ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-06-08 / 23. szám

radna kilenc, az újlakiban hét plébánia. A főható­ságnak a kerület feliratára adott válasza értelmé­ben tető alá kerül a terv, mihelyt hozzájárul a nagyszombati érseki helytartói hivatal. A radosnai kerület papsága tavaszi koronáján dr. Janda József nyitrapereszlényi esperes-plébánost bizta meg az •érseki helynökséghez intézendő felirat megszer­kesztésével. Remélhetőleg a legrövidebb időn belül fog valóra válni a két kerület papságának ezen méltánylásra méltó óhaja. A hercegprímást megkínálta cseresznyé­vel. Megkapóan kedves jelenet játszódott le szer­dán délután a szentgyörgymezői szőlők között Csernoch János dr. hercegprimás napi sétáját végezte titkára kíséretében. Ott jártak valahol a Sz. János-kut körül, mikor mögéjük került egy anyóka, aki a jégeső kártevéséről hangosan elmél­kedett. — „Mégis megőrizte a jó Isten a szőlőt, mert a fürtöknek nem ártott a jég, csak a külső vesszőket törte le." Amint e szavak megütötték a főpásztor fülét, visszafordult és megszólította az asszonyt: — ,,Ugy-e azt tapasztalja maga is néni? üm is azt hiszem nem tul nagy a kár." Az asszony jól megnézi az előtte álló urat. Rövid zavarodottság után fölismeri főpásztorát, boldogan köszönti és kezet csókol. —• „Óh, csakhogy eljött ismét miközénk. Isten áldja jó kegyelmes urunk és tartsa meg sokáig. Bizony a cseresznyét is elsirattuk a fagy után. Azt hittük semmise lesz. S lássa kegyelmes úr a kosaramat, mégis csak termett. Viszem haza a cseresznyét. Ne vesse meg, kóstolja meg. A jó Isten megáldaná a fát, amelyen termett és adna gyümölcsöt a jövőben is*. A föpásztort meghatotta az asszony bizal­mas kérése. Belenyúlt a kosárba, kivett néhány szemet. Titkárának is adott. Az asszony kezébe pedig 1 ezüstpénzt csúsztatott s a cseresznyét ropogtatva folytatta sétáját az esztergomiaknak népszerű, szeretett főpásztora. * A nyitrai mamelukhad felsülése. Nyitra­vármegye törvényhatósági bizottságának máj. 28-án tartott tavaszi közgyűlésén — mely időben javában ütötték a budapesti kir. törvényszék tárgyaló ter­mében Lukácsot — a munkapárt óriási többséggel szavazott bizalmat ugy Lukácsnak, mint Krausz főispánnak. Lukács már odavan és a nyitrai pol­gárok alappal remélik, hogy Krauszt is magával rántja. Bezzeg elmaradt volna a taps- és éljenzéstől kisért bizalomnyilvánitás, ha csak sejtik vala is, hogy Lukács oly hamar levitézlik. A mindenkori kormányért vakon lelkesedő fráterek még sokszor fognak felsülni. * Tanonemunka-kiállitás. A helybeli ipar­iskola, igazgatósága figyelmezteti az építőipari téli tanfolyamba járt kőműves, ács, szobafestő és má­zoló iparos tanulókat, hogy nála bejelentett s a kiállításra készített tárgyakat f. hó 15—20. nap­jaiban az ipartestület hivatalos helyiségébe vigyék, mert 20-án túl a kiállitásra készített tárgyak már «1 nem fogadtatnak. Egyben felhívja az igazgató­ság az építőiparos tanulókat arra is, hogy 22-én reggel V28 órakor az intézet helyiségeiben jelen­jenek meg, honnét a plébánia templomba vezet­tetnek zászlószentelésre és az ezután következő iskolai ünnepélyre. Kiállított rajzaikat 25-től kezdve az intézet helyiségében át vehetik. Ugyan­csak a fenti határidő alatt kell beadniok a többi iparos tanulóknak is a kiállitásra készített munkát. * A Hungária Általános Biztositő Rész­vénytársaság, e napokban tartotta első rendes közgyűlését gróf Károlyi Imre elnök elnöklete aiatt. Városunkból illetve vármegyénkből Bleszl Ferenc igazgatósági és Lucenbacher Pál választ­mányi tagok voltak jelen. Ennek a hatalmasan fejlődő intézetnek zárszámadásaiból, a következő adatokat közöljük: az életbiztosítási ágazatban 1912. december 31-én 51 millió 583.818 kor. biztosított tőkéről és 8873 korona évi életjáradék­ról szóló biztositások voltak érvényben ; a díjbe­vétel ebben az ágazatban 2,159.618 kor. rúgott. Az elemi biztosítási ágazatban a díjbevétel 1,551.342 koronát tett ki, ugy hogy az összes díjbevétel 3 millió 710 ezer koronára rúgott. A társaság tartalékai meghaladják a 15 millió koronát és biztonsági alapjai a 6 millió korona részvénytőkével együtt 21 milliót tesznek ki. E jelentékeny tartalékokkal a Hungária tőkeerős biztosító társaságok sorába emelkedett. A társa­ság tudvalevően kartellen kivül van, ami a biztosító közönségnek nagy előnyére szolgál. — Azt a fokozott érdeklődést, amellyel a közönség a magyar intézetek eme ifjú óriásának első zár­számadása elé nézett, a Hungária minden vára­kozáson felül kielégítette. A Hungária effektiv működése első évét visszatükröztető zárszámadás oly arányokat tár a szemlélő elé, amelyeknek ily rövid munka kifejtés után hiába keressük mását — Városunkban a Hungária vezérképviselete az Esz­tergomi Takarékpénztár Részvénytársaságnál van. * Nagy kaliberű ellenzéki népgyűlés lesz Kinorányban (Nagytapolcsány mellett) f. é. június 15. Megjelennek ott a többi között gr. Apponyi, gr. Zichy, gr. Károlyi stb. A nyitramegyei mungók konsternálva vannak. A politikai következetességgel ékeskedő papság nagyszámú híveivel vesz részt a gyűlésen. * Uj Kath. Kör van alakulóban Nyitraperesz­lényben, hol dr. Janda megvette 3000 koronáért e célra a zsidóhitközségnek a kath. templom tőszomszédságában levő házát. Három helység a Kath. Kör, három terem pedig a hitelszövetkezet céljaira lesz berendezve, ez utóbbi házbért fog fizetni. A ház a plébánia tulajdonába ment át. * Fenyeget a kolera. A balkáni csataterek­ről szétoszlik az ott megfertőzött népség. A bolgár vitézek visszajönnek petrezselymet árulni. A ható­ság már jó előre szigorúan intézkedik, nehogy a vérszomjas bolgárok a vadaknál is borzalmasabb csapást a kolerát be ne hurcolják. * Nagy jégverés pusztított mult héten Tren­csénmegyének báni vidékén. A kár óriási ugy a gabonában, mint a gyümölcsben. Rózsák nemesítését biztos sikerrel végzi Sipka főszékesegyházi sekrestyés. Szíves megkeresések Sipka Péter Főszékes­egyház-tér S. sz. a. Figyeljen a névre és kérjen mindig határozottan Erdő­gyöngyét. Hasonnevű értéktelen után­zatok vissza­utasitan­dók! ERDŐGYÖNGYE-MÜVEK Moritz Löw Brünn-Hussowitz. * Népmozgalmi statisztika. Esztergomban 1913. június 1—8-ig. Születtek: Magyarovics Emilia Anna rk. szobafestősegéd leánya, — Major József rk. bér­kocsis fia, — Stick Antal rk. zenészörmester fia, — Pereszlényi Kálmán rk. vasúti fűtő fia, — Szegedy József rk. hivatalszolga fia, — Molnár Ilona rk. cipészsegéd leánya. Házasságot kötöttek: Galambos János föld. és Patkó Borbála Esztergom, — Schenkengel Gyula cementgyári hivatalnok Lábatlan és Kriz­manits Erzsébet Esztergom, — Gerley Dénes városi számtiszt és Katócz Mária Magdolna Esztergom. Meghaltak: Csősz István rk. 29. honvéd­gy.-e. közlegény (vizbefulás véletlen baleset folytán), — özv. Farkas Istvánné Csernó Anna rk. 80 éves (sülyedési tüdőlob), — Zámbó Vladimir rk. 18 napos (bélhurut), — Büchner Tibor István Antal rk 2 hónapos (bélhurut), — Szeli Józsefné szül. Fütler Mária rk. 67 éves aggokházabeli (aggkór), — Vas Győző József rk. 5 hónapos (gyermek­aszály), — Tóth Pál Ferenc rk. 71 éves földm. (tüdőlob), — Böhm Istvánné Uhrik Aurélia rk. 20 éves (hasi hagymáz). Irodalom és művészet. Az Élet. 1913 jun. 8-iki számában Török Gyula folytatja „A zöldköves gyürü" c. regényét, elbeszéléseket irtak Andor József .és Balassa Imre verseket Juhász Gyula, P. Pál Ödön és Begyáts László. Ezenkívül ebben a számban találjuk Lendvai István följegyzéseit a nagy tárgyalásról, Kovács Dezső tanulmányát a szolnoki művészte­lepről, Vajda Ernő cikkét a gondolkozó állatokról és Abdul Hamid exultán naplójának ismertetését. Ezenkívül Halasi Andor és Sztrakoniczky Károly kritikái, valamint a rendes aktuális rovatok egészí­tik ki az Élet legfrissebb számát. Kiadótulajdonos: DP. PÉCSI GUSZTÁV. A hercegprimási uradalmak jószágigazgatóságától. 380/1913. szám. Földhaszonbérleti hirdetés. Az esztergomi Érsekségnek jelenleg haszon­bérben levő birtokai közül az alábbiak 1913. július 28-án d. e. 9 órakor kezdődő, s zárt Írásbeli ajánlatok alapján megtartandó versenytárgyalás utján a hereegprimási jószágigazgatósági iro­dában Esztergomban haszonbérbe fognak adatni. És pedig : I. 1913. augusztus 1-től kezdődő és 1920. szeptember 30-ig terjedő hét egymásután következő évre: 1. Az érsekújvári eddigi Kurzweil-féle bérletföldek 21 kat. hold 0108 •-öl. II. 1913. október 1-től kezdődő és 1919. szep­tember 30-ig terjedő hat egymásután követ­kező évre: 2. nyergesujfalusi határhoz tartozó Cservölgy pta 167. kh. 1336 D-öl, erdő nélkül 3. A héregi határhoz tartozó héregi földbirtok pta 302 kh. 0747 D-öl, erdő nélkül 4. A pozsonymegyei vágai földbirtok pta 239 kh. 0502 •-öl, erdő nélkül 5. A pozsonymegyei alsószerdahelyi földbirtok pta 65 kh. 1101 D-öl, erdő nélkül III. 1914. január 1-től kezdődő és 1925. szep­tember 30-ig terjedő 12 egymásután követ­kező évre; 6. A szálkai gazdaság tiszti lakkal és belsőséggel 539 kat. hold 1414 D-öl Hl TlVnÁDlA ^ ltalános BIZTOSÍTÓ Részvénytársaság A A l^J 1 ^1 VJÍ1.I\^1ÁV Budapesten, IV., Károly-körút 2. sz. (a Kossuth Lajos utca sarkán). Részvénytőke Elnök: Gr. KÁROLYI IMRE. Alelnökök: Malomszegi ELEK PÁL és Szervezési alap 6,000.000 K b. FEJÉRVÁRY IMRE. A választmány elnöke: Gr. TISZA KÁLMÁN. 1,200.000 K Tűz- élet-, baleset- szavatossági- betörés- jég- üveg- és állatbiztosítás. Olcsó dijak! Modern feltételek! ^RBft BV" Kartellen kivül! Vezérügynökség: az Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársaságnál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom