ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-05-31 / 22. szám

fáklyásoknak, a tisztikarnak, az énekkarnak és a szereplő egyéneknek. A katonai zenekar már előre elfoglalta helyét. A primási palota ablakai kinyilottak s amidőn dr. Csernoch János hercegprímás a Fökáptalan tagjai, az udvari és a központi papság társaságában megjelent az ablaknál, felzúgott a lelkesedés : — Éljen a hercegprímás! Éljen! Éljen! Mikor az ováció lecsendesedett, felharsant a „Pápai himnusz" a 80 énekes ajkán, majd a katonai zenekar adta elő Titl „Nyitány"-át. Az égő fáklyák erdeje között felállították a hordozható szószéket s megjelent rajta dr. Perényi Kálmán alispán s a következő beszédet mondotta, melyet a hercegprímás a palota kapujában állva hallgatott meg, mert közben lejött a teremből az ünneplő közönség közé. Üdvözlő beszéd. Főmagasságú Biboros Hercegprímás Úr! Kegyelmes Föpásztorunk! Fényben úszik városunk! Örömtüzek gyulladnak mindenfelé: az ormokon; ablakainkban, fáklyáinkon, szemeinkben, sziveinkben s égő őrömtől lelkesülve, zugó tengerárjaként hömpölyög a tömeg Főmagasságod palotája elé, hogy itt örüljön, itt ünnepeljen akkor, azon a napon, amelyen Azt, az első pillanattól kezdve tisztelni, becsülni megmegtanult, Akit rajongó szeretetével övez : országunk Hercegprímását, Főmagasságodat, a vatikáni titkos conzistorium a biborosi legfőbb méltóságra emelte! Büszkén dobban fel a szivem, hogy ebben a magasztos pillanatban én, a mindenség paránya, én, a porszem itt állok szemben országunk leghatalmasabb egyházának fejedelmével! Büszkén dobban fel a szivem, mert bármily paránya vagyok is a teremtésnek, tudom, érzem, hogy ma szavamnak súlya van, mert hisz az én szavam ma nem más, mint egy törvényhatóság és egy város közönsége, a lelkesülő polgárok és nép légiói és hangsúlyozom: valláskülönbség nélküli légiói: igaz örömének és mélységes hódolatának spontán megnyilatkozása! Főmagasságod mindenkor gondos, szerető, jóságos atyánk volt. S mert az volt, megnyerte lelkeinket, megnyerte sziveinket s megnyerte nagyrabecsülésünket és hódolatunkat, nem csupán magas méltóságánál fogva, hanem azért, mert a legmagasabb polcon is mindenkor nagyszivű volt, mindenkor egész ember volt! Most, hogy nagy szive, nagy tudása és kiváló egyéni qualitása által kiérdemelt biborosi méltóságra emeltetett, szeretnénk e nagy ünnepet méltóképen megülni. Ha rendelkeznénk a messze kelet egykor dúsgazdag császárainak nagy kincseivel, ha renrendelkeznénk a tengerek sötét mélyének drága gyöngyeivel, most rajongó lelkesedésünkben ídehordanánk mind Főmagasságod lábai elé. De sajna ! kincsekben gyöngyökben szegények vagyunk! Nem tudunk mi mást ma, csak örülni és szeretni! AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Gergő záloga. Irta: Csite Károly. Régi a történet. Mokány, pörgebajuszu legény volt akkor még Gsiza Gergő s a bal zsebéből egy szines cérnákkal kivarrt jegykendő csücske kandikált ki mindig, akárcsak annak ajándékozója: a csalfa szemű, mosolygós Boriska szobaleány a kastély ablakán. És Gergő nem értvén meg teljesen az idők szívbéli jelét, elment egy esős napon a dörgösi javasasszonyhoz, hogy segítsen az ő nagy baján. Az ezerráncú, görnyedt hátú javasasszony szivesen fogadta, le is ültette Gergőt, mialatt a tűzhelyen sok apróbb és nagyobb bögrékben rotyogtak a vajákos gyógyitalok és kenőcsök. — No, ha te füstölsz, akkor én is füstölök, legalább nem érzem annyira a nagy bűzt! — gondolta Gergő s pipára gyújtott. A javasasszony föltetette pápaszemét s felütötte a százados, kopott csízió könyvét, abból olvasta ki a bölcsességet: — Hát biz' nagy a baj, fiam, igen nagy! Nincs más segítség, minthogy meg kell házasodnod. — Ez az igazság, nénémasszony! — csapott Gergő hatalmasat a combjára. — Ugyanezt gondoltam én is. Mondhatom, okos könyve van kendS amidőn arra kérjük. Eminentiádat, hogy örömünk kifejezését és szeretetteljes hódolatunkat fogadja kegyesen, hő imával fordulunk a legfényesebb égi trón'zsámolyához, hogy árassza el a jóságos Isten Főmagasságodat minden áldásával. Erősítse meg egészségét, tegye teljessé földi boldogságát s engedje, hogy Főmagasságod bölcsessége és atyai jósága az idők végtelenjéig boldogíthassa sziveinket! Az Isten tartsa Főmagasságodat! A közönség lelkesen tapsolt és éljenzett, miközben a hercegprímás lépett a szószékre és igy válaszolt az alispán beszédére: A hercegprímás beszéde. Tisztelt Polgártársak! Ezeknek a lámpáknak fénye, ezen fáklyáknak tüze nem képes kellőkép megvilágítani Önök előtt azt az örömet, melyet a jelen pillanatban érzek, mely most az én szivemet átjárja. Nem az az öröm ez, melyet nekem a kitüntetés okoz, mert én ezt a kitüntetést nem kerestem; hanem az öröm afelett, hogy Esztergom város polgársága vallás és felekezeti különbség nélkül eljött hozzám abból az alkalomból, hogy engem, mint régi ismerősüket s mondhatni, mint e város egyik legrégibb polgárát üdvözöljön kitüntetésem alkalmából. Látom ebből, hogy Esztergom város polgársága hiven ragaszkodik ehhez az érseki székhez, melyet még szent István alapított. Midőn Esztergom sok más nagy intézményét már eltüntették a dűlő csaták, a szegény város felett elvonult viharok, ez az egyedüli, ami még megmaradt s mely Esztergomot azóta még mindig az ország egyik központjává teszi. Ez az öröm a primási széknek szól, mely 7 vármegyére kiterjed és amely alá 11 püspökség tartozik s igy Esztergomot a magyar katholikus egyház központjává teszi. Nem akarom most azon szellemi előnyöket említeni, melyeket Esztergom élvez ezen érseki székkel kapcsolatban, de látom és hiszem, hogy amint volt e városnak biztos múltja, ugy lesz biztos jövője is ! Midőn Önök megmutatták, hogy megbecsülik az esztergomi primási széket, ezáltal engem is régi hálám és szeretetemben erősítettek meg. Sajnálom, hogy eddig még nem volt alkalmam kézzelfoghatólag kimutatni, hogy érdeklődöm Esztergom ügyei iránt. Biztosítom Önöket, hogy szivemen fekszik e város minden, még legcsekélyebb ügye is és ha a jó Isten erőt és elég időt át életemnek, az Ö segítségével meg fogom mutatni, hogy mije vagyok Esztergomnak! Nagyon köszönöm, hogy megjelentek üdvözlésemre és ajánlom magam szives szeretetükbe, amint én is mindnyájukat nagyon szeretem. Ének- és zeneszámok. A szerenád műsora. A hercegprimási palota előtt. 1. Feley Antal: Pápai himnusz, a nép éneke. 2. Titl: Nyitány a „Königleutnant" op.-ból. 3. Bogisich Mihály: Dicshimnusz, 4 szólamu férfikar. 4. Ünnepi beszéd. Mondja: dr. Perényi Kálmán alispán ur. 5. ifj. Büchner Antal: Üdvözlő dal, nek. Megérdemelné minden lapja, ha egy kis szalonnát takarnának bele. Mindjárt fel is állott Gergő, indulásra készen, mint akinek elintézték az ügyét. — Köszönöm, kedves öreganyám, az okos szót, mit fizetek érte? — Azért semmit, csak ezért a kis szerelemitalért fizess valamit, amit akasz, — nyújtott át a vajákos asszony Gergőnek egy kis üvegcse piszkos folyadékot. — Még ez is vele jár?! — csodálkozott Gergő, — de hát mit fizessek ezért a nemtommicsodáért ? — Mondtam már, fizess, amit akarsz! — Amit akarok? — vakarászódott Gergő a zsebeiben, de az olyan üres volt, mint a lyukas kulacs. — Nohát tartsa tenyerét öregédesanyám ! — A kuruzslónő elébe nyújtotta száraz, aszott, jéghideg kezét s Gergő pedig fölnyitotta a kialvófélben levő pipája kupakját s bele ütötte forró tartalmát a nyitott tenyérbe. — Tessék hát, öreganyám egy kis bagó, úgy hiszem a fogára való! — mondta Gergő s a következő pillanatban kiugrott az ajtón, nem várta be, hogy a boszorkány seprűje a hátát érje. Gergő a jó tanácshoz hiven, még aznap tárgyalásba bocsátkozott a szép Boriskával, de egyenlőre nem vezetett teljes eredményre, mert a szép hamis szemnek még hamisabb tulajdonosa kereken megmondta, hogy szerelem ide, szerelem szövegét irta Rácz Miklós. 6—8 szólamu vegyeskar. 6. Bacho: Magyar ábránd. 7. Bogisich Mihály: Királyhimnusz, szövegét irta Jókai Mór. Unisono katona-zenekar kísérettel. — A Széchenyi-téren. 8. Erkel Ferenc: Nemzeti himnusz, szövegét irta Kölcsey Ferenc. 6 szólamu vegyeskarra átírta ifj. Büchner Antal. Az esti műsor énekszámait az egyesült énekkar énekelte ifj. Büchner Antal karnagy vezetése mellett. Az énekkarban volt a főszékesegyházi vegyeskar, a tanítóképző-, óvónőképző- és turistadalárda, továbbá a belvárosi plébánia-templom műkedvelői és más alkalmi műkedvelők. — A zeneszámokat a katonai zenekar Thost Emil karnagy vezetése alatt adta elő. Mind az énekkar, mind pedig a zenekar művészi nivóju előadásával elragadta a közönséget. Különösen felemelő hatással volt a lelkekre Bogisich Mihály v. püspök „Királyhimnusz"-a. Szinte csodálatos, hogy a sok ezer főből álló tömeg mily figyelemmel és élvezettel kisérte az ének- és zeneszámokat. Ez a csend és figyelem a legnagyobb dicséret a művészekre, mert nem hivatalból kapták, hanem tehetségükkel és erőikkel vivták ki maguknak. A kivilágítás megszemlélése. A műsor befejeztével ismét felzúgott a lelkes kiálltás: — Éljen a hercegprímás! Éljen! Ez volt a közönségnek elköszönő szava, mely után mindenki iparkodott útjára, hogy a kivilágítás nevezetességeit élvezhesse. Hangos társalgással tárgyalták az eseményeket s közben bírálgatták az ablakok fényes pompáját. A tömeg egyik fele megvárta, mig a hercegprímás kíséretével kocsikra szállott s azután hiven kitartott a kocsisor mellett. Igy kisérte a nép a bibornokot — aki a párkányiak kivilágítását is észrevette és jólesően szemlélte — a szigeten keresztül a Széchenyi-térre. Közben-közben a rendőrség fáradozása dacára is torlódás támadt, mert a mindegyre lelkesedő nép közel akart lenni az ünnepelt főpásztorhoz. A sz. Lőrinc utcai házak és kirakatok nagyon ízlésesen és fényesen voltak megvilágítva. A városháza, a megyeháza, a bencés rendház fényárban úsztak, a Kath. Kör háza is Ízlésesen volt kivilágítva. Mikor a hercegprímás fogata a gyalogsági laktanya elé ért, felharsant az őrtálló katona — Gewehr heraus

! kiáltása. Az őrség fegyverben állva tisztelgett, az udvaron pedig vakító görögtűz gyuladt ki, mely még a felhőkre is felvilágitott. Innen a kocsisor visszatért a Széchenyi-téren keresztül, hol már a kocsiút kivételével minden helyet elfoglalt az ideözönlött néptömeg. Az Ívlámpa alatt a férfikar a Himnuszt énekelte. A Központi kávéház terraszán a herceg közeledtére szintén görögtűz lobbant fel, a cigány-zenekar pedig a Rákóczi-indulót játszotta. A tömeg zajosan éljenzett és ünnepelte a bibornokot. Még a papnevelde kivilágítását kellett megtekinteni, mert ez volt a fényes estnek a fénypontja. Már messziről elénk ragyogott a Sötétoda, lakodalom nélkül nemcsak Gergőnek, de még a királynak sem lenne a felesége. Már pedig a lakodalom tartásra nemcsak Kenden, hanem egyebütt is pénz kell. — Igazad van, Borcsám, neked is, nemcsak a tisztelendő úrnak, — helyeselt Gergő — mikor mulatnánk ki magunkat, ha még a saját lakodalmunkon sem táncolhatnánk muzsikaszóra. Másnap ünneplőbe öltözve, elindult a városba, honnét az a hir jött az előző héten, hogy egy pénzes boltot nyitottak a gazdag urak s mindenki kap náluk pénzt, aki egy hosszúkás ördöngös papírlapot aláir. No, ő aláir akár százat is, csak pénzt kapjon! Amint a városba érkezett, tudakozódott az utcán járó-kelőktől, hogy merre van a pénzes bolt? Útbaigazították. S igy hamar rátalált a takarékpénztári helyiségre. Sodort egyet a bajuszán s beállított az urakhoz. Egy jóképű öreg úrnak adta elő a dolgát. — Mennyi vagyona van, fiatal barátom? — kérdezte tőle a takaréki úr. •— Tyű, hát igy fütyülik a nótát! — vakarta meg Gergő a fejét. De nem esett zavarba. — Nem sok, csak egy jó hold az egész, — felelte egy kis ravasz mosolygással. — Biz

c az csekélység! Node megnézzük előbb is a telekkönyvnél, — mondták az urak s egyikük elment a telekkönyvi hivatalba, utána nézni a Gergő egy hold birtokának. S az hamarosan vissza is jött onnét azzal e kijelentéssel: nemhogy egy