ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-05-17 / 20. szám

XIX. évfolyam Esztergom, 1914. május 17 20. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁKSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: R0LK0 BELA. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Az egyesületek központi vezetése. Esztergom, 1914. május 16. A mi külföldön már rég gyakorlatban van, a miért e lap hasábjain éveken át hasztalan sopánkodtunk, azt dr. Csernoch János hercegprímás legutóbbi VII. számú körlevelében egy tollvonással nyélbeütötte: az egyházmegye területén levő egyesületek központi ellenőrzését és irányítását. Esztergomban és Budapesten létrehívott „egyesületi tanács" címmel egy-egy szervezetet, mely hivatva lesz a főváros, illetőleg az egyházmegye területén működő egyesületeket szervezni, vezetni és ellenőrizni. Nem lesznek tehát a modern korban oly nagy hivatással biró keresztény társadalmi és hitbuzgalmi egyesületek bitang-jószágok ezentúl, hanem bekapcsoltatnak az egyházkormányzat gépezetébe, hogy maradandóbb s egységesebb jelleget nyerjenek. Nagy hátrányára volt eddig az egyesületi élet fejlődésének nálunk a központi vezetés hiánya; a mit egy buzgó káplán itt-ott alapított, azt utóda elkallódni — zülleni engedte s másodszor már — különösen gyászos bukás után — nehéz valamely egyesületet életre támasztani. Németország legtöbb egyházmegyéjében az egyesületek különféle branche-ainak külön központi vezetőjük van, (rendesen egy-egy kanonok) külön a legényegyleteknek, külön a Mária-kongregációknak, stb., ki teljhatalmú vizitátor is egyszersmind. Ott nincs a helyi lelkész tetszésére bízva egy-egy ily egyesület vezetése, vagy megszüntetése, hanem a dispozicióval az illető egyesületnek vezetésére is küldetést kap, hisz ez egyesületek direkte vagy indirekte a hitélet szolgálatában állnak manapság. S a jövő képe úgyis az, hogy a káptalani intézmény modern formában újra a püspök valódi tanácsa és segédkeze lesz: részint mint központi nyugdíj képes hivatalnokok, részint mint vidéken permanenter működő föesperesek. Az ekként szervezett központi egyesületi tanács hatásköre kiterjed a sajtóügyre. Dr. Csernoch János két évi kalocsai érseksége alatt már elérte pl. azt, hogy a papság úgyszólván kivétel nélkül járatta az „Alkotmány*-t. Jelen körlevelében intézkedik hatékonyan arról, hogy a katholikus folyóiratok és ifjúsági lapok („Zászlónk", „Kis Pajtás", stb.) a kath. iskolák és tanintézetek részéről a kellő támogatásban részesüljenek. Az egyesületi tanács szervezésére vonatkozó főpásztori intézkedés szövege egyébiránt a következő : A lelkipásztori munkatér a legújabb időben igen kiszélesedett. Mivel a társadalmi mozgalom az anyagi szükségletekkel keverve a vallás-erkölcsi kérdéseket is élénken vitatta, a papságnak teljes erővel kellett beleállni ebbe a mozgalomba s azt anyagi és szellemi tartalmával lehetőleg a maga helyes irányítása alá venni. Igy került a papság a különböző társadalmi egyesületek és szövetkezetek élére. Másrészt a hitbuzgalmi társulatok lelkes agitációja volt az, melynek folytán a vallásosság emelkedett és a szentségek vétele gyakoribb lett. Azért ezek is megérdemlik a papság támogatását, sőt ezek természetszerűleg csakis papi vezetés alá valók. A sajtó elsőrangú befolyásra tett szert. Nem elégszik meg a közönség tájékoztatásával és a tények előadásával, hanem olvasóinak egész lelki világát irányítja, a hit- és erkölcstan tételeit bolygatja. Azért a papság nem nézhette tétlenül a sajtó munkáját, hanem elszántan kellett küzdenie a rossz sajtó ellen és ugyanakkora elszántsággal támogatnia a jó sajtót. Nagy, tágas, uj mezeje nyilott a lelkipásztorkodásnak, amelyen az egyházmegyei főhatóság van hivatva a felügyeletet gyakorolni és az irányítást megadni. Hogy az egyházmegyei hatóság ezt a hivatását minél tökéletesebben teljesíthesse: azért 1913. évi 1578. sz. körrendeletemben köteleztem a lelkipásztorokat, hogy a társadalmi és hitbuzgalmi egyesületekben, valamint a sajtó ellenőrzése és támogatása terén végzett működéséről évenkint február havában rovatos iveken jelentést tegyenek. Ennek a rendeletnek érvényt akarok szerezni és a beérkező jelentéseket szakszerűen felülbiráltatni, hogy Tiszt. Papságom nehéz ügyeiben tapasztalt férfiaktól nyerjen tanácsot és irányítást. Azért elhatároztam, hogy az egyesületi és sajtójelentések felülbírálására az esztergomi főegyházmegye területén két Egyesületi Tanácsot szervezek; egyet Esztergomban és egyet Budapesten. A budapesti csak a székesfőváros területén illetékes, az esztergomi az egyházmegye egész területén a főváros kivételével. A Tanács föladata lesz az egyházmegyei hatóság által neki átküldött egyesületi jelentéseket lelkiismeretesen átnézni és azokra az észrevételeket megtenni, valamint az egyesületi és sajtóügyek terén a főpásztornak javaslatokat tenni, a hibákat és visszaéléseket felfödni, az igazi érdemekre a figyelmet ráirányítani. A Tanács közvetlenül mindig csak az egyházmegyei hatósággal érintkezik s nem a lelkészekkel, az egyesületi elnökökkel vagy a sajtó képviselőivel. De az egyházmegyei hatósággal köteles közölni mindazt, amit az egyesületi és a sajtóügyek föllenditése érdekében szükségesnek tart. Mindegyik tanács egy elnökből és 9 tagból áll, akik maguk között egy alelnököt és egy jegyzőt választanak. Az egyesületi jelentéseket az egyházmegyei hatóság a Tanács elnökéhez küldi, aki azokat belátása szerint fölosztja a tanácstagok között földolgozás végett. A földolgozott jelentéseket a tanácstagok visszaadják az elnöknek, aki azokat esetleg a saját észrevételeivel együtt a főegyházmegyei hatóságnak beterjeszti. Fontosabb ügyeket az elnök a Tanács elé visz, amely legalább évnegyedenkint tart gyűlést s azon az elnök által a gyűlés elé vezetett kérdéseket, vagy az egyes tagok javaslatait tárgyalja. A gyűlésről jegyzőkönyvet kell vezetni s azt a főegyházmegyei hatóságnak bemutatni. Az Egyházmegyei Egyesületi Tanács elnökévé AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Májusi hangulat ringatja a lelkem . .Mária hónapjának bűbájos varázsa Májusi hangulat ringatja a lelkem; Liliom sziveknek fehér templomába Illatos-virágos apácazárdába Visz ma a vágyam, el kell ma mennem. Óh, de a testem lenyűgözve tartja Ezernyi gondjával a való, az élet; A lelkemmel szállok csupán hát Hozzád, Által fonva bízó Szűz Mária szobrát, A lelkem borul ma Szűz Anya Elébed. Rám ismersz-e vájjon, édes Anyám Mária, Megismered-e még régi hívedet? A mit itt tanultam, lásd még most is hevít, Mária nem hagy el, Mária segít. Elhozott ma Hozzád a régi szeretet. Ne is hagyj el engem soha Anyám Mária, S nem lesz az én sorsom soha mostoha. Lásd, most visszatérek a nagy küzdelembe, írd hát lángbetűkkel csüggedő szivembe: Mária megsegít, nem hagy el soha! Kossányi Alajosné. A „Krisztus vére

64 legendája. Nagycsütörtök délelőttjén volt. A gyermekieteknek oly kedvesek ezek az üde, tavaszi napok. A játéktól kipirulva kerültem haza a falusi kis házunkba. És véghetetlenül csodálkoztam, hogy nagyanyámat egyedül találtam. Ott ült egy nagyon öreg székben és iciny-piciny virágokkal vesződött. Fel sem nézett nagy ókuláréja mögül, hanem szép csendben egyik szárat a másik mellé rakosgatta. Napsugaras csend volt idebenn. Csak az ősrégi falióra ingája nyikorgott-zendült közbe-közbe. Olyan furcsa mellék-nuancai voltak ennek a kongásnak, bizonyára már rozsdás volt a szerkezete. Biztató, meleg csend. Istenem! Azóta sem voltak ilyen boldog csendes perceim! Én már nem bírtam tovább a hallgatást. — Nagyanya! Mi lesz ebből a fűből ? — Fiam! Nem fű ez, hanem virág. Egy kis csokrot készítek a kálváriái kereszthez. — Micsoda virág ez nagymama ? — Krisztus vérének hívják ezt, fiam. Kicsiny kis gyermekagyvelőmmel furcsákat kezdtem gondolni, de azért megkérdeztem nagyanyámtól : — Miért nevezik ezt Krisztus vérének? Nagyanyám csak ugy a szemüvege alól nézett rám, mintha megvizsgálna, hogy érdemes-e szólnia, de aztán mégis megszólalt, lassan, soksok szeretettel: — Nézd fiam ! Te ezt aligha érted még. De azért figyelj rám, akkor egy szép mesét mondok neked. — ... Nagyon messze földön, ott, ahol melegebben süt a nap, mint nálunk és ahol szebbek a virágok, mint itt, volt egy igen szép kert. Sok-sok apró és nagy virág volt benne: tarka és illatos. És ebbe a kertbe járt mindennap egy ember, egy jószivü, egy szent ember. És ő tudott a virágokkal beszélni. És amikor jött ez az ember, az Emberfia, akkor kinyitották kelyhüket és mind üdvözölték őt; elővették legszebb színüket, a legjobb illatjukat, hogy kedveskedjenek ennek a jó embernek. És ez szerette őket, néha-néha meg is cirógatta őket és gyakran éjjel is itt maradt közöttük. Egyik nap azonban két fekete arcú ember ment el a kert mellett. A lelkük is fekete volt. — Ez az a kert, ahová a názáreti ács fia menni szokott? — kérdezte az egyik. — Igen, ez az! — felelte a másik. — Csak legyetek nyugodtak, ma este kezetekbe adom a gonosztévőt! A virágok mély megbotránkozással hallgatták ezt a párbeszédet. Soha ilyet! Ekkora csalódás! A georgina egészen sötétvörös lett a haragtól és igy szólt: — Virágok! Ti gyermekei a napsugárnak ! íme most hallottátok, hogy ez az ember egy gonosztevő, akinek mi illatunkat, mézünket kínáltuk ; egy törvénytipró az, akit mi legszebb szí-