ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913
1913-05-11 / 19. szám
Krónika. — Az erdőmester választásról. — A városi erdőket Majd ki dirigálja? Erről folyik a vita Körbe, kávéházba. A sok szónak vége nincs, Sem pediglen eleje: Választás lesz Esztergomba! Ez a dolog veleje. Esztergomban ilyen ügy Érdeklődést támaszt, A városi közgyűlés Teljes számban választ. Nem marad el senkisem, A nagyterem telve, A buzgó városatyáknak Forog majd a nyelve. Szavazatra-szavazat, Megtelik az urna, Hej, a lelkek mélyibe Aki látni tudna . . . Néma csönd az olvasáskor . . i Majd halk zúgás támad, Felharsan az „éljen" végül Ajkán az atyáknak. És mikor felharsan A könnyülő éljen, Zörgés,' ajtónyikorgás Hallik nyomon-lépten. Lehet bizony akármilyen Fontos ügy még hátra, Nem marad ott ember a Támadó vitákra. Azután ha véletlen Olyant határoznak, Ami kárára lehet Talán a városnak: Föllebbezni sietünk, Szánjuk-bánjuk vétkünk, Mert hát csak a választáshoz Van még ügyességünk! (-•) Bérmálás Budapesten. Páradhatatlan Főpásztorunk a mult héten a főváros templomaiban osztotta ki a bérmálás szentségét. Sorra járta a IX. az I., VIII., VI., V. és IV. kerület plébánia-templomait, ahol ragyogó disszel és igaz szeretettel fogadták a hivek. Nagy érzések szólaltak meg az Ecce sacerdos lelkes hangjaiban. S még mélyebb érzések rajzolódtak az arcokon, amelyek büszke örömmel nézték a bíborban bevonuló nagy főpapot. Örültek az egyház dicsőségének és nagyságának, amely bíborba öltözteti legerősebb oszlopait és sarkpilléreit, örvendtek az egyház diadalának, amely győzelemért hullatott vérnek bíborában fürösztötte meg a hierarchia legfőbbjeinek ruháját. Megértették az egyház beszédét, a bibor színről, erről a misztikusan szép szinről: azért figyelték azt annyi büszkeséggel s azért csókolták annak szegélyét oly mélységes hódolattal. A bíbornak hóditó ereje van ... Mindegyik templomban maga hercegprímás tartotta a szentbeszédet. Kedves és kimeríthetetlen témája volt a hit. Ennek mibenlétéről, szükségességéről, ápolásáról, bátor megvallásáról, akadályairól és gyümölcseiről mondott szebbnél szebb gondolatokat. A hivek csak úgy lestek főpásztoruk ajkáról a szót s meg is érthették azt, mert az evangélium egyszerűségével és világosságával beszélt. A plébánia-templomokon kivül a Szent Sziv zárda kápolnájában is megjelent a bérmálás kiszolgáltatása végett. Azonkívül meglátogatta a Szent Vincéről nevezett irgalmas nővérek központi házát, ahol a kongregáció összes magyarországi zárdáinak főnöknöi lelkigyakorlatra gyűltek egybe. Százharminc főnöknő fogadta boldog örömmel Magyarország főpásztorát. Megjelentek ez alkalomra a budapesti lazarista atyák is. Sebők Vilma általános főnöknő üdvözölte a háznak magas vendégét és szeretetébe ajánlotta Szent Vince leányait. A főpásztor hosszabb beszédben válaszolt. Az egyház utja — monda — veszedelmek és örömek mellett visz a siralom völgyéből az örök hazába. Ha a veszedelmek ellen a küzdelemben kifárad, az örömekben keres vigasztalást. S a vigasztalást kereső egyház a legnagyobb szeretettel szent Vince leányain pihenteti tekintetét, akik mint földre szállott angyalok kisérik az ecelesia militanst. Irgalmas szeretetök hősiességre megszégyenít mindenkit, aki a küzdelemtől gyáván félreáll. Az isteni Jegyes iránt való szeretetből nemcsak elhagynak mindent a világon, hanem szent szenvedélyességgel keresik a legsúlyosabb terheket, hogy azokkal induljanak Krisztus Urunk nyomába, aki előttünk viszi a keresztet. Ez a szerzet akkora szolgálatokat tesz az emberiségnek, hogy az egyháznak legnagyobb ellenségei is elcsititják dühöket, mikor róla van szó. Akik vak gyűlölettel hadakoznak az egyház minden műve ellen, szent Vince leányait megkímélik, mert lefegyverzi őket az irgalmas nénék csodálatos varázsa. Az emberek osztatlan becsülésén kivül az irgalmas nővérek jutalma a lelki béke, amely a halál gyötrelmei között sem tűnik el egy pillanatra sem. Az a béke, a mennyország előize és záloga, mert az Úr kimondhatatlan boldogságot készit azok számára, akik őérte mindent elhagytak . . . Nehéz, fojtó atmoszféra nyomta a sziveket. Szinte érezni lehetett annyi hősi léleknek feszülését a Főpásztor lelkesítő szózata alatt. Csak a meghatottság könnyei tudtak könnyíteni a sziveken. De ki is tudna annyi lelki erőt a földnek ily kis helyén összesűríteni, mint aki 130 irgalmas főnöknőt gyűjt össze egy teremben ?! A Főpásztor alig tudta az áldásnak szavait elmondani az egyháznak annyi szent leányai fölött. Annyira meghatotta a pillanatnak ünnepélyessége. A főnöknök után jöttek az ujoncnök fekete fátyolaikkal. Mintha a bűnbánóknak serege vonult volna föl. Olyan komoran festenek azok a keresztbe font, s hosszan aláfüggő fekete fátyolok. Pedig hófehér lelkű szüzeknek tábora jött a főpásztor elé, akik egy reményekben gazdag, szép életet hoznak áldozatul az Űrnak. A Főpásztor derülten, vidáman üdvözölte az Űr választott leányait, mert ezek a zárda komor falai között a lemondás szomorúnak látszó otthonában tényleg csak az örömnek a hangját értik meg. Kívánta nekik, hogy jól érezzék magukat a kolostorban, járjanak derült lélekkel az iskolában, a kórházban s javitó intézetben, a fogházban, vagy bárhol, ahová szent hivatásuk szólítja. A nyomorúság és a bűn legsötétebb barlangjaiban sétáljanak mint rózsás kertekben. Mert az emberi nyomorúság ápolása tényleg rózsákat termel nekik, amelyeket az Úr gondosan gyűjtöget és koszorúba fon az ő hűséges jegyesei számára. Az irgalmas nővérek nagy központi házát avval az érzéssel hagytuk el; Csodálatos az Isten az ö szentéiben. Meglátogatta a kercegprimás a Notre Dame de Sion-intézetet is a Villányi úton, ahol röviden megtekintette az épületet és különösen a tantermeket. A modern szép intézet igen megnyerte a tetszését. Május 17-én bérmálni fog az intézetben. * A hercegprímás Esztergomban. Dr. Csernoch János hercegprímás szombaton délelőtt a 11 óra 22 perces vonattal Esztergomba érkezett, hogy a pünkösd ünnepén a főpásztori teendőket a bazilikában végezze. A jövő hét elején újból Budapestre utazik, mert a Szent István-társulat közgyűlésén elnökölni fog. * Pünkösd vasárnapján a bazilikában d. e. 9 órakor Csernoch János hercegprímás mondja az ünnepi szentmisét. Pünkösd hétfőjén Machovich Gyula dr. prelátus-kanonok, főegyházm. főtanfelügyelő pontifikál. * A hercegprímás köszönete Maszlaghy v. püspök adományáért. Az egész országban köztudomású azon örvendetes esemény, hogy Maszlaghy Ferenc prelátus kanonok v. püspökké való kineveztetése alkalmából az esztergomi érseki tanítóképző intézet építendő hajlékára 20,000 koronát adományozott. A jó lelkű főpap az adományt dr. Csernoch János hercegprímásnak adta át, aki a ritka áldozatkészségért a következő kitüntető sorokban mondott köszönetet Maszlaghy v. püspöknek : Méltóságos és Ftdő c. Püspök, Prelátus, Prépost, Kanonok Ur! Szivem sugallatát követem, midőn Méltóságodnak hálás köszönetet mondok azért a fejedelmi adományért, a melyet f. hó 28-án kezeimhez átnyújtott. Méltóságod 20,000 koronát áldozott az újonnan felépítendő esztergomi katholikus fitanitó képzőre, az esztergomi főegyházmegye egyik legfontosabb iskolai intézményére, hogy emlékezetessé tegye azt a ritka kitüntetést, a melyben Ö felsége az Apostoli magyar király részesítette Méltóságodat, a midőn almissai vál. püspökké nevezte ki. Ez a nagylelkű ajándék a katholikus magyar tanügynek jutott, hogy örök időkre hirdesse Méltóságodnak mély egyházias érzését és áldozatkész hazafiasságát. Az összeget az Esztergomi Iparbankban helyeztem el kamatozásra mindaddig, mig rendeltetésének megfelelőleg felhasználható lesz. Egyébként ájtatos imáiba ajánlottan őszinte jóindulattal vagyok Méltóságodnak Esztergomban, 1913. április 29. jóakaró föpásztora János s. k. érsek. Ezen adományozás ujabb alkalmat adott a főpap tisztelőinek és az illetékes tényezőknek arra, hogy a fényes királyi kitüntetés cimén még melegebben ünnepeljék öt. Legelső helyen Esztergom sz. kir. várost említem, amely igen meleg hangú feliratban üdvözölte a v. püspököt, aki a város szegényeiről sem feledkezett meg, amennyiben 400 koronát bocsátott a városi hatóság rendelkezésére kiosztás végett. De tapasztalták a főpap jóakaratát mindazon kultúrintézmények is, amelyek őszinte hangon járultak hozzá az ünnepi hangalat emeléséhez. Nem lep meg bennünket a főpapnak jelenlegi jótékonysága, hiszen ő mindig a művészet, az irodalom és a kultúra előharcosa volt tettben, írásban és buzgólkodásban, amíg testi erői arra képesítették, most pedig jóindulatával és jótékonyságával igyekszik ugyanazon szent célokat előmozdítani. * A tavaszi szynodális és hittanári vizsgálatok eredménye. Az idei tavaszi plébánosvizsgálatot eredményesen megállották a következők : Bucsek Mátyás temetvényi adminisztrátor, Kelemen Mátyás csesztei káplán, Oálik János nagytapolcsányi káplán, Trebaticky Ernő nyitrapereszlényi káplán, Gyúrják Ignácz nagykosztolányi káplán, Takács György verbói adminisztrátor, Horváth János ujvároskai káplán, Galambos Béla galántai káplán Molitor Tádé óbarsi káplán, Treszkony Ernő modori káplán, Török Zoltán fővárosi hitoktató. A hittanári vizsgát sikerrel letették: Mika Ferencz és Török Zoltán fővárosi hitoktatók, Nádai Kálmán pozsonyi káplán, és P. Virág Rajmund a helybeli reáliskola hittanára. * Kanonoki installáció Pozsonyban. A fokozatosan előlépett dr. Való Simon és Gaibl Sándor, valamint az újonnan kinevezett Kazacsay Árpád pozsonyi kanonoknak ünnepélyes installációja f. hó 5-én ment végbe az ottani székesegyházban. Az installálandó kanonokok először letették az esküt, majd a többi kanonokok kíséretében kivonultak a szentélybe, a hol Gaibl Sándor prelátus-kanonok szép klasszikus latin nyelvezettel stilizált beszédet mondott és installálta az uj olvasó-kanonokot: Való Simont. Majd Való installálta Gaibl prelátust, a káptalan uj éneklő kanonokját, ki viszont azután Helcz János éneklő kanonok és Kazacsay Árpád apát-plébános installációját végezte és az utóbbinak átnyújtotta a kanonoki jelvényeket. Az installáció ünnepélyes szertartásain résztvett a papság, az uj kanonok rokonai, barátai és tisztelői, köztük Frigyes főherceg fia : Albrecht főherceg is, nevelője, Mészáros János dr. kíséretében. Az installáció után Gaibl prelátus intonálta a Te Deumot, melyet az énekkar énekelt, azután a főherceg felé fordultak az installált kanonokok és megköszönték neki személyes megjelenését. * Erdőmester választás. F. hó 15-re volt kitűzve a városi erdő mester választás, melyre a városi képviselőtestület tagjai már nagyban készülődtek. Krónikásunk is, mai versében hűen festi az efajta választások lefolyását. A mostani választás azonban, mint értesülünk elmarad, csupán egy távolabbi időre kitűzendő választás módozatait fogja megbeszélni a f. hó 15-i gyűlésen a város képviselőtestülete. * Cserhalmi Lajos j Még egy éve sincsen, hogy ő felsége Cserhalmi Lajos hédervárr esperes-plébánost és szentszéki tanácsost a pozsonyi társaskáptalan tagjává kinevezte s már is szomoru hir érkezik Pozsonyból: meghalt Cserhalmi Lajos. Szervi szívbaj vitte sírba a 61 éves férfiút, ki ugyancsak rövid ideig élvezte a kanonoki javadalmat. Cserhalmi Lajos 1852. szept. 24-én Boldogasszonyban született. Teológiai tanulmányait a bécsi Pazmaneumban végezte. 1876 jul. 16-án szentelték pappá Esztergomban. Mint káplán Dunamocson, Nagymaroson és Esztergom-belvárosban lelkészkedett. 1882. jun. 21-én zámolyi plébánossá, 1889-ben hédervári plébánossá neveztetett ki, a a hol 23 éven át működött. 1894-ben szentszéki tanácsos, 1908-ban pedig a kerület alesperese lett.