ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-08-17 / 33. szám

5. Angyaloknak nagyságos Asszonya. (1508. év.) 6. Szűz Mária kegyes anya. (1651. év.) 7. Boldogasszony Anyánk. (A török hódoltság korából.) 8. Szózat. (Egressy B.-tól) A toronyzene után a várfokot bengáli fény­nyel megvilágítják. Szent István napján, augusztus 20-án. Reggel 5 órakor: Harangzúgás és mozsár­lövések jelzik az ünnep virradtát. 6 órakor: A csász. és kir. 76. gyalogezred zenekara ébresztővel járja be a várost. 7 órakor: A belvárosi plébánia-templom nagy­harangja, mozsárlövések és a szent István napi harangocska az ünneplésre való részvételre hivják fel a lakosságot és ifjúságot. A diszfelvonulásban résztvevők YV2 órakor gyülekeznek a Széchenyi­téren. 8 órakor: Diszfelvonulás a főszékesegyházba, a város zászlajának elővitete mellett. Résztvesz­nek : a városban székelő hatóságok és hivatalok képviselői, a tanintézetek ifjúságai, testületek és egyesületek saját zászlóik alatt. A diszmenethez csatlakozik a kir. városi templomból kiinduló kör­menet, melyben dicsőült nagyjaink : Szent István, Szent László és Szent Imre ereklyéi egyházi pom­pával vitetnek. A körmenetet vezeti: Fehér Gyula dr., prelátus-kanonok. A diszmenetben a katonai zene és a belvárosi plébánia-templom énekkara egyházi énekeket adnak elő. Délelőtt 9 órakor: Ünnepi nagy mise a fő­székesegyházban, melyet Rajner Lajos dr., félsz, püspök, érseki helynök tart. A kóruson M. Filke „Op. 87. F. dur" vegyeskarra, orgonára és nagy zenekarra irt miséjét adják elő, ifj. Büchner Antal karnagy vezetése alatt. Graduáléra: J. Mitterer „Os justi", Offertoriumra: M. Haller, „In virtute tua Domine" 4 szólamu vegyeskari betétek. 10 órakor: Ünnepi szentbeszéd, melyet dr. Magyarász Ferenc cisztercita tanár, zirci plébá­nos mond. 11 órakor: Szent István születési helyét a város közönsége nevében Vimmer Imre polgár­mester, a nagyemlékű Simor János bibornok­hercegprimás által művésziesen és korhűen restaurált várkápolnában megkoszorúzza. Esztergom nevezetességei: A hercegprimási palotában levő nagybecsű képtár és a Simor-mu­zeum egyéb tárai délelőtt 10 órától délután 1 óráig, a bazilika kincstára délután 4 órától 6 óráig megtekinthetők. A föszékesegyház egyéb látnivalói, a Bakácskápolna, primások temetkezési helyei, a művészi szobrok, Szent István király kápolnája és a város egyéb nevezetességei egész napon át megtekinthetők. Délben: 12 órakor: Egyházzenetörténeti ének­es orgona-hangverseny a belvárosi plébánia-temp­lomban, melyet Bogisich Mihály v. püspök rendez. Az ének-előadásokban ifj. Büchner Antal székes­egyházi karnagy vezetése alatt a bazilika ének­kara működik közre. Az orgonaszámokat előadja ifj. Büchner Antal. A hangversenynél tetszés sze­rinti adományok szedetnek Szent István, Szent László és Szent Imre lobogói árára. Délután: 2 órakor: Kerékpáros verseny kezdete az „Esztergomi Kitartás Kerékpáros Kör. rendezésében a Széchenyi-téren. I. Esztergom vá­rosi verseny (Széchenyi-tér, Deák Ferenc-utca, Plébánia-utca, Bottyán-utca, Széchenyi-tér, kb. 1400 méter). II. Kezdők versenye. III. Akadály-verseny. IV. Vigasz verseny. A verseny végén a győzte­seknek a város által veretett Szent István-napi érmek kiosztása. —Népverseny: kezdete az „Esz­tergomi Testgyakorlók Köre" rendezésében a Mária Terézia utcában. (Távfutás, magasugrás, távolugrás, sulydobás, pózna-mászás és kötélhúzás.) 3 órakor: Ünnepi vecsernye a főszékesegy­házban, tartja: DedeJt-Crescens Lajos, pr. kano­nok. Kóruson az Antifónák koraliter; a zsoltárok Falso bordoni Viadama, Caes. de Zachariis, G. Andrea és Vittoria zeneszerzőktől. — Népmulatság kezdete a Mária Terézia-utcában. A tánchoz a zenét az esztergomi rezesbanda szolgáltatja. 5 órakor: Kultúrtörténeti előadás 120 vetí­tett képpel, a honfoglalás és Szent István korából, a főgimnázium dísztermében. Előadó: Sinka Fe­renc Pál, a szent István-napi ünnepségek főren­dezője. Belépődijak: 2 korona, 1 korona és 60 fillér. Labdarugó-verseny a primásszigeten. Az „Esztergomi Testgyakorlók Köre" labdarugó csa­patának mérkőzése a .„Postatakarékpénztári Tiszt­viselők" budapesti sport-egyletének csapatával. Belépődíj : ülőhely 60 fillér; állóhelyre szabad a bemenet. — A verseny végén a győzteseknek a város által veretett sz. István-napi érmek kiosztása. Este 8 órakor : Szent István születési helye­tt ek kiviláitása és dunai ünnepély a Kisdunán. A lampionos csónakokat Gyarmathy Dénes rend­őralkapitány dirigálja. A vezérhajón műkedvelőkből alakult vegyeskar és a Turista Dalárda hangver­senyez. Karnagy: Táky Gyula. Az egyes ének­számok között a cigányzenét Balog Géza zene­kara szolgáltatja. 8V4 órakor: Nagy tűzijáték kezdete a sziget alsó végén. Rendezik: Cziglényi Lajos és Elemér. 9 órakor: Az „Esztergomi Kath. Legény­egylet" nyári mulatsága a „Fürdő" vendéglő kert­helyiségében. Belépődij : személyjegy 1 kor.,család­jegy 2 kor. * A hercegprímás elutazása. Csernoch János dr. hercegprímás dr. Lepold Antal titkár kíséretében tegnap Budapestre utazott, hogy a király születési évfordulóján a Mátyás-templomban pontifikáljon és a sz. István napi körmenetet vezesse. Az érsek csak sz. István ünnepe után tér vissza székhelyére s azután hosszabb időt tölt körünkben. Szeptember havában bérmakör­utra indul Nyitramegyébe. — Itt említjük meg, hogy a hercegprímás sz. István ünnepén a sz. Imre-kollegium nagytermében díszebédet ad, melyre az országos, a katonai és fővárosi ható­ságok vezetőit hivta meg. * Személyi hirek. Schiffer Ferenc és Koperniczky Ferenc dr. prelátus-kanonokok haza­érkeztek üdülésükből. Fehér Gyula dr. prelátus­kanonok folyó hó 19-én érkezik vissza Stószfür­dőből. — dr. Nemes Antal v. püspök, prelátus plébános tegnap városunkban időzött. * Nagyboldogasszony ünnepe. Esős, hideg idő köszöntött be az idei Nagyboldogasszony ünne­pén, mely körülmény sok zarándokot visszatartott az ájtatoskodástól. A bazilikái buesu mindezek dacára sikerültnek mondható. Sok idegen kereste fel városunkat és az ünnepélyes szentmisén is megtelt a bazilika. A szent misét Csernoch János dr. hercegprímás tartotta fényes segédlettel s ugyancsak ő mondotta az ünnepi szent beszédet is, a melyben őseinknek a Nagyasszony iránti mélységes tiszteletét vázolta igen tanulságos mó­don s a mai nemzedéket is hasonló tiszteletre és szeretetre buzdította a Szüzanya iránt. A szent­beszéd után Pauer Károly főszékesegyházi kar­káplán a szószéken elmondotta Eszterházy Pál nádor megható imáját, melyet a hivek térdelve hallgattak végig. Az ima után a hercegprímás a pápai himnusz éneklése közben a papság kísérete mellett kivonult a bazilikából. Délben a primási palotában ebédet adott az érsek, amelyre többen voltak hivatalosak. * Ő Felsége 83-ik születésnapja. I. Ferenc József apostoli királyunk holnap, hétfőn tartja születésének 83-ik évfordulóját, mely alkalomból a bazilikában d. e. 9 órakor ünnepélyes istentisz­telet lesz Te Deummal. A szentmisét a herceg­prímás képviseletében Rajner Lajos dr. püspök, érseki helytartó mondja. A hercegprímás e napon Budán, a koronázó Mátyás templomban celebrálja az ünnepi misét és délben részt vesz a miniszter­elnöki palotában tartandó diszebéden. * Pápai kitüntetés. Ő Szentsége Chotek Henriette grófnőt, a wieni eucharisztikus kongresz­szus körül kifejtett érdemei elismeréséül a „Pro Ecclesia et Pontifice" érdemkereszttel tüntette ki. A nemeslelkü és a kath. intézmények iránt minden­kor melegen érdeklődő grófnő kitüntetése az egész magyar kath. táborban nagy örömet okozott. A grófnő jelenleg alsókorompai kastélyában lakik, ahol érdekes háztartása van. Nem irtózik a mun­kától sem, sokszor látják a szőlőben és a mezőn is dolgozni. * A szatmári püspök ujabb alapítványa. A jótékonyságáról országszerte ismeretes Boromisza Tibor dr. szatmári aranymisés megyéspüspök Ró­mában tartott arany miséje alkalmából egy szatmári papnövendék részére az osztrák-magyar kollégium­ban alapítványt tett, mely körülbelül 35.000 koronát tesz ki. * Felhívás a főtisztelendő papsághoz. A főtisztelendő papságot arra kéri a főegyházmegyei iroda, hogy a főpásztor által elrendelt curriculum vitaet, mely a X. sz. körlevélnek 3825 számú intézkedése alapján készítendő, a lehető legrövi­eebb időn belül küldje be az irodába, annál is inkább, mert a beküldési határidő: aug. 15-ike, már lejárt. * Papi lelkigyakorlatok. Az ez idei papi lelkigyakorlatok folyó hó 25-én hétfőn este kez­dődnek és 29-én pénteken reggel közös szent áldozással végződnek. A résztvevők folyó hó 20-ig jelentkezzenek a főegyházmegyei irodánál. * Szerkesztőségünkből. Rolkó Béla lapunk felelős szerkesztője, ki az ünnepekre való tekintettel megszakította szabadságát, folyó hó 21-től szept. 3-ig ismét távol lesz, miért is az „Esztergom"-ot érdeklő cikkek és hirek ezen idő alatt a szer­kesztőség címére küldendők. * A hercegprímás a szakolczai internátus­hoz. Csernoch János dr. hercegprímás a szakol­czai kir. kath. főgimnázium segitő-egyletének elnökéhez Franzen Alajoshoz f. hó 7-én érkezett szívélyes hangú levelében tudomásul vette s meg­engedte, hogy a létesített internátus az ő nevéről Joanneumnak neveztessék. A primás levelében reményének ad kifejezést, hogy a nevét viselő internátus ifjúságának valláserkölcsös és hazafias nevelésben lesz része s egyúttal jóváhagyja az apácákkal kötött szerződést. Igy az internátus ügyében már csak a minisztériumi jóváhagyás van hátra, mely azonban nem fog sokáig késni. * Rott prelátus Hollandiában. Rott Nándor dr. prelátus — miként egyik előző számunkban emiitettük — több heti tartózkodásra Hollandiába utazott. A prelátus a napokban Utrecht-ből irt levelet, amelyben emliti, hogy Hertogenbosch városában híres Mária passio-játékot nézett meg és megtekintette az egyházművészeti kiállítást is. A prelátus Van de Wetering utrechti érsek vendége. Esztergomba e hó 25-ike körül érkezik. * Szent István ünnepe. Nagy előkészülete­ket tett a város Szent István ünnepének minél méltóbb megünneplésére. F. hó 19-én este V28-tól 8-ig szólni fog a Nagyboldogasszony harangja, hirdetvén a nagy ünnep előestéjét, Szent István ünnepén reggel pedig 5—V26-ig hallatja ismét szavát. A körmenet 8 órakor indul a belvárosi plébánia-templomból Fehér Gyula dr. prelátus­kanonok vezetésével. Az ünnepi misét d. e. 9 órakor a hercegprímás képviseletében Rajner Lajos dr. püspök, érseki helytartó celebrálja, mert főpásztorunk a budai körmenetet vezeti. A szent­beszédet Magyarász Ferenc dr. cisztercita tanár, zirci plébános mondja. Utána megkoszorúzza a város Szent István születése helyét. Délben hang­verseny lesz a belvárosi templomban, d. u. 3 órakor ünnepélyes vecsernye a bazilikában, 5 órakor pedig kultúrtörténeti előadás a bencések főgimná­ziumában. Este különböző ünnepélyek és tűzijáték. Adja Isten, hogy sok idegen keresse fel városun­kat, hogy abból az erkölcsi sikeren kivül anyagi haszon is háramoljék városunk lakosságára. „ 8. „ 1.35 J l-a rovátk. „ darabonként helyt Budapest Korona Előny-árak a cséplési idényre. Korona Korona -alenzsák2.sz. 1*48 I alenzsák88.sz. 1.20 a „ 25. „ 1 42 l-a sima jutazsák 1.35 -a „ 8. „ 1.35! l-a rovátk. „ 1.45 Korona -a cséplőgépolaj 30 - l-a Baku olaj 48 ­-a motorolaj 59 - l-a gépkenőcs 52­-a hengerolaj 66-jll-a „ 44­100 kgr-ként helyt Budapest Lovag Kriegs-Au Ottó, Budapest, V., Báthory-utca 10. Megrendelésnél kérem ezen előnyös ajánlatra hivatkozni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom