ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-04-13 / 15. szám

az egyházi törvény tanítója utáni írással. Igaza volt. A' panasz nem ugyan nekünk, de utódainknak használt. Ezen évben a

! lüttichi seminariumbani mozgalomhoz hasonló történt nálunk is; negyedik-évi theologusoknál: csak azon különbséggel, hogy ők tevöleg léptek föl szabados tanítóik ellen, mi pedig csupán tagadólag. Seifert József, pásztorkodási német tanitó, jó szónok és tapasztalt ember, de gyarló theologus volt; ő el akará velünk hitetni, hogy a' kisdedeknek a Szentlélek és vizbeni megtisztulás nem szükséges az üdvösségre. Mintegy Összebeszélve hangzott: „Repete" „Est contra dogma". Ö berzenkedve, hallgatást parancsolt. Fölkeltünk 's mindnyájan kimentünk az iskolából. Mérgesen a' főigazgatósághoz futott. Frank György lehordott keményen bennünket; — mi mondánk: a' hit dolgában nem tartozunk tanítónkat, hanem az anyaszentegyházat hallgatni. Hogy délután jelenjünk meg békével, szigorúan parancsolta. Megjelentünk. Elkezdi ismét a' keresztség szükségtelenségét vitatni: mi ismét: „Est contra dogma!" dogma! De híjában. Felkeltünk tehát ismét, és otthagytuk ötet. Következett ismét a dorgálás, fenyegetés stb. Mi az egyet kértük, ne avassa magát abba mi nem az ő dolga. Másnap nem ismételvén többé állitmányán ; a' csend és rend helyreállott. Nem ugy lüttichben. Lásd : Declaration de Malines, sur 1' enseignement du seminaire general du Lonvain. Malines 1790 p. 210. A posoni nővendékség a' kath. hitbeni erősségének más bizonyságát is adta azon évben. (Vége köv.) HIREK. Csattanó. Esztergom, 1913. április 12. Mostanában mást se lehet olvasni az újságból, minthogy ez meg ez, szépséges grófkisasszony meg szegény perkálszoknyás munkásleány, milliós jövedelmű kegyelmes ur meg a lenézett viceházmester öngyilkos lett. Olyan demokratikusan megférnek az uj sághasábokon ezek a hirek! Az újságolvasó már el se tud képzelni olyan lapot, a melyből egy-két öngyilkossági tudósítás hiányoznék. Sőt mi több, sokan vannak sajnos olyanok, kik az ilyen öngyilkossági híreket meg is kívánják a redakciótól. Főképen a nők körében divik ez a szokás. — No ma nem sokat ér az újság, mert alig van benne öngyilkossági hír, szokják a gyengéd neműek panaszolni. Hiába! A modernizált emberiség már fogalmat se tud alkotni az élet valódi magasztosságáról. Végtelenül olcsó manapság az ember-élet, olcsóbb mindennél. De nem is lehet nagyon csodálkozni ezen, hiszen a vallástalanság és az erkölcsi züllés oly magas fokon áll, hogy páratlan a maga nemében. Könnyen, csupa szeszélyből dobják el maguktól az életet semmi ok, semmi kényszerűség nélkül. Nemrégiben két barátnő, mindketten egy gyárban munkáslányok nevetséges semmiségből revolvereznek egymásra. Még csak szerelmesek se voltak, csupán mert közösben akarták a túlvilágot megpillantani. A minap pedig szintén két jóbarát, akik egymással rokonságban is állanak, merő szeszélyből mérget ittak. Ilyen a gyámoltalanság! Pedig az egyikről azt mondták iró ember is volt. Ha iró is,* de léha ember volt. Nem őtet lehet tulajdonképen sajnálni, hanem az eldobott fiatalságot, a reménydűs jövőt. Most pedig külön az öngyilkos-jelöltekhez fordulok. A mai modernnek csúfolt korszaknak felesleges az öngyilkossági módokkal bajmolódni. Teljesen felesleges! Még hozzá aztán az újságban nem az lesz a neve után téve, hogy tettének oka ismeretlen. Nem, Hanem mártírnak fogják nevezni. Épen ezért tessék a menetjegy irodánál egy* körutazási jegyet váltani a gyorsvonatra. Azonban elébb tessék közjegyzőhöz szaladni, ott végrendeletet alkotni ép ésszel és jól megfontolva. Vagy még ez is felesleges. Még életében ossza szét vagyonát, mert arra ugy se lesz szüksége, ha gyorsra bízza életét. Olyan precízen szállítja az embert a túlvilágra a gyorsvonat, hogy no! Még csak drogériába, vagy vaskereskedésbe se kell menni. Minek ? Hisz a mi vasutunk csak az öngyilkos-jelölteket szolgálja, akik megunták a világ gyönyörűségeit élvezni. A mi vasutaink mindenre jók, csak a személybiztonságra nem. De az ördög törődik a személybiztonsággal. A vasutasaink keveset törődnek az utasok életével. Ök csak fizetésjavitással bajmolódnak. Mást egyen a kutya. Innen van, hogy egy vasúti konduktornak sokkal több fizetése van, mint akár egy okleveles jegyzőnek, vagy tanítónak. A nagy fizetésből aztán telik borocskára is, amitől az ember esze gurázsiba jön s illuzios állapotban, mámor hatása alatt párviadalokat rendeznek a masinájukkal. Minek azután a szegény utasok isszák meg a levét. És még mondja valaki, hogy nem boldog a magyar. Fidibusz. Krónika a krónikásról. Esztergom, 1913. apr. 12. Valahol ott a Bükkhegység alján, Hol Vulkán népe az acélt vájja, Ma lép szent frigyre szép arájával „Esztergom" derék, hű krónikása. Kicsi történet: két szív forr össze A szeretetnek tiszta jegyében S egy boldog lányka sötét hajára Mirtuszlomb borul szűzi fehéren. Miről titokban csengtek a rímek, A boldog álom valóra vált ma: Két szivet fűzött örökre össze A poézisnek aranyfonála. Mintha a mesék szines varázsa Röppenne vissza lelkünkbe újra: A szép várleányt enyhe tavaszon Magával viszi hű trubadúrja. Kíváncsi rügyek néznek utánnuk, Fehér szirmokat hintnek az ágak, Ünnepi ritmust csattog a pőröly S nász-indulókat búgnak a gyárak... A mi köszöntőnk egyszerű, csendes, Egy öreg lantnak halk pengetése : Nyisson szivükben tavasz örökké S ne váljék soha dermesztő télre. Szivük tavasza sok napsugárral Menjen át forró, ragyogó nyárba, Legyen számukra vidám és boldog, Az élet jövő, nagy krónikája ...! (Sz.) A hercegprímás a vízivárosi zárdában. Az eddigi hasonló ünnepségek fölött messze kimagasló örömünnepet rendezett a vízivárosi zárdaiskolák elöljárósága azon alkalomból, hogy dr. Csernoch János hercegprimás és érsek trónját elfoglalta. Már hetekkel előbb megkezdődött az előkészület, minden szabad idejüket felhasználva, idegesen ide-oda futkosva szorgoskodtak a Kedves Nővérek, hogy minden szép és kifogástalan legyen, mikor az intézet legfőbb védője, kegyesen leereszkedve, először annak falai közé lép. Ünnepi mezbe öltözött az egész ház s valóban olyan kedves volt minden, hogy még az irigység sem találhatott volna kifogásolni valót. Az ünnepély Sz. Adalbert napjával kapcsolatosan a mult vasárnap április 6-án este hat órakor kezdődött, de már napokkal előbb igazi paradicsommá varázsolta át az egész épületet a műkertész. ízlésesen összeállított délszaki növények, pálmák, babérfák, tulipán és jácint bokrok díszítették a folyosókat s az egyes sarkokat, fel egész az emeleti díszteremig, melyben az ünnepség lefolyt. Nagy gondot okozott a meghívók kibocsátása, mert tízszer akkora termet is megtöltött volna az érdeklődők sokasága, de hiába! számolni kellett a mai szűkes körülményekkel. Bár korlátozva lettek kibocsátva, mégis zsúfolásig megtelt minden hely, sokan már a folyosóra szorultak, mert többen a bentlakó növendékek szülei közül a vidékről, sőt Budapestről is eljöttek, csakhogy láthassák szereplő gyermekeiket. A főkáptalan tagjai már este félhat után gyülekeztek s ott láttuk dr. Rajner Lajos ált. érs. helytartót, dr. Kohl Medárd felszentelt püspököt, Jedlicska Pál nagyszombati érs. helytartót, Graeffel János, Roszival István, Bogisich Mihály c. püspök, Molnár János, Schiffer Ferenc, dr. Andor György min. tanácsos, Brühl József, dr. Fehér Gyula, dr. Koperniczky Ferenc papnöveldéi kormányzó, dr. Rott Nándor Budapest-központi papnöveldéi kormányzó és dr. Machovich Gyula főtanfelügyelő prelátus-kanonokokat. — A világi notabilitások közül is sokan megjelentek. Ott láttuk lovag Mattyasovszky Lajost, Perényi Árpádot, Vimmer Imre polgármestert, dr. Pacséri Károly kir. tanfelügyelőt stb. •— Az Oltáregyesület elöljárósága részéről özv. Reviczky Gáborné elnöknő, Marossy Józsefné alelnöknő, Perényi Árpádné s ifj. Marossy Józsefnét emiitjük meg, sokan voltak a Női MáriaKongregáció tagjai közül is. Dr. Csernoch János érsek gyalog, udvari papjainak kíséretében pont hat órakor érkezett a zárda fenyögalyakkal és kék-fehér zászlókkal díszített bejáratához, hol a zárda elöljárói fogadták. Belépése alkalmával* fehér-ruhás leánykák virágot hintettek eléje s fölhangzott a növendékek üdvözlő dala tiszteletére. A folyosókon a polgaristák álltak sorfalat s a jelenlevők lelkes éljenzése között lépett be kegyelmes Érsek urunk az emeleti díszterembe. Itt mindenkinek legelsőbben a színpad fölött díszelgő, művésziesen megfestett cimer keltette fel figyelmét. Az érseki méltóság közismert jelvényeivel övezett belső, kisebb paizs felső felében, tengerszin mezőben egy arany csillag, a tengeren evezők csillaga ragyog, alsó felében pedig az ország hármas hegysége, a Tátra, Fátra, Mátra két oldalán a magyarság symbolikus virágai, egyegy tulipán vannak szimetrikusan elhelyezve. Jelmondata a cimer alján keresztül futó szalagról olvasható: „Tua Luce dirigeV A Te világosságod által igazgass! A tartalmas műsor legelső számát, a prológust, Cziglédy Mariska mondotta a főpásztor szeretetéért esengve s utána egy hatalmas fehér virágokból készült csokrot nyújtott át a főpásztornak. Nagyon élénk tetszést váltott ki ezután az az „Üdvözlő ének", — amit a belnövendékek énekkara adott elő. Nagy zenei ügyességükről tettek bizonyságot Markovits Mária Terézia és Tolnay Viktoria is, akik Chován H. „Magyar táncok" c. darabját adták elő. Az estély leghoszszabb darabja egy egyfelvonásos allegorikus szinmű volt. „Sz. Péter a menny kapujánál", melyben a szereplők kivétel nélkül mind megállották helyüket. Kedves jelenetekben gazdag, tanulságos játék volt ez, melynél láthattuk, hogy a galambősz, hosszúszakálú Sz. Péter minden jelentkezőtől megkérdezi, hogy milyen érdemek árán akar a mennyországba jutni. Ezen darabnál Russay Anna Sz. Pétert, Scheible Irén Sz. Mihályt, Titteldorf Ida egy királyt, Kollányi Erzsi egy koldust, Profeld Ágosta egy fiatal leánykát, Nagy Margit egy gyászos nőt személyesítettek meg: Kattaböck Klotild és Koperniczky Sárika pedig, mint irgalmas nővérek úgy néztek ki az egyenruhában, hogy azok, akik arcukat nem láthatták, nem is akarták elhinni, hogy nem a zárda valódi Kedves Nővérei közül valók. Mint iskolás növendékek Murkó Valéria, Tátos Aranka és Tax Sárika szerepeltek. Tetszéssel adta elő Rogrün Margitka is zongorán tanítónője harmonium kíséretével Köppelhofer egyik „Serenata"-ját, mire az estély legérdekesebb része, a hercegprímásnak kitűnően sikerült olajfestésü arcképének megkoszorúzása következett egy élőkép keretében. Fent mint angyalok : Frey tag Natália, Alszter Margit, Vaszary Erzsike, Apathy Gabriella, Emanuel Edith és Torma Gizella állottak, akik kezeikben tartották kegyelmes urunk képét, alolról pedig, mint intézeti növendékek, Vaszary Klárika, Lakatos Mariska, Dohmann Zefike, Soltész Jolán, Okolicsányi Martha és Erhardt Rózsi virágokat fontak kerete köré. Ezen élőkép olyan művészettel volt összeállítva s annyi meghatottságot váltott ki a nézők köréből, hogy ismételt bemutatását tapsolva követelték. Magát a képet Szabó Béla budapesti jónevű festőművész készítette, aki már többeknek is hasonló szép primásképet festett s megörökített több prelátust is. Ezután Wagner „Diszőrségen" c. négykezese következett, amit zongorán Zsilincsán Jolán és Ráth Erzsi játszottak nagy ügyességgel, Tátos Aranka pedig hegedűn és Rothnagel Kati cimbalmon kisértek. Hasonlóan kedves, külön diszletfestésben bővelkedő darab volt Brunner E. élőképből álló Jó Pásztor cimű melodrámája, melynél az egyes változatok alkalmával Schröder Emmike, Klinda Böske, Tátos Aranka, Janauscitelc Ilona és Profeld • Gusztika szavaltak egymást felülmúlva. Ezen darabnál egy valóságos élő bárányka nyerte meg különösen a közönség tetszését, amely bár nagyon odaillett mégis kivált a festett és papír báránykáktól s oly ügyesen viselte magát Schalkház Bertike, a „Jó Pásztor" vállán, mintha tudta volna, hogy neki különösen fontos szerepe van. Az epilógust Rajner Margitka, a helytartó püspök ur bentlakó kedves kis unokahuga mondotta, aki szintén csak szeretetet kért a jelenlevő fŐpásztortól az intézet számára és beszédének végén egy másik hatalmas fehér csokrot nyújtott át neki. Az. utolsó darab előtt a hercegprimás szólásra