ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-10-26 / 43. szám

*Helyszini szemle Nagyszombatban.Foerk Ernő építész csütörtökön, a hercegprímás megbí­zásából helyszíni szemlét tartott Nagyszombatban. Az ősi érseki főgimnázium újraépítése tette ezt szükségessé. Gondosan megvizsgálta a düledező intézet minden termét és azon nézetének, adott kifejezést, hogy még ez év folyamán meg kell kezdeni az építést, mert a mai állapotok tartha­tatlanok. Egyben azt is hangsúlyozta, hogy ha Nagyszombat városa valóban impozáns kulturinté­zetet akar, akkor a pénzbeli hozzájáruláson kivül még a gimnáziummal szomszédos és valamikor ennek tulajdonát képező épületet, illetve helyét is felajánlja az uj gimnázium céljaira. A városfej­lesztő városatyák kebelében mozgalom indult meg, hogy a nevezett telket felajánlják a hercegprímás­nak az építendő főgimnázium céljaira. * Az ellopott számfejtőkönyv. A szakolcai adóhivatal számfejtőkönyvét ellopták és ez ügyben még folyamatban van a vizsgálat. Az eredményes­nek ígérkező nyomozás mind máig nem derítette ki a tettest s mind kevesebb lessz a remény, hogy sikerül a körmönfont tolvajt és zsákmányát meg­találni. A pénzügyigazgatóság részéről, melynek az adóhivatal az esetet bejelentette, Schultz Rezső számtanácsos e napokban Szakolcán járt a furcsa lopási eset apróbb részleteinek megállapítása ügyé­ben. Az eddigi nyomozás azon megállapítás után igazodott, hogy a számfejtőkönyvnek a mult hónap azon napján kellett eltűnni mikor súrolás volt a hivatalban s a tolvaj a hátsó szoba udvari abla­kán emelhette ki társának vagy önnönmagának. Komoly gyanuokok alapján több vizsgálat is volt már folyamatban, de egyik sem járt eredménnyel. Egyébként hire jár, hogy a kincstár a lopás foly­tán nem fog károsodni. A számfejtőkönyv kb 2600 tételéből csak 13 volt kifizetetlen s ezek összege alig volt 400 k. A tételek egy része még e hónap­ban kerül kiegyenlítésre, másik részük hirszerint fellebbezés alatt van a közig, bíróságnál. Igy az egész ügyben csak a hivatal tisztviselői fognak járni rosszul, ha a felsőbbség elrendeli, hogy az elveszett óriási kötetet újból meg kell irni, amire különben, mint látnivaló nem igen van szükség. * Csődnyitás. A komáromi kir. törvényszék csődbírósága a hitelezők kérelmére Tauber Miksa Esztergomi festékkereskedőnek Lőrinc-utcai üzletére elrendelte a csődöt. Csődtömeggondnokul dr. Pop­per Dezső esztergomi ügyvéd rendeltetett ki, mig a csődvagyon leltározásával dr. Janits Imre kir. közjegyző lett megbízva. * Gondnokság alá helyezés. Szalma Fe­renc 34 éves párkányi lakost a komáromi kir. törvényszék elmebetegség miatt gondnokság alá helyezte. * Galíciai tolvajok. Sziatinszki Szaniszló és Volni Lajos galíciai születésű dorogi bánya­munkások a napokban 85 kor. értékű, a társaság tulajdonát képező különféle ingók ellopása után megszöktek a bányatelepről. A csendőrség kinyo­mozta lakhelyüket csakhamar s igy sikerült Nyitra­bajnán a két tolvajt elcsipni, akik erősen tagadják tettüket. A bíróság a két galíciai jövevény ellen megindította az eljárást. * Marzol György órás (Ferencz József út 27. szám alatt) kéri a tisztelt közönséget, hogy a javítás alatt nála levő óráikat november l-ig kiváltani szíveskedjenek, miután Esztergomból végleg elköltözik s a ki nem váltott tárgyakért továbbra felelősséget nem vállal. * Népmozgalmi statisztika. Esztergomban 1913. október 19-től 26-ig. Születtek: Madarász Gyula Zsigmond ref. férfiszabó fia, — Einczinger (fiu) halvaszületett, — Sánta Ferenc ref. háztartásbeli fia, — Vörös Erzsébet rk. fütőházi munkás leánya, — Majer Sándor, •— Korzinek József rk. kömivessegéd fia, — Szálai Mátyás József rk. kömivessegéd fia, — Rabi Károly rk.. földm. fia, — Trapp Julianna Gertrud ág. ev. számvevő őrmester leánya. Házasságot kötöttek: Simonyi Ferenc kovácssegéd Muzsla és Polacsek Mária házícseléd Esztergom, — Schwarzbach Nándor cimz. szám­vevő őrmester és Pösztek Mária Esztergom. Meghaltak: Hegedűs Mihály rk. 79 éves földm. (tüdőgümőkór), — Szabó Mária ág. ev. 32 éves szakácsnő (hasihagymáz), — özv. Lencsés Jánosné Bartalos Katalin rk. 70 éves (gyomorrák), — Kapus Jánosné Valázsek Anna rk. 73 éves (agyhüdés), — Bartal Lajos rk. 29 éves földm. (agylob), — Inhof István rk. 26 éves földm. (át­fúródó féregnyulványlob), — Perkovics Mihály rk. 46 éves téglagyári munkás (belső bélelzáródás — bélrák). Irodalom és művészet. Kossuth Lajos 1837/39-iki hűtlenségi peré­nek története kapcsolatban báró Wesselényi Miklós hűtlenségi és az Ifjak felségsértési perének történetével. Irta: dr. Pompéry Aurél. Budapest, 1913. 212 o. Ára 5 korona. A magyarnak az a keserű sors jutott osztály­részül, hogy századok óta Béccsel való harcokban, torzsalkodásokban pazarolja el legértékesebb fizikai és szellemi erőit. S ha már a harcias torzsalkodá­soknak a kenyerét kell ennie, legalább meg volna az a vigasztalása, hogy viribus unitis, az egész nemzet, mint egy ember veszi ki részét belőle ! Ámde „átok verte meg a magyart, hogy az soha össze nem tart." Az életüket és vérüket, éjjelüket és nappalukat, vagyonukat és egészségüket nemze­tük boldogulására szentelő honfiak munkáját min­den korban ellensúlyozták és lerontották a Tisza Istvánok, akik a hatalom dicsőségeért minden al­kalommal tengelyt akasztottak nemzetük leg­jobbjaival. E rendkívül tanulságos könyv a mult század 30-as éveinek Tisza Istvánjait mutatja be, akik a Macchiavelli politikának minden gazságát és erő­szakos eszközét alkalmazásba vették, hogy embriójá­ban elfojtsák az ébredező nemzeti lelket, vagy ha már felébredt s jogait követeli, hát a kripták dohos és sötét üregeibe száműzzék. E Tisza Istvánok akkor a ma — hála Istennek — független bíróság tagjai között akadtak nagy számban. Farizeus szemforgatással hangoztatták ezek a gyász-magyar birák, hogy a kormány cselekedeteinek bírálása és megbélyegzése egy a király személyének pellengére állításával, következőleg a felségsértéssel vagy leg­alább a hűtlenséggel. Ez alapon fogták el és börtönözték be Wesse­lényi Miklós bárót, az Országgyűlési Ifjak neve alatt ismeretes Lovassy Lászlót, Lovassy Ferencet, Tormássy Jánost és az áruló Lapsánszky Jánost, továbbá a Törvényhatósági Tudósításoknak kor­mányengedély nélküli kiadása miatt Kossuth Lajost is. Csak hajszálon mult, hogy felségsértés miatt fejvesztéssel nem bűnhődtek. Wesselényi elég hamar kiszabadult. Az Ifjak közül Lovassy László őrülten látta viszont Isten szép világát. Kossuth 1 hónap híján 3 esztendeig volt fogva. Kár a tudós szerzőnek e mungó bírákat men­tegetni. A vád és védelem okmányainak közzé­tétele nem igen jogosítja fel erre az elnéző kegyes­ségre. Biz' azok a birák fognak ülni örökké a nemzet itélő széke előtt a vádlottak szégyen padján, nem pedig az elitélt nemzeti hősök. Wesselényi, Kossuth stb. a Corpus Jurissal kezükben védték igazukat és jogaikat, a bírák ellenben a „ha nem győzöd okokkal, vágj közbe botokkal" paragrafus alapján tudták csak álláspontjukat győzelemre jut­tatni. Ezen sok jellemző érdekes apróságokban bővelkedő könyvből megtudjuk különben többi között azt is, hogy Esztergom megye már a mult század első felében is mungó vármegye volt. T. K. Nagy változáson ment át az idei évfolya­mában a „Kis Pajtás". A kis gyermek lelki világát megértő és féltve gondozó édesanyai szeretet ve­zeti uj szerkesztője Gombos Albin minden keze­vonását. A most megjelent 4. szám is ennek a fáradhatatlan művésznek: a szeretetnek bájos al­kotása. S mily változatos 1 Van benne történelem s egy csomó tréfás apróság, melyeknek koronája a kis pajtások müveiből rendezett kiállítás. S mennyi poézis, mennyi szeretet és találékonyság a szerk. levelezésében, a Matyi postájában. Mind­ezt pedig mint finom illat, gyermekded vallásosság s élő hit szelleme járja át. Boldog szülő, aki a nevelés nehéz munkájában ily pompás és mégis bámulatosan olcsó segítő társat kap. Előfizetési ára 20 számra 4 korona. Szerkesztőség Budapest, VII. Damjanich-u. 50. Kiadótulajdonos: Dr. PÉCSI GUSZTÁV. N y i 1 t-t é r. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen halottunk­nak, Guzsvenitz Vilmosnak temetésén meg­jelenni és mélységes fájdalmunkat meleg részvétükkel enyhíteni szívesek voltak, ezúton mondunk őszinte köszönetet. Dr. Sebők Ferenc és családja. WEIGL ANTAL papi és polgári ruha-készitő NYITRA, Megyeház-utca. " ALAPÍTTATOTT 1889. ­Ajánlja dús raktárát angol és hazai szövetekből s mindennemű szőrmékből. Készit ugy egyházi mint világi urak részére téli s nyári felöltőket, öltönyö­ket, bundákat, reverendákat, cimádá­kat, mueetum- és biretumokat stb. ízlé­sesen, pontosan s jutányosán. Vidéki megrendeléseket pontosan esz­közöl s mintákkal készségesen szolgál. Most jelent meg Csernoch János hercegprímás úr Ö Nagyméltó­sága legújabb és igen sikerült, fekete bársonyra applikált domborművű arcképe 40X32 cm. nagyságban. Ára aranyozott keretben 25 korona. Kapható Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében Esztergom. Kapható Vörös Józsefnél, Esztergomban. Megérkeztek! 2gfi öszi és téli taai és angolszöYetek üzletembe, melyekből úri öltönyöket, felöltőket, téli kabátokat stb. a legújabb divat és a modern szabászat mintái szerint, jutányos áron ké- OnWníppnyi VÜTTlfiQ ^ r fi" sza ^Ó Esztergom, Kossuth szitek. — Szives pártfogást kér EE^EEE DWIH UllMlul llllllUo Lutea 5. a Tak.-pénztár épületében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom