ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-06-08 / 23. szám

XVIII. évfolyam. Esztergom. 1913. június 8. 23. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁKSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKO BELA. Kéziratok a szerkesztőség", előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovita Gusztáv könyv kereskedésében. A kitakart bün. Esztergom, 1913. június 7. Éreztük folyton a bajt, gyötört a láz s a torkunkat fojtogatta az elkeseredés valahányszor ránk nehezedett az a titkos, öszszeesküvésszerü korruptió, amely a kormányzat és a politika embereitől kiindulva megmételyezte az országot vezető intézményeknek mindenféle fajtáját, a hivatalokban s a közigazgatás terén ténfergő féleszű s hiányos gondolkodású urakat zsarnokokká emelte pártfogásával. A zsarnokok martak haraptak mindent és mindenkit, mert a marakodásban való jártasság volt az ö képesítésük s hogy minél jobb színben tűnjenek fel a felsőbbek előtt, nem kíméltek sem Istent, sem embert, de leginkább éheztek a néppártnak, s általában az ellenzéki vezetőknek a vérére. Ami kicsiben végbemegy az ország házában, ugyanaz történik az ország minden részében. Az ellenzéket s az alkotmányos törvényeket ott fent magas állású és előkelő származású urak sértik és tiporják, lent pedig kicsiny emberkék csinálnak hasonló csúnya játékokat velünk, a szegény adófizető polgárokkal. Tudjuk, hogy nem meggyőződésből cselekszenek igy a kicsiny vidéki urak, hanem túlságos ambíció vezeti őket s azért nem látnak tovább az orruknál, azért nem jut eszükbe, hogy a bűnösöknek végtére is pusztulniok kell, mert bármenynyire is elbódították a nép lelkiismeretét, fel kell támadnia az igazságnak s az igazság nyomában a büntetésnek. A föcinkosokra már ráteritették a vizes lepedőt s most fogvacogva várják, hogy a becsület elvesztése után mikor üti ki a kezükből a hatalmat az ország ügyeinek legfelsőbb intézője. S ennek a tanulságos pillanatnak be is kell következnie, mert oly jelek merülnek fel mindenfelé, amelyek kétségtelenné teszik, hogy a politikában meghonosított lelkiismeretlenség és kufári szellem már túlságosan kikezdette a felelősségteljes és fontos állásokban levő emberek becsületérzését, amint azt a legújabb katonai botrányok és az ujabban leleplezett kisebb panamák kétségtelenné teszik. A fülünkben csengnek még azok a szivig ható szózatok, amellyel az ellenzéki politikának tiszta kezű férfiai telezugták az országot. Mennyire intették a szavazó polgárságot s a vezetésre hivatott egyéneket, hogy ne menjenek vakon a pénzt csörgető csábítók után, mert a piszkos pénz nyomán átok, szégyen, elnyomatás és végtelen keserűségek szakadnak rá erre a szerencsétlen országra. A prófétáknak igazuk lett! Csúffá lettünk magunk előtt s a világ előtt, amely gúnyosan tárgyalja, hogy mily hitvány emberek vannak a magyarok között, akik a hatalomért készek anyagi és erkölcsi romlásba kergetni hazájukat. Talán jobban tennénk, ha siri csendben vernénk a mellünket! Jobb volna ha a bűnök leleplezöit nem ünnepelnénk hangos szavakkal, mert hiszen végeredményben a panamisták minden bűne azoknak a lelkiismeretét nyomja, azoknak a lelkén szárad, akik szavazataikkal lehetővé tették, hogy ez a sáska sereg rászabaduljon a hatalom székeire s ott befészkelődve megcsúfolja a törvényt, lehetetlen helyzetbe sodorja a törvénynek őreit: a rendőrséget, a csendörséget és a katonaságot, amidőn a nemzetnek megválasztott képviselőit kénytelenek voltak csibészek gyanánt hurcolni, cibálni és megvagdalni. Ki felelős mindezekért? Csakis azok, akik azt a népséget a nyakunkba szabadították. Hogy jöttek Ígéretekkel, ékesen szóltak az ipar fellendítéséről, a közjó emeléséről, az oktatás tökéletesítéséről s miután kiosztották a Judáspénzt, elhagyták a népet. Bevonultak a puskák, a kardok és a szuronyok bástyái mögé és onnan nevetnek ránk undok röhögéssel, hogy miként vergődünk tehetetlenül a megszégyenítő korbácsütések alatt, amelyekkel felelnek, valahányszor ökölbe szorul a kezünk és megrázzuk ellenük. Valósággal örült helyzet az, hogy a nép kiverte a kerületből a régen ismert, tisztességes multu néppárti és más ellenzéki jelölteket csak azért, hogy némi anyagi haszonhoz jusson egy ismeretlen kalandor megválasztása árán. Ki tanította e csúfságokra a magyart? A múltja másra tanította, a józan ész tiltakozott a gonoszság ellen, a hazafiságukról ismert vezérek megfestették hűen a jelen csúfságok képét s mégis beugrott az örvénybe, amelyben vergődik, fuldoklik s kapkod a szalmaszál után, amelyet a kinozó vihar feléje sodor. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Görögdinnye meg az anyósom. — Humoreszk. — Akik engem ismernek, azok abban a véleményben ringatóznak, hogy én vagyok a legjobb férj a világon. S méltán is! Hagyján még az az idő, midőn még nőtlen voltam, pedig már az időben is valóságos otthonülő voltam, de amióta a házasság rózsaláncait magamra öveztem, azóta mindig a feleségem szoknyája mellett üllők. íme tehát nem csalódnak azok, akik engem a világ legjobb férjének ismernek. Néha még a feleségem is megsokalja az oldalán való örökös koslatást. Hát még az anyósom! Pláne az. Olyankor aztán kiállhatatlan módon küldöz hazulról. Persze meg van az oka erre is. Ő anyóssága rettentően szereti a borocskát, a borovicskát meg a rumos teát. Aminek hatásától az orrocskája olyan vérpiros, mint a jól megérett szögedi paprika. Ah ! Sokszor elgondolom, minek is van anyós a világon. Ö nélküle milyen boldog is lennék. A feleségem is már sokat tanult a bosszantásban az én anyósomtól, kinek ebből és általában a gonoszságból nagy prakszisa van. Valahányszor meglátom az anyósomat, a hátamon hidegség fut keresztül. S nem is csoda. Ha valaki az ő kócos és mákos színű haját, pápaszemes orcáját, száraz, vértelen ajakát meglátja, hiszem, hogy velem lesz egy véleményen. A helyzet megértése céljából meg kell még említenem, mivel e nélkül a továbbiak nem lennének olyan érthetők, hogy ugyan én vagyok az ur a háznál, de notabene a feleségem meg az anyósom . . . jobbanmondva az anyósom meg a feleségem, de még a Rozi, a szakácsné, az az eleven hustömeg akarata szokott teljesedni. Titokban néha fellázadok ezen önkény ellen, dehát sok lud . . . Megnyugszom sorsomban és hűségesen engedelmeskedem a három szoknyás uraságnak. Tetszik tudni, én magánhivatalnok vagyok egy fakereskedésben. Reggel csak kilenckor kell hivatalba mennem igy tehát héttől egész kilencig elég időm van, hogy az előbbi három személy akaratát hiven végrehajtsam. Nem szégyenlem megvallani, hogy — amint nálunk már erősen dívik — én szoktam a szükséges élelmiszereket meg egyéb dolgokat a városban beszerezni. Nem dicsekvésből mondom, de a kofák és a kereskedők előtt szaktekintély hírében állok, mert olyan nagyszerűen tudok alkudni, mint kevesen ebben a városban. Van egy hatalmas terjedelmű körgallérom. Magyarán mondva malaclopóm. Igazán pompás egy eszme volt kitalálni ezt a malaclopót. Valószínűnek tartom, a feltaláló is valami olyasfajta bevásárló lehetett, mint én. Mert bizony sokszor szégyelném magamat egy némely agglegény barátom előtt, midőn ha malaclopó nélkül kellene egy-két pár csirkét, holmi libafélét s több miegymás ilynemű dolgot vinni. De igy! Szépen a malaclopó alá dugom a megvett portékát s nem is sejti senki, mit cipelek a malaclopó alatt. Ezek után most már a dologra térek. Tegnap reggel is, szokás szerint, ki lett adva számomra az ukáz, mit vásároljak össze. Lévén tegnap szombat s igy több fajtabélit írtak fel a papirosra. Persze azért, hogy a sok közül valamit el ne felejtsek. Az anyósom kiadta a rendeletet; — Hozzon egy pár libát. A feleségem pedig: — Hozzon, édes Imrüském, egy finom görögdinnyét. Tudja, hogy én mennyire szeretem. — Jól van no! Rozi meg tojások irányában appellált meg. Elmentem a hetivásárra. Először is libákat néztem szokásom szerint nagyokat alkudtam a falusi asszonnyal. Az asszony azt állította, hogy a libák hathetesek. Megörültem, íme augusztus végén még ilyen fiatal libákat tudtam szerezni. És hozzá milyen nehéz. Megvettem a két libát. Noha én ellensége vagyok a dinnye fajtáknak, mégis feleségem óhajára kikerestem a leg nagyobb és legszebbnek látszó görögdinnyét és elég borsos áron megtartottam magamnak. Hogy a Rozi kívánsága is teljesüljön, még tojásokat is vásároltam. Négyet husz krajcárért, melyeket a kabátom két zsebébe sülyesztettem. A többi elemózsia megvétele után hazamentem, mert már kilenc felé járt az idö. Benyitottam a konyhába. Szerencsétlenségemre csak az anyósom volt a konyhán; fejkötő borult mákos hajzata fölé, szemüvege, mint a szemüveges-kígyóé, ugy villo-