ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-08-24 / 34. szám

Germania docet Metz, 1913. aug. 20. Maguk a német katholikusok is bizonyos kislelküséggel néztek az idei kath. nagygyűlés elé. Első eset, hogy az immár 43 éves okkupáció óta Elzász-Lotharingia területére léptek s félig „ellenséges" földön bontották ki a német katholikusok egységének immár 60 esztendő óta dicsőségesen lobogó zászlaját. De a német katholikus nagygyűlés gyémánt jubileuma fényben és erőben nem maradt el az „Altdeutschland" kath. városaiban tartott nagygyűlések mögött, s komoly tanulságul szolgálhat a magát „grand nation "-nak nevező szomszéd nemzet katholikusainak. Legimpozánsabb az első nap volt, augusztus 18-ika. Az első napot szántszándékkal vasár- vagy ünnepnapra szokták tenni, hogy azon az egyesületek és a munkásnép résztvehessen. De nagyon csalódnék az, aki azt hinné, hogy az egész Német-Birodalom egyesületeinek képviseletét mozgósítani kell, hogy ama világhírű felvonulás összeálljon, melyet Windhorst a német katholikusok „őszi hadi szemléjének" szokott nevezni. Csak a német diákegyletek voltak 1—2 taggal képviselve az egész birodalom területéről, mert a kath. nagygyűlés keretében tartják ők is évenkinti közgyűlésüket. Azonkívül a szomszéd Rajna mentéről és a szintén határos bajor Pfalz egyes városai és községei voltak képviselve. De különben a 400-on felüli egyesület mintegy 30,000 emberével (mind férfiú!) úgyszólván a kis Lotharingiából került ki (mi nálunk egy megyének felelne meg) még a testvértartomány: Elzász sem erőltette meg nagyon magát. Oly virágzó az egyesületi élet Németországban, hogy egy-egy provincia egyesületeiből kikerül egy-egy szó szoros értelemben vett nagygyűlés. Igaz, hogy a zászlókkal, zenekarokkal, jelvényekkel felvonuló egyesületek menete oly lélekemelő, hogy akadtam civil uri emberekre, a kik már a 25. vagy 30. nagygyűlést nézik végig, mert ennek benyomásaiból merítenek lelkesedést az egész évre. Minthogy a munkásoknak még vasárnap éjjel haza kellett utazniok, vasárnap délután voltak az impozáns munkásgyülések több helyen, minthogy a 60,000 márkába kerülő improvizált „Festhalle" csak 7000 embert képes befogadni. 102 különvonat kellett a tömegek be- és visszaszállítására. De ismét tévedne az, aki azt hinné, hogy a munkástömegek eltávoztával a hátralevő 3V2 napon már üres . termeknek beszélnek a szónokok. A nyilvános üléseken való részvételre a rendes 5 márkás tagsági dijon kivül 1—2—3 márkás jegygyei lehet csak bejutni, és mégis mindig zsúfolásig telt házzal indul meg a nyilvános ülés, csak az utolsó szónoknál (néha d. u. 5—9-ig húzódik a német hosszú beszédüség szerint) kezd szállinkózni vacsorára a közönség. A nyilvános ülések mellett párhuzamosan tartják a szinte megszámlálhatlan egyesületi branchok az ő külön gyűléseiket, de nem ám egy-két nénike előtt, hanem nagyszámú férfiközönség, csupa egyesületi Este a Piazza Reale-n zenét hallgattunk s nagy örömmel konstatáltuk, hogy a műsorban Liszt II. Rhapsodiája is szerepel a 7. pontban. Mivel már tizenkettő felé járt az idő — sajnos — 1 ezt a magyar zenedarabot már nem hallgathattuk meg. Másnap reggel, július hó 10-én Nápoly főszékesegyházát a San Genarot tekintettük meg, amelyben sz. Januarius vértanú koponyacsontját és egy ámpolna alakú edényben a szent vérét is őrzik, mely utóbbi tudvalevőleg, ha a szent ünnepein, szept. 19-én és december 16-án a koponyacsonttal érintkezésbe kerül, csodálatosan pezsegni kezd. A pezsgés az ünnepek nyolcada alatt is látható. Ezt a nagy csodát mindenféleképen igyekezte magyarázni a hitetlen világ, mig végre kénytelen volt bevallani, hogy ez tényleg egy természetfölötti tünemény, egy csoda, melyet csak az Isten művelhet szentjeivel. A szent ereklyék az u. n. sz. Januarius kápolnában őriztetnek, az oltár mögött és csak az előbb emiitett ünnepeken és azok nyolcada alatt láthatók. Mi csak a zárt ajtó előtt térdelhettünk előttük és végezhettük imánkat. Az ereklyék hű utánzatát azonban megmutatták a sekrestyében. A csodálatos szent holttestét a székesegyház alatti sírboltban, egy oltárban helyezték el. San Genaro napján ezrek és ezrek látogatják, ezüst mellszobrát pedig a tiszteletére emelt kápolnában mutogatják. Tóth barátunk a székesegyház megtekintése után még a muzeumot szerette volna megnézni, kiküldöttek előtt, kik a szociális kérdés, iskolakérdés stb. sőt theologiai kérdésekben is oly bámulatos minuciózus szakavatottsággal birnak, mint nálunk az országos hirű vezető emberek. Az ember szinte szédül és szégyenkezik, mert érzi, hogy idáig mi talán sohasem jutunk! Mikor itt laikus egyetemi tanárok, meg joghallgatók tartanak előadásokat arról, hogy miként kell a faluról városba özönlő egyéneket egyenkint nyilvántartani, a vadházasokat felkutatni, a pincérnőket az erkölcsi züllés ellen védeni, vagy Afrikában a mohamedanizmus és buddizmus terjedését meggátolni, az ember elképed, s önként kérdi magától: vájjon máshol a városi lelkipásztorok foglalkoznak-e ily kérdésekkel?! S ha vizsgáljuk e példátlanul fejlett és viruló katholikus élet okait: azt egyrészt a nagy német kultúrában, a német nép tudományos-spekulatív természetében, végül pedig a mintaszerű egyházi disciplinában kell keresnünk. Kevésbé termékeny földjéből a német sokkal többet hoz ki, legkisebb városai is oly ékesek és rendezettek, gyönyörű parkokkal! A diákok esti Festkommerc-einél egy-egy tószt, melyet a kartell kötelékében maradó egy-egy régi tag, valami hírnevesebb író vagy képviselő tart, egész félórás beszéd (külön pult előtt), de oly mélységes theologiával és érzelemmel, hogy a figyelmet ki nem fárasztja. Az egyházi disciplina pedig igazán ideális magaslaton áll. Több befolyásos állásban levő ismerősömtől hallottam a birodalom különböző gócpontján, hogy Németországban nem maradhat állásában oly pap, ki erkölcsi tekintetben kifogás alá esik. Az ordináriátus tüzetes protokollumot vezet a papok kötelező gyakori gyónásáról és azok háznépéről. Meglepett, hogy az Eiszász-Lotharingiai papság, melynek legalább fele német, az unalmas francia abbé-viseletben jár. Még a francia uralom idejéből maradt meg, és a püspökök még nem tartják elérkezettnek az időt a változtatásra, minthogy a vallásos nép megbotránkoznék, ha papját taláris nélkül látná. Ellenben örömmel láttam, hogy az Amerikából a kontinensre átszármazott, s már Magyarországon is utánzásra talált hóbortot, miszerint papok rövid szakkó-kabátban, vagy teljes világi öltözetben kezdenek járni, a német püspökök erélyesen visszaszorították. A német papok mind egytől-egyik térdig érő, u. n. „szutanelP'-jükben (körülbelül a mi Ferenc József kabátunk, csakhogy fent csukott) járnak, a legizlésesebb egyházi egyenruhában. Az öt évi theologiai képzés, a mit nálunk Budapesten kezdettek, itt általános. T. i. két évi filozófiai kurzusból áll (mely alatt az egész filozófiát, továbbá egyháztörténelmet és keleti nyelveket hallgatnak) és három évi theologiai kurzusból. A szemináriumi intézetek kevés kivétellel a legmeszszebb menő igényeknek megfelelően vannak berendezve. Metzben pl. az összes theologusoknak és filozófusoknak külön szobájuk van, a kis szemináriumban pedig az ágyak legalább függönnyel elválasztva. Külön spirituális nincs, hanem minden előljáró, illetve theologiai tanár a növendékek kedvéért tehát én is bekukkantottam, a prelátus és unokaöcscse ellenben a hotelbe siettek, mert lassan-lassan már Rómába készültünk. A múzeumban körülbelül egy órát töltöttünk. Nevezetesek itt a pompeji-i s herculaneumi ásatások alkalmával napfényre került érdekes falfestmények, freskók, mozaikképek, terrakották és a különböző szerszámok, amelyeket az akkori pogány nép háztartásában, kereskedelmében és iparában használt. Régi szoborgyüjteménye is igen hires, főleg sok bronzszobra van s állítólag ez utóbbi gyűjteménye legnagyobb a világon. Képtárát különösen Sassoferrato, Raffael, Tiziano és Correggio művészi képsorozata ékesíti, de sok idegen művész festményeivel is találkozunk benne. Említésre méltó végül még hét nagy gobellinje, melyek az 1525-iki paviai ütközetet ábrázolják. Itt győzte le ugyanis V. Károly német császár I. Ferenc francia királyt, akit azután fogságba is ejtett. A katakombák megtekintésére már nem volt időnk, felültünk tehát a villanyosra s elmentünk aHassler-be ebédelni. A délutáni 1 óra 45 perckor induló gyorsvonatra felszállva, bucsut mondtunk a szép Nápolynak, s egyenesen Róma, a szent város felé vettük utunkat. Még fülünkben csengett a Santa Lucia fülbemászó dallama, melyet este a tenger partján élveztünk, de mintha egy kissé megzavarta volna élvezetünket az állomás körül álló árusítók fülsiketítő lármája, mely Nápolyt hiven jellemzi; szinte örültünk már, hogy ezt a zajos nagy várost elhagyhattuk. Zsebtolvajokkal, veszedelmes csavaregy-egy részének gyóntatója és lelki vezetője, s a meditációkat és exhortációkat is felváltva tartják. Regensburgban külön jezsuita-spirituálist találtam. Sokat olvastam a német gótikus dómok szépségéről, fönségéről, de eddig csak a metz-i elégített ki. Regensburgban a székesegyházi szónok arcát is alig lehet kivenni a nagy sötétségtől, Eichstättben a ceremóniákhoz gázzal kell világítani. Ellenben a Metz-i dómmal, mely a 13—14. század francia góthikájának alkotása, nem lehet betelni. A góthika mesésen finom faragványaival a 46 méter magas hármas hajó oly fényözönyt párosít, hogy ilyen dómot már esetleg elcserélnénk egy bazilikáért. Jő érzés hatja át az embert, midőn a kath. lapok óriási elterjedtségét és nagy hatalmát látja. Egészen fordított a viszony, mint nálunk. Nem csak egy-két országos kath. lap, de minden kath. város (pl. Regensburg, Augsburg, Metz, stb.) kath. lapjai egyszerűen dominálnak az illető tartományban, mig a liberális lapok tengődnek. Minden kereskedő kath. lapban hirdet, mert tényleg legelterjedtebb. Hiába álmodnak a franciák „revanche"-ról. A mire a német rátette a kezét, azt ugyan el nem ereszti. Az államnyelvet szigorúan megkövetelik a német törvények. Még csak francia cégtáblát sem látni Metzben. Annál inkább keresztül viszik a nevelés terén az állam nyelvét, az iskolákban minden németül megy, s most a franciaanyanyelvüek is olyan szépen beszélnek németül, akár egy kölni, vagy ácheni. Elszász-Lotharingia 70°/o francia eleme már kezdi belátni, — mert katholikus — hogy örömteljesebb a német katholikusokkal együtt az igazi grand nation-nal masírozni, mint az istentagadó francia regimennel. Az idei német naggyülés legünnepeltebb alakjai Lövenstein herceg elnök volt, ki. gazdagabb Vilmos császárnál, jeles szónok, s kinek atyja, nemrég — öreg korában •— dominikánus lett; továbbá Faulhaber mainzi érsek, ki gyújtó tekintetével, kulturharcos beszédével, Ambrus-i bátorságával igazán képviseli azt az ideált, melyet az ember egy tehetségénél fogva a püspöki székre emelkedett nagy embertől tudomány, szellemesség, rethorika és apostoli bátorság szempontjából megkíván — az excentrikusság és tulmodernség minden félszegsége nélkül. Az ellenség tehetetlenül áll ily impozáns egység és legyőzhetlen erővel szemben, mely a német kath. nagygyűlésekben megnyilatkozik. Hiába írnak az irigységtől tajtékozó szociáldemokrata vagy protestáns lapok „Katholikennächte — nicht Katholikentage" cimen gúnyolódó cikkeket, célozva főleg a diák-kommercekre, melyek bizony sörözés mellett éjfélig, sőt azon tul tartanak. A ki látta a diákok „urkräftiges Salamanderreiben"-nel összekötött estélyeit, melyeknek javarészt, a már emiitett félórás magas nivóju tósztok és a katonazenekar kísérete mellett énekelt hazafias és vallásos ideálizmussal telt diákénekek (ugyan egy-két heidelbergi diákének is becsúszik közéjük) képezik, az, hacsak nem farizeus, nem botránkozik meg. gókkal hála Istennek nem találkoztunk, ezekről csak a Baedecker mesél, valójában azonban ugy látszik nem igen léteznek Napoliban. A direttissimo vakmerő gyorsasággal közeledett az örök város felé. Minden órával hevesebben dobogott szivünk, kíváncsian fürkésztük a messze távolt, vájjon nem látjuk-e még a szent Péter bazilikát, végre feltűnt az égen a hatalmas kupola, mely mint egy hatalmas tiara emelkedik szent Péter sirja felett. A vonat 5 óra 45 perckor megáll és fülünknek édes, kedves szavakat mond a kalauz, ezen egyetlen egy szóval: Róma! Óh légy üdvöz, millió katholikus szívnek forró vágya, nemes célja, te szent város, most először látlak életemben! Évezredek tűntek el melletted, mint röpke álmok, viharok és ostromok neked mit sem árthattak, mert most és mindörökké sújtja a Mindenható villámaival az ő ellenségeit. Rálépek végre szent földedre és minden léptem életem egy története. Minden lépésnél mártirvér áztatta talajhoz ér lábam, melyet a keresztény hősök évszázadokon át szakadatlanul ontottak Krisztusért, annak szent egyházáért, katholikus anyaszentegyházunkért! . . . Ily gondolatokba merülve közeledtem a szent város felé. Jóska barátom is nagyon meg volt hatva, hisz ő is először volt a pápák váróban. (Folyt köv.)