ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-06-28 / 26. szám

nem a munkapárti tábort kell és szabad erősiteniök, hanem az ellenzéket kell támogatniuk és diadalra juttatniok. Ezt kivánja az ö jól felfogott érdekök. Vájjon mit is akarnak? -r Hozzászólás az iskolai vallásoktatás kérdéséhez. — Mercier malinesi bíboros, Belgium prímása egyik utóbbi böjti szózatába az istentelen szabadgondolkodókról azt a meghatározást adja, hogy ők a XX. század nagy gonosztevői. Szava nyilt és kíméletlen, de ő megszokta gondolni mit mond és el is szokta vállalni a teljes felelősséget mindazért, amit kimondott. Mercier a szabadgondolkodást kártékony féregnek tartja, mely az emberiség fáján rágódik és azt pusztítja. Mi az a „szabad" gondolkodás? Gondolkodás — minden tekintet nélkül Istenre. Ez volna maga a törvénytelen anya. De mindjárt ott van mellette fattyja is: a „független" erkölcs. Hát ez mi? Cselekvés és berendezkedés minden tekintet nélkül Istenre. Mi tehát a szabad gondolat s független erkölcs célja? Száműzni a gondolkodás ég cselekvés szinteréről a heteronómiát (STEQOS — más; vójuog = törvény), vagyis autonómiát (avróg— maga), vagyis a magunk belátást tenni meg gondolkodásunk és cselekvésünk alapjául. Egyszerre látszik, minő égbekiáltó igazságtalanság és megvetés rejlik ezen egyszerű szavak mögött: szabadgondolkodás, független erkölcs és erkölcsi autonómia — mindenek legfőbb Ura és legnagyobb Jótevője: Isten iránt. Ezen irányzat gyűlöli az iskolában a papot és a katekizmust és azt „polgári", illetve „független" erkölcstannal akarja pótolni. Vájjon mit is akarnak? Egy példából meg fogják érteni. Fölségesen szép és hatalmas alkotása a mérnöki tudománynak és épitő művészetnek a budapesti Lánchíd. A hatalmas hidat erős gránittömbökből rakott óriási pillérek tartják már majd 100 éve. Mennyi zordon tél, mennyi árvíz, minő borzalmas jégzajlások voltak ez idő alatt a Dunán! De a pillérek ma is ujaknak látszanak. De mi történik? Egy szép napon előáll vagy 10—20 úriember, egymással nagy vitatkozásba kezd a Dunaparton, megállítja a kíváncsi járókelőket és nagy hangon kijelenti, söt határozatilag ki is mondja, hogy teljesen elhibázott dolog volt és mindenképen ostobaság volt a Lánchíd alá gránitból építeni pilléreket, mikor az ő nézetük szerint ugyanazt a szolgálatot jó minőségű tégla is épúgy megtenné, sőt talán jobban is. A vitatkozás és határozathozatal egy szép júniusi napon történik, a vízállás alacsony, a Duna szelíden megy medrében . . . Ezek az urak talán még nem is látták a megáradt Dunát, annál kevésbé a zajló Dunát. S ha a nevezett urak nyomban követelnék a gránitpillérek lebontását, vájjon a hallgatóság azonnal hanyat-homlok rohanna kívánságukat végrehajtani? Én józan hallgatókat tételezek föl s ezeket négy csoportra osztom. Az első csoport azon tanakodnék, vájjon a nevezett uraknak egyáltalán helyén van-e az esze? A második csoport azon gondolkodnék: nem akarják-e ezek az urak a mi világhírű Lánchidunkat irigységből megsemmisíteni. A harmadik csoport kedélyesen fogná föl a dolgot és viszontajánlattal élne a nevezett uraknak: Uraim, Önöknek •—» úgylátszik — nincs különösebb okos dolguk és szeretik a kellemest a hasznossal összekötő szórakozásokat, itt van, válasszák amelyik tetszik: a) hollót hófehérre mosni, b) hő napon jeget aszalni, c) a szelet egy zsákba zárni, d) bú-gondra vevőt találni, e) rostába tölteni vizet, f) megnyírni a kopasz fejet. Tessék választani! csak ennek a hídnak hagyjanak békét és ne zajongjanak itt. A negyedik csoportot a nagy tumultus miatt odaérkezett és kötelességük teljes tudatában levő rendőrökből képzelem, akik csendháboritásért lefülelnék és hűvösre vinnék a szónok urakat. Mert vájjon mit is akarnak, kérdem megint, a szabadgondolkodók? Az iskola, család, a társadalom eddig a vallási igazságokon, mint mindennél erösebb gránitpilléreken nyugodott, s jöhetett vihar, orkán, jégzajlás, fagy, áradás nem volt baj. Isten akarata, Isten mindentudása, Isten igazságossága, az isteni Gondviselésbe vetett hit, az Isten iránti szeretet, az örök boldogság reménye, az Ítélettől és pokoltól való félelem — ezen gránitpilléreken nyugodott eddig az iskola, család és társadalom, ezeket akarják kiszedni az iskola, a család és társadalom alól és helyettük a polgári erkölcstannak tégláit tenni. Eddig igy tanítottunk: Fiacskáim! Ti nem vagytok magatoktól, hanem Istentől. Ti tehát mindenestől az Övéi vagytok. Ö azt akarja, hogy ti örökre boldogok legyetek. Ő nagyon szeret titeket és figyel rátok. Ö rendeli azt, hogy legyenek szegények és gazdagok, legyenek özvegyek és árvák, legyenek egészségesek és betegek. Ezt 0 azért teszi, hogy a gazdagoknak és egészségeseknek módot adjon az irgalmasságra és felebarátaik istápolására és vigasztalására. A szűkölködőknek és betegeknek pedig a türelemre akar alkalmat adni. Mindenkit szeretne a mennyországba juttatni a földi élet után s Ö ugy tervezi, hogy egyik ember irgalmassága, másik meg türelme által érdemelje ki az örök boldogságot. Minthogy Ő minket gyermekeivé fogad már itt a földön, azt akarja, hogy méltók legyünk Hozzá: Atyánkhoz. Ezért adta az Ő 10 parancsát. Ő tiltja a lopást, O tiltja csalást, a hazugságot, a rágalmat, a paráznaságot, az iszákosságot, másnak megölését, mert különben megbüntet minket és az ítélet napján az örök kárhozat borzalmaiba vet. Ö mindenütt jelen van, Ö mindent tud és lát, Ö semmit el nem felejt, Ö előle s az Ő kezéből nem lehet elmenekülni. A legtöbb bün árt a becsületnek is, árt a testnek is, megrontja az egészséget, a legtöbb bűnt az emberi törvények is büntetik, de a legnagyobb baj az, hogy a gonosz ember Istent veszíti a másik életben és örökre szerencsétlen lesz. Örökre, örökre . . . Hogy akarnak az uj urak tanítani ? Fiacskáim ! A legnagyobb kincsnek a becsületet, a tisztességet tartsátok itt a földön. Ne tegyetek rosszat embertársaitoknak. Ne lopjatok, ne csaljatok, ne hazudjatok, ne rágalmazzatok, ne öljetek, a betegségben és csapásokban törelemre és önuralomra törekedjetek, a rátok szorulókat segítsétek, mert minden bűn megzavarja az ész és természet parancsát, minden bün illetlen, szégyenletes, inhumánus, viszont minden jócselekedet megnyugtató és szeretetet fog szerezni mások részéről irántatok; ami pedig a paráznaságot és iszákosságot illeti, mind a kettő romlásba vihet titeket is, másokat is egészségileg épúgy, mint a becsület szempontjából. Legyetek erényesek, mert a társadalom nem lehet el erények nélkül. Uraim ! minő szép az Önök polgári erkölcstana, hibátlan, szép, jóhangzású, szép csengésű, mint a selypi tégla* — de mégis csakis az, nem gránit. Kérdezem: miért kellene nekem, vagy akárkinek is becsületesnek, illedelmesnek, humánusnak lennem ? Mi alapon akarnak Önök engem a lopástól, iszákosságtól és ösztöneim egyéb megnyilatkozásaitól visszatartani? Mit bánom én, hogy 20 évvel előbb kerülök-e a koporsóba, vagy később! Mit bánom én, ha más romlásba jut énmiattam ! Mit bánom én, hogy a társadalom el lehet-e erények nélkül, vagy nem? És mért kell nekem épen szegénynek meg betegnek lennem, holott mások gazdagok és egészségesek? Miért kell nekem kőszénbányában görnyednem, kormosán és elkábulva a fojtott levegőtől, mig mások napok hosszat pamlagokon heverésznek, vagy utaznak és sétálnak unalmukban? Uraim, erre mély és gyökeres megoldást kérek és pedig sürgősen. Mi azt mondjuk: a szabadgondolkodó urak buzdításai az erényre és óvásai bűntől a szenvedélyek jégfelhöivel szemben csak riasztó pisztolyoknak, a bűnös hajlamok tigriseivel szemben csak madárijesztőknek, az ösztönök rohanó árjával szemben csak papirgátaknak, a bírvágy, becsvágy és élvezetvágy elszabadulásban levő mozdonyaival szemben csak tehetetlen tilalomfáknak bizonyultak a múltban. Itt az érzelmes frázisok és merész határozatok helyett a józanságnak és lelkiismeretnek kell az utolsó döntő szót adni. A józanság és a felelősségérzet pedig azt parancsolja, hogy a vallásos oktatást még általánosabbá és az eddiginél sokkal intenzivebbé kell tenni az egész közoktatásban ! . . . Klima István. Szent István ünneplése Esztergomban augusztus 15-én. A Szent István tiszteletére évenkint tartani szokott ünnepségek rendező bizottsága szombaton délután 5 órakor tartotta ezidei első ülését, mely a szent István-ünnepségek sorsára döntő befolyással volt. Az ülés elején ugyanis fölállott Bogisich Mihály v. püspök, Szent István tiszteletének lángoló buzgalmú terjesztője s indítványozta, hogy az eddig külön tartott ünneplést ezentúl kapcsolják egybe a nagyboldogasszonynapi ünnepségekkel. A rendező bizottság tagjai egyhangúlag elfogadták Bogisich püspök indítványát s ha mérlegeljük azokat az inditó okokat, amelyek az ün* Selyp Nógrádmegyéhen, hires kitűnő téglájáról. népség fényét szivén viselő püspököt első tekintetre meglepő indítványa megtételére ösztönözték, csak helyeselni tudjuk a bizottság határozatát. Éppen mi voltunk azok, akik lelkesedéssel karoltuk fel a székesfőváros polgármesterének törekvését, mellyel a sajnálatos módon megfakult budavári szentistvánnapi ünnepségekbe uj életet óhajt vinni s amelynek támogatására a bíboros hercegprímás közreműködését kérte, ki az ünnepség egyházi részének vezetését készséggel vállalta magára. Az országos ünneplés szempontjából oly örvendetes esemény azonban, hogy Magyarország bíboros hercegprímása és első közjogi méltósága személyes részvételével is hangsúlyozza első szent királyunk tiszteletének illő és különösen a mostani időkben szükséges voltát, reánk esztergomiakra nézve azzal a hátránnyal jár, hogy az ünnepnapon Főpásztorunk jelenlétét nélkülöznünk kell. Maga ez a mi szempontunkból sajnálatos, de az országos érdek előbb való volta miatt éppen nem kifogásolható körülmény egyúttal szentistvánnapi ünnepségeink fényét és jelentőségét is alaposan lefokozná, másrészt a budai ünnepi körmenet lehető nagyszerűvé tétele, mely minden magyarnak szivén kell hogy feküdjék, egyben szükségképen a mi közönségünk nagy tömegének elvonásával jár. Vagyis a bíboros-hercegprímás távollétével egyrészt az esztergomi ünneplés veszítene eddigi fényéből, másrészt a budai ünneplés az ország első főpapjának jelenléte és az országos akció miatt oly fényűnek ígérkezik, hogy a mi ünneplésünk és a fővárosi ünnepségek közti választás mindenesetre a mi hátrányunkra dől el. Viszont Nagyboldogasszony napja, melynek jelentősége az esztergomi közönség évszázados vallásos buzgósága folytán országossá vált, csak nyerne fényében, ha Szent István emlékezetét vele kapcsolatban ünnepeinők meg. A két ünnepség összekapcsolásának semmiféle akadálya nincs, hiszen szent Istvánt ezernyi szál fűzte a Nagyasszonyhoz, kinek oltalmába hazánkot ajánlotta. A vonatkozásoknak legelseje az a körülmény, hogy az ország igazi megalapítása Nagyboldogasszony napjára esett, amikor t. i. Szent István királlyá koronáztatta magát s ezzel a már kialakult állam helyzetét végérvényesen megszilárdította. Ugyancsak Nagyboldogasszony napjával függ össze egy másik dátum: a szent király halála napja, kit a Nagyasszony hűséges szolgálataiért azzal jutalmazott, hogy mennybemenetele emléknapján vezette be az üdvözültek közé. Mindent összefoglalva örömmel kell üdvözölnünk a tervet, mely az első szent királyunk emlékezetére rendelt ünnepségek súlypontját Nagyboldogasszony ünnepére helyezi át. A két ünnepség ez összekapcsolása csak teljesebbé teszi Nagyboldogasszony napjának nemzeti jellegét, mely eddig is szinte jobban kidomborodott, mint az őszi Magyarok Nagyasszonya ünnepben . . . A kormány árnyékában. Sokan vannak, akiknek nem tetszik a néppárt taktikája, akik kifogásolják, hogy a néppárt oly erős küzdelmet folytat a kormány ellen, pedig, pedig — teszik hozzá túlságos komolysággal — a kormány mégis csak kormány, vele többre mehetünk, mint ellene. Itt is, ott is hallatszanak a panaszok. Egyeseknél azért, mert kaptak vagy várnak valamit a kormánytól, másoknál azért, mert féltik, tehát szeretik a mi ügyünket. Azt hisszük nem lesz tehát hiábavaló dolog, ha keressük a feleletet erre a sokszor hallott kifogásra. Első tekintetre valóban furcsán tűnhetik fel a szemlélőnek, hogy olyan emberek, kik katholicitásukat a politikai életbe is beleviszik, hogyan küzdhetnek a végletekig menő harccal oly párt ellen, melyben szintén vannak öntudatos katholikusok. Öntudatos katholikusok. Valóban figyelemreméltó dolog. Kérdezzük azonban, ha valóban öntudatos katholikusok, hogy kerültek akkor a nem kath. alapon álló kormánypártba? Hisz ma már a kevésbé öntudatos emberek is tudják, hogy kath. politikát csak kath. párttal lehet folytatni. Vagy talán nem tetszik a néppárt 67-es alapja? De hisz a kormánypárt is 67-esnek mondja magát. Vagy talán azt hiszik, hogy a kormánypárton jobban lehet szolgálni a magyar katholicizmust ? Ugy van, felelik rá egyhangúan, a kormánynyal egyetértve sokkal több eredménnyel dolgozhatik az ember, mint az ellenzéki padsorokban.