ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-07-05 / 27. szám

XIX. évfolyam. Esztergom, 1914. július 5. 27. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér* Felelős szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Ausztria öngyilkos nemzetiségi politikája. — A trónörököspár tragikus halálának legmélyebb oka. — — Lehetetlen! A trónörököspárt meggyilkolták volna? Az első hirek bizonyára túlzottak! . . . Talán összetévesztették trónörökösünket a montenegrói trónörökössel, vagy az albán fejedelemmel! . . . ilyen és hasonló felkiáltások hangzottak nemcsak Bécsben és Budapesten, de európaszerte mult vasárnap délután a szörnyű tragédia első hirére. Az egész tábornoki kartól környezve és szuronyok tízezrei árnyékában egy éretlen fickó képes lett legyen két lövéssel leteríteni az életerős trónörököspárt, Európa legrégibb trónjának örökösét?! Ezt az első nap nem lehetett még csak elképzelni sem — hisz az embernek megáll az esze a szörnyű való elgondolásánál. A falukon levők a közeli városokba siettek s csak midőn a középületeken másnap hétfőn már mindenütt lógott a gyászlobogó, akkor kellett végleg lemondani az első hir esetleges enyhítésének még csak a lehetőségéről is. Igen, ami nálunk megtörtént, az csaknem minden más államban lehetetlen lett volna! Mert semmiféle más állam a világon nem folytat oly öngyilkos nemzetiségi politikát, mint Ausztria s amellett egy ország bürokráciája sem oly rövidlátó a tényleges helyzet felismerésében, mint az osztrák beamter-világ. Nemcsak a tudományos téren, de az állami adminisztráció terén is messze esett az osztrák a nagynémetnek éleslátásától és energiájától. Más európai fejedelmek vagy helyetteseik a gyarmatok leigázott vad népeinél is tartanak manővereket s bevonulásokat ... de közvetlenközelükbe ellenség nem férkőzhet. Még az ezernyi nihilistáktól fenyegetett orosz cár is utazgat, söt külföldi látogatásokat tesz, de a merénylők bombái legfeljebb előtte vagy utána robbannak fel. Ép a mi áldott trónörököspárunkat lehetett három lépésnyiről az első golyóval leteríteni. Ez csak a senilis-jóságú és szük látókörű osztrák politika és adminisztráció mellett történhetett meg. Csaknem minden modern uralkodó számlál életében egynéhány „szerencsés" kimenetelű merényletet s egy csomó idején felfedezett összeesküvést, de hogy monarchiánk az egész világon köztiszteletnek és népszerűségnek örvendő trónörököspárjának mindjárt az első merénylet egyenesen életét oltotta — az kimondhatatlanul lesújtó tény. Szinte helyrehozhatatlannak látszik a veszteség, melyet a két gyilkos golyó okozott, kioltva a legkeresztényibb, legigazságosabb és legerélyesebb Habsburgivadéknak életét s szinte pótolhatatlannak látszik az ür, melyet az élettapasztalatokban gazdag s a kormányzás ügyeiben már gyakorlott Ferenc Ferdinád hagyott, tekintve királyunk magas korát s az uj trónörökös fiatalságát. Más katasztrófánál mindig akad egy-egy vigasztaló momentum, mely a Gondviselés szándékát némileg sejtetni engedi: miért engedte meg ezt vagy azt a szerencsétlenséget? Ferenc Ferdinánd és Hohenberg Zsófi a tragikumában nem találunk semmit, de semmit, ami képes volna megvigasztalni a monarchia gyászba döntött népeinek szivét . . . Az ideális házaspár még a halálban is egyesült ... ily megindító tragédiát a világtörténelem még nem látott! Csak egy volna képes némileg enyhíteni a gyászt: ha — miként a vértanuk halálának gyümölcse szokott lenni — életük drága ára a közügyet fellendítené, jobbra fordítaná; ha megnyilna végre a monarchia vezető köreinek szeme s irányváltozás állna be a monarchia vezetésében és fejlődésében ! A szerajevói rémes katasztrófa utáni felocsudásban hallatszanak is hangok holmi irányváltoztatásról. De az eddigiek után már alig lehet hinni, hogy meg volna a szükséges energia hozzá. Szinte már csak arról lehet szó, vájjon mi magyarok engedjük-e magunkat is Ausztriával együtt az örvénybe sodortatni, melyet annak öngyilkos nemzetiségi politikája készitget?! Sehol a nemzetiségeknek oly nagy szabadságuk nincs, mint Ausztria-Magyarországon és mégis sehol oly szemérmetlen, nyilt államellenes nemzetiségi agitáció nem folyik, mint ép nálunk, világos bizonyságául annak, hogy az osztrák túlengedékenység elhibázott öngyilkos politika, ép oly véglet, mint a nemzetiségek teljes elnyomása. Semmiféle önérzetes és életképes állam nem állít a területén lakó nemzetiségeknek középiskolákat és egyetemeket, csak legfeljebb népiskolákat. Mert nem a más anyanyelvű köznép áskálódik az államegység ellen, hanem a középiskolákban és az egyetemen nevelkedő intelligencia. A köznép, ha mesterségesen nem izgatják, szépen kijön az állam hivatalos nyelvével, még ha nem is érti, ha egyéb téren nem háborgatják anyanyelvének használatában. Ellenben a nemzetiségi köznép és főiskolákban csaknem ellenőrzés nélkül nevelkedő intelligencia valóságos trójai faló, melyet a bölcs osztrákok is maguk cipelték be tartományaikban, hogy azt szétrobbantsa. Minden önérzetes és életképes állam megköveteli hivatalaiban az államnyelvet, és nem alkalmaz oly tisztviselőket, a kik nem birják az állam nyelvét, vagy pláne separatisztikus törekvésekkel vannak saturálva. Csak Ausztria és Magyarország alkalmazza itt is, ott is szinte esküdt ellenségeit az államhivatalokban s ruház fel tanintézeteket, gimnáziumokat, tanítóképzőket nyilvánossági joggal, hol nem csak az állam nyelvén nem tanítanak, hanem a melyek kebelében a legizzóbb gyűlölettől szitott államellenes izgatások folynak. Hiába: nyelvében él az állam és a nemzet. Az állam minden polgára köteles megtanulni az állam nyelvét; de legalább a közhivatalnokok (és ilyenek a tanitók és tanárok is) kötelesek perfekte birni az állam nyelvét. Mert ha beszélik az állam nyelvét, megbarátkoznak annak szellemével, ha más anyanyelvűek is. Németországban ez magától értetődő dolog, s azért Vilmos császár életveszély nélkül vonulhat végig Strassburg vagy Metz utcáin, mig nálunk ép a dédelgetett román-szerb nemzetiség készit bombát az állam fejének. A népek nevelése hasonlít a gyermekneveléshez, mint emez, ugy az is három motivumra számithat, u. m. a népnek elöljárói iránti ragaszkodására, a népnek önérzetére, és — ha az előbbi kettő hiányzik, a mint a vad balkánnépeknél bizonyára hiányzik — a fegyelemre-fenyítékre. A boszniai népek „sympatiáira" számítva, nem akarták a tartományi hatóságok „szuronyok közt bevonultatni a trónörököst" a szük utcákon, hol még talán a katonai kordon