ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-08-15 / 33. szám

kőzik azon, hog}- Prágában (ez is szláv) harminc táncbódét talált, dacára a lapos orroknak ! Lám, Tacitus germánjai — az atlétatermetű, nagy kékszemű és aranyhajú északi németek — tánc helyett inkább dolgoznak. Tacitus nagyon szerethette a germánokat, mert többek között ezt irja róluk : — Nullos mortalium armis aut fide ante Germanos esse! Vitézségre és hűségre nézve senki sem állja ki a versenyt a germánokkal. Tehát — büszkék lehetünk szövetségesünkre ! Viribus unitis! Deák Antal. Milyen segítségre tarthatnak igényt a behívottak családjai? A közönség köréből a legkülönbözőbb hirek vannak elterjedve a behivottak családtagjainak segélyezéséről és annak a társadalmi akciónak céljairól és keretérői, amely a miniszterelnök kezdésére most szerveződik. Félreértés elkerülése és az érdekeltek helyes tájékoztatása céljából megismertetjük most, hogy a törvény értelmében minő igénye van a behivottak családtagjainak állami forrásból származó segítségre. A segítés mértékét és a segélyezendő jogcímeit az 1882. évi XI. t.-c. állapítja meg, amely kimondja, hogy mozgósítás esetében behívott tartalékosok, póttartalékosok és honvédek, valamint a katonai és tábori szolgálatra berendelt védkötelesek és a népfelkeléshez tartozók gyámolító nélkül maradt családjai segélyre tarthatnak igényt. Segélyezésre a behivottak családjának következő tagjai bírnak igénnyel: a) a behívott törvényes neje, gyermekei és unokái, ha azoknak más gyámolitója nincsen; b) apja, anyja, nagyapja, nagyanyja, ha béke idejében a behívott tartotta el őket; c) apósa, anyósa; végül d) testvérei, ha ezeket is egészben vagy részben a behívott tartotta el és az hitelesen igazolható. A segély az erre jogosított minden egyes családtag részére fejenkint jár. A segélyezés őszszege különböző. Minden egyes városban és községben annyi, illetve akkora, a mennyi az illető helységben katonai átvonulási élelmezési illeték fejében még béke idejében egy-egy napra megállapittatott. Budapesten jelenleg a katonai átvonulási élelmezési illeték fejenkint és naponkint hetvennyolc fillérben van megállapítva. E szerint a behívott felesége és minden nyolc évnél idősebb gyermeke fejenkint és naponkint hetvennyolc fillér állami segélyben részesül. Ha apa, anya, nagyapa, nagyanya, após, anyós vagy testvér közös háztartásban él a behivottal vagy ellátásukról egészben vagy részben a behívott gondoskodott, akkor ők is megkapják naponkint az átvonulási élelmezési illetéknek megfelelő összeget. Nyolc évesnél fiatalabb családtag részére a személye nkint meghatározott segélyezésnek csak a fele jár. Budapesten tehát minden nyolc éven aluli gyerek után fejenkint és naponkint 39 fillér a segélyezés összege. Ha a segélyezett családjának saját lakóháza, vagy ingyenes lakása nincs, lakásilleték is jár neki és pedig az ellátási illeték fele, de nem fejenként, hanem családonkint, azzal a korlátozással, hogy ez a lakásilleték negyedévenkint nem haladhatja meg a család által fizetett lakbér összegét. Az egyes család összes tagjai részére engedélyezendő segély együttesen nem lehet nagyobb, mint a bevonultnak átlagos 1 napos bére, illetve keresménye volt. Azokja családtagok pedig, a kiket a behívott csak részben tartott el, az ellátási illeték összegét is az elmaradt támogatásnak megfelelő arányban kaphatják. A törvén}

r

es módon megillető, kiutalandó és kifizetendő segélyekbe nem szabad beszámítani sem az állam részéről más címen adott, sem a hatóságok, községek, vagy magánosok által nyújtott pénzbeli, vagy természetbeni segélyeket. A család tagjainak segélyezése azon a napon kezdődik, amelyen a behívott tartózkodási helyéről csapatjához elindult és addig tart, a mig családjához vissza nem tér. A harctéren vagy a katonai szolgálat tartama alatt elhalt családfő családtagjai a behívott elhalálozása napjától számítva még hat hónapon át részesülnek az általuk addig élvezett segélyben. A segélyezés megszűnik, ha a behívott csapatjától megszökött, vagy súlyos börtönre, vagy ennél nagyobb büntetésre ítéltetett. A segélyre igénnyel bíró családtagokat a belügyminiszter rendeletére már összeiratta, részben pedig most íratja össze a hatóság; a családtagokra és a behívott kereseti viszonyaira vonatkozó adatokat a városi hatóság, illetve az elöljáróság megállapítja és azután közhírré teendő napon és helyen megkezdődik a segélyezések kifizetése. A segélyt első ízben egy összegben augusztus hó folyamán, azontúl minden hó 1-én és 16-án előre fizetik. HIREK. Krónika. Nem múlik el nap anélkül Mostanában sohasem, Hogy egy-egy uj hadüzenet Ne történne sebesen. Imé, már kis Montenegrót Bámulja meg a világ: Két erős nagyhatalommal Egy hét alatt szembeszállt. A kicsike Montenegró Hazahítt két követet: Seregének létszáma így Hadira emelkedett. „Most már jöhet ránk a világ!" Mondja büszkén a király, „A crnagorc felkészült és Akárkivel szembeszáll!" Jaj teneked magyar, osztrák, Porosz, bajor, morva, sváb! Montenegró zord, haragvó Szemmel tokint tereád. Országából királyság lett S most, tudjátok mit akar? Nagyhatalom akar lenni, Azért van csak e zavar! Jó lesz hát, ha meghúzódtok És a béke olaját Általadva Nikitának, Kéritek bocsánatát. Akkor talán megkegyelmez És fölétek majd nem áll; Megmarad kecskéi mellett A bölcs Nikita király! (-•) Tarkaság. Diadalmenet. Ugy mentek el innét a csaták vérpiros virágú mezejére, mint a regebeli hősök. A hódító Cézárok. Virágesőben, könnyesőben. Kezünkkel a száz színű virágokkal öveztük fel a hős katonáinkat, szemünk hulló könnyeivel pedig csillogó-ragyogó drága gyöngyfüzéreket raktunk lábaik elé. Mélyen sajnáltuk távozásukat, de mégis azt mondtuk nekik: Menjetek és arassatok diadalokat. Mint hajdant kacagányos, deli hőseink . . . Ezerszeres éljenzéssel búcsúztunk el tőlük, de egyúttal zálogképen lelkükbe öntöttük vágyaink minden cseppjét. Inkább vesszetek el hősies bátorsággal a harcok mezején, mint magyar katonákhoz illik, semhogy gyáván megfussatok. Szégyent, le nem mosható gyalázatot hozva a magyar névre . . . S a vitézek ezt megértették . . . A részvét legmelegebb könnyével áztattuk a harcba indulók rögös útjait. De könnyes szemünk fátyla alól valami nagy, rendkívüli fényesség tündöklött elő. A győzelmet hivők hajnali derengő fénye. Amely biztatta, tüzelte a hősöket, hogy előre; bátran, egész szívvel, férfiasan. A magyar sose veszíthet. Az ő ügye az igazság ügye. S mert velük lesz az Isten. Az igazságot osztó, nagy, hatalmas Isten. A magyarok Istene . . . A huszonhatodik gyalogezred mult héten, pénteken és szombaton búcsúzott el a város lakosságától, hogy a legfelsőbb hadúr és a haza hívó szavára a csaták mezejére menjen. Legimpozánsabb volt a péntek délutáni búcsúzkodás. Félhárom felé délután százakra menő közönség gyülekezett a Széchenyi-téren, ahol már nagyszámú katonaság volt felállítva. A város szép hölgyei rengeteg sok virágcsokrot hoztak magukkal, amellyel a hadfiak sapkáját telistele rakták. Szinte öröm volt nézni a virágos katonákat. Mások négy-öt nemzeti lobogót kerítettek s azt virágfüzérekkel ékesítve a katonáknak adták. Ismét más bőkezűek szivarral, cigarettával, dohánnyal, némelyek pénzzel látták el a vitézeinket. És a hatalmas terjedelmű tér minden kis zuga megtellett a katonák lelkes és életvidor nótáitól. Egyiknek az arca se árulta el, hogy remeg a harctér félelmetes zúgásától. Láztól kipirult arcok, derűs tekintetek, csapongó jókedvek valami rendkívüli csodás kedélyállapotra emlékeztettek. Vidám nótázás közben ezernyi néptömegtöl kisérve értek ki az esztergomi pályaudvarra. Amerre elhaladt a végtelen hosszúnak tetsző csapat, az emberek kendőiket lobogtatták, könnybe fulladt áldást rebegve, viszontlátást emlegettek. Közben virággal öntözték a hősök utait. Valóságos diadalmenet volt. A vasútnál hosszú vasúti kocsisorba szállásolták. A zöld lombokkal feldíszített vaggonokban harmincöt—negyven katona fért el. S elérkezett a fájdalmas pillanat. A búcsúzkodás. Egy kis szöszke fiúcskát ölelgetett a háborúba induló katonatiszt apa. Oly nehéz a megválás minden alkalommal. De ilyenkor főképen. Amikor a csaták mezeje nem nyugalmas fészek. S amikor rajongó szivü apának kell kicsinyke kis szöszke kék szemű fiacskájától megválni. Talán örökre. Mikor már az apa egészen belefáradt az ölelésbe, a kis fiúcska feszes állásba vágva magát, erőteljes hangon szól az apához: — Hát, édesapám, az Isten áldjon meg! S ez a hang, ez az őszinte búcsúzás behatolt az emberek szivébe s belemarkolt a vesékbe. Hideg verejték gyöngyözött végig minden arcon. A gyermeki őszinteségnek ez a kifejezése megzsibbasztotta a lelkeket s könnyeket csalt az amúgyis nedves szempillákra. Az apa ajkait harapdálta kínjában, hogy könnyeit visszafojtsa. A másik vaggonnál öreg anyóka szorongatja fiát. — Osztán vigyázz édes szógám, hogy a muszka golyó meg ne tanáljon. Mikor feléd süvít a golyó, kapd el a fejed, nehogy beléd ütődjék az a komisz jószág. Mindenki tud valami biztató szót mondani. S egy se birja meghatottságát elpalástolni. Hja! A belső érzelmek viharát nem egy könnyen lehet megfékezni. Sivitó füttyjelzés s a hosszú, élettelen vasszörnyeteg megnyikordul. Nehezen, fájdalmasan nyögve döcög végig a síneken. Éles fájdalom nyillalik a szivekbe. Az ajkak meg-megremegnek s csak susogva bírják a végszót kinyögni: — Isten veletek! A kalapok lekerülnek a fejekről, kendők lengenek s sokak szemében forró könnyek gyülemlenek. Az asszonyok és lányok hangosan sírnak, férfiak ajkáról pedig felhangzik az utolsó hang: — Viszontlátásra! A katonák sapkájukkal integetnek s ajkukon megcsendül az ének. A szomorú akkordok belevegyülnek a tova robogó, zakatoló masina dübörgésébe. Az utolsóelőtti kocsi ajtajánál bánatos nézésű katona énekelget. S ahogy a szöveget dalolja, szeméből megered a könnyek árja s az végig folyja barna, szép, a búcsúzkodás percétől meghatott arcát. ... Haj Istenem hogy kell ott megszokni, Hogy kell ottan muszka lányt szeretni, m Ha megölel, karjaim elhalnak, Ha megcsókol, könnyeim hullanak. Fidibusz. * Személyi hirek. A főkáptalan távollevő tagjai közül a hadiállapot dacára is sikerült a következőknek visszajutni Esztergomba: dr. Walter Gyula v. püspök Wörishofenből, Bogisi ch Mihály v. püspök Badenből, dr. Koperniczky Ferenc és dr. Machovich Gyula praelátus-kanonokok pedig franciaországi útjukból tértek vissza, mint akik jelen voltak a lourdesi eucharisztikus világkongresszuson. * Nagyboldogasszony ünnepén a főszékesegyházban teljes fénnyel üljük meg az ünnepet, sőt meggyőződésünk, hogy a hivek az eddigi években tapasztalt buzgóságot felülmúlva, rendkivüli áhítattal rójják le kegyeletüket a „Magyarok Nagyasszonya" előtt, hogy segítse fegyvereinket és hazánkat vezesse ki a jelenlegi veszedelemből. — Az ünnepélyes nagy misét Magyarország legfőbb