ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-08-17 / 33. szám

tehetségéről tesz tanúbizonyságot. A „Próbaházas­ság" sikeres eljátszásában Faludi, Szálai, Turai, Sorr, Baróti, Marton, továbbá Harsányi Gizi, Almássy Julia, Báródi Kató pompás szini készségei emelték az estély sikerét. Hétfőn a „Biboros"-ban Fodor Oszkár, Albert Böske hatásos jeleneteikkel tették az estélyt feledhetetlenné. Dicséretet érde­mel Sorr Jenő, Turai Antal, Faludi, Tábori, továbbá Almássy Julia, Pataki Jolán, Daka Annus szines jelenetei. Kedden ötödször került szinre a „Cigányprímás," a régi szereposztással. Csupán a szintársulattól megvált Irányi Ella (Juliska) szere­pének eljátszása változott annyiban, hogy a társulat egyik fiatal, de tehetséges tagja, Daka Annus az ő kellemes hangjával, graciózus kreálásával váltotta meg a közönség figyelmét és rokonszenvét. Tihanyi. Faludi, Szálai, Albert Böske játéka most is meleg és vonzó volt. Szerdai napon újból „A farkas"-t láttuk viszont a régi szereposztással. Harsányi Gizi és Tihanyi Béla elsőrangú játéka megint el­ragadó volt. Csütörtökön, pénteken, szombaton az „Aranyeső" csinált közepes házakat. Az operett habár tetszetős kuplékkal is bir, mégse közeliti meg se az „Évá"-t, sem a „Cigányprimás íl-t. Sok taps kisérte Sellő René, Albert Böske, nemkülön­ben Tihanyi, Marton, Faludi, Tábori, Sorr pompás játékát. Ezenkivül Daka Annus, Báródi Kató, Pataki Jolán, Székely Stefi, Baróti Antal dicséretes ügy­buzgalma érdemelt figyelmet. A harmadik felvonás­ban az elölülő közönségre aranyeső hull. Sajnos, hogy ezt az aranyat nem Körmöczön csinálják. Vasárnap délután „Bob herceg," este „Aranyeső" kerül szinre. * Adományok. Egy fővárosi 'tanító 20 kor., özv. Vaisz Gézáné pedig több kötet hasznos könyvet adományozott a szentgyörgymezői kath. körnek. Mely kegyes adományokért ez uton mond hálás köszönetet a kör nevében az elnökség. * Szent István napi versenyek. Szent István napján, mint már említettük, különféle sport­versenyek is lesznek. A kerékpáros versenyt az „Esztergomi Kitartás Kerékpáros Kör" rendezi. Az ifjú sportegyesületnek ez lesz az első bemu­tatkozása és nyilvános szereplése. A verseny az országúti versennyel már reggel megkezdődik; Vörösvárig és vissza körülbelül 60 kilométer utat futnak be. A versenyzők „Esztergom kerékpáros bajnoka" címért és a Szent István napi első dijért fognak küzdeni. A verseny többi része, mint a mult évben, a Széchenyi-téren fog lefolyni; a pálya is ugyanaz lesz. A délután 2 órakor kezdődő verseny a következő számokból fog állani: 1. Esztergom városi verseny („Szent István napi baj­nok" cimért, 5 verseny díjjal, idegenekkel); 2. Kezdők versenye (3 díjjal); 3. Akadályverseny (3 díjjal); 4. Vigaszverseny (díjakkal). — A labda­rugó versenyben, amely d. u. 5 órakor kezdődik a Prímás-szigeten, az „Esztergomi Testgyakorlók Köre" labdarugó csapata fog mérkőzni a Posta­takarékpénztári Tisztviselők fővárosi sportegylete csapatával. Ugy a kerékpáros, mint a labdarugó versenyben résztvevők a város által veretett Szent István napi érmekkel lesznek díjazva. A népver­senyek (távfutás, magasugrás, távolugrás, pózna­mászás, kötélhúzás és sulydobás) szintén az „Esz­tergomi Testgyakorlók Köre" rendezésében a Mária Terézia utcában fognak lefolyni és délután 2 órakor kezdődnek. Ezen versenyben a földműves ifjak és fiúk vehetnek részt; a nyertesek pénzju­talomban részesülnek. Jelentkezniük a helyszínén lehet. * Mikor a káplántól búcsúznak. Káplán­nak ritkán jut ki abból, hogy a nép háláját érezze, mert ma itt van, holnap ott. Egy vácegyházme­gyei káplánról irják, hogy 1909-ben mint ujmisés került az ottani faluba, a honnan dispozició foly­tán most kellett távoznia. Önzetlen munkájával elérte azt, hogy hivei kifejezhették hálájukat. Kocsikon kisérték ki a községből egész a szomszéd község határáig s könnyek között vettek bucsut távozó,káplánjuktól. Megírtuk ezt azért, hogy lássuk, hogy a nép hálás is tud lenni, ha vele valaki foglalkozik, de megírtuk azért is, hogy ezzel is dokumentáljuk azt a szociális tevékenységet, melyet a káplán szeretett principálisa oldalán a község­ben kifejtett. * A ferenciek uj orgonája. Sümegen, a ferencrendi templomban uj orgonát állított föl a világhírű Rieger Ottó orgonaépitő. Ez az uj mű már a Budapest melletti Rákosfalván berendezett uj gyárából került ki, mely mind nagyságával, mind modern, a legkényesebb igényeket iis kielé­gíteni tudó berendezésével díszére válik a hazai műipartelepeknek. Az uj orgona nevezett cégnek 1863-ik műve. Külseje is már nagyszerű benyo­mást tesz fényes, gazdag és Ízléses, a templom főoltárához illően díszített szekrényével és pompás játékasztalával. Rövidesen: az uj mű külsejére nézve is impozáns alkotás. Dispoziciója, tekintettel a templom akusztikájára és méreteire, valóban szerencsésen és kitűnően sikerült. A legtökélete­sebb módon számol minden praktikus és művészi követelménnyel. Az uj hivatalos felülbirálat folyó hó 2-án ejtetett meg. Eredménye kitűnő és min­den tekintetben a legkielégitöbb. Az orgona min­den mekanizmus kizárásával tisztán pneumatikus csőrendszerben készült. Könnyüded, ruganyos játszhatóság, gyors, preciz megszólalás különösen jellemzi az uj művet. A sipok, de egyáltalában minden egyes alkatrésznek anyaga elsőrendű, kidolgozásuk pedig finom, tiszta, takaros a pedan­teriáig. A menzurák helyesek s beválók. A fúvók működése kifogástalan, kielégítő, menzurával bír­nak, csendes s egyenletes szelet szolgáltatnak még a legteltebb játék alkalmával is. A szélládák Rieger­féle kupládák. Kifogástalanok és megbízhatók. Szó­ban lévő kisebbszerü orgona müvével fényesen oldotta meg Rieger nehéz feladatát s mind a ren­delők, mind a disponáló őszinte elismeréssel adóz­nak az orgonaépitőnek, mint művésznek is. Az uj orgona mindenféle irányban és tekintetben kitű­nően sikerült mű, nemcsak kiváló díszére válik a sümegi zárdatemplomnak, mint tömegesen láto­gatott kegyhelynek, hanem díszére és becsületére válik a Rieger névnek is, mint már számos más kitűnő orgonamű a hazában, mely e neves cég budapesti gyárából került ki. * Aranyeső ünnep. Aug. 3-án tartották meg a pöstyéni Royal-parkban az aranyeső ünnepet, melynek tiszta jövedelmét az ottani polgári iskola javára fordították. Az esti időben egy pillanat alatt meggyulladtak a szebbnél szebb lampionok, majd a filharmonikus zenekar és a cigányzenekar meg­nyitójával megkezdődött a confetti-csata a közön­ség — köztük több esztergominak — élénk rész­vétele mellett. Ezt követte a Fledermaus nevű színtársulat kabaréelőadása magyar és német nyelven, azután tűzijáték. Végül a Rákóczi-induló lelkesítő akkordjai mellett befejeződött a fényesen sikerült estély, melynek tiszta jövedelméből több száz koronát küldtek a fentjelzett célra. * Polgári iskola megnyitás. A hegyhányai róm. kath. Páli Szent Vincéről nevezett Irgalmas nővérek vezetése alatt levő, nyilvánossági joggal felruházott polgári leányiskola jövő, 1913—1914. tanévben I. és II. osztálynak megnyitásával kez­dődik. A polgári leányiskola 40, 45, sőt 50 benlakó növendéknek befogadására alkalmas, tiszta, egész­séges, száraz, világos termekkel rendelkezik. Be­iratkozni lehet akár bejáró, akár benlakó, akár nyilvános (rendes), akár magántanulónak szeptember l-jén, 2, 3, 4, 5-én. •—• Szeptember 6-án (szombat) „Veni Sancte" ! — utána fegyelmi szabályok fel­olvasása. Szept. 8-án (hétfőn) rendes előadások. Beiratási dij 6 korona. Egész évi tandíj 22 korona. Benlakó növendékek egy-egy hónapi élelmezés-, fűtés-, lakás-, világítás, szolgálatért fizetnek 16 forintot (32 koronát). — Mosásért külön, egész évre 20 koronát. Minő ruhát, minő más tárgyakat, hány darabot hozzon magával a tanuló? — ezt az in­tézet főnöknőjétől szóval, vagy Írásban tudhatni meg. Az iskolában zejie (zongora) tanításért, he­tenkint 3 óráért, égést hónapra fizet 12 koronát — Francia nyelvi tanításért, heti 2 óráért, egész hónapra fizet 8 koronát. — Orvos és orvosság külön fizetendők. Nagybányán, 1913. évi július 31-én. A polgári leányiskola igazgatósága. * Érdekes villámcsapás. A napokban Ipoly­ságon a Morotva irányában fekvő fába, melyen évek óta az újvárosiak kedvenc gólyája fészkel r becsapott a villám. A fát ketté hasította és kérgét szilánkokká tépte, de a fészekben levő kis gólya­fiókák csodálatosan épségben maradtak. * Halálos szülés. Zalabán Lángyi János felesége ikreket szült, de fájdalmában gyermekei­vel együtt meghalt. * Próbafúrások Egbellen. A főegyházme­gyénk területén fekvő Egbell nyitramegyei község­ben földgázforrásokra bukkantak, melyeknek meg­vizsgálására a közel jövőben komoly lépések történnek. A kolozsvári földgázvizsgáló hivatal emberei az elmúlt hónapban ott jártak, a szerző­dések az érdekeltséggel már meg vannak kötve s intézkedések történtek az iránt is, hogy a póba­furáshoz szükséges előmunkálatok e hó folyamán megkezdődjenek. Akkorra várják a munkaerők és a szükséges anyag megérkezését. A kutatások eredményét nagy figyelemmel várja az egész vidék, * Egyesült erővel. Varga Ferencné és Svingli Ferencné bajóti asszonyok a napokban alaposan összezördültek. A hangos civakodás Varga Ferencet is odacsalta a porondra, hogy megtudja, miért pörög ugy a két asszony nyelve. Vargáné unszolására a férje is beleavatkozott a dologba és pedig olyan módon, hogy Svinglinét földhöz teremtette és alaposan össze-vissza verte az egyedül levő asszonyt. A megsérült asszony most testi sértés cimén följelentést tett a bíróság­nál az egyesült erővel dolgozó házaspár ellen. * Kesztölei csendélet. Vitek Pál kesztölci bányamunkás vigan mulatott Simonek József r Szlovák István kesztölci legényekkel a szövetke­zeti korcsmában. Ugy esti 9 óra tájban Simonek és Szlovák azt ajánlották Viteknek, hogy menje­nek át a másik korcsmába. Vitek beleegyezett és mindhárman elindultak a sötét utcán. Egyszer csak Vitek Pál arra ébredett, hogy a két pajtás többször egymásután a fejére kolintott az időközben előkerített husángokkal, ugy hogy a feje beszakadt. De ez még nem volt elég. Vitek két másik legény­pajtása Nagy Bálint és Matula József, akik a tár­sasághoz csatlakoztak útközben, ökölnyi kövekkei próbálgatták Vitek fejét, vájjon ielég kemény-e. Vitek sebe nagyon súlyos. A négy jólelkű pajtás ellen a bíróság megindította az eljárást. * Népmozgalmi statisztika. Esztergomban 1913. augusztus 10-től 17-ig. Születtek: Hak József Vilmos rk. kőmives­segéd fia, — Petróczy Mária rk. földm. leánya, — Dóczy Ferenc Ignác rk. pék fia, — Uramovszki Rozália rk. földm. leánya, -— Nikmann Terézia rk. mozdonyvezető leánya, — Kaufman Imre izr» raktárnok fia, — Bednar Ilona rk. földm. leánya, — Lászlóvszki Anna rk. kocsis leánya. Házasságot kötöttek: Domaniczki József közjegyzői irnok és Cziglényi Róza Klára Eszter­gom, —• Nádler Lajos tanító Kislócz és Horváth Mária Esztergom. Meghaltak: Zsitvai Sándor r. kath. 49 éves vasúti irodakezelö (öngyilkosság főbelövés által) r — Farkas Ilona rk. 8 éves (agyhártyalob), — Revajcsik Lajos rk. 21 éves betegápoló (tüdővész),. Alapíttatott 1850-ben. Eredeti FOWLERS GŐZEKÉK páratlanok munkateljesítményben, tartósságban és az üzemben való takarékosságban. John Fowler & Co. Budapest-Kelenföld Telefon 42-50. = a vasútállomással szemben. Figyeljen a névre és kérjen mindig határozottan Erdő­gyöngyét. Hasonnevű értéktelen után­zatok vissza­utasitan­dók! ERDÖGYÖNGYE-MÜVEK Moritz Löw Brünn-Hussowitz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom