ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-05-03 / 18. szám

el nem felejtenék s az egyházi szónokok a modern konkurrensekkel mindenütt kiállanák a versenyt! 5. Szinte természetes versenytársa lett az egyházi szónoklatnak a profán szónoklat nagyarányú felvirágzása. Az emberek olvassák, hallják a nagyszabású politikai szónoklatokat a parlamentben, a népgyűléseken. A közigazgatási és bírói fórumon is rengeteg beszédáradat folyik, sőt még a szociáldemokraták is rethori iskolát tartanak, melyekben az utolsó szabólegényböl gyakorlott népszónokot nevelnek. 6. Végül a pap önmagának is konkurrenciát támaszt akkor, midőn a kor igényeinek megfelelőleg kijön a sekrestyéből és katholikus egyesületekben s nagygyűléseken, meg a fórumon előadásokat, szónoklatokat tart, vezércikkeket ir stb. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy az egyházi szónok feladata nehezebb lett, mint eddig volt. Ha valamikor, ugy most kívántatik, hogy Krisztus követe sit potens in opere et sermone! A publikum tárgyi műveltsége magasabb, formaérzéke tökéletesebb, hite gyöngébb, kritikája kíméletlen. De bár a templomi kathedra már nem az egyedüli szellemi nagyhatalom, még mindig az első (primus inter pares) a) naturaliter: egy intézménynek sem áll annyi tanszék rendelkezésére s egynek gyakorlata sem oly rendszeres, állandó (jahraus — jahrein); valamint még a természetes auctoritása is még a legnagyobb (in silentio audiuntur verba praedicatoris); b) supernaturaliter pedig: Isten kegyelmének segítsége, közreműködése biztosítva van ! Confidite : ego vici mundum ! Brúnó. A keresztényszocíális szövetség közgyűlése. — Saját tudósítónktól. — Vasárnap tartották meg a magyaroszági keresztényszocialisták 10. évi rendes közgyűlésüket. Ha ez az ifjú keresztes tábor „hadi szemléjét" tartja — az mindig országos esemény, mely a messze időkig kihat. Igy volt ez a mostani vasárnap. Már szombat délután kezdtek gyülekezni az ország legkülönbözőbb vidékéről a kiküldöttek a „Kis pipá"-ban, hol ismerkedési soiré volt. Iparos, földmives, ügyvéd, hirlapiró vörös cingulus, fiatal káplán, a keresztényszociális eszmék elszánt, rettenthetetlen bajnokai, melyeket az igazi demokratizmusnak, a krisztusi szeretetnek kapocsa olvasztott eggyé, testvérekké. Arcukon a komoly életnek mély pregnáns vonása. Szemükből pedig szinte kisugárzik az a tüzes lelkesedés, mely a Szüzmáriászászlójú hadsereget az ellentábor előtt oly félelmetessé teszi. Csupa tetőtöl-talpig való férfiak. Igazi „férfiak". Kabátjukon gyönyörűen érvényesül a keresztes jelvény — a keresztényszocialista eme legszebb, legbeszédesebb — krédója. Nagyon sokan még csak először vannak ugyan itt, de oly ismerősek, oly otthoniasak, mintha zöldes viaszk arc, mintha csak azt akarta volna mondani: — Nézd, mikor már mindenki meggyülölt odalenn, akkor idejöttem. Mert az erdő maradt egyedüli barátom ! A remete undorodva távozott e helyről. Az akasztott ember fehér arcát folyton látta és hallotta a hangját is : — Nem maradt más hátra, egyedül az erdő ! Sirva borult cellája alom ágyára. Mért is nem maradt mindvégig a barlangjában, mért is kutatta az erdő rejtelmeit. Nem vette észre, hogy közbe nagy vihar keletkezett. Az erdő morgott, zúgott, sikongott. Athanasius mozdulatlanul feküdt ágyában és hallgatta — hallgatta az ácsok munkáját. A kalapács kopácsolt, a fürész reszelt, a balta csattogott. Egészen itt a közelben. Lennt a szikla tövében, az ő forrásánál. Pszt! Most megnyikorgott a nagy tölgyfa, amelynek ágai egészen a celláig felértek. Szt! Egy borzasztó robbanás! A tölgy kidőlt! — Athanasius! Az erdő nincs többé! * * * Másnap reggel holtan feküdt a remete a cellájában. Egyik oldalon a zarándokbot, a másikon a korsó, üresen. A szikla alatti tölgyet a vihar tépte ki. Az erdő tovább is susogott és mosolygott. Az ezernyi lomb teteje néha-néha elsötétedett egy percre, bizonyára Athanasius szelleme suhogott végig rajta. Bräutigam Ferenc. szülői házba jöttek volna; a testvéri hovatartozás, a családnak egy fajából való származása, a közös bajtársiasság teszik oly ismerőssé az ismeretlent... Mikor végig siklik a tekintetem a hosszú, vakítóan fehérre teritett asztalokon, szeretném, — ha most idejönnének mindazok, a kik még mindig félnek oly annyira e szótól, hogy: keresztényszocializmus, mert nem ismerik annak magasztosságát s ha látnak ezt a gyönyörű, diszes testvér koszorút — a demokratizmus fehér rózsáiból fonva — megváltozna bennük nyomban az ellenszenv : szimpátiává, mert az ott ülők mindegyike a pátriárkák ivadékainak impresszióját kelti benne... Közkatona, káplár, kapitány és ezredes — mind együtt vannak és összemérik egymással poharaikat ma: — „éljen a keresztényszocializmus." Egyszerre, ugy tiz óra tájban nyilik az ajtó — és belép a vezénylötábornok: Giesswein Sándor. Mikor az elvtársak meglátják a főpap-elvtárs és vezér hatalmas, férfias szép alakját — falrengető ovációkba törnek ki; a ragaszkodó szeretet eme megnyilatkozása látható örömmel tölti el az országos hirü tudós vezért, miközben elfoglalja az asztalfőn a számára föntartott díszhelyet. Most teljesen együtt van a nagy magyar keresztényszociális hadseregnek vezérkara. Kedélyesen meg-megvitatják a holnapi nagy nap részleteit; a vidékiek aztán éjfél felé lassan szállásukra sietnek, mivel olyik egész napon át utazott s lassan a többiek is sietnek erőt meríteni Orfeusz karjaiban a — „holnapra". Vasárnap reggel fél nyolc órakor a SzentIstván-Társulati palota kápolnájában celebrálta fényes segédlettel az ünnepi diszistentiszteletet a szeretett Giesswein Sándor, ez az inkarnált keresztényszocialista papképviselő, kit rajongó szeretettel vesznek körül hivei. A kápolna minden talpalatnyi helye tömve volt, bizonyságul, hogy lehet valaki demokrata, hogy lehet valaki szocialista és — vallásos férfi is. A gyönyörű istentisztelet után megkezdődött tiz órakor a diszgyülés, melyet Giesswein Sándor csupa tüz-szavaival nyitott meg s melynek galvanizáló hatása még akkor is ott volt az arcokon, mikor másnap reggel ki-ki visszautazott működési helyére 1 Utána avatták föl fővédnökké a hercegprímást dr. Csernoch Jánost zugó tapsorkán között, mely nem akart csillapulni. Ezután következett a rendes évi közgyűlés. A főtitkári jelentések, a szakszervezeti beszámolók, melyek mindegyikére — sajna — helyszűke miatt nem térhetünk ki, azonban mi is a magunk részéről örömmel konstatáljuk, hogy a magyar keresztényszocialisták vezérkara a lefolyt esztendőben is végtelenül hatalmas munkát végzett. Szinte emberfölötti erővel, minden nagyobb töke nélkül, jobbára fiatal lelkesedésükből — óriási haladásokat látunk megint. Minden nagyobb-kisebb városban leng immár a keresztes trikolór s dacára a vér és a forradalom hullafosztogatóinak leírhatatlan terrora mellett — a keresztényszociális hadsereg mindenütt hatalmasan hódit ujabb és ujabb területeket. Igaz, hogy a társadalom bizonyos rétege, mely még mindig egy quantum antipátiával viseltetik ha a keresztet a szocializmus mellett látja nem örül nagyon ennek, de ez érthető, mert a szenteltvíz nem mindenkinek esik jól. Ám lassan, szeretettel, mi is hisszük, fog sikerülni nekik a tamásokat meggyőzni: igazairól. A keresztényszocializmus nem arra való, hogy olcsójánosokat és páriákat neveljen az országban ; hanem hogy a férfias öntudatot felébressze a dolgozók millióiban. A keresztényszocializmus nem holt valami: de élö, mozgó, cselekvő, delejező. A ki látta ezeket a férfiakat a gyűlésen — az nem fél többé, hogy a zsarnokság Magyarországon nem fog megszűnni, mert a csendben, zajtalanul, de annál hatékonyabban dolgozó keresztényszocialisták hivatvák arra, hogy megszabaditói legyenek a zsarnokság uralmának. S ez vigaszszal tölti el a hazafias magyarságot. Mi is a magunk részéről örömmel üdvözöljük a győzedelmes hadak újonnan megválasztott uj táborkarát. Csak rajta, folytassák ugy a további útjukon. Az ország bizalommal néz feléjük. A keresztes trikolóré a jövő! Benedek. Rossz nyelvek. Nincs az emberiségnek kasztja, mely ne ismerné fulánkjait, védekezni nem lehet ellene, mert korlátlan hatalom, vagyis kíváncsisággal kutat családi és személyi ügyekben, hall, lát s gazdag fontosságával regénynyé alakitja a saját gonoszságával szőtt, de alapjában gyakran jelentéktelen dolgokat. Megtanultunk a különböző bacillusok ellen védekezni, milyen áldásos lenne tehát, ha legalább a jövő kultúra feltalálná eme társadalmi penész ellensefumát, mellyel szivesen beojtatnánk magunkat, hogy fájdalmas mérgével szemben desinficiálva legyünk. Mert hiába mondják egyesek: „Nem törődöm a világ szájával — a mindenféle mende-mondával — mégis ott rágódik gyakran lelkünk mélyén s durva jogtalansága megzavarja belvilágunkat. Vannak, kik rendkívüli ambíció, főleg gonoszságra predesztinált talentummal űzik a rágalmazások taktikáját s érdemük gyanánt tekintik, ha valakit a becsület vagy moral piedesztáljáról lezuhanni segítenek. A társaságok •— jourok legdédelgetettebb causeurjei, kik intimitás és pikantériával vegyes történetekkel teszik élvezetessé a társalgást s eme érdeklődést felcsigázó sujet mellett, háttérbe szorul minden más nemes — magasztos téma, mert hisz a pletyka szebben beszél, mint a klasszikusok legragyogóbb költészete s a mindenttudók frappánsabb színekkel festenek, mint a paletták hivatott mesterei. Rossz nyelvekből, országos vagy világraszóló egyesületet, esetleg nemzetközi ligát lehetne alapítani, találnánk hozzá számtalan ügybuzgó elnököt, titkárt, ezer és ezer alapító-tagot, kik rosszakaratú látkörükkel szemlélik embertársaiknak vergődését és készséggel nyújtanak kezet lerántó, vagy megbélyegző aknamunkákhoz. Hol van az a mindent megértő emberi szeretet, mely a viszonyok és körülmények latolásával hozza meg Ítéletét és szánalommal hajol le, hogy a kétségben ingadozók lépteit erősítse? Részvétlen, nemtelen tettekkel segítjük pusztítani lelkeknek ezreit, elnézés és könyör nélkül kiáltunk világgá apró tévedéseket, pedig saját énünk is a sors tragikomikus örvényei felett lebeg s ki tegnap ostorozott, ma porig alázva irgalomért esdhet. írhatunk hasábokat, az emberszeretetet nélkülöző társadalmi életről — tarthatunk naphosszát morális prédikációkat —, de a rossz nyelveket kiirtani képtelenek vagyunk. — Százados tölgyeket megdönt egy-egy vihar, de ennek gyökereit talán még földrengés sem tépheti meg! Csak azt csodálom, hogy e hatalmas fegyvernemet még nem irigyelte meg tőlünk valamely szomszédos állam — pedig szivesen részt vennénk egy olyan revolucióban, mely a rossz nyelvek összes gonoszságait hadi foglyokként elvinné a nyakunkról, de e kívánatos háború kitöréséig is, — sorakozzunk a sebzettek légiójába, s forradalmi hévvel kiáltsuk : „Le a nyelvvel! Semmisüljön minden ádáz ellenségeskedés és meggondolatlanság! Gladiolus. Az ókori keresztény liturgia és annak nemrég felfedezett legrégibb szövege. Irta Kákonyi János. (Vége.) Serapion Thmuisban, alsó egyptomi városban püspök volt; sz. Athanázzal barátságos viszonyban állott és a haeresis ellen küzdő társa volt; pappá való fölszenteltetése 339. év előtt történt. Az emiitett imák mind Serapion gyűjteményének, nem szerzeményének bizonyultak, úgy hogy azok javarésze egy már régen megvolt imák cyklusát képezték, melyeket ö részben változatlanul, részben módosítva és bővítve egy sacramentáriummá egyesitett. Az imák tehát sokkal régibb időből származnak, áll ez különösen az imák elsejéről és legfontosabbjáról, Serapion említett áldozati imájáról. Ezen ima az alexandriai sz. Márk liturgiájához hasonló misekánon, vagy mint a görögök nevezik, anaphora. Itt álljon az ima szövege egész terjedelmében, mert eltekintve a Didache rövid kánonjától, ez a legrégibb ránk maradt misekánon : 1. Méltó és igazságos, hogy Téged, az Egyszülött Jézus Krisztusnak önmagádtól való Atyját, dicsérjünk, és hymnusainkban magasztaljunk. 2. Mi dicsérünk Téged, önmagádtól való, kifürkészhetetlen, kimondhatlan, felfoghatatlan Isten minden teremtményedért. 3. Mi dicsérünk Téged, mint akit egyszülött Fiad ismer, aki ö általa hirdetve magyarázva és kinyilatkoztatva lettél minden teremtett lénynek. 4. Mi dicsérünk Téged, aki ismered a Fiút és az ő dicsőségét a szenteknek hirdeted, aki az általad nemzett Lógóstól ismerve, szemlélve és a szenteknek kinyilatkoztatva vagy. 5. Mi dicsérünk Téged láthatatlan Atya, a halhatatlanság adományozója; Te vagy az élet forrása, a világosság forrása, forrása minden kegyelemnek és igazságnak. Te kedvelője az embereknek és a szegényeknek, aki mindnyájukon megkönyörülsz és mindnyájukat magadhoz vonzód szeretett Fiad megjelenése által.