ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-05-24 / 21. szám

XIX. évfolyam. Esztergom, 1914. május 24. 21. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKO BÉLA. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Dr. Csernoch János bibornok. Esztergom, 1914. május 24. A tündérszép fekvésű esztergomi primási rezidencia jövő héten eddig még nem látott fényes ünnepségek szinhelye lesz. Az ősrégi esztergomi érseki széknek a modern kor magaslatán álló birtokosa a modern kor intelligenciájának és technikájának megfelelő ünnepségek keretében fogadja a pápa követét, ki Rómából meghozza a bíbornoki kinevezés jelvényét: a piros kapuciumot. Május végén, midőn Esztergom — a világ természeti szépségekben egyik leggazdagabb pontja — teljes díszében pompázik, ünnepli az ősrégi primási város talán legőszintébben átérzett s azért legmegkapóbb ünnepét. Mert aki annyira tudatában van hercegprimási méltóságának, s akinek lelke annyira egybeforrott az esztergomi egyházmegye és Esztergom városa lelkével, annak kitüntetését oly igaz szivvel tudjuk ünnepelni, mint ha a saját magunk, mindegyikünk kitüntetése volna. Ha végignézzük a jövő heti ünnepségek gazdag programmját, s azután felütjük a mult század hasonló emléknapjait, azonnal szembeötlik, hogy az 1914. évi bibornokkreálás esztergomi emlékünnepe messze túlszárnyalja a megelőzőket. Ez ünnepség keretében és fényében méltán a hajdankor nagy nemzeti eseményeinek lezajlásához hasonlíthatók. Illik is, hogy Magyarország hercegprímásának felmagasztalásánál — akkor, midőn oly egyén tölti be e méltóságot, ki nem csak annak fényében akar tündökölni, hanem annak terhét is hordozza, akárcsak az ország utolsó tisztviselője, vagy közszolgája — az egész ország ünnepeljen. A föméltóságú Hercegprímásból fömagasságú Bibornok-Hercegprímás lesz tehát, aki már trónralépte óta privilégiumként hordotta a bíbort, az tényleg fellép az egyházi hierarchia legmagasabb lépcsőfokára: a bíbornoki méltóságra. Joannes Cardinalis Csernoch ezentúl, aki még hat év előtt mint esztergomi kanonok visszautasította a szatmári püspökséget, azzal a rezignált gondolattal, hogy földi pályafutását, mint kanonok s országgyűlési képviselő fogja befejezni. Midőn 35 év előtt Zádoritól kiváló nyelvérzékéböl kifolyólag néhány hónap alatt olaszul megtanult, bizonyára nem hitte volna, hogy egykor a csalogányok nyelvén fogja üdvözölni a bíboros kapuciumot hozó pápai követet . . . Agg királyunknak mondása: ich brauche solche Bischöfe, die nicht Bischöfe werden wollen — beigazolódott. Dr. Csernoch János nem csak csanádi püspöksége és kalocsai érseksége idején, de egyéves primássága alatt is — az aránytalanul nagyobb munkával és a szó szoros értelmében országos gonddal járó esztergomi munkakörben — oly nagyarányú tevékenységet fejtett ki, minőre a régi nagy prímások és a külföld nagy egyházfejedelmei is büszkék lehetnek. Nem tudom melyik egyházfő mond egy katholikus kongresszus lefolyása alatt nyolc beszédet, melyik járja be mindjárt az első évben egyházmegyéje oly terjedelmes részét, melyik fogad reggeltől késő estig?! A primaciai uradalom jókarba helyezésének gazdasági munkálatait még csak úgyszólván megkezdették s már két nagy intézet alapkőletételére készül dr. Csernoch János: az uj nagyszombati főgimnázium és az esztergomi tanítóképezde alapkőletételére. Azért a mi hercegprímásunk bíbornoki méltóságában is az marad, ami volt: a nagyszellemü, de kevés igényű polgárember, ki a személyére nem költ többet az utolsó tisztviselőnél, ki az utolsó koldussal is barátságosan szóba áll, mint kanonok korában, midőn még a szegény-kasszát kezelte. Bibornokká való kreálásának napján tehát valóban milliók szivéből tör ég felé az imaszerű fohász, hogy a jó Isten mennél számosabb éven át tartsa meg jő egészségben Magyarország, az esztergomi főegyházmegye és Esztergom számára dr. Csernoch János bibornok-hercegprimást, ki magas méltóságát, nagy hatalmát és befolyását nem hagyja parlagon, hanem közhasznúvá teszi ernyedetlen tevékenységével. Esztergom város különösen túlárad a boldogságtól e napokban. Már félni lehetett a közelmúltban, hogy a legközelebbi bibornok-kreálás ünnepsége nem Esztergomban, hanem Budapesten lesz, a modern Babylonban, hol a magyar bibornok-hercegprímás méltósága szinte egy miniszteri tanácsos fokára olvad le a sok profán méltóság özönében. Csakis Esztergomban lehet oly AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A mi házunk. Ami házunk közel van az Isten házához, Hol a pap a szent misében Érettünk is áldoz. Áthangzik az orgonaszó És a szent ének, Amint tömjén illatárján Fölszáll az égnek. Odavágyik az én szivem S ha ott nem vagyok, Mégis érzem Jézus szive, Hogy felém ragyog. Együtt raktuk ezt a fészket Feleségemmel, Aki már örök hazával Cserélte azt fel. Leánykáim boldogsága Virult velük itt, IVem ismertük a fájdalom Egő könnyeit. Minden emlék ideláncol Örökre engem, Hol most Isten dicsőségét Imáimmal zengem. Ami házunk közel van az Isten házához, Addig élek itt, mig éltem Napja leáldoz. Dr. Körössy László. Százesztendős levél. Istenben boldogult édes apámtól reám maradt fakó, ódon irományok közt lapozgatva a mult napokban, egy pergamennel vetekedő —• magyar korona vízjeggyel ellátott, tehát honi gyártmányú — becsületes kézimunkával készült, erős merített ívrét papíron levő, szép szabályos sorokban, lúdtollal jól megirt öreges írással, három teli oldalas régi levél akadt kezembe, melyből zamatos őszinteséggel és jó magyar érzelemmel kiáradt szülői aggodalom tűnik elő, a városunkban — ugylátszik valamely ipari szakmában foglalatoskodó s kitudja milyen el nem érhető remények szivet-tépő kétségei között vergődő, vagy legalább is nyugtalankodó, akkorbeli fiatalember kedélyére kivánt hatást gyakorolni és sorsában való megnyugvásra birni az ö édesapja. Érdekesnek tartom ennek mostani leközlését már annyiban is, hogy lássuk, miszerint száz év előtt milyen erkölcsökben nevelkedtek elődeink és az Istenben való bizakodás mennyiben irányította a polgári családok sorsát, lépteit. Az ezáltal elkövetett levéltitok indiszkrécióját pedig ugyanez okból bocsássák meg nekem az azóta rég elporlott s valahol csendesen nyugvó hamvak szellemei! — A levél a maga eredeti stílusában igy szól: D. a. J. K. Komárombul 4-a Sept. 1814. Az Úr Istentül testi; s lelki áldást kévánok tenéked Ferentz Fiam! Három rendbeli Leveleidet Kezemhez vettem, mellyekk egyikében Pénzt és Köpönyeget Kévántál, másikban ezüst Sarkantyút, harmadikban nevünk napját apprecáltad, — e negyedikben pedig ismét 20 forint Segétséget Kérsz, mellyet mái napon Paunácz Antal Ur által Kezemhez vettem, és tudtomra adod, hogy el tökélted magadat Franciscanus Fráter lenni! — Ferentz Fiam ! régi Közmondás, hogy a Svábnak az esze 50 Esztendeig meg nem érik, azután pedig — — Te azonban Magyar vagy, Magyar Országban születtettél, s neveltettél Magyar a Neved-is, mostanság pedig — Dütső, s első Sz. Királyunknak nevezetesebb Magyar Királyi Városában, Isten Kegyelméből másokhoz képest a Szerentsének Közepette ülsz, és vajha ! én oly Szerentsés volnék mind te, vajha! Sorsomat a tiedével föl cserélhetném, valóban boldogabbnak tartanám magamat mostani álapotomnál, és te! mégis Virágzó Szerentsédet huszonhét esztendős Korodban betsülni nem tudod s, nem akarod, mi lehet ennek főbb oka egyébb mind