ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-07-05 / 27. szám

* Nagybecsű ajándék. Dr. Riedl Gusztáv egyetemi s. tanár, városunk szülötte, a városi múzeumnak egy paleolith-korbeli babérlevélalaku dárdahegyet ajándékozott, melyet a borsodhámori Szeleta-barlang első felkutatásakor találtak. * Nemzetközi eucharisztikus kongresszus Lourdesban. A kongresszus programmjának rövid kivonata a következő : Julius 22.-én d. u. 3 órakor lesz a megnyitás, utána eucharisztikus körmenet. A következő három napon (csütörtök, péntek, szombat) d. e. 9—11-ig szakosztályi ülések. D. u. 2—5-ig ifjúsági és női egyletek gyűlései. 3—5 nagygyűlés. Utána mindennap processio az Oltári­szentséggel. Julius 26-án (vasárnap) a pápai követ ünnepi nagymisét mond a lourdes-i barlangban, melyhez este ünnepi processio vonul. Eddigelé a kongresszuson való részvételre jelentkezett 170 püspök és érsek, 10 bibornok. * Alapkőletétel. Ma vasárnap délután félötkor fogja elhelyezni dr. Fehér Gyula prel.-kanonok a belvárosi Kath. Olvasókör Simor János utcában újonnan épülő székháza alapkövét fényes ünnepség keretében. * Kántorképesitő a tanítóképzőben. Ked-. •den délelőtt folyt le a szokásos évi kántorképesitő j az érseki tanítóképzőben. Számord Ignác érseki' biztos elnöklete alatt Járossy Dezső zeneakadémiai! tanár miniszteri biztos jelenlétében. Hét jelentkező közül 2 kitűnő, 3 jeles, 1 jó eredménnyel lett képesítve, 1 pedig 6 hónapra egy tárgyból vissza lett utasítva. * Tízéves találkozó. F. hó 1-én tartotta Esztergomban 10 éves érettségi utáni találkozóját az esztergomi főgimnáziumban 1904-ben érett­ségizett ifjúság. Megjelentek: Dr., Biró Dezső orvos Esztergom, dr. Darvas Géza orvos Farnád (Esztergom m.), Lengyel Zénó bencéstanár Pápa, Galambos Béla plébános Alsójattó, dr. Eichner Albert ügyvéd Budapest, Szelényi Ödön hitoktató Budapest, dr. Kuzmits Gábor posta titkár Budapest, Kégly György plébános Helemba (Hont m.), dr. Magurányi Jenő a „Hangya" és „Park Klub" titkára Budapest, dr. Buzalka Mihály plébános, Lőrinczy Lajos s.-lelkész Nagykér (Nyitra m.), Margó István ker. munkásbiztositó ellenőre Esz­tergom. D. e. 10 órakor szent misén vettek részt & belvárosi plébánia-templomban, majd a bencés­rend székházában barátságos villásreggeli mellett fejezték ki a rend iránt köszönetteljes hálájukat, mely után fényképezés és bankett következett. Jóleső baráti összetartással határozták el az ujabb találkozást 1929-re, azon reményben, hogy a baráti találkozásban majd többen vesznek részt. * A töpténelmi múzeum augusztus 15.-ig zárva van. * Jutalmazás. Ötven koronával jutalmazta meg Keményfy Kálmán vízivárosi plébános, az érseki tanítóképző volt IV-ed éves növendékei templomi énekkarát, amely az ünnepi kántori teendőket is végezte. A jó cselekedet önmagát dicséri. * Esküvő. Bensőséges családi ünnep volt mult hó 29-én Újpesten. Dangelmajer Lipót hajózási állomásfőnöknek ifjabb gyermeke, Dangel­majer Károly a budapest-lágymányosi dohány­gyárnak okleveles vegyészmérnöke e napon vezette oltárhoz néhai Major Rudolf volt főhadnagy, buda­pesti magy. kir. postafőtiszt özvegyének leányát Matildot. A fiatal párt a vőlegénynek bátyja dr. Dangelmajer Lipót esztergomi theologiai tanár eskette. A vőlegény részéről nagybátyja rohlenburgi lovag Hoffmann Ferenc Esztergom városi pénz­ügyi tanácsos, polgármester-helyettes, a menyasz­szony részéről pedig S?elényi Schneider József zágrábi m. kir. dohánygyári igazgató szerepeltek mint tanuk. Az esketés kapcsán szivhezszóló sza­vakat intézett a vőlegény bátyja a fiatal párhoz. Számos rokon és ismerős vett részt az esküvőn és kivánt szerencsét az ifjú párnak. * Albpecht főherceg vizsgája. Frigyes főherceg fia Albrecht f. hó 3., 4. és 5-én vizs­gázott a wieni Theresianumban. E célból Rott Nándor dr. prelátus-kanonok, a pesti papnevelő­intézet kormányzója f. hó 2-án Wienbe utazott, hogy a főherceg vizsgáján mint szakértő szere­peljen. A prelátus a vizsga befejezése után Tirolba s Felsőolaszországba utazik. * Változások a szt. Benedek pendben. Dr. Hajdú Tibor pannonhalmi főapát a következő el­helyezést eszközölte: Komáromban jószágkor­mányzó: Gácser Kai. József volt soproni tanár, tanárok Orlitzky Frigyes és Tamás Vazul, kongre­gációi elnök Béri Zsigmond. Sopronban tanárok: Grész Ödön és Bozmánszky Gyárfás; Kőszegen dr. Komonczi Gáspár. Győrött igazgató : Meszlényi Lambert volt tarkányi plébános, kinek helyét Székely Damáz foglalja el. Pápán tanár: Agatsin Gyula. Pannonhalmán : főjószágkormányzó Weber Jácint, hitszónok Garami Elek, főiskolai tanár Flóri Oszkár. Kismegyeren jószágkormányzó Rézner Tibold, Varsányban plébános dr. Vid Jeromos, Karján Kiss Szerafin, Tihanyban Vörös Balduin, Győrszentmártonban Jung Benedek. * Az Esztergom-vidéki Régészeti és Tör­ténelmi Társulat f. év június 30-án délután a városház tanácstermében választmányi ülést tartott, amelyen Bogisich Mihály v. püspök, a társulat tiszteletbeli elnöke is megjelent. Dr. Perényi Kálmán alispán, ügyvivő elnök az ülést megnyitván, a napirend előtt kegyeletes szavakkal emlékezett meg a trónörököspár Ferencz Ferdinánd főher­ceg és Hohenberg Zsófia hercegnő fájdalmas el­hunytáról. Emléküket a történelemmel foglalkozó társulat jegyzőkönyvben örökíti meg. Majd dr. Molnár Szulpic osztályigazgató tette meg jelen­tését a múzeumnak f. év. január 4 én történt meg­nyitásáról, mely idő óta mintegy 6000 en szem­lélték meg a gyűjteményt. A múzeum anyagát a mult hónapban Bella Lajos régiségtudós, a tár­sulat tiszteletbeli tagja kor szerint osztályozta és rendezte, amiért neki köszönetet mondanak. Üdvözlő levéllel keresik fel Mihalik József kir. tanácsost, a muzeumok felügyelőjét is nemesi rangra történt emelése alkalmából. Örvendetes tudomásul szol­gált Sinka Ferenc Pál muzeumőr jelentése, amely szerint a múzeum tárgyai félév alatt ajándékozás és vétel útján csaknem megkétszereződtek. Bemu­tatja dr. Riedl Gusztáv egyetemi tanársegéd aján­dékát, egy babérlevélalaku palaeolith dárda-csúcsot a Bükk-hegység Szeleta-barlangjából. Ezen kőkor­szakból való obsidián-fegyver a múzeum egyik leg­értékesebb tárgya. Einczinger Ferenc pénztárnok jelentést tett a társulat pénzvagyonának állagáról. A muzeumot az állam 800 kor., a takarékpénztár 100 kor., az iparbank 30 kor. és a hitelbank 20 kor. segélyben részesítette. Az államsegélyből 100 koronát a csévi Legény- és Leány- (Chlapec) bar­langban megkezdett ásatás befejezésére szavazták meg, épp ugy elhatározták, hogy az özv. Kadletz Edéné tulajdonában levő régi török és magyar fegyvereket, pisztolyokat és egyéb hadiszerszámot megvásárolják. Tíz uj rendes és egy pártoló tag felvétele után az ülés véget ért. * Adomány. Az Esztergom-Szenttamás és Vízivárosi Kath. Polg. Kör házalapja e napokban ismét szaporodott. Ugyanis Brühl József prelátus­kanonok 25 K s a Párkányi Takarékpénztár 20 koronát voltak szívesek adományozni, mely össze­gekért hálás köszönetet mond a kör elnöksége. * Házfelavatás. Péter-Pál napján, verőfényes szép időben, délután avatta fel a Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya az esztergomi Vaskapun épült pompás kilátós menedékházat nagyszámú közönség jelenlétében. Két szép ének­szám után Farkas Elek, az esztergomi turisták elnöke tartalmas beszéd kíséretében nyitotta meg az ünnepélyt, majd utána Bogisich Mihály v. püspök, prel.-kanonok képviseletében Parcsami Henrik főgimnáziumi bencéstanár, az esztergomi turista egyesület választmányi tagja megszentelte az épületet, a szertartás befejeztével pedig lendü­letes beszédet intézett a jelenvoltakhoz. A magas nívójú beszéd elhangzása után Homor Imre tanitó­poéta, lapunk kedves krónikása szavalta el ez alkalomra irt „Keressétek a magasságokat" cimü magasan szárnyaló ódáját, mit a közönség meleg szeretettel hallgatott meg s a fiatal poétát több­ször is az erkélyre hivta s úgy éljenezte. A turista dalárda által előadott hatásos énekszám után dr. Thirring Gusztáv az Orsz. Turista Eegyesület elnöke, majd Déry József a Turisták Lapjának szerkesztője, Seidl Károly a „Szögesek" vezetője, O'sváth Andor városi főjegyző beszélt még sok figyelemtől kisérve. Fényes Henrik titkár olvasta fel az érkező táviratokat és üdvözléseket, mignem Farkas Elek a beszédek sorozatát a Himnusz el­éneklésével bezárta. Utána kedélyes uzsonna követ­kezett. * A bulgárok tömeges áttépése. Már útban volt a görög-szerb uralom alá került bulgárok tömeges uniója a kath. egyházzal, de most hirtelen megakadt a mozgalom. Olasz lapok ugyan azt híresztelik, hogy a protektorátus kérdésében akadtak volna meg a tárgyalások, mintha a Vatikán nem akart volna beleegyezni Bulgáriának az idegen területeken élő vérei felett való protektorátusába. Valójában az üdvös mozgalom kerékkötője az orosz cár és fizetett russofil bérencei, akik egyidőre megint megfélemlítették a jelenleg kimerült Bulgáriát. * Ppimicia. Hattyúpatakon kedves és fényes ünnepséggel ülte meg első szent miséjét Petrovits Lőrinc, a központi papnevelő intézet volt kitűnő növendéke, a község derék és hazafias római katholikus kántortanitójának fia. Az Urnák ifjú szolgáját, volt esztergomi tanára, dr. Dangelmajer Lipót vezette mint manuduktor az oltárhoz. Az uj misét szüleihez és hozzátartozóihoz és a vidék­ről összesereglett hatalmas hivősereghez Greguska József tótgurabi plébános intézett lelkes beszédet. A kedves falusi templom árnyas oldalához támasz­tott oltár mellől szívhez szólóan tört föl a szabad égbe a pap és hivek imája. A templomi ünnepség után a számos vendég körében egyházias és haza­fias köszöntőkkel üdvözölték az ünneplő családot. * Vízbe fult papnövendék. Galgócról irja tudósítónk: Kramár Ciprián végzett II. éves ferenc­rendi theologus fürdés közben jun. hó 20.-án Kaplatt község határában a Vág vizébe fult. Bár a fiatal papnövendék társai közelvoltak és iparkodtak szerencsétlen társuknak segítséget nyújtani, még sem sikerült életét megmenteni. A tragikus módon véget ért fiatal ember iránt általános a részvét. * Az érseki főgymnázium építés alatt. A nagyszombati érseki főgymnázium újjáépítési tervei a minisztériumban vannak, ahol azokat már meg is vizsgálták és kevés változtatással el is fogják fogadni. Az épités már ebben a vakációban minden körülmények közöt megkezdődik s ameny­nyit ebben az évben megépíthetnek, azt megépí­tik, a többit pedig a jövő év tavaszán, illetve a jövő vakációban készítik el, úgy, hogy az 1915/16 iskolaév már a teljesen kész gimnáziumban fog megkezdődni. * „Amepikai üdvözlet. 4 * Emiitettük mult számunkban, hogy a Hagara banketten Szölgyémy Gyula igazgató-tanító egy tréfás tartalmú amerikai levelet olvasott fel a kedélyes vacsora alatt, mely jóizű kacagásra indította a jelenlevő vendégeket. A humoros levél szerzője Táky Gyula belvárosi karnagy, ki valóban legjobban ért az ily zsánerű üdvözlésekhez. Az alább következő üdvözlet is az ő ügyességét és szellemességét dicséri. Kedves Tóni bácsi! írom e levelet nagy Amerikábul, Ahol vaskarikát csinálnak már fábul. Találjon e pár sor teljes egészségben, Fürödj még soká az élet tengerében! Eljött a hír hozzánk is az Újvilágba, Hogy ráléptél végre a munka farkára, S letetted a pálcát, a tanügy jelvényét, S élvezed a nyugvás kéjes édességét. — Ehez gratulálok én is, kit szerettél, Akit szeretettel jól elfenekeltél, Áldom is kezedet, — az ütés nem fájt ott Úgy, mint amikor az élet jól rám vágott A régi emlékek, fölújulnak bennem, — Úgy érzem — ezeket papírra kell tennem. Aki katona lett tanitványid közül, Annak a hadsereg borzasztón megörült. Nem sokból lett „sarzsi' 1 bizony miközülünk, Három év után is poros volt a fülünk; De akadt egynehány, ki avanzsált mégis, Igaz, hogy nem tovább, mint a „g'freiterségig". Te tanítottad meg számolni, rajzolni, Azért ért úgy hozzá tanítványod Toldy. A kalkulálásra is te oktatgattad — — Hálából most épít néktek vágóhidat. A Bábszky Ferkó is a te tanítványod, Megveti a kártyát és a billiárdot, Hogy tudja a bittant, azt köszöni néked, El is mondja sokszor mind „a 7 szentséget!" Az Oltóssy fiuk mind te alád jártak, Föléjük tartottad védelmező szárnyad ; Alapíttatott 1850-ben. Eredeti FOWLER*!! GŐZE KÉ K páratlanok munkateljesítményben, tartósságban és az üzemben való takarékosságban. John Fowler &Co, Budapest-Kelenföld Telefon 42-50. = a vasútállomással szemben e

Next

/
Oldalképek
Tartalom