ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914
1914-04-05 / 14. szám
XIX. évfolyam Esztergom, 1914. április 5 14. szám. ESZTERGO POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKO BELA. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Uj élet. Esztergom, 1914. április 4. Nagyon sokan ugy érzik, hogy a sajtónak a munkapárti hatalom által történt megrendszabályozása által sértő igazságtalanság érte a magyar nemzet szabadságát és rendelkezési jogát. Tehetetlenségük tudata fokozza a vigasztalan fájdalom mélységét s lelkükben siró temetést rendeznek a magyar sajtószabadságnak, amelynek feltámadását már nem is várják, nem biznak erőteljes ujraszületésében. A birtokunkban levő jogoknak, előnyöknek elvesztése természetszerűen fájdalmas hangokat pendit meg lelkünkben s a reakciónak valamelyes izét érezteti velünk, miután a haladás logikus sorrendje szerint a szégyenletes kiskorúságtól szeretünk kibontakozni és töle napról-napra távolodni. Ezt a távolodást pedig egyedül az önrendelkezési jognak gyarapodásával és a szabadságnak akadálytalan növekedése által érhetjük el. Azok a tüzes lelkű államférfiak, azok a reformeszmékkel telitett politikusok, akik több mint egy félszázad előtt a magyar népet rávezették a népjogokon nyugvó alkotmányosság talajára, ugy képzelték, hogy a hevenyében megalkotott törvényekkel a magvető munkáját végzik, kiemelik a nemzetet az öntudatlan kiskorúságból, a bárgyú szolgaságból — járni tanitják a gyenge lábu gyermeket, amely lassankint erőre kapva diadalmasan halad előre az alkotmányosság utján, tökéletesiti, fejleszti a kezdetleges törvényeket, mig végre eléri a nagykorúságnak ideális állapotát. Akik az uj sajtótörvényben a reakció szelét sejtik, ugy gondolkoznak, hogy az alkotmányos fejlődés útjába végzetes akadályt görditett az a hatalom, amely a népeket már egyszer szabadjára engedte, de amely időközben megbánta nagylelkűségét s most szeretné a régi gyámság korát visszaállítani. Felelősségteljes feladatot vállal magára, aki egyetlen ember lelkivilágát óhajtja kormányozni s annak irányát hirtelen elhatározással meg akarja változtatni. Még szigorúbb számadásra köteles az a hatalom, amely a lelkek viharzó tömegére csap reá váratlanul s azt akarja, hogy a tömeg mintegy varázsszóra feledje el álmait, vágyait, melyeknek teljesülését a messze jövőben sejti s amelynek gondolata serkenti, hogy meg ne álljon, útjában ne vesztegeljen s az intézményesen megrögzített félszegségeket még akkor se respektálja, ha azok a szabadságharc forgatagából nőttek is ki, ha azokhoz a nemzeti újjászületés emlékei fűződnek is. A magyar nemzet alkotmányos élete a sajtószabadságból kelt ki s régen megállapított tény, hogy e két fogalom összenőtt ikergyermek, amelyek egymás nékül nem élhetnek. Az a hatalom tehát, amely a sajtó ügyét revízió alá veszi, Ítéletet mond az egész alkotmányos rendszer fölött: kimondja, hogy ez az alkotmány összes részeivel együtt életképtelen, fejlődése veszélyes, mert a népeket az önrendelkezés veszedelmes jelszava alatt a pusztulás örvényébe viszi. Itt tulajdonképen átléptük a politikai pártharcok szük kereteit s ha értékelésre méltó, komoly emberek állítják meg a nemzetet a haladás útján, készen áll előttünk az elvi jelentőségű döntés: hogy a népjogokon felépült alkotmányosság csak olyan zsákutca-féle valami, amelynek végén meg kell állani, vagyis a folytonos mozgás törvénye szerint hátrafelé kell botorkálni. Mindezekkel szemben bevégzett tény, hogy a sajtótörvény életbe lép. Okoskodások, keserűségek, gyászkeretü vezércikkek dacára is szűkebb lesz az újságírók mozgási köre. Megkezdődik „az uj élet", amelynek titkait előre ki nem fürkészhetjük, legfeljebb a paragrafusok betűiből és a betűket magyarázó hatalom szelleméből sejtjük a jövendőket. A közönségnek azon békésebb, vagy tehetségtelenebb része, amely sohasem lépett ki a közszereplés porondjára, amelynek nincs epéje, amelynek benső tartalmatlanságánál fogva nincs semmi mondani valója: nem háborodik fel a sajtóreform miatt. Ez az abszolutizmusra alkalmas szenvedő emberanyag engedelmesen elolvassa ezután is azt, ami az újságban van. Mindent szentírásnak tart, mindenben békésen megnyugszik. Az a szerencsétlen pedig, aki a sors, tehetség, a pulykaméreg hozzáláncol az irótollhoz, tanulja meg a tojástáncot, de nagyon vigyázzon, hogy bele ne akadjon valamelyik paragrafusnak többszörösen görbe lábába, mert egyszerre nagyot esik — a tisztességes szabadlevegö helyett a fogházak bűzös légkörébe varázsolja át a törvény. Hogy a népjogokon felépült alkotmányosság csakugyan csődöt mondott-e? — állapítsák meg a jogbölcselet tudósai! Annyit magunktól is sejtünk, hogy az „uj élet" AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Neked Anyám ... Neked Anyám színaranyba mártott Tollal szeretnék irni levelet, Hogy ragyogjon minden során által És vonjon be fényes glóriával Lelkem szinaranya, a hű szeretet. Óh, be sokszor jut most is eszembe Az a kicsi, napsugaras fészek, Melyre karját ölelőn kitárja S oltalmazón, vén akácfák ága, Elsusogva régi szép meséket. Amikor még népes volt a hajlék, Víg gyermeknép verte föl a tájat; Amikor még hulló szép virágtok, — Ti elvfaxihedt, korhadó akácok — Szőke, barna fejecskékre szálltak. Nagyot fordult a világ azóta! A házon most nyugodalmas csend ül. Vén akácok megértőn susognak S a szomszédos kicsi kápolnának Kis érc-szive estimára csendül . . . És ilyenkor lelkem jó Anyámnak Hő imába olvad szive vágya; Könnyes fátyol húzódik szemére S vágyón néz ki a kis utca-végre: Nem jön-e az édes fia, lánya . . . Neked Anyám színaranyba mártott Tollal írtam meg ezt a levelet . . . Hogy ragyogjon minden során által És vonjon be fényes glóriával Lelkem szinaranya, a hű szeretet. Kossányi Alajosné. A szálloda kulisszái. Képzeljenek kérem egy óriási négy emeletes szállodát, megfelelő személyzettel, hol béke, harc, szerelem, bosszú felváltva működik, anélkül, hogy érdekes epizódjai a nyilvánosság elé kerülnének, pedig minden reggeli ébredés külön szenzációkat hoz a beltagok részére s nem akadt még oly élelmes kiadó, ki „Szállodai Napilap", „Hotel Sajtó" vagy „Röpke Hirek" címén egy újságot indítana, mely a tárcarovattól a különfélékig megtelne érdekes hírekkel, miket igy az éttermek, kávéház, söntés és konyha falai diszkréten elhallgatnak az idegenek előtt. A szállodatulajdonosok vagy Maitre d'Hotel-ek a legedzettebb idegzettel képesek csak a beikormányzat harmóniáját fentartani, de a bosszúságok legnagyobb adagját nekik kell lenyelniök s gyakran türelmi hérosszá lehetne őket koszorúzni. Azért mindenkor derűs mimikával hajlonganak a vendégek előtt, kiknek javarésze is jól megszokta őket szekírozni, mert a követelést, hencegést és nagyzási hóbortot rohamosan növeli a tengerpart párája s ne feledjük, hogy egy penziói vagy szállodai idegen háromszor oly magasan érzi magát a ranglétrán, mint egy otthon kuksoló, de alapjában magas pozíciójú némber s hogy európai műveltségét kellőleg ragyogtassa, fitymálva kritizál, lepimaszozza a pincért, szidja a légfűtést, visszaküldi a „Beauf"-öt s legalább is olyan sertéskarajt, vagy borjúszegyet kíván, amiből az egész família jóllakhassék, sőt még egy darabkát a zsebbe is szeretne csúsztatni, hogy a souper problémája megoldódjék. A feltétlen finom manierhez tartozik még a számla felett hangos kitörésben megbotránkozni s ha erre sem ijednek meg az érckeblű tulajdonosok, akkor ki kell húzni a zsebből egy ócska ujságlapot, legyen az „Tápéi Közlöny", „Dorozsmai Szemle" vagy „Szőregi Közvélemény" s álhirlapirói fölénnyel a percentekhez ragaszkodni, melyet a hiszékeny Patronok kellő udvariassággal leszámítanak, mire az illető sietve elhagyja a „Vestibule"-t, a borravalóktól megfosztott személyzet ádáz tekintetétől kisérve. A sokféle nációjú idegen között akadnak nemzetközi rutinnal biró egyéniségek, kik rövid tartózkodási idejük alatt meglepetéseket készítenek, gyertyatartó, lepedő vagy flanelpokróc eltűnése csak a kisebb megdöbbenések közé tartozik, van eset, hogy a „villanyluszter" kerül a nagy ládába s eme kiváló rekorddal folytatja világi körútját.