ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-08-09 / 32. szám

XIX. évfolyam Esztergom, 1914. augusztus 9. 32. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal címére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Esztergom, 1914. augusztus 8. — A hercegprímás a harcba vonuló katonák családjaiért. Legfőbb hadurunk I. Ferenc József világraszóló példájára, ki egymillió és százezer koronát adományozott az egész monarchiából harcba vonuló hadfiak családjainak segélyezésére, megmozdult a kettős monarchia egész társadalma. Előljár jó példával Magyarország hercegprímása, ki tetemes adományával, ujabban pedig e fontos jótékonysági mozgalom egyházmegyei szervezésével nagyban hozzájárul a hazáért küzdő katonák kedélyének megnyugtatásához és így közvetve igazságos szent háborúnk sikeréhez. Reméljük, hogy az összes egyházi javadalmasok, a régi magyar főpapok és javadalmasok példája szerint, kik templom- és iskolaépítésen kivül harcos csapatokat is állítottak háború idején, a hadfiak családjának segélyezése által hozzájárulnak a létünkért vivott harc sikeréhez. A hercegprímás XIII. sz. körlevele többi közt igy szól: Le kell vennünk a harcosok szivéről a gondok terhét. Gondoskodnunk kell elhagyott öreg szülőikről, tehetetlen hitveseikről és kicsiny gyermekeikről. Lehetővé kell tennünk, hogy ahol a férfierő hiányzik, ott a nők elvégezhessék a legszükségesebb gazdasági munkát és betakaríthassák a földnek termését. Azért lehetőleg minden községben állítsunk népkonyhát, hogy a kenyérkereső nélkül maradottakat élelmezzük és a gyermekek számára nyissunk napközi otthonokat, hogy az anya zavartalanul végezhesse azt a kötelességet is, amely férjének távozásával a gazdaság körül reá hárult. Ezen jóléti intézmények megteremtésében a lelkipásztoroknak kell a vezető szerepet betölteniük. Elvárom T. Papságomtól, hogy a községi elöljárósággal, a tanítói karral és a jótékony egyletek vezetőségével egyetértve és karöltve, a legnagyobb önfeláldozással álljon ezen jóléti intézmények szolgálatába. A jó Isten, aki irgalmas szemmel tekint a szegényre, az özvegyre és az árvára, elsősorban a papjaitól követeli a felebaráti szeretet gyakorlását. S a magyar haza most újra bizalommal fordul ahhoz a papsághoz, mely a veszélynek pillanataiban mindenkor kész volt mindenét föláldozni a haza oltárán. Itt a cselekvés órája. Mutassuk meg, mennyire becsüljük meg mindazokat a harcosokat, akik a csatamazön verőket ontják a haza minden polgárának becsületéért és biztonságáért. Becsülésünket és hálánkat alig róhatjuk le irántuk szebben és méltóbban, mint ha szükséget szenvedő övéikről szeretettel gondoskodunk s ezzel elűzzük arcukról a nehéz gondok felhőjét, hogy annál nyíltabb és • bátrabb tekintettel nézzenek szembe az ellenséggel. A katolikus jótékony egyesületek, a melyek különböző társadalmi sebek gyógyítására alakultak, hajtsák most minden erejöket egy szent célnak szolgálatába: támogassák a katonák nyomorban hagyott családtagjait és enyhítsék a megsebesült katonák fájdalmait. ségeinek rovására. S az új térkép megalkotásánál talán lesz szava odafenn a monarkia meggyilkolt trónörökösének is, kinek vértanúhalála adta a lökést az új kialakuláshoz. A megindult világháború valóságos világitéletnek, fönséges világdrámának készül, melyben maga Isten fog Ítélkezni a nemzetek felett, mert már nagyon összegyülemlett a leszámolásra való anyag! Az összes symptomák erre mutatnak. Az ügy a legszentebb, mely csak képzelhető. Tárgytalan már a kifogás, miszerint „egyesek bűntényéért egy ország nem vonható felelősségre." Mert be van bizonyítva, hogy a szerb hivatalos állam, sőt az uralkodóház is részes trónörököspárunk meggyilkoltatásában. És szinte Isten lelke ihlette I. Ferenc József és II Vilmos császár tollát, midőn a háborús manifesztumot megszerkesztették. Az első a „Mindenható előtti felelősség tudatában", a másik pedig — bár a világ első hadseregének vezére — „Isten előtti alázattal" s imával indul a háborúba. Mennyire eltörpülnek ezzel szemben a királygyilkos szerbek patronusainak, pl. egy Poincare-nak kapkodó, kétszínű manifesztumai! Világitélet symptomáját jelenti az a vakság, mellyel Szerbia, Oroszország és Franciaország készületlenül belerohant a háborúba. Quem Deus perdere vult — dementat! Megengedjük, hogy a trónörököspár meggyilkoltatása csak kiindulópont, ürügy — bár önmagában is több mint elégséges Esztergom, 1914. augusztus 8. — A hercegprímás a harcba vonuló katonák családjaiért. Legfőbb hadurunk I. Ferenc József világraszóló példájára, ki egymillió és százezer koronát adományozott az egész monarchiából harcba vonuló hadfiak családjainak segélyezésére, megmozdult a kettős monarchia egész társadalma. Előljár jó példával Magyarország hercegprímása, ki tetemes adományával, ujabban pedig e fontos jótékonysági mozgalom egyházmegyei szervezésével nagyban hozzájárul a hazáért küzdő katonák kedélyének megnyugtatásához és így közvetve igazságos szent háborúnk sikeréhez. Reméljük, hogy az összes egyházi javadalmasok, a régi magyar főpapok és javadalmasok példája szerint, kik templom- és iskolaépítésen kivül harcos csapatokat is állítottak háború idején, a hadfiak családjának segélyezése által hozzájárulnak a létünkért vivott harc sikeréhez. A hercegprímás XIII. sz. körlevele többi közt igy szól: Le kell vennünk a harcosok szivéről a gondok terhét. Gondoskodnunk kell elhagyott öreg szülőikről, tehetetlen hitveseikről és kicsiny gyermekeikről. Lehetővé kell tennünk, hogy ahol a férfierő hiányzik, ott a nők elvégezhessék a legszükségesebb gazdasági munkát és betakaríthassák a földnek termését. Azért lehetőleg minden községben állítsunk népkonyhát, hogy a kenyérkereső nélkül maradottakat élelmezzük és a gyermekek számára nyissunk napközi otthonokat, hogy az anya zavartalanul végezhesse azt a kötelességet is, amely férjének távozásával a gazdaság körül reá hárult. Ezen jóléti intézmények megteremtésében a lelkipásztoroknak kell a vezető szerepet betölteniük. Elvárom T. Papságomtól, hogy a községi elöljárósággal, a tanítói karral és a jótékony egyletek vezetőségével egyetértve és karöltve, a legnagyobb önfeláldozással álljon ezen jóléti intézmények szolgálatába. A jó Isten, aki irgalmas szemmel tekint a szegényre, az özvegyre és az Készül az új világ-térkép. A világháború — ha amily arányokban indult, úgy ki is fejlődik — a világ térképének tetemes megváltozását fogja maga után vonni. Ellenségeink, kikkel most háborúba keveredtünk, már 10—15 év óta tervezgették az új európai térképet, melyen Ausztria-Magyarország teljesen el volt tüntetve ; helyette Oroszország Kassáig, Szerbia Kikindáig, Románia Aradig terjed stb. De az isteni gondviselés nem engedheti pusztulni a legkatholikusabb monarchiát, melynek uralkodóháza és katonasága hivatalosan gyakorolja a vallást és az Isten-tiszteletet! Lesz új világ-térkép, de a monarchia ellenségeinek rovására. S az új térkép megalkotásánál talán lesz szava odafenn a monarkia meggyilkolt trónörökösének is, kinek vértanúhalála adta a lökést az új kialakuláshoz. A megindult világháború valóságos világitéletnek, fönséges világdrámának készül, melyben maga Isten fog Ítélkezni a nemzetek felett, mert már nagyon összegyülemlett a leszámolásra való anyag! Az összes symptomák erre mutatnak. Az ügy a legszentebb, mely csak képzelhető. Tárgytalan már a kifogás, miszerint „egyesek bűntényéért egy ország nem vonható felelősségre." Mert be van bizonyítva, hogy a szerb hivatalos állam, sőt az uralkodóház is részes trónörököspárunk meggyilkoltatásában. És szinte Isten lelke ihlette I. Ferenc József és II Vilmos császár tollát, midőn a háborús manifesztumot megszerkesztették. Az első a „Mindenható előtti felelősség tudatában", a másik pedig — bár a világ első hadseregének vezére — „Isten előtti alázattal" s imával indul a háborúba. Mennyire eltörpülnek ezzel szemben a királygyilkos szerbek patronusainak, pl. egy Poincare-nak kapkodó, kétszínű manifesztumai! Világitélet symptomáját jelenti az a vakság, mellyel Szerbia, Oroszország és Franciaország készületlenül belerohant a háborúba. Quem Deus perdere vult — dementat! Megengedjük, hogy a trónörököspár meggyilkoltatása csak kiindulópont, ürügy — bár önmagában is több mint elégséges AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. szomoruság és öröm egyszerre igyekezett kifejezést nyerni. És Szederkényi Béni kilépett a padból, megfogta a tanár kezét s hosszan megcsókolta. •— Spirituális úr kérem, önt sajnálom itt hagyni, meg beteg is vagyok. Félek, hogy még a félúton vissza kellene fordulnom. Otthonom meg nincs, ahol meghúzhatnám magam. Itt maradok hát, ugye nem haragszik azért reám. S a jó spirituális oda húzta magához ezt a kispapot, megsimogatta a fejét s azon is azt a sötét hullámos haját. — Jól van édes fiam, maradjon itt. Én már öreg vagyok, magácska meg beteg, mi majd imádkozni fogunk, hogy testvéreink jó harcot harcoljanok s hogy végezetül tétessék el nekik a dicsőség koronája. Ott hagyták a tantermet és lassú léptekkel lépegettek lefelé a lépcsőkön. Mikor az este eljött, a kis kápolna üres maradt és sötét. Minek is égtek volna a lámpák, az az egy valaki, aki ott térdelt a tabernákulum előtt, annak világított a szive, mert nagyon tudott szeretni s a nagy szeretet meg fényt csinál ott, ahol sötétség van, ott is, ahova sohasem szokott surranó napsugár bekacsintani. — Jézusom nézd, egész nap gondolkodtam rajta, hogy és mikép' tegyek s lelkem mindig azt súgta, hogy menjek, hogy siessek, mivel Te édes Jézusom nem fogsz elhagyni sohasem. Eljöttem hát hozzád, adj kérlek tanácsot, kegyes szivű édes Jézusom. S az Ur az ő misztikus hangján, melyet csak a tiszta lelkek tudnak megérteni, megsúgta neki, hogy menjen és ne féljen, mert ö vele lesz. Szederkényi Béni meg hálából megcsókolta a tabernákulum ajtaját s azután még soká imádkozott. Kint a bakter már a tizenegyet eldanolta, amikor Béni elhagyta a kápolnát. Szép holdas este volt. A fák, melyeken még kevés rügy volt, csendesen susogtak s a közöttük el-el röpködő éjjeli madarak huhogva surrantak el a gallyak között. Mindenki aludt. Az egész ház néma és csendes volt, csak a kis piroslángu mécs, amelyik ott a sarokban a Szent Szűz lábai előtt égett, igyekezett bizonyítani, hogy igenis van élet. Szederkényi Béni a legszükségesebb ruhadarabjait összecsomagolta s egy kis cédulán bocsánatot kért a spirituális úrtól, hogy nem búcsúzott el tőle, de nem tudja megtenni, — irja — mert akkor megint csak itt kellene maradnia. A papirosszeletet összehajtogatta s amikor távozóban a spirituális ajtaja előtt elment, betette a leveles szekrényébe. Majd a kis kertajtón elhagyta a szemináriumot. Ment-ment lefelé a hegyen kis batyuval a hóna alatt s a sárga hold megvilágította neki az utat. Ott, ahol a bihari hegyek az Alföldbe olvadnak, egy nemesi kúria húzódik el, amely Manzart tetöjével úgy tűnik fel messziről, mintha egy nagy kalap volna rajta, amely védi azt a fölülről jövő támadások ellen. Falai fehérre vannak bemeszelve, úgy hogy éjjel is ki-ki fehérlenek a mögötte elhúzódó sötét erdőből. Az udvarház előtt egy nagy kert terült el szobrokkal diszitve s angolos rendetlenséggel ültetett fák közt itt-ott virágágyak tünedeznek fel, melyekben a karókra tűzött szines üveggömbök csillognak kifelé. Visszatért. — Elbeszélés. — Irta: Caysz. Aznap este már nem volt meditáció . . . A kispapok még délelőtt hagyták el a szemináriumot. Az egyik gyalog, a másik szekéren igyekezett tovább jutni, noha mindegyikük röpülni szeretett volna, hogy segítsen a veszélyben lévő hazáján. A fiatal, tüzes szivek lángra gyulladtak, mikor megtudták a hírt, hogy kitört a szabadságharc s hogy szükség van minden kézre, amely puskát tud ragadni. A tanár óráját a lelkesedés moraja szakította ketté. Ehhez járultak az utcáról föl-föl hallatszó dalfoszlányok, melyeket a szellő suhogtatott be a zöldre festett, nyitott ablakokon keresztül. Elsőnek a duktor kelt föl. Arca piros volt s melle a lelkesedéstől szinte emelkedett, mikor megszólalt. — Reverendissime domine! engedje meg, hogy távozhassam, mert szűknek érzem ezt a padot. Erre egymásután szólaltak fel a többiek s néhány perc alatt már üres volt az auditorium. A tanár ott áll a katedrán s egy ott maradt kispap meg az utolsó padban. Mindkettőjük arcáról a meghatottság sugárzott le. — Hát ön kedves Béni, itt maradt? — mondja a tanár bizonytalan hangsúllyal, miközben az arcán szomoruság és öröm egyszerre igyekezett kifejezést nyerni. És Szederkényi Béni kilépett a padból, megfogta a tanár kezét s hosszan megcsókolta. •— Spirituális úr kérem, önt sajnálom itt hagyni, meg beteg is vagyok. Félek, hogy még a félúton vissza kellene fordulnom. Otthonom meg nincs, ahol meghúzhatnám magam. Itt maradok hát, ugye nem haragszik azért reám. S a jó spirituális oda húzta magához ezt a kispapot, megsimogatta a fejét s azon is azt a sötét hullámos haját. — Jól van édes fiam, maradjon itt. Én már öreg vagyok, magácska meg beteg, mi majd imádkozni fogunk, hogy testvéreink jó harcot harcoljanok s hogy végezetül tétessék el nekik a dicsőség koronája. Ott hagyták a tantermet és lassú léptekkel lépegettek lefelé a lépcsőkön. Mikor az este eljött, a kis kápolna üres maradt és sötét. Minek is égtek volna a lámpák, az az egy valaki, aki ott térdelt a tabernákulum előtt, annak világított a szive, mert nagyon tudott szeretni s a nagy szeretet meg fényt csinál ott, ahol sötétség van, ott is, ahova sohasem szokott surranó napsugár bekacsintani. — Jézusom nézd, egész nap gondolkodtam rajta, hogy és mikép' tegyek s lelkem mindig azt súgta, hogy menjek, hogy siessek, mivel Te édes Jézusom nem fogsz elhagyni sohasem. Eljöttem hát hozzád, adj kérlek tanácsot, kegyes szivű édes Jézusom. S az Ur az ő misztikus hangján, melyet csak a tiszta lelkek tudnak megérteni, megsúgta neki, hogy menjen és ne féljen, mert ö vele lesz. Szederkényi Béni meg hálából megcsókolta a tabernákulum ajtaját s azután még soká imádkozott. Kint a bakter már a tizenegyet eldanolta, amikor Béni elhagyta a kápolnát. Szép holdas este volt. A fák, melyeken még kevés rügy volt, csendesen susogtak s a közöttük el-el röpködő éjjeli madarak huhogva surrantak el a gallyak között. Mindenki aludt. Az egész ház néma és csendes volt, csak a kis piroslángu mécs, amelyik ott a sarokban a Szent Szűz lábai előtt égett, igyekezett bizonyítani, hogy igenis van élet. Szederkényi Béni a legszükségesebb ruhadarabjait összecsomagolta s egy kis cédulán bocsánatot kért a spirituális úrtól, hogy nem búcsúzott el tőle, de nem tudja megtenni, — irja — mert akkor megint csak itt kellene maradnia. A papirosszeletet összehajtogatta s amikor távozóban a spirituális ajtaja előtt elment, betette a leveles szekrényébe. Majd a kis kertajtón elhagyta a szemináriumot. Ment-ment lefelé a hegyen kis batyuval a hóna alatt s a sárga hold megvilágította neki az utat. Ott, ahol a bihari hegyek az Alföldbe olvadnak, egy nemesi kúria húzódik el, amely Manzart tetöjével úgy tűnik fel messziről, mintha egy nagy kalap volna rajta, amely védi azt a fölülről jövő támadások ellen. Falai fehérre vannak bemeszelve, úgy hogy éjjel is ki-ki fehérlenek a mögötte elhúzódó sötét erdőből. Az udvarház előtt egy nagy kert terült el szobrokkal diszitve s angolos rendetlenséggel ültetett fák közt itt-ott virágágyak tünedeznek fel, melyekben a karókra tűzött szines üveggömbök csillognak kifelé.