ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-12-14 / 50. szám

Magdolnáról ... a farizeusról, szadduceuszról . . . a róka Heródesről, a szép Heródiásról, Salamonéról ... a Gredo-ba került Pilátusról s álmodozó feleségéről... a Bálám szamaráról... Judásról... a latorról." „Prédikál mindenről — mondja tovább — 50 esztendeig, akkor jubilál és hirdeti, hogy nincs egyetlen lókus, nincs egyetlen alak a Szentírásban, melyről ő nem mondott volna rövid és együgyű tanítást. Csak egyetlen név nem jött ajkaira soha. Az egyetlen. Az anya." Majd hozzáteszi a protestáns szószék sivárságáról szóló szomorú megállapításához azt a tényt, hogy „ a protestáns prédikátor engedi magát felgyújtani inkább, hogysem Máriáról prédikáljon." A protestáns elfogultságnak eme saját táborukból eredő higgadt kritikájához részünkről semmit sem kell hozzáadni azon kivül, hogy a velünk szemben oly sűrűn használt elfogultság, fanatizmus diszjelzőét most már saját számlájukra Írhatják. Baksay ezután kiadja a jelszót ebben az uj programban: „Beszéljünk okosan 1 Mária mindig megmarad a legnagyobb és legtiszteletreméltóbb alakjául a történetnek, az evangéliumnak/'' Erősen kikel azok ellen, akik „Máriától még azt a tiszteletet is megtagadják, amit minden anyának meg kell adnunk." Majd: „Minden elfogulatlan ember, még a nem keresztény is természetesnek találja, hogy az anyát a társadalomban külön tisztelethely illeti meg." Igazi észbizonyitékok ezek a katholicízmus ősrégi Mária-kultuszának helyessége mellett! Egy harmadik cikkíró is az Istenanya kultuszát érintve, ily katholikus szellemű kijelentést tesz: „Mi nem Ítéljük el, hogy az Isten Fia anyjában is tiszteltessék: mi tiszteljük őt . . ." Mekkora ellentétet jelzenek e szavak az eddigi állásponttal szemben! ? Azt kérdem ezek után, hogy mi viszi a protestantizmust e helyes irányba, mely után bizonyára még más is fog következni ? Bizonyára nem más, mint az a szomorú tapasztalatunk, hogy — mint egy cikkíró mondja — „a hívekben a lelkesedés fáklyája csak pislog: egyházunk napról-napra több tért vészit." Érzik tehát már protestáns testvéreink, hogy a kigondolt gravamenek folytonos emlegetésének kora lejárt; érzik, hogy a destruktiv elemekkel a katholikus egyház ellen való kacérkodásuk annak semmit sem árt, önmaguknak ellenben a hitéletben érzékeny veszteséget okoz; érzik hogy ma már nem elég a negációk kizárólagos álláspontjára helyezkedniük dogmatikai tekintetben, mert a nép lelkiélete pozitívumot is sürget, lelki táplálékot, P°

zitiv hitet Szopkó István. A Szeplőtelen Fogantatás ünnepe a vízivárosi zárdában. Egész napra terjedő, többrendbeli magasztos ünneplésre szolgáltatott alkalmat dec. nyolcadika a vízivárosi zárdában. E napon a Szeplőtelen fehér volt, csak az ajka piroslott. Szivem vert s fájdalmasan sirtam. Mellette ült nagyanyja s hallgatta a lihegését. — Még él. Csak alszik. Meggyóntatták s újra elaludt. Én ott virrasz- l tottam az öreg asszonnyal. Hajnaltájon felnyitotta megtört szemeit s ezt mondta csendesen : — Még egyszer fölkelek. Ködös volt a délelőtt s fojtogatta a lányka életét. De ő mégis, mégis fölkelt. Fázott és remegett. Legszebb ünnepi ruháját öltötte magára. — Kisérjetek az utcára. — Hideg van künn, nem lehet, Rózsikám. — De kell. Búcsúznom kell. — Kitől búcsúznál, te angyal? S miért? — Mindentől és mindenkitől. A falutól. Ä világtól. — De Rózsika . . . — Nem, nem. Én tudom. Kivánszorgott az utcára s lágy testével hozzátámaszkodott a kerítés egyik oszlopához. Két gyönge karjára temette bús fejét. Delet harangoztak. Az utcán csak kevés ember haladt. Sötét felhőrojtok fonták át a napvilágot s Rózsika szivében eltemetett reménységek siralmai pihentek. Már nem remélt. Lelkével a ködös utcát nézte. Minden kis hely egy-egy gyöngyemléket fűzött a szivéhez. Emlékei, mint egy feltündökölt szoborcsoport, a földig hajoltak előtte; leborultak, hogy utolsó tiszteletüket téve, a határtalan mindenségbe gazdátlanul elbujdossanak. Eltűntek a lelke előtt örökké. Ugyanakkor szálltak el nyugatnak, amikor egy panaszkodó madárcsapat kelet felé vonult. Idegen lett minden. Nem tekintett már a múltba Fogantatás ünnepe lévén, az ünneplés már reggel fél hét órakor megkezdődött, amikor dr. Lepold Antal hercegprimási titkár végzett misét a délszaki növényekkel s virágokkal szépen díszített főoltárnál. Evangélium után az intézet Nővérei térdeltek az oltár elé, hogy megújítsák fogadalmukat s a jövő évre újra felajánlják szolgálatkészségüket az Istenanyának. — Erre Lepold Antal hasonlatokban gazdag, remekszép oltárbeszédben méltatta a Nővérek áldozatos buzgóságát s kitartásra bátorította őket a mai élet nehéz viszonyai között. Beszédét nagy megilletődéssel hallgatták s igazi örömöt okozott még a világiaknak is. A nyolcórai szent mise alatt pedig a női kongregáció városunkban tartózkodó tagjai újították meg fogadalmukat. Evangélium után Mattyasóvszky Marianna elnöknő vezetésével járultak az oltár elé, hogy kitartásukról biztosítsák a Szeplőtelen Szüzet s nyilvánosan is vallomást tegyenek iránta való szeretetükről. — Siposs Antal prézes a körülményekhez alkalmazott oltárbeszédben dicsérte meg bátor hitvallásukat s ajánlotta őket a Szent Szűz hathatós védelmébe. — Jóleső örömmel szemléltük, hogy ezen mise alatt több százan járultak a szentségi Jézus vételéhez. A nap harmadik kiemelkedő eseménye 50 új kongreganistának a felvétele. Dr. Csernoch János hercegprimás, megígérte ugyan s önmaga szerette volna ezt eszközölni, de mivel délelőtt a bazilikában misézett és prédikált, délutánra pedig az esti ünnepély miatt nem lehetett elhalasztani, helyette dr. Rajner Lajos helj'tartó püspök volt kegyes azt megtartani, annak dacára, hogy megelőző napokban gyöngélkedett. Pár perccel kilenc óra előtt robogott kocsija a zárdatemplom elé, melynek főkapujánál Siposs Antal templomigazgató fogadta a teljes asszisztencia élén. Az „Ecce Sacerdos magnus" elhangzása után ünnepies szent misét végzett, mely alatt a kongreganisták szebbnélszebb énekeket énekeltek. Különösen kiemelkedett offertoriumkor Bleszl Erzsike hegedű-szólója, aki Beethowen: Adagio aus der Sonatepatetik-ját játszotta el tökéletes művészettel és Sorger Róza intézeti kisasszony éneke, aki Gonnod „Ave Máriá"-ját adta elő bájosan kellemes hangján. —• A tulajdonképeni felvételi szertartás a mise végeztével kezdődött. A Szentlélek segítségül hívása után dr. Rajner Lajos érseki helytartó vonatkozással a napi ünnep jelentőségér tartalmas szép beszédben fejtegette, hogy mily nehéz az ősbűn által megrontott emberi természetünkkel ártatlanoknak és jóknak lenni, pedig az elengedhetetlenül szükséges és a boldogságos Szent Szűz meg tudja azokat, akik hozzá menekülnek, a bűntől oltalmazni. A fogadalom letétele után megkapták a kongregáció jelvényét, a Szűz Mária és Szent Margit egyesitett érmét és pedig 28 intézeti növendék s 22 óvóképzőbeli tag, kik három év óta a kongregáció külső kolóniáját képezik. — Felvétettek az intézet növendékei közül: Ambrus Ilona, Bischoff Ida. Brilli Lujza, Erhardt Erzsébet, Erhardt Róza, Fuchs Sári, Gonda Jolán, vissza. Szeme előtt egy nagy ür tátongott: az egykor mosolygó s át nem hidalt jövő. Eltörött bús pillantása fénye. A szenvedés vetett rá árnyékot s Rózsika már nem volt erős. hogy megküzdI jön a csalódás edzett hóhérjával. Fölemelte aranyfürtü fejét s búcsút intett a nagy külvilágnak. — Isten veled . . . Soha többé ... Te szép, kedves élet. . . . Szivetsebző fuldoklásba tört a zokogása. Még egyszer felnézett, még egyszer intett s visszavonult rideg nyughelyére. Órák multak s napról-napra fogyott. Nem volt gyógyítható. Egy hét múlva igy szólt nagyanyjához: — Már én nemsokára elhagyom a házat. Menj és mutasd meg a ruhát. — Milyen ruhát, drága lelkem? — Azt ... a feketét . . . — Nincsen neked, édes fiam, fekete ruhád. — Van. Láttam, mikor hozták. Akarom, hogy megmutasd. Sirt az öreg asszony s félénken mutatta a halotti öltözetet. — Ez az — sóhajtott a beteg lányka. — Most már nyugodt vagyok. Csak azt szeretném tudni még, hogy milyen lehet ott tul az élet. Nem félek meghalni, de mégis . . . Nem ismerek senkit. . . engem sem ismernek ... Ki tudja, hogy merre száll a lelkem . . . Nem vagyok nagy bűnös, de mégis . . . mégis . . . — Imádkozzál, drága szentem. Összetette két sovány kezét s érthetetlen imákat mormolt. Értelme már lassan zavarodott. Globotschnig Anna, Hajdú Piroska, Halász Mária, Herr Etelka, Hochel Józsa, Kerschbaummayer Erzsébet, Laiszky Mária, Mayer Magdolna, Mészáros Etelka, Mészáros Irma, Nagy Anna, Nagy Mária, Perényi Erzsébet, Rothnagel Katalin, Rotsching Ilona, Szentgyörgyi Erzsébet, Sziklay Margit, Trexler Katalin, Tóth Ilona, Turner Ilona, Unger Ella. — Óvóképzős kongreganisták: Antal Anna, Arnold Mária, Batu Ilona, Bendász Gizella, Buchelt Erzsébet, Cseh Anna, Csiífáry Anna, Czaletka Mária, Farkas Mária, Formender Paula, Gasparik Anna, Hajdú Klára, Juhász Zsuzsanna, Kuméry Gizella, Kunos Ilona, Lux Jolán, Matsek Anna, Pornói Antónia, Schreiber Mária, Székely Erzsébet, Varga Irma és dr. Heinrich Jánosné. Összesen: 50. A felvételi szertartások pontos végzése mellett az idő jól előre haladt s már 11 óra is elmúlt, amikor a püspök a zárdatemplom harangjainak zúgása mellett lakására hajtatott. Itt emiitjük meg azt is, hogy a helytartó püspök úr ez alkalomból a kongregáció céljaira kegyesen száz koronát adományozott. A nap nevezetes eseményei azonban még ezzel sem fejeződtek be. A kongregáció délutáni ünnepségéről is meg kell emlékeznünk. Egy minden részleteiben sikerült, pompás ünnepség volt ez, mely a zárda új iskolaépületének nagytermében délután öt órakor kezdődött s részt vett azon városunk egész intelligenciája, megjelent azon kegyelmes urunk, dr. Csernoch János hercegprimás is. A főkáptalan tagjai közül ott láttuk dr. Roszival Istvánt, Bogisich Mihály c. püspököt, Brühl József és dr. Koperniczky Ferenc prelátuskanonokokat, az összes udvari papokat, dr. Molnár Sulpic főgimnáziumi igazgatót s többeket a központi papság köréből. — A világiak közül különösen nagy számmal a hölgyek voltak képviselve, az oltáregyesület tagjai, de voltak férfiak is, ott láttuk Vimmer Imre polgármestert is. Pont öt óra volt, mikor a Hercegprimás dr. Csárszky István irodaigazgató kíséretében az új épületrész nagytermébe lépett, mire azonnal megkezdődött a műsor első száma. C. M. v. Weber: Peter Schmoll Ouverture-t játszották el zongorán négykézzel igazi művészettel Miller Irma, ki ez idő szerint a nemzeti zeneiskola növendéke és Mayer Aranka intézeti tanítónő. Ezután Makk Paula Sík Sándor „Tenger csillaga" c. költeményét szavalta el kitűnő hanghordozással köztetszésre. A programra legfőbb pontját Harsányi Demény „Diadalmas halál" c. két felvonásos kis operája képezte befejezésül egy élőképpel. Ezen opera szövege a keresztények római üldözésének idejéből van merítve, azok hősi bátorságát mutatja be s hű képet nyújt a Nagy Konstantin császárt megelőző időkből. Az előjáték a hősnőt, Liviát jellemzi, akit a kongregáció titkára, Szabó Margitka személyesített meg sok szeretetreméltósággal. Az egész darab különben a katakombákban játszódik le, amit nagy hűséggel állított elénk a szinpadfestő. Esteledik. A női kórus kardalának elhangzásával föllép Vesta (Osváth Viola), ki elpanaszolja, — Anyám, anyám I — kiáltott fel kétségbeesetten. — Nincs itt édes anyád, de itt vagyok én — vigasztalta az öreg asszonyka. — Apám ! anyám ! Most... most mentsetek! Itt van . . . itt, itt . . . Felkönyökölt még egyszer az ágyban. — Jön ... jön ... Itt van már az ágyam mellett! . . . Mentsetek meg! Hajmeresztő kétségbeesés . . . Visszaroskadt. — No már meghalok. — Rózsikám . . . egyetlenem ... Ne félj. E szavaknál pillanatra öntudatra ébredt. Rám mutatott s ezt mondta nekem: — Add ide ... add nekem ... utoljára ... Felzokogtam, mint egy tehetetlen gyermek. Azt hittem, hogy minden pusztul körülöttem s tovább már nincs élet. Keblem, szivem összeszorult s nem mertem lehelni. Hozzáléptem s lelörültem hideg verejtékét. És ö hagyta. Megfogta a két kezemet s gyönge erejével a szivéhez vonzott. Utoljára forrtak össze ajkaink. Hosszan, tiszta érzelemmel szíttam a szerelmét. — Igy ... igy ... igy .. . Ezek voltak utolsó szavai. Elaludt s elnémult — örökre . . . Ajkam között szállt el tiszta lelke I az Ur trónja elé. Sóhajom az égő égi fényben lelkével egyesülve távozott a titkok mélyébe. Rózsikának utolsó emléke: egy szép fehér selyemkendő. Ez került elembe, ez hozta a multat. Ez enyhíti könnyeimet is. M. S.