­szerű üreget vájnak a gyep alá három-négy ember számára. Ez az éjjeli szállásuk. Ásás közben civa­kodás támad. Edényükkel ütik egymást és rögöket dobnak egymásra. Szólunk a katonának: — Nézze, verekednek! — Majd elintézik egymás között az ügyüket — feleli vállat vonva és tovább sétál. Nem csak mi nézzük őket, hanem ők is kíváncsian bámulnak ránk. Látszik, hogy rettentő nekik a hosszú semmittevés. Vannak köztük kü­lönböző típusok. Alacsony emberkék ázsiai torz arcúak, magas elegáns tartású és intelligens arcú lengyelek és oroszok, hajlott tartású, szakállas zsidók. Általában véve erős, egészséges, izmos emberek, akik puszta kézzel is félelmetes ellen­felek lehetnek a harcban. Körülbelül 2 méter magas, rokonszenves arcú orosz áll a drótsövény mellé és jelekkel dohányt kér. Olyan jó megjelenése van, hogy elveim dacára is hajlandó volnék egy szivart adni neki. Kérdem a katona tanitó ufat: — Szabad egy szivart adnom ? — Nem szabad, de ha sikerül a távolból odajuttatni, tessék. Sikerült is és a magas orosz mosolyogva szalutált, mielőtt a szivart, az óhajtott csemegét szájába dugta volna. Egy pénz is hozzánk gurult véletlenül és természetes, hogy egy koronának vissza kellett gurulnia a foglyok felé. A foglyok között egy helyen élénk mozgás, tolongás észlelhető. Egy három méteres lámpa­rudat csíptek el s kővel zúzzák szét, hogy a szilánkokon osztozkodhassanak. Nagy kincs nekik minden forgácsdarab. — Olyan találékonyak, mint az ősemberek, csak műkedvelők. Az arab közmondás is teljesült, hogy az elmulasztott jó alkalom sohasem tér vissza. Ugy is volt. A ráncos képüeket pedig nem volt kedvük levenni. Az aszott szilvának nem volt még itt az ideje, keleté. Egy rengeteg nagy szőlőtáblához érünk, piro­sodott a ruzsica, ez a jó szőlőfaj, melyből az a jó bor kerül erjesztéssel, melyet korcsmárosaink sem tudnak ugy elrontani, hogy ne pirkadjon az arcunk, mikor a ruzsicától vidulunk. Ürgék az út mentén nagy számmal, gömbö­lyűre hízott testű, lomha mozgású öreg és fiatal — fürge, mint az ürge. — Nagyon szelídek, pár lépésre bevárnak, akár az amerikai városi nagy parkokban a mókusok eledelnyujtáshoz. Itt is vannak mogyoró bokrok az út szélén, de gyümölcsét a gyerekek — lelegelészték, mig a sefű sefáét meghagyták. Az ürgék futkároznak, meg-megállnak, a két hátulsó lábukra állva, az első lábukkal fon­nak, mint a köznép mondja. Ugy látszik, hogy a gyerekek itt nem öntik ki az ürgéket, ennélfogva teljes szabadságukat élvezik. — Szereti-e az ürge pecsenyét, kérdeztem a tamburástól, tiszteletbeli kocsisomtól, mire ez nagy indignálódva mondta, hogy azt csak a taliánok teszik, hogy a vakunicát megeszik. Mondtam neki, hogy Paris ostromlásakor a bennszorult franciák patkányt is megették, de sem Parisról, sem a franciákról nem volt neki semmi tudomása, mert olyan kétkedőleg nézett, mint akit fel akarnak ültetni. Elhiszem, hogy a Tempe-völgye, melyet az mindenből szerszámot csinálnak a földhányáshoz — mondja a katona. De íme közeledik az ügyeletes tiszt, sárga bojttal az oldalán, mire a tolmácsoló katona hir­telen tovább áll tőlünk. A foglyok között pedig négy szuronyos baka alakja tűnik fel. Az oroszok szétugranak az összetört lámpa-oszlop mellől, mert a szuronyosok azt keresik. A foglyok közül egyik sem vállalja a lopást, tehát a legközelebbivei el­vitetik az őrtanya mellé. A foglyok szomorúan néznek az eltűnt zsákmány után. Szánalom ébred az ember lelkében, hogy ily nyomorult dorong valóságos eseményt képez életükben. Megkérdezzük még a katonától: — Nem nyugtalankodnak a foglyok? Nincse­nek szökési kísérletek? — Nem akar ez szökni egyik sem. Azt a néhány kutat, amely a táborukban van, folyton húzzák s kifogy belőle a viz. Huszonöt foglyot ketten kisértünk a távoli kúthoz. Ugy mentek mint a bárányok. Egyik oldalon folytonos vándorlás folyik va­lami földhányás felé, amely szintén dróttal van kerítve. Nem is kellett kérdeznünk, hogy mi az, mert, amikor szél irányába kerültünk, majdnem roszul lettünk. A tábor egyik oldalán van a konyha. Asz­szonyok és katonák főznek, akiknek az ügyesebb foglyok is segítenek. Vödrökben viszik az ételt a foglyok közé s az edényeikkel onnan mérik ki a porciót. A konyha táján egy „hazai üzletember" dolgozik nagyban. Cigarettapapírt sóz rá az oro­szokra jó borsos áron. — Miért hagyják így kizsákmányolni szegé­nyeket? — kérdjük az arra menő katonát. — Mindig kergetjük őket. de rosszabbak a legyeknél. Innen elszaladnak s a másik oldalon folytatják a vásárt. Elfáradunk a járkálásban és nézésben, tehát az állomás felé tartunk, ahol most ürítettek ki egy vonatot, mely megint foglyokat hozott. A ha­lastó felé hajtanak sok ezer embert, vannak köz­tük orosz, szerb katonák és civilruhás zsiványok, sőt asszonyok is, akik folyton püfölik, ríkatják piszkos gyermekeiket. — Mit csináltak ezek az asszonyok ? kérdi egy utas. — A sebesülteket fosztogatták és csonkítot­ták — feleli a szuronyos népfelkelő. Az állomás bódéjában elért bennünket a végzet, mert a táborból ugyan tisztán kerültünk ki, itt azonban egyikünket megtámadta egy vesze­delmes rovar, de még a cipőn jártában sikerült elcsípni. A vonat berobogott. Két oldalt katonák ál­lottak fel gépfegyverekkel. Mutatták az utasoknak és a foglyoknak, hogy van itt elég őrség, ha szükség lesz rá. Á kényelmes III. osztályban elmélkedve befu­tottunk az esztergomi állomásra s örültünk, hogy a hátunk mögött elmaradt a sok zsivány kinézésű alak és a nyomorúság. R. Olimp- és Ossza-hegy alkot Thesszáliában, egykor nagyon szép volt, amint azt babér-, platán- és tölgyfáival, üde izű forrásaival a költők megéne­kelték, az írók leírták, mindent kiszínezni szoktak. Egy kis részébe messzelátóval magam is bele­néztem a hajóról, mikor az Olimpos táján jártam, de hogy ezek a szerémi völgyek termékenyebbek, több aranyat hoznak, mint amaz, az már bizonyos. A fák levele itt haragos zöld, csupa élet, üdeség. Volt is ebben az évben sok nedvesség. Utmentén vastag törzsű eperfák, hírmondó maradékok a sorból. Az agyaghegyeken legelésző bokrok is sötétzöldek. Kéklik errefelé a kökény, sok, sok, nagyszemű, de kökényszemű menyecske, amilyenre a fotográfusok vágytak, egy sincs. A kökényből az alföldi pásztorgyerek vigan lakmároznék, de az itteni gondolja, hogy mégis csak jobb a szilva. Talán ha elfogy ez, ha a szőlő is le lesz szüre­telve, ráfanyalodik a kökényre is, akkor majd jobb is lesz, mert megcsípte a dér. Akkor rá kerül a sor a csipkés vadrózsa sárga-piros bogyóira is. Az éneklömadarak közül csak a pacsirtát láttuk, mely az utmentén szokott tartózkodni, tudja miért. A seregélyek bizonyára a szőlőkben dézs­máltak most. Néhány örökéhes ragadozómadár a levegőben kóválygott, lecsapott. Hernyóból későn vedlett, néhány sárga pille bágyadtan szálldogált az őszi virágokra. Itt-ott marha csorda, de annál több a marha­csapás, lejtőn, amint ereszkednek le a gémes, kávás, vályús kúthoz. Utvájásuk kis távlatból, mintha vízmosás volna. Másutt ezekhez hasonló, de sokkal A keleti kérdés múltja, jelene r • •• rr • es jovoje. Látnivaló, hogy idáig Anglia és Franciaor­szág, sőt még a kis Piemont is, mely szintén Krimben harcolt, az északi rettegett hatalom ellen voltak. Éppen megforditottja a mostaninak. Az angol és francia flotta a Keleti- és Fekete-tenge­ren támadt az oroszra, megakarták bénítani erejét, mert öntudatosabb politikát űztek, mint most. Anglia indiai birtokait félthette az orosztól, mely ekkor a Kaukázus és Perzsia felé nyomult előre, a francia nem viselhette volna el Oroszország he­gemóniáját a Földközi tengeren. Mindezek a kérdések ma is felmerülhetnének az entente hatalmai előtt, de most ezen életkérdé­süket érintő pontokat figyelmen kivül hagyják, a francia az elévült és tehetetlenül, rekedt torokkal kiabált revanche eszméjétől megrészegedve, az angol pedig az imponálóan fejlődő német hata­lomtól megrettenve. Ilyenkor látjuk csak a nem­zeteket — vagy inkább csak vezetőiket ? — á maguk unszimpatikus megnyilatkozásukban; látjuk a telhetetlenséget, a fogcsattogtató irigységet, a fenekedő gyűlöletet, mely dühében tobzódni akar a másik vérében s ezért bujtogat, szövetséget köt, Machiavelli-politikát űz. Beszéljünk aztán civilizá­cióról, francia finomságról, angol loyalitásról, békeszeretetről, humanizmusról. Ugylátszik a dip­lomatikából hiányzik a katekizmus, pedig első tan­tárgynak kellene lennie. De e kis kitérés után térjünk át a „keleti kérdés" ujabb fázisainak kialakulására. Az 1877 iki orosz-török háború a balkáni népek szabadságharca, melyet az orosz vivott meg érdekükben. A háborúra a balkáni népek lázadása adott. okot. Kedvenc fiainak erélyes és kegyetlen megfékezése sehogy sem tetszett Orosz­országnak. A háborút Oroszország akarta, mert Európa népeitől nem várt semmi közbelépést. A török a haldoklók végső erejével megállí­totta az oroszt Plewnánál, de a román csapatok segítsége lehetővé tette, hogy a Sipka szorosnál elcsendesült végkép a diadalmas törökök harci kiáltása. A Sipka-szorosban minden csendes volt, az ut is nyitva volt Konstantinápoly felé — s ugy­látszott, hogy most itt van az idő, mikor az oroszt semmi sem akadályozza meg régi terveinek végre­hajtásában. De az angol még ekkor is jól fel tudta fogni igazi érdekeit: az angol hajóhad megjelent az Aranyszarv előtt. A győztes megállt, megelégedett sikereivel: a koronát nem merte reátenni. A háborúra következő berlini kongresszus Monarchiánknak juttatta Bosznia-Hercegovinát, el­ismerve ezzel a Monarchia kiváló érdekeit a Bal­kánon. Szerbia, Románia végkép felszabadultak, Bulgária még egyideig hűbéres maradt. Oroszország sokat nyert, ha nem is közvet­lenül, de közvetve; legnagyobb sikere a balkáni népek felszabadítása, azaz nagy tervei elöörsei­mélyebb esőviz vajasok. Az ember, lovastól nem látszanék ki belőlük. Nyári lakok, szölőházak vál­takoznak, egy-egy torony bádog sisak födele is csillan meg a napfényben. A szép út, változatos képek, a hosszú völgyön át nézve, többhelyen a Duna tükre is megcsillan. Azontúl a partszéli erdő­ség. Igaz, hogy a Bácska és az erdőség, az irtás mai korában, nem kapcsolatos fogalmak, de hát ezek az erdők, melyekről szó van, afféle vizhez szorult erdőségek, melyeket az uradalmak őriznek meg. Néhány bácskai falu is látszik még tovább, mélyen alattunk. Aki szereti a természetet s nem irtózik a bordatapogató kocsitól, az igen jól érezheti magát, mikor a szerémi hegyek között jár. Az egyiknek az ilyen kocsi eredetiség tetszik, mig a másiknak csak a teljes kényelem kell. A mi kis társaságunk­ban voltak ilyenek is, olyanok is. Az ilyenek még nem sokat utaztak, az olyanok meg igen. Sok minden jut eszünkbe, még a jó Berzsenyi sybarita váza is. Mi is ugyebár vázolni járunk most, de nem magunkat, azért térjünk más tárgyra. Az utmente több helyen 5—6 °/o-os eséssel, emelkedéssel kígyózik erre, arra, meg amarra, Bencze Béla mérnök mondja nekünk azt; meg­adtuk neki a levegő-mérnök címet, talán használ­hatja a napirenden lévő levegő meghódításánál. A trónoló szélmalom hol eltűnik, hol meg előkerül, bújócskát játszik velünk, csak játszék tovább másokkal, mi már képen megfogtuk, visszük, el nem eresztjük, sok szép képpel a sötét kama­rába tettük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom