ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-11-16 / 46. szám

XVIII. évfolyam. Esztergom, 1913. november 16. 46. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Eltérő vélemények. Esztergom, 1813. november 15. Hazánknak bizonyos nagynevű mágnás sarjáról beszélik, hogy midőn Afrikában oroszlánvadászattal szórakozott, egyik kirándulása alkalmával szembe találta magát a keresett fenevaddal, mely orditva és gyilkos fogait mutogatva ugrásra készült. A merész vadász e kritikus pillanatban előkapta fotografáló masináját, lefényképezte a vadállatot, majd gyorsan és biztos kézzel beleröpitette az öldöklő golyót. A magyar kath. tábor évenkint tart hajtóvadászatot arra a duvadra, amely szervezkedő munkájában, éltető működésében, jogainak gyakorlásában napról-napra zavarja. A kath. tábornak ezen nagyszerű mozgalmában egyre nagyobb tömegek vesznek részt s a naggyülés hatalmas szónoklatai nyomán éles vonásokban megjelenik előttünk az ellenséges fenevadnak képe vérszomjas szemekkel, ijesztő helyzetben. A támadó ellenség, a vesztünket óhajtó világnézet mindig jobban leleplezve áll előttünk. Halljuk ordítását, látjuk vénhedt fogatlan száját, melybe a szabadkömivesek és más világot felforgató szekták most csinálják bele a müfogakat. A hidegvérrel és nagy bátorsággal készült fotográfiánál azonban még mindig nem tudunk sokkal többet produkálni, mert még nem kész az a fegyver, amellyel a hatalmas ellenfélbe belefojthatnánk vérszomját és gyűlöletét. A kath. nagygyűlések meghozzák a Felelős szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. maguk gyümölcsét: életrevaló határozatok látnak napvilágot, uj szervezetek, uj egyesületek alakulnak, a régiek uj erőre kapnak; növekedik az önérzet, a lelkesedés s a tettre kész bátorság. A fegyver tehát készül, évrőlévre közeledik a tökéletesség felé, a nagy tömegek azonban még mindig bizalmatlanok. A lelkesen törtető, fegyverkező kath. tábort a félénk elvtársaknak nagy serege környékezi, akiket lenyűgöz, megbűvöl, az ellenség fellépése. Igen sok katholikust alamuszivá tesz a félő bizonytalanság. Nem állanak nyiltan egyik harcoló fél mellé sem, hanem lesik, várják a halálra menő párviadalnak eredményét s készek arra, hogy a győztest — félretéve minden elvet és meggyőződést — gyáván, meghunyászkodva üdvözöljék. Az ellenség sokszorosan le van leplezve, minden oldalról készültek róla fényképek, nem hadakozunk tehát ellene vakon, nem homályosítja el szemünket az ismeretlenség hátrányos köde, a helyzet azonban még mindig bizonytalan, a vezérek még nem vezethetik a sereget döntő ütközetre. A világnézeteknek világraszóló harcában sok tényezőtől függ a siker, az igazi győzelemhez különböző feltételek szükségesek. Itt eszünkbe jutnak Glattfelder Gyula püspöknek ezen szavai: „A tömeg vezér és tekintély nélkül céltalanul küzd. De a nagy ember sereg nélkül még eredménytelenebbül emészti fel önmagát és szórja szét lelke kincseit. Sem a hatalom kezelőjét, sem a hatalom fundamentumát nem lehet nélkülözni. Vannak, akik mindent felülről várnak, mások csak alul keresik a siker feltételeit. Mindketten tévednek. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Az folytat helyes politikát, az működik a keresztény életben is üdvösen, aki az Istentől rendelt hatalom mellé áll, de a népről se feledkezik meg, illetve igazában a népet támogatja a hatalomban." A modern kath. tábornak vannak vezérei, vannak munkás és elszánt katonái. Segitséget várunk felülről — az égből, számba vesszük az anyagi eszközöket, számolunk a rendelkezésünkre álló földi erőkkel s ha mindezek után sem dicsekedhetünk végleges eredményekkel, nem szabad ijedeznünk, nem szabad kétségbeesnünk, mert bizonyossá vált előttünk, hogy a Gondviselés intézkedése szerint még nem értünk el a döntő ponthoz. A nagygyűlés szónokló vezérei valóságos seregszemlét tartottak s mig egyesek a multak szomorú emlékei után őszinte szivvel örvendtek a kath. küzdelem eredményein, mások szomorúan rázták fejüket az örvendező szavak hallatára, mert elméjükben felszámították a felvonultatott erőket, a befektetett tehetségeket, a kifejtett munkásságot s ugy találták, hogy ezekkel szemben nem arányos az eredmény, mert sok hasznos mag esett a sziklára és a tövisek közé. Apponyi Albert gróf beszéde elején ily szavakkal értékeli a kath. mozgalmak eredményeit : „Midőn most két éve utoljára találkoztunk e termekben, a csanádi egyházmegyének ékes szavú föpásztora körülnézvén e gyülekezeten, azt monda panaszosan: Látok itt nagy számmal papokat, látok lelkes hölgyeket, látom meglehetős számmal a nép egyszerű fiait, de akit nem látok: az Magyarország értelmiségének zöme. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Saul. A levegő illattól mámoros volt. A bor gőze a rózsák kószáló szagával egyesült. A tisztek kacagtak, a lányok vihogtak, szokatlanul jó kedv volt. Ott feküdtek a kereveten össze-vissza. — Ejnye Zelma nem kelsz fel, nézd az istenek is mulatni fognak — mondja az egyik centurió, csörgő kézi dobot nyújtva át a lánynak. S az felkelt, tunikája szalagjait megigazította, a dobot csörgette s kilépett a terem közepére. — De aztán ne légy ám rosszul, Publiusom, mert a nektár ha erős elkábít s akkor... a többit nem mondta, kacsingató szeme úgy is elárulta, hogy mit gondolt. Aztán táncolni kezdett, a mulatózok elhallgattak, a tánc szépsége elragadta őket. Zelma táncolt. Csörgő dobját magasra emelte s átszellemült arcát kibomló hajfürtei övezték körül, mint Tropheus leányait a hajnal sugarai. — Nézd Caius — súgja az egyik patrícius a mellette fekvő ifjúhoz — ha ezt Saul látná . . . — ... itt hagyná az eszét — feleli közbevágva a megszólított, ajkához emelve a sirakuzai arany serleget. — De hol is lehet ? hisz' ilyenkor már mindég itt szokott lenni. — Úgy hallottam, hogy az isteni császár hivta magához, valami titkos közölni valója van. Sinfronius, jelentőségteljesen nézett a Caiusra, mialatt hüvelykével keresztet irt a pamlagra. — Azaz eltaláltad — hagyta rá az ifjú, öszszenevettek és az épen megálló Zelmát tapsaikkal örvendeztették meg. — Nagyszerű volt, — rebegte egy éltes matróna, ki sehogysem tudott közkedvelté lenni — úgy libegett, mint Neptun nimphái. A tisztek elnevették magukat és dévajkodva vették körül Zelmát. Az meg piros volt, fehér bőrén rózsák születtek a melegtől, haját hátra simitotta s kacéran emelte fel a kristály serleget. — Éljen soká Saul, Saul a csapatvezér. — Éljen — éljen — felelik élénken a tisztek, mialatt összekoccannak a bilikomak. — De csak akkor, ha az isteneknek él — hallatszik a bejárat felől. Itt van — itt van Saul — kiáltja nevetve Zelma letéve a serleget a földre — azt gondoltam, hogy megfeledkeztél rólam, te csúnya, foglalj helyet itt mellettem, igyál saját serlegemből, — biztatta a belépő vezért. Saul üdvözölte a társaságot, Zelmát megölelte és leült, arca szokatlanul komoly volt, valami erősen foglalkoztatta agyát. Kíváncsian néztek rá, hogy ugyan mit fog mondani. Végre megszólalt, száraz monoton hangon beszélt. — Holnap, mikor még a nap a föld ölében lesz, én útnak indulok egy manipulussal Damaskus felé, az „isteni" parancsot adott, hogy az amphiteátrumnak tagokat szerezzek. A lányok összenevettek, a tisztek meg helyeslőleg intettek. •— Azért — folytatja — megbocsátjátok nekem barátaim, ha most pihenőre térek. Erre felállt, meghajolt és Zelmától kisérve távozott. Zelma egyedül volt kedves virágai között. Sétálgatott fel és alá, fehér nárciszból koszorút csinált. Néha kinyitotta rózsás ajkait s nevetett, aztán meg-megfenyegette mutató ujjával a virágokat, mintha biz' azok okai lettek volna gondolatainak. — Ne félj Zelma, — kiálltja egy kis fiú a kertbe ugorva •— mondok neked valamit. Zelma azonban megremegett, az a prózai hang felébresztette őt ábrándozásaiból. — Jer ide Márkusom, kiáltja, midőn félelmét legyőzte — hallottál talán valamit? Markus meg szépen melléje telepedett a fűre, karját nyaka köré fonta s csintalanul a szemébe nézett — majd megsúgom, jó? Jó-jó csak siess. Az meg oda hajolt egészen közel hozzá és csendesen súgta : Saul. — Saul? mi van vele, beszélj Marcus •— és erősen megragadta a gyermek kezét. — No mondtam, hogy ne félj — fogja pityergősre Marcus, szájához érintve megszorított kezét — előbb nevess aztán megmondom. — Tudod — kezdi nagy hévvel, midőn Zelma elnevette magát — haza jöttek a katonák, akik Saullal elmentek s azt híresztelik, hogy a keresztények Istene, lehajította őt a lóról s némává tette, mert elakarta fogni őket. Mikor pedig a nagy ütéstől magához tért, felállt, kezével visszatérést parancsolt, majd könnyezve megcsókolta a földet és eltűnt az erdőben, keresték, de nem tudták megtalálni. A kis fiú itt elhallgatott. Zelma pedig,