ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913
1913-10-19 / 42. szám
szónoka s lelkes szavakkal magyarázta meg a nap jelentőségét. A szentmise után a segédkező papság, a gróf képviselője T. Gábriel Gusztáv erdőgondnok, dr. Nemlaha Géza vittenci körorvos, Vavrovics Andor körjegyző, a szövetkezetek buzgó könyvelője és az esperesnek mindenben jobbkeze : T. Veszély Timót kántortanító s mások az esperes asztalánál gyűltek össze, a szokásos felköszöntök után meghányták-vetették a szövetkezet által oly virágzó fokra emelt község ügyeit. A nagyszombati érseki helytartó a következő leirattal tüntette ki Sándor fi Nándort, a szövetkezeti élet kiváló lelkét és mozgatóját: Másolat. 3062. sz. Ntisztelendő Alesperes Plébános Úr, Testvér az Úrban I Őszinte és nagy örömmel értesültem: hogy Ntdőséged az alsólopassói templomot, az alsólopassói hitel- és fogyasztási szövetkezet megtakarított jövedelmének segélyével — híveinek s templomának megterheltetése nélkül — megujittatta és díszesen kifestette. Ezen örömömet tetemesen fokozza és növeli azon biztos tudomásom, hogy Ntdőséged 22 évi alsólopassói buzgó s ernyedetlen plébánosi működése alatt az alsólopassói templomban már ezelőtt is több jelentékeny, szükséges és célszerű ujitást és javítást foganatosított. Nézsnafalu fiókközségének templomát alaposan, fényesen és műizléssel megujittatta, hozzá új tornyot emeltetett, plébániája területén hitel- és fogyasztási szövetkezetet alapított, ezeket hivei vagyonosságának előmozdítására, községeinek erkölcsi élete fellendítésére dús eredménnyel vezeti és kezeli, minek hangos, dicséretes s állandó bizonysága s emlékekép tanúskodik az alsólopassói hitelszövetkezeti ház és szegények háza. Ezen alkotások szemlélete s megfontolásánál nem lehet, de nem is szabad elhallgatnom méltánylási érzetemet, minthogy ennek elmulasztásával vétenék, igazság-érzetem s az érdemesség legelső követelménye ellen. Midőn ezen alkalommal Ntdőségednek — miért röviden és csak részben vázoltam dicséretes s önfeláldozó lelkészi munkásságáért meleg elismerést s elöljárói megelégedést nyilvánítok, szivem mélyéből kérem a sz. Istent, hogy hivei javára még igen sokáig áldásosán munkálkodjék, különösen hangsúlyozván, hogy e soraim Írására, korántsem Ntdőséged iránt régóta táplált rokonszenves érzelmeim, hanem állásom kötelességeinek tudata indított és serkentett. Ezeket előbocsátva, kapcsolatosan kifejezést kell adnom azon meggyőződésemnek is, hogy Ntdőséged működésében mindenha a következő isteni szavakat vallotta vezérelveinek: „Qui gloriatur in Domino glorietur. Non enim qui seipsum commendat, ille probatus est, sed quem Deus commendat." „Gloria nostra est testimonium conscientiae nostrae." „Non nobis Domine, sed nomini tuo da glóriám." Egyébiránt oltár előtti imáiba ajánlottan vagyok Nagyszombatban, 1913. okt. 11-én. Ntdőségednek lekötelezettje az Úrban Jedlicska Pál s. k., nagyszombati érs. helynök. A másolat hiteléül Sándorü Nándor alesp. plébános. Guzsvenitz Vilmos. Nagy halottja van városunknak, főegyházmegyénknek és a kath. tanügynek. Guzsvenitz Vilmos ugyanis, bár még aránylag elég fiatal volt, munkálkodása révén az emiitett három körben fontos tényezővé nőtte ki magát, akire nyilvános szerepléseknél s a komoly munkáknál egyaránt számítottak és nem hiába, mert szakmájában a várakozásoknak teljesen megfelelt s teljes igyekezettel és ambícióval törekedett arra, hogy a reá bizott feladatokat minél teljesebben és gyümölcsözőbben oldja meg. A főegyházmegye tanítósága általában sokáig fogja emlegetni, mert akik nem a vezetése alatt álló képzőintézetből kerültek ki, találkoztak vele, terveivel és intézkedéseivel a tanítói gyűléseken és a főegyházmegyei főtanfelügyelőség hivatalában és ügykörében. Erőteljes karaktere nem ismerte az akadályokat s melléktekinteteket figyelembe nem véve törekedett a kitűzött cél felé és el kellett ismerni, hogy a fegyelem fenntartásának szinte rajongója volt, bár e téren sok nehéz helyzet állott intencióinak útjába. Kedélyességénéi fogva mind kartársai körében, mind pedig városunk társadalmában kedveltségnek örvendett. Szépen indult életpályájának és szakadatlan munkálkodásának derekán talált rá a kérlelhetetlen halál s szinte végzetszerű váratlansággal csapott le rá, hiszen halála előtt néhány órával még sétára indult és onnan vitték lakására haldokolva, szinte élettelenül. Életének 49-ik évében agyszélhüdés érte. Tanártársai, paptársai és növendékei lakása elé csoportosultak a gyászhírre, de már búcsúszót nem intézhettek hozzá. Halálával különösen a katholikus magyar pedagógiát érte nagy veszteség. Mint az esztergomi főegyházmegye s. főtanfelügyelője nagy ügyszeretettel, páratlan lelkesedéssel, kitartó munkássággal dolgozott a katholikus tanügy terén. De munkálta ezt mint kiváló tollú tanügyi író is ; • módszeres tankönyvei és katholikus tanügyi lapokban megjelent cikkei nagy nyereségei voltak pedagógiai irodalmunknak. Mint az Országos Katholikus Tanügyi Tanács tagja jelentős részt vett a magyar katholikus tanítóság mozgalmaiban; nem kimélte sohasem a fáradságot, hogy a fontos tanácskozásokon részt vegyen, amelyeken mindig tudott gyakorlati jelentőségű, irányító eszméket adni. Az általános jellegű pedagógiai kérdések mellett nem feledkezett meg a tanítóság gyakorlati, szociális érdekeiről sem, amelyeknek szószólója volt mindenkoron. A katholikus tanítói árvaház, tápintézet és üdülő-telep kérdéseinek munkás propagálója volt. De nemcsak mint pedagógiai író és mint a tanügyi mozgalmak bajnoka emelt magának Guzsvenitz Vilmos örök emléket, hanem mint gyakorlati pedagógus is, az esztergomi tanítóképző intézetben kifejtett munkásságával. Tanítványainak nemcsak tanáruk, hanem gondos ellenőre is volt, aki a szakszerű tanításon kívül a sziv- és jellemképzésére is nagy súlyt fektetett. Guzsvenitz Vilmos 1865. január 4-én született. Középiskolai tanulmányainak elvégzése után papi pályára lépett és 1888. július 8-án szentelték fel. Törhetetlen munkaerejével, lelkes buzgalmával magára terelte feljebbvalóinak figyelmét, akik fontos pozíciókat bíztak egymásután reá, mig végre az esztergomi tanítóképző igazgatója, később pedig egyházmegyei segédfőtanfelügyelő lett. Több egyházi kitüntetésben is volt része. Az esztergomi főkáptalannak tiszteletbeli kanonokja, a nagyszombati érseki Szentszék tanácsosa volt. A pápa a croce de benemerenza érdemkereszttel tüntette ki. Temetése vasárnap, azaz okt. 19-én délután 4 órakor lesz a szentgyörgymezői temetőben. HÍREK. Csattanó. Esztergom, 1913. okt. 18. Hát bizony úgy áll a bál, hogy jó lenne már végre-valahára felébrednünk mélységes mély álmunkból. Nagyon ránk férne az ébredés. Mert bizony Isten úgy járunk, hogy sose lesz vége a mákonyos álmunknak és akkor szépeket álmodva rukkolunk be a menybeli ármádiába. Addig lustálkodunk — Mátyás király lustái módjára — mígnem a mi gyönyörűséges tótjaink, oláhjaink s még gyönyörűségesebb horvát „testvéreink" dédelgetéseikkel agyonfojtanak. Avagy csak aludjunk békességesen az Urban és ne riasszon fel az oláhok hazaáruló danája, melyet Kolozsváron, a kincses Kolozsváron dudorásztak pálinkától és avas szalonnától fellelkesedve a pakulár ármádiabeliek. Igen, sose halljuk meg ezt a nótát, hanem sőt még fél kilós vatta kötegekkel dugaszoljuk be füleink dobhártyáját. És hagyjuk a római népek hajdani bocskor tisztogatóit, hogy piszkos mancsaikkal leszedjék rólunk a szenteltvizet; lázítsanak a magyar, a sérthetetlen álladalom ellen; magyar emlékeket hadd pusztítsanak rakásra, hiszen minket az nem izgat, az Árpád emlék robbanásának döreje nem tudja szemükből az álmot szétrebbentem. Dédelgetett tótjaink csak hadd gyűlésezzenek Nyitrán, meg a többi pánszláv bagoly fészkekben. Csak hadd. Minket ez se izgat, hiszen mi egyenesen a birkatürelem, a bárgyúság, a nemtörődömség szérumával vagyunk beojtva. Nekünk abszolúte egyremegy, hogy melyik testvérünk rúg oldalba, a tót-e, vagy az oláh-e, esetleg a horvát-e. Minket ez az oldalbarúgás ki nem hoz sodrunkból, ez a mi különlegességünk. Hanem Pesten ? ! Ó, ottan legények vagyunk a csárdában. Hetyke legények. Hja! Az más. Ott Pesten mi egymással birkózunk, ott egymás arcát köpködjük tele. Hanem ha arra kerül a sor, hogy megregulázzuk a vakaródzó oláh pakulárokat, a szvatoplukistákat, meg a zagrebu-féle dinamitos vitézeket, mint nemrégiben Regula Edét, ó akkor álmot merítünk a birka-türelem kutjából és szunyókálunk édesdeden. De hiszen mi voltaképen alhatunk is, mert az egyedüli honmentő apostolunk, a harmadik Árpádunk, névszerint Tisza István miniszterelnök úr, legjobban tudja, mi jó a magyarnak. És hát csak aludjunk bátran, ne tartsunk semmitől, mert őrködik felettünk a földi gondviselés Tisza István alakjában. S ha százszor is felrobbantják az Árpád emléket, ha ezerszer is leszaggatják háromszínű trikolórunkat, ha megint elkövetkeznének is a zalatnai, meg a nagyenyedi vérnapok, mi azért alhatunk nyugodtan, merthiszen direkt ezért pusziszkodott össze a múltkoriban Jankovich ekszellenciás úr is s ezért ölelkezik össze Tisza ekszellenc a pakuíárok vezéreivel. Ezért vereget a dühös szájú oláhpópák vállaira Jankovich ekszellenc, hogy cukros pálinkával hozzánk édesitgesse. Noshát csak aludjunk továbbra is. Sose izgasson a hazaáruló pakulár nóta, melynek minden szava, minden betűje szentségtörés a magyar állam egysége ellen, hanem vegyünk vattát a fülünkbe, hadd ordítsanak s hadd zsiviózzanak a horvátok, meg a tótok. Hiszen nem kell félnünk, él még Tisza és Jankovich, akik megvédnek bennünket.(?) Fidibusz. A h é t. Vannak kérdések, melyekre akárhogy felelünk, ellenfelünk érzi magát fölényben . . . mert filozófus és mindenáron vitatkozni akar. Még veszedelmesebbek a kérdések, ha riporterek adják fel, mert ezek mindig szónoki kérdések: csak úgy szabad rá felelni, ahogy a riporter akarja. Ha nem úgy felelsz: tekintély helyett bűnbak leszel. Igy jártak a főpapok is. — Mondjuk ki a kérdést olyan szavakkal, amilyennel ők nem merték: szabad-e a kiewi birót befolyásolni az ítélet megalkotásában ? A főpapoknak, akiket tekintélyül akartak felhasználni, igy kellett volna feladni a kérdést. Igenám, de akkor a magyar sajtó nem tüsszöghetett volna! És ez inkább kellett a sajtónak, mint az átlátszó igazság ... * Új botrányok? Nem! Új lelki erősségek! Mert újra lesznek botrányos tárgyalások, de lesznek újra sápadozó, remegő térdű tanuk, kik kénytelenek megvallani az igazat — mert hamisan nem esküsznek. Erre mégsem kaphatók. És ez az, ami megint épületes lesz a nagy perben. * Igazság kell a kiewi pörben, vagy felmentés? Tessék olvasni a liberális lapokat, hogy támadják a bírákat: tehát felmentés kell nekik. Mentenék fel azonban a zsidó vádlottakat, azonnal dicsőítenék az „objektív" bírákat és azonnal az igazság pártjára állanának. Inkább ne legyek próféta, semhogy a tények igazolják ezt . . . Budapesti. * A hercegprímás Budapesten. Csernoch János dr. hercegprimás szombaton délben Budapestre utazott dr. Lepold Antal titkárral és ott a Ferenc-József jubileumi templom épitőbizottságának ülésén elnökölt. A főpásztor még tegnap este visszatért székesvárosába Esztergomba. * Helyettes igazgató. Az esztergomi érseki tanítóképző-intézet igazgatói hivatalának ideiglenes vezetésével a főegyházmegyei hatóság Klinda Károly tanárt bizta meg. * Uj alapító tag 1 . Dr. Csernoch János hercegprimás 200 koronával alapító tagul lépett be az esztergomi Sétahelyszépitö egyletbe. * Főegyházmegyei hirek. Saláta Károly magyarbéli adminisztrátor ugyanoda plébánossá neveztetett ki. Stampay Ferenc kisgyarmati plébános a kemencéi alesperesi kerület tanfelügyelő alesperesévé neveztetett ki, miután Nagy Géza hontpereszlényi plébános ezen tisztségtől saját kérelmére felmentetett. f Lollok József. Ritka nagy ember dőlt ki a héten, okt. 12-én. Nemcsak generális-termeténél fogva volt nagy. hanem a fényes karriernél fogva, melyet az esztergomi egyházmegyében betöltött, mint esztergomi spirituális, majd szemináriumi rektor, esztergomi kanonok. De legnagyobb volt, ha nem is az emberek előtt, mindenesetre Isten előtt, midőn mint pázmáneumi rektor lemondott összes méltóságáról és rangjáról, és Szent Vince szegény missióspapjai sorába állott. 1891/2-ik évben a gráci lazaristák noviciátusában nem volt nagy szükség a prédikációra: a 66 éves Lollok József novicius volt az élő prédikáció. Az egyházmegye egy tekintélyes részének volt Lollok József elöljárója, többi között a jogász pályáról papi
