ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-04-13 / 15. szám

XVIII. évfolyam. Esztergom, 1913. április 13. 15. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Esztergom, 1913. április 12. — Elismert érdemek. A régen szervezett, alapított intézményeknek értéke nem attól függ, hogy az akkori időkben milyen célt tűztek ki eléjük, hanem igenis attól, hogy a jelenlegi emberek mit akarnak általuk és segítségükkel elérni. A legfelsőbb elismerést jelképező rendjeleknek sürü hullása felhívja a kritikánkat s kénytelenek vagyunk egy kicsit elmélkedni a világ folyásáról, amelynek gyümölcseképen a rendjeleknek mostani osztogatása már nem a királyi elismerést jelenti, hanem inkább a felelős minisztériumnak jól kifundált korteskodási eszközét képezi. Nagy bajban érezheti magát a minisztersereg uszályával, a munkapárttal egyetemben, mert valósággal záporesőként hullnak a címek, rangok, érdemjelek a különböző állású és érdemű kortesek seregére. Néhányról megemlékeznek a napilapok, másokról oldalakon cikkeznek a vidéki kormánypárti sajtó-orgánumok, á legnagyobb részük azonban csak egy falusi ebéd kiséretében kapcsolódnak bele az érdemes polgároknak kabátjába. Soha annyi elismerés nem volt mint jelenleg, de sohasem látszott meg e téren a pártérdek, a korteskedés szaga, mint a mostani napokban. Mert ne tessék gondolni, hogy az ellenzéki paptól, tanitó vagy más falusi szerzet szemébe ötlik a főispánnak, csináljon bár tiz iskolát, építsen bár templomot avagy szövetkezeteket. A munkapárti pap vagy tanítótól pedig elég, ha az iskola falát bemeszelteti, vagy a csorba lépcsőfokot kireperáltatja, máris hull az áldás teli marékkal. Nem is jól tenné a kormány, ha a saját híveit ki nem tüntetné ! Használja fel a kezében levő hatalmat! Azt azonban mégis elvárhatjuk, hogy ízléstelenül ne nézzen el az igazi érdemek fölött csak azért, hogy nevetséges penész gombákat meglásson. KaiÁn Az államtitkár és a tapintatosság. A kultuszminisztériumnak uj államtitkára egyszerre és meglepetésszerűen merült föl abból a homályból, amelyben eddig csendesen fonogatta érdemeinek koszorúját. Hirtelen feltűnését azonban semmiképen sem tudjuk bokros érdemeinek tulajdonítani, hanem inkább az események furcsa váltakozását csodáljuk, amely dr. Benedek Sándornak utat nyitott ezen igen fontos positió felé. Mint „uj ember nagy állásban" már mint ilyen is érdemes arra, hogy múltját, jelenét, tehetségeit, indulatainak minemüségét és elveit boncolás alá vegyük és hogy igy jövő működésének irányára nézve valamelyes következtetést vonhassunk. A közoktatásügyi államtitkárnak egyénisége és munkaterve igen nagy fontosságú kérdés egy országnak, különösen pedig Magyarországnak közönsége előtt. Az nem sokat számit, hogy megválasztották-e Dunavecsén képviselőnek, vagy nem. Egy képviselő akár ide, akár oda ! Nem változtat az ország politikai helyzetén. Előttünk sokkal fontosabb annak a körülménynek kikutatása, amelyből érthető volna dr. Benedeknek hirtelen felmerülése. Felelős szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. Azt hisszük, hogy nem rosszul tapogatódzunk, amikor a mi protestáns honfitársaink többszöri türelmetlen véleménynyilvánítása után arra gondolunk, hogy a közeli néhány évben sok keserűséget nyeltek le Apponyi és Zichy miniszterek alatt, amikor azt kellett tapasztalniuk, hogy az illető miniszterek a protestáns felekezet gondos támogatása mellett a sok sebből vérző kath. egyházra is mertek gondolni. Nem igen nehéz ez a találgatás, hiszen alig mulasztottak el egy alkalmat is arra nézve, miszerint elégedetlenségüknek minél hangosabb kifejezést adjanak. Különösen hangos véleménynyilvánítást hallottunk az ö táborukból, amikor gróf Zichy János, a nagy katholikusnak kikiáltott Jankovichot vette maga mellé államtitkárnak. A kultuszminiszteriumi tradíciókra épített sérelem Zichy távozásával oly hírtelen megszűnt, hogy szinte zavarba jöttek, hogy már nincs miért panaszkodniuk. Itt volt az idö, hogy nyomatékosan kifejezésre juttassák óhajtásukat s dr. Benedek Sándor jutott bele az államtitkárságba. Szó sincs arról, hogy mi azért keseregnénk, hogy egy protestáns atyánkfia jutott ezen nagy szerencséhez. A jogegyenlőség szerint a vallás nem képezhet akadályt az ilyen állami méltóság elérésénél. Ma nekik van, holnap talán nekünk lesz ilyen örömünk. Tehát minden rendben volna és mi alkotmányos csendben várnánk a fejleményeket és az államtitkár urnák jövendő, méltányos intézkedéseit. De hiba van a kréta körül! Épen az elvárható méltányosságra nem számithatunk dr. Benedek részéről, amenynyiben — valószínűleg pipaszó mellett — olyan elveket vallott a közeli napokban s olyan terveket készített a jövőre, amelyek ugy mutatják be öt, mint a kath. egyháznak esküdt ellenségét. Talán a közvéleményt lehetne azzal meggyanúsítani, hogy nem adta vissza hiven az államtitkár nyilatkozatait. A liberális és hitellen újságok minden protestáns államférfiban olyan kis Combes-t és amolyan páholymestert szeretnek látni s diadalmasan belekapaszkodnak valamely rosszul fogalmazott nyilatkozatba s kikürtölik, hogy az azután az ember, aki megszoritja a kötelet a klerikálisok nyaka körül. Természetes, hogy a keresztény közvélemény az ilyen gyilkos kilátásokra felszisszen és teljes erővel tiltakozik az olyan államférfiú ellen, akit elvtársai már jó előre úgy mutatnak be mint valami szívtelen sintért, aki csak vérre szomjúhozik. Szeretnénk hinni, hogy csakis rosszakaratú ferdítésekről és romlátásokról van szó, dr. Benedek pedig komoly férfiú, aki tudatában van annak, hogy egy államtitkár még sem „az imádandó mindenség" ezen orKéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal cimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv köny vkereskedeaében. szagban. Tudnia kell Benedeknek azt is, hogy a békének felzavarása hitsorsosaira nézve veszedelmet is rejthet magában, mert hiszen ha nem vagyunk is még teljesen betanult hadsereg, nem is áll már a katholikusság teljesen szétszórtan és szervezetlenül Magyarországban. Sokan vannak, akik a szekularizációt hirdető Benedekben — ha csakugyan hirdetné — vezérüket látnák, hiszen csakis dögöt kell találni, jön a sok keselyű és varjú, azt azonban alig hihetjük, hogy a munkapárt, amely minden tettében azzal fedi és igazolja magát, hogy a legfelsőbb akaratot teljesiti, ilyen kalandos egyházverésre adná magát, amelyből kitűnnék, hogy csak rontani, rombolni, bőszíteni és gyilkolni akar. Utóvégre is a debreceni városház nagytermében és Hajdumegyének székházában otthon lehet és meghuzódhatik az a gyűlölködő törekvés, amely az egyház jogainak tiprásában akarná erejét megmutatni, a vallás és közoktatásügyi palotának s az abban székelő hatalomnak azonban nem szabad holmi őrületnek rozzant kocsija elé fogatni magát. Jól tudjuk, hogy Balthazar szívesen ápolná az ellenséges tüzeket Benedeknek lelkében, az államtitkártól azonban végzetes tévedés volna, ha engedné magát táncoltatni egy olyan férfiú által, aki nagy tehetségei dacára is nélkülözi a körültekintő éleslátást és a környezete szerint itéli meg a világot. Elég baj az Benedek Sándorra nézve, ha az eddigi tevékenysége és viselt dolgai ily kegyetlen szinben tüntetik fel és ily kedvezőtlen következtetéseket lehet belőlük levonni jövendő terveire nézve, még nagyobb szerencsétlenség volna azonban az egész országra nézve, ha nem tudna különbséget tenni az eddigi és a mostani helyzete között és nyilatkozatában sutba dobna minden tapintatosságot. R. — A papság* és a szövetkezetek. Csernoch János dr. hercegprimás most megjelent körlevelében többek közt foglalkozik a Szentszék ismert dekrétumával, amely papoknak megtiltja, hogy pénzintézeteknél és szövetkezeteknél anyagi felelősséggel járó tisztségeket viseljenek. A tilalmat a hazai különleges viszonyokra való tekintettel 1916-ig a Szentszék nálunk felfüggesztette. A hercegprimás ezért most kijelenti, hogy az engedély meghoszszabbitását kérő papok kérvényeit nagy körültekintéssel fogja elintézni, de távolról sincs az a szándéka, hogy a nép jólétét célzó fogyasztási és hitelszövetkezetek vezetésétől a papságot elriassza. A hercegprimás hangsúlyozza, hogy nem azok a lelkészek fognak rendelete szellemében eljárni, a kik benne alkalmat keresnek, hogy a szövetkezeti tevékenységtől visszalépjenek, hanem azok, akik a szükséges óvatosság kellékeit betartva, továbbra hiven betöltik az egyháznak és hazának egyaránt hasznos munkakörüket. A hercegprimás elrendeli, hogy a főegyházmegye papjai ezentúl csak olyan szövetkezeteknél viselhetnek tisztséget, amelyek