ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-07-20 / 29. szám

XVIII. évfolyam. Esztergom, 1913. július 20 29. szám ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Veszélyben a dualizmus. Esztergom, 1913. július 19. Valamikor 10—20 év előtt a nemzeti önérzet delelő pontján ironikus értelemben fogták volna fel a vészkiálltást és ásót-kapát ragadtak volna, hogy segitsenek a dualizmust eltemetni. De rövid néhány év múlva keserű kiábrándulás következik Magyarországon, örülni fognak a nagyhangú hazafiak, ha a dualizmusnak talán a romjait meg tudják menteni! Rohamosan közeledik a kiegyezés 50 éves évfordulója s ezzel együtt az ötven évre kötött kiegyezés reviziója. A csaknem XIV. Lajos korát megért alkotmányos uralkodónknak is évtizedeket már nem Ígérhet a legőszintébb lojalitás. Odaát pedig az osztrák politikusok könnyű terveket szőnek a „Magyaren" cimen aposztrofált s „

Ungarn"től mindig élesen megkülönböztetett ezeréves nemzetet, a Habsburg-Monarchia legfőbb támasza ellen, amelyről sejtelmük sincs a külföldi lapokat nem igen olvasó magyar politikusoknak. Nem kevesebbet terveznek, mint egy ma világraszóló államcsínyt, a magyar alkotmánynak elkobzását, Magyarország függetlenségének egyszerű beszüntetését, mint „Zurüch" vom Dualizmus zum Unizmus" s más hasonló cimü és tárgyú cikkekben egyre sűrűbben és konkrétebben hangzik fel az osztrák sajtóban. Tervezik pedig a merényletet a kiegyezés revíziójának idejére, de megindult az uralkodóváltozás idejére! Aki nem hiszi, olvassa csak el. Fr. Echardé, salzburgi főszerkesztőnek a Müncheni „Allgemeine Rundschau" 22. számában irt cikkét, és megdöbbenve fogja látni mint készül az akna, mely könnyen isméi elnyelheti a magyar alkotmányt, s Magyarországot ismét a Gesammtmonarchia egyszeri; provinciájára degradálja. Az osztrák politikusok egyre hangosabban hirdetik, hogj az 1867-i kiegyezés a jelenlegi uralkodónak privát megegyezése, de nem birodalmi törvény, tehát utódját nem kötelezi! A2 utód tehát „alkotmányszegés nélkül megszüntetheti a dualizmust!" „Egyszerűen nem esküszik meg a magyar alkotmányra!" Ilyer és hasonló vérlázitó nézetek járnak körű most a Lajtán-túli tartományokban. És a mennyire gyűlölik az osztrákot az ö nemzetiségeiket és viszont, midőn Magyarország elnyomásáról van szó, mindig szitják és biztatják a magyarországi nemzetiségeket. Nevezett cikkiró is a magyarországi nemzetiségeket szemeli ki a magyal alkotmány elnyomásának segédeszköze: gyanánt. „A nemzetiségeknek kedvező választójogot kell adni — s akkor forradalom nélkül természetszerűen letörik a magyai hegemónia — vissza áll a Gesammtmonarchia." Hosszú jogi fejtegetést közöl nevezeti cikk, melyben igazolni iparkodik, hogy az 1860.-Í októberi diploma és az 1861,-i februári pátens — melyek az összbirodalom tartományainak adnak közös alkotmányt s a Reichsratba utalnak 85 magyar, 9 horvál és 26 erdélyi képviselőt — Magyarországra nézve még máig is érvényes, mert az 1867-i kiegyezést a Reichsrat soha törvényben el nem ismerte s mihelyt uralkodó változás áll be, visszaáll önként az 1867 előtti állapot . . . Szép kilátások! Midőn hátborzongva olvassuk a magyar alkotmány esküdt ellenségeinek ily nyilt aknamunkáját, lehetetlen hogy szemrehányást és vádat ne emeljünk mindazok ellen, akik a koalició uralmát megbuktatták és a LukácsTisza féle uralmat hozták nyakunkra ép ily időben, midőn az alkotmány és az ország függetlensége minden percben komoly válságba kerülhet. Minő imponáló, szinte megfélemlítő volt Magyarország fellépése kifelé a koalició uralma alatt. Érezték nemcsak Ausztriában, hanem a Rajnáig és a Spree-ig, hogy a magyar nemzettel számolni kell. Akkor nem mertek volna ilyen cikket imi, minő az előbb emiitett! És most! Az egész világ csúfságára szolgálunk. Példabeszédszámba mentek az egész külföldön a magyar parlamenti események: hogy egy ember előbb megvette a választásokon az egész parlamentet, aztán letiporta azt. És a főrendiház szintén kiszolgáltatta egy ember kény uraságának az országot. Hogy ne bánhatna el az országgal Ausztria és a nemzetiségek ! Persze erről nem gondolkodnak azok a szolgabirák, városi és megyei hatóságok, kik — talán a koalició védszárnyai alatt felnevekedve — most oly servilisen meghódolnak a nyers hatalom előtt. De a magyar alkotmány elkobzása és a magyar faj letörése ép ellenkező végeredAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Régi poétákhoz. Régi magyar költők, irigykedem rátok, Ti a szép dalokat könnyen daloltátok. Mikor ti éltetek, a ragyogó korba : Hírnevünkön akkor még nem esett csorba. A magyar név akkor hej! de szépen csenge ; Dicsővé tette a büszke magyar penge. Éles, acél penge, izmos erős kézbe; A magyart a világ tisztelettel nézte. Magam előtt látom: vad keleti csorda Rátör nyugatra, hogy össze tiporja; Meginog az Egyház, Európa reszket, Egyedül a magyar védi a keresztet. Horáciusz Koklesz minden magyar bajnok, Mindegyik ezerrel veszi fel a harcot. Mig az okos Nyugat imádkozik érte, Csillagkoszorut füz vérázott fejére. Teremnek a hősök, mint erdőn a gomba. Egy közülük tiz más népnek elég volna. Hogyha mindenikük uj csillaggá válna, Szük lenne számukra a mennybolt határa. Lebukott a félhold holdfogyatkozásba', Sirját a magyar kard örökre megásta, S a szent keresztet sem marhatta a rozsda, Vérével a magyar ragyogóra mosta. Hej regi poéták könnyű volt ti nektek Lantotokon vigan zenghetett az ének; Hisz ami szemetek láttára ment végbe, Az volt a világnak legszebb költeménye. Ha ránk zúdult olykor haragja az Égnek, Őseink bűnbánóan Istenükhöz tértek. „Boldogasszony Anyánk" felsíró szavára Kisütött újra a fénylő nap sugara. Könnyű dalt dalolni gyönyörűét, szépet, Mikor a dicsőség szinte vakit, éget; Ez istenalkotta tündérképek mellett Nektek, poétáknak fényképezni kellett. De nekünk a múltból nincs más csak a földünk, A történetből csak mesét örököltünk. Lezuhant az égről a dicsőség napja, Koldus bottá vált a fényes acél szablya. A porba tiporva szent hitünk jelvénye, Nincs aki fölvegye, nincs aki megvédje; Pedig nem félvilág támadt haddal rája. Hitvány himpellérek tiporták a sárba. Zászlónk nem leng büszkén szárnyain a szélnek Két szint arról is már lassacskán letépnek. Ősink megfordulnak lent a koporsóba', Vérvörös rongy lett a magyar lobogója. Mi, az uj poéták hogyan énekeljünk ? Elfojtja hangunkat fölsíró keservünk; Vakondokká vált a sasok unokája, Utolsók lettünk a nemzetek sorába'. A babérkoszorú nehéz volt, megártott, Ledobtuk s helyébe felvettük a jármot. S ránk borult a bűnök mámoros felhője, Hogy még pirulásunk se lássék belőle. Azért csak dalolunk szomorúan halkan, Elbúsult harangunk ott remeg a dalban. Haj de mind hiába senki meg nem érti, Nem sir tőle a nő, nem riad a férfi. Azért csak dalolunk, amig egyszer végre, Vagy lángra gyullad az ország mind négy széle, Vagy aluszunk tovább, s akkor nemsokára Rettenetes csend lesz ebbe' a hazába'. ______ Fekete Gyula. Az érzés. Irta: Ikay Pál. Balázs Miksa sok üditő falusi levegőt hozott a pesti kollégiumba. S ezt a napsugaras, a vadvirágok subtilis illatával teli levegőt csak ugy öntötte magából. Kedv, üdeség támadt arra, amerre ment. A mozdulatain rajta volt a sok szabadsághoz szokott ember kedves nyeglesége ; a szavain pedig átütött a tavaszi pompában levő mezők bűbájos szine. S ez a ragyogó természetesség nem tünt el belőle a hosszú, fővárosi tartózkodás alatt sem. Mint a mesebeli kincsesláda, olyan volt a szine, minél többet osztottak ki belőle annál több lett benne. A messzi falu nagy épületeiben izmosodó fiatal fáknak valóságos öntözője lett. Nőttek is a zsenge hajtások a fővárosi levegőt szivó fiatal