ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-07-27 / 30. szám

ségben szeretni, annyi, mint „oly közel érni Istenhez, hogy megszálljanak az angyalok". Maeterlink könyve egy álom, amelynek sok rajongója van. Sok helyen bizonytalanul tapogatódzik, hiszen nagyon sivár helyeken jár. De önkényt is éreztem, hogy valahogy megszólal benne a XX. századnak még nem egészen kiölt lelke. Amely már megunta kissé a materializmus nyerseségét. Ugy látszik, ismét egy nagy reakció hullámvölgye hömpölyög végig a világon — közeledünk a szellemibb korszakhoz. Jó iesz, ha odaállunk nyitott szemmel és figyeljük ezenlelki atmoszféra uj istenit, ha áhitattal hallgatjuk a felszabadult lelkek zaját — amint Maeterlinek mondja — az „istenek zsongását". Bräutigam Fer. HIREK. Csattanó. Esztergom, 1913. július 26. Azt tartja a közmondás, hogy a jó pap holtig tanul. Dr. Balthazar Dezső debreceni református püspök is jó pap lehet, mert megmutatta, hogy még mindig tanul, de a saját hasznára. Bölcsen is van eképen, mert hogy olyanoknak is kell lenni, akik a régi közmondásokat mintegy testté öltik. Még nem is olyan régen szentül meg volt győződve a debreceni civis, meg a talyigás, hogy az ő püspöke izig-vérig függetlenségi érzelmű, affajta regebeli kuruc, aki osztrák vérre szomjazik reggel, délben és este. És roppantul büszke is volt az ő püspökére a kálomista talyigás. Micsoda bibliai istenfélelemmel hallgatta egykoron a debreceni gyülekezet Balthazar püspök kuruckodó kifakadásait és okult az ö prófétai szavain. Olyan mélyen áhitattal véste szivébe azokat a szavakat, amelyeket Balthazar ur a debreceni függetlenségi kör zászlajának felavatásakor zengedezett el a zászló melletti kitartó hűségről, meg a férfi becsületről. És ekkor a meghatott lelkű debreceni pógár nagy fejcsóválással csak annyit motyogott magában: — Haj, a mi aranyszájú püspökünk micsoda egy okos ember lehet. És igaza is volt a pógárnak. Okos ember az a Balthazar püspök. Nagy okossága mellet azonban mindig tanul. Mert hát az okos pap holtig tanul. Ő pedig pap is, okos is, igy tehát tanul is. Megtanulta, hogy nem mind arany, ami fénylik. Megtanulta, hogy nem muszáj az embernek örökké egy elvet vallani. Nem muszáj. Sokkal jobb a változatosság. Az nem válik unalmassá. Megtanulta azt is a püspök ur, hogy sokkal több szerencsét lehet csinálni a kormánypárti elvekkel, mint a függetlenségi eszmékkel. Ugyan kinek kell manapság elv, meg eszme. Csak a rövidlátó, kába ember nem veszi észre, hogy oktalanság, merő lehetetlenség a szél ellen vitorlázni. És a debreceni püspök se nem rövidlátó, sem pedig kába ember. Mert ő folyton tanul, akárcsak a jó pap. S aki pedig tanul, az okos ember. Az okosság pedig azt parancsolja, hogy jobb ma egy túzok, mint holnap egy veréb. (Ez sokkal hasznosabb, mintha megfordítva állitanók.) Ily körülmények közt tehát Balthazar püspök ur egyszerűen bevonta a függetlenségi vitorlákat s nem akart a kormánypárti szél ellen vitorlázni. Hanem inkább beevezett szépen a bokros érdemek révébe és lett belőle, a kuruckodóból pompásan mimelő munkapárti ügyvivő. A debreceni pógárok pedig egészen meg vanak rökönyödve, hogy az ő aranyszájú püspökük olyan nagyszerűen megváltoztatta politikai nézeteit. A harcsa bajuszú talyigás pedig valószínűleg monologizál magában a pápisták mindenszentéit rendre felsorolva. Pedig hát nincs ebben semmi különös. Majd csak ezután is meglesz valahogy a világ, ha mindjárt a debreceni püspök ur elvei meg is változtak. Hja! Az okos pap holtig tanul! Fidibusz. Krónika. Itt van végre, itt a nyár, Végre van meleg, A piacon ezerszám Szállnak a legyek. Szegény polgár, kit a sors Ide kötözött; Járhatsz most te illatos Göröngyök között. Ijesztget a kolera, Védekezni kell, Ezért most minden kavics Illatot lehel; Pompás dezinfekciós Szag övez körül; Mert les rád a kolera A kövek közül. Hogyha kis szellőcske leng, Nincsen örömed, Mert lágy porfelleg siet Hozzád és befed. Szürke lészen kalapod, Nyakkendőd, ruhád, És arcodról nem ismer Reád a babád. „Ej, de mit", ezt gondolod, Nem kell hőség, por, Kórházillat és legyek . . . S véred szinte forr. Este bújsz ki tétován És a szigeten Lágy habok mellett sóhajtsz Holdas estelen. S egy szunyograj fölfedez, S rajtad üt tanyát; Átkozhatsz most szigetet, Habokat, Dunát, Hatóságot és nyarat, Egész vármegyét; S megiszol rá azután Egy-két feketét. És ha hajnaltájt akarsz Élvezni nyarat; Napfelkeltét, hűset és Dalos madarat; S felkelsz biztosan korán, Vekkered zavar, Bátran lefekhetsz megint; . . . Zúg a zivatar . . . (-•) Bogisich Mihály v. püspök aranymiséje. Mennyi öröm és mily nagy megnyugvás jut osztályrészül az emberi léleknek, ha az életpályájának nagyobb állomásairól visszatekintve a múltba a hiven teljesített hivatásnak és az önként vállalt feladatoknak eredményeit és befejezett munkáit látja maga előtt. Bogisich Mihály v. püspök, az esztergomi főkáptalannak érdemes tagja f. évi július hó 27-én érte el életpályájának egyik nevezetes állomását, vagyis azon napot, amelyen 50 éves áldozópapi működésére tekinthet vissza. A lelkében végbemenő visszaemlékezés visszaviszi azon oltárhoz, amelyen első szent miséjét mutatta be az Úrnak. Az ifjú sziv örömével hívta oda hozzátartozóit : Jertek, örvendjetek és lássátok, mily nagy dolgot cselekedett velem az Űr! Az ünneplő sereg szétoszlott s ő megindult a lelkipásztori pályán, ahol az emberek segítsége gyöngének bizonyul, ahol minden segítség, minden erő és vigasztalás egyedül az Istentől jön. Útjában felismerte az ég ösvényeit és a kegyelem eszközeit, látta hivatásos munkásságának eredményeit s a többi nagy Isten-áldások között a hosszú életnek, a tiszteletreméltó magas kornak is részesévé lett. Mint lelkipásztor szívesen állott a hivek rendelkezésére, örömest hirdette az Isten igéjét, a zsoltáros ihletével énekelte az egyház örökké szép énekeit s az emberek között megjelenve örömben és fájdalomban képviselte az egyházat, az egyháznak felfogását és elveit. Hivatásának munkáit tehát erejéhez képest teljesítette, de nem elégedett meg a kötelességszerű feladatok teljesítésével, hanem a benne rejlő tehetségek és költői érzések ösztönzésére fölötte értékes munkakört tűzött ki maga elé: a zenetörténet a zeneköltészet és zeneirodalom virágos mezejére lépett a nagy tehetségek sejtelmével, anélkül azonban, hogy előre láthatta volna, hogy mily korszakalkotó iesz ezen lépése az egyházi zene, a magyar egyházi ének történetében. A fiatal utókor, amely a jelen morzsáin tengődik s az értékes múltnak kincseiről az élet zajongásai között tudomással sem bir, Bogisich Mihály v. püspökben az örökké mosolygó, jókedvű, szívélyes és a nagy zeneértő magaskoru főpapot látja. Azok a zenei események, a zenei haladásnak azon valóságos ünnepei, amelyeknek Bogisich püspök főszereplője volt históriai tények előttünk s mindazok, akik a zenetörténelem terén laikusok, csakis a szakkönyvekből vehetnek róluk tudomást, midőn a tisztelet és a természetes hódolat szavára hallgatva érdeklődnek a zenetudós főpap múltja iránt. Bátran adózhatunk Bogisich püspök aranymiséje alkalmával a tiszteletnek és elismerésnek legnagyobb fokával, nem kell félnünk attól, hogy tévedünk, hiszen egy Liszt Ferenc pártfogói tisztelettel karolta fel és ölelte keblére, a magyar király udvarával egyetemben élvezte csodás orgánumának produktumait s az elismerésnek, a kitüntetésnek számos jelével halmozta el. Mint zeneköltő rendkívüli termékeny tehetséggel volt megáldva s a zenei műfajok minden ágában maradandó emlékű alkotásokat hozott létre. Tehetségének java részét, sőt erősen túlnyomó részét mint zenész is az egyháznak szentelte s a poros könyvtáraknak és levéltáraknak szorgalmas kutatása révén az ősi magyar egyházi éneklésnek drága kincseit hozta napvilágra és kinyomatta az „Őseink buzgósága" c. énekeskönyvben. Ezen müvével magyar hazafiúi szellem és az egyházias érzés terjesztésében és megszilárdításában nagyobb eredményeket ért el az ifjú lelkek között mint a jeles szónokok százai együttvéve. Szervezte, tisztogatta a templomokban az egyházi zenét és éneket s „Az Országos Magyar Cecília-Egyesület" megalakításával intézményileg is biztosította az egyházi zeneirodalom tisztaságát s ezen egyesületnek köszönhető, hogy jelenleg a gregonián éneklés terén a müveit nyugat színvonalán állunk, sőt bizonyos tekintetben előbb is vagyunk. Életpályája. Bogisich Mihály Budapesten született 1839 január 10-én. A középiskolákat és 6 éven át a nemzeti zenedét ugyanott látogatta. Theologiai tanulmányait a bécsi egyetemen végezte mint a Pázmány-intézet növendéke. 1863-ban pappá szentelték. Szomoron, Kürthön, Budapest—Tabánban, Felsővizivárosban és a Belvárosban káplánkodott. 1882-ben budavári plébánossá lett. 1883-ban herpályi c. préposttá, majd választott püspökké s 1898-ban esztergomi kanonokká neveztetett ki. 1881-ben jan. 2-án magántanár lett a bpesti tudományegyetemen s ugyanazon év febr. 21-én tartotta székfoglalóját a Magyar Tudományos Akadémián. Életének többi mozzanataira és széleskörű egyleti tevékenységeire már nem is terjeszkedhetünk ki. Nyomtatásban megjelent müvei. 1. Három férfi négyes. 2. Melyik a valódi egyházi zene. 3. A gyermek szent fohásza. 4. Egyházi zenészeti jegyzeteim. 5. A keresztény egyház ősi zenéje. 6. Magyar egyházi népénekek a XVIII. századból. 7. Cantiouale et passionale Hungaricum. 8. Ősi egyházi énekeink. 9. Ősi egyházi énekeink. 10. Ősi egyházi énekeink. 11. Ősi egyházi énekeink. 12. Dicshymnus. 13. Őseink buzgósága. 14. Szegedi Ferenc Lénárt. 15. Tizenkét eredeti magyar dal. 16. Első eredeti magyar rapszódia. 17. Király-himnusz. 18. Négy régi egyházi ének. 19. Dal zeng Sión szent ormain. 20. A budapesti mindkét felekezetű protestáns lelkészek által illetéktelenül „elkeresztelt" mindkét nemű gyermekek szórványos névjegyzéke. 21. Egyházi beszéd. Kéziratban levő értekezései és zenemüvei. 22. Bornemisza Péter énekes könyve Detrekeővárában. 1582. 23. Batthyányi Codex. 24. Nyolc magyar dal. 25. Il-ik eredeti magyar rapszódia. 26. A társadalom. Bogisich v. püspök ajándéka és alapitványai aranymiséje alkalmából. A szentségi Jézus iránt érzett mély kegyeletének adta tanújelét a püspök, midőn aranymiséje emlékének megörökítésére az esztergomi Szent-Anna-templom Mária-oltárára valódi szinezüstből egy diszes tabernákulumot csináltatott, amelynek tiszta súlya 8 'klgr; ebből némileg lehet következtetni annak értékére is. Ez a tabernákulum feltűnést kelt már rendkívüli alakjával. Ugyanis külsejére nézve nem egyéb, mint a Sz.-Anna-templom kicsinyítve. Oszlopcsarnoka, kupolája szép, arányos, bárki szemléli meg, tetszését meg fogja nyerni. Spick Ferenc esztergomi aranyműves munkája, aki nagy ambícióval dolgozott rajta hónapokon keresztül, bebizonyítani óhajtván, hogy Esztergomban is tudnak stílszerű müvet létrehozni. A tabernákulumon ez a felirat hirdeti az aranymisés főpap bőkezűségét: „Felajánlja Bogisich Mihály v. püspök, esztergomi kanonok, aranymiséje emlékére. 1913. július 27." E szép ajándék nagyban emeli a különben is ékes templom díszét. A Szent-Anna-templomot látogató hivek hálás szívvel imádkoznak a jubileumát ülő nemesszivü főpapért.