ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-10-19 / 42. szám

telén a vidéken minden becsületes agitáció. Azért nem megy semmire se az ellenzék, mert a puszta szónak, a szép szónak — akármilyen szép legyen az — nem hisznek többé. Nem adnak rá semmit. Ma már csak a pénz beszél. Arra hajlanak az emberek ugy gondolkodván, hogy ba a nagyok pénzért őrzik a hazát és az alkotmányt, miért segitsék őket ingyen a kicsinyek, ebbe a jól jövedelmező állásba. Akinek nincs pénze, az menjen haza és szavalja el a szobájában hazafiúi bánatát, szöjje honmentö terveit szerettei körében. A parlamentbe csak belépti díjjal lehet bejutni, mert mindenki gyanús, hogy nem a közérdekért dobog szive, hanem a saját baján akar segiteni. A munkapárt tagjai mind nagy pénz árán jutottak be a parlamentbe. Ha ezt a sok pénzt a magukéból adták volna, akkor talán elhinnök jámbor állításukat, hogy ők csak ebből a lehetetlen helyzetből akarták kivezetni az országot. Igaz, hogy a törvényhozás munkája teljesen megakadt, a háború veszedelme mindenfelöl fenyegetett s ezért tenni tudó kormányra volt szükség, de azt másképen is el lehetett volna érni. Nem volt szükség erőszakoskodásokra, panamákra, az ország népének megrontására. Könnyen előállott volna a munkaképes parlament, ha Bécs teljesítette volna a legsürgősebb nemzeti követeléseket és teljesítette volna is, ha másképpen nem tudott volna katonát és pénzt kapni. A munkapárt kisegítette az osztrákokat a nehéz helyzetből s meggátolta a nemzet követeléseinek megvalósulását. A régi becsületes államférfiak csak addig szolgáltak a közügynek, amig becsülettel tehették. A közvélemény igazságtalan ítélete elöl is visszavonultak. Egy csöpp sarat sem tűrtek meg ruhájukon. A mai államférfiak ruhája már teljesen be van kenve sárral, mégsem vonulnak vissza tisztálkodni, kefélkedni. Pedig rájuk férne!! R. rriámogassuk szívvel-lélekkel, vagyis tollal és pénzünkkel főegyházmegyénk érdekeit szolgáló egyetlen lapunkat! Halotthalványan, csukott szemekkel feküdt karjai között. A lakáj és mások rohanva jöttek a vízzel. Sztáray grófnő meglocsolta arcát és halántékát. Szempillái felnyíltak, de mögöttük már ott látszott a kegyetlen halál . . . Felvitték a fedélzetre s ott a grófnő étherbe mártott cukorkát tett a szájába. A hajó közönsége lassan-lassan hátrahúzódott, a királyné pedig az égre emelte szemét. „Hát most mi történt velem?" — Ezek voltak utolsó szavai s aztán eszméletlenül lehanyatlott. A grófnő hirtelen levágta Mária-kongregációi érmét a nyakáról s a szive fölé tette s kérte a sz. Szüzet, hogy készítse el lelkét a nagy útra. Majd felbontotta a ruháját, hogy könnyítsen a lélekzetén. De ime — óh rettenetes azt kimondani! — a szív közelében egy ezüst forint nagyságú barna foltot vett észre. Mi ez? . . . Jobban félrehúzza a ruháját s a szív táján egy kis háromszögletű sebet fedezett föl, melyhez egy csepp aludt vér tapadt... Luccheni agyonszúrta a királynét . . . A hajó kapitánya értesülvén a szörnyű esetről, rögtön visszafelé irányította a hajót. Beérkeztek a genfi kikötőbe s a haldokló királynét rögtönzött hordágyra helyezték, majd elvitték a BeauRivageban levő lakosztályába. Az orvos megvizsgálta a sebet s kijelentette, hogy „nincs semmi remény". Dermesztő hideg járta át a haldokló királyné környezetét s szomorúan ismételték az orvos szavait: nincs semmi remény . . . Jött a pap és megadta neki az általános feloldozást. Utána néhány perccel kimondotta az Az iskolák államosítása és a hittan kiküszöbölése az iskolákból. A szabadkőművesség által irányított liberalizmus törekvéseinek egyik elsőrendű célját az iskolák államosítása képezi, amelynek hátterében azonban és tulajdonképen a róm. kath. egyház vagyoni, közjogi, szellemi letörésének valódi célja emelkedik, amelyet egyáltalán nem fedhet a nemzeti cél hangoztatása, mert hisz ami a nemzeti létet eddigelé megvédte, azt egyedül a kath. egyház javára irható és e tekintetben vele senki sem versenyezhető. Ha az iskoláknak államosítása csak azért volna kívánatos, csak azért követeltetnék, hogy egyébként az egyház vallásos erkölcsi nevelői, vagyoni, közjogi befolyásának, tulajdonának, hatalmának sérthetetlensége, csökkentése nélkül egyedül a nemzetiségi törekvések letöressenek: egy szavunk se lenne ellene. De nem ugy van. És hogy mennyire nem úgy van, matatja a páholyokból mindinkább erősített ama, már a nyilvános fórumon is megjelent második követelés, amely szerint az iskolák államosításával kapcsolatban a hittan tanítása, a valláserkölcsös nevelés is kiküszöböltessék, hogy helyet adjon a polgári erkölcstannak, vagyis oly polgárok neveltetésének lehetőségéről, akik már zsenge korukban idegenítessenek el az egyháztól, az Istentől.. . s tovább ... tovább a haza, a hazaszeretet fogalmától, a haza védelmének kötelezettségétől. A gallileistákat nevelő Társadalmi tudományos társulat által irányított és a progressiv, agressiv, atheista, internationalista, demokrata szociális alapelveket valló és hirdető radikális tanítók társasága, miután alapszabályszerüleg nem egyesülhettek és mint ilyenek magukat a magyarországi tanítói egyesületek országos szövetségében hivatalból nem képviselhetik, egyik elvtársuk Czabán Samu nagyszénási állami tanitó által, ki egyúttal a Blósz János orosházai ág. evang. iskolaigazgató elnök vezetése alatt álló békésvármegyei állami tanítói egyesület tagja több indítvány kíséretében nyújtották be az iskolák államosítására és a hittan kiküszöböltetésére vonatkozó indítványokat. Az indítványokat az egyesület azzal a hozzáadással tette magáévá, mikép az a szövetség plénuma elé juttassék avégből, hogy a szövetségbe lépett összes tanítói egyesületeknek hozzászólás céljából kiadassanak. Igy jutott a két rendbeli indítvány a szövetség igazgató-tanácsa elé, ahol a békésmegyei állami tanítói egyesület győzött, amennyiben azoknak kibocsátása határozatba hozatott. És ha csak időközben a szóbanforgó indítványok arra való tekintetből, hogy azok határozottan politikai és felekezeti harcot provokáló indítványok lévén, az illetékes kormányhatóság, a vallás- és közokt. miniszter vita tárgyává egyáltalán nem engedi felvenni — az ország tanítói egyesületének egy tetemes része foglalkozni fog vele. orvos a rettenetes szót: meghalt... A legszebb, a legnemesebb, a legtöbbet szenvedett lélek hagyta el a földet s távozását csak egy komor szóval jelezték: meghalt. A grófnő sz. olvasóját illesztette ujjai közé s áldott két kezét imára kulcsolva keblére tette. Melléje két oldalt két-két égő gyertyát állíttatott, a fejéhez pedig egy keresztet. Később felboncolták a holttestét. A negyedik borda át volt törve, a tüdő és sziv átszúrva . . . Csodálatos dolog, hogy a gyilkosság után a királyné még a hajóra akart szállni és hogy tényleg útnak is indult, pedig a szivét szúrta át a gonosz, elvetemült anarchista. „És én láttam az orvos kezében azt a szeretettel megtelt fájdalmas szivet — írja a grófnő müvében — melyet ugy járt át, meg át a tőr, mint ahogy a Mater Dolorosa átvert szivét festik. ^ ezt tul kell élni" . . . Igy halt meg a magyar nemzet szeretett királynéja, a gyilkos tőre járta át értünk dobogó nemes szivét ... S mi most e gyászos tragédia helyén álltunk . . . Kerestünk mindenfelé egy jelt, mely talán a tragédia színhelyét mutatja, de nem találtunk. A város maga is restelte s rendkívül fájlalta, hogy Magyarország királynéját épen az ő területén gyilkolta meg az állatias Luccheni, jobbnak látta tehát mellőzni az emlékoszlop felállíttatását. A mint igy szomorúan tűnődtünk jó királynénk gyászos végzetén, lassan-lassan kikötőnk felé közeledett már a „Montreux" hajó. Kéményének sűrű füstje egészen a tó színére szállt s igy félElőre láthatván, hogy az iskolák államosítását az egész vonalon kívánni fogják s több mint valószínű mindenütt, vagy legalább nagy részben, ahol protestánsok a vezető elemek, ott a hittannak az iskolából való kiküszöbölését is követelni fogják. Miről én határozottan meggyőződtem a szövetség igazgató-tanács ülésén, hol a szóbanforgó indítványok kiadatása mellett a többséget a protestáns tanítók adták meg. Hogy a protestáns tanítók miért oly hivei az államosításnak, azt aki Zsilinszky Mihály és Balthazar Dezső nyilatkozatai nyomán kelt céljaikkal tisztában van, az könnyen felérti, de hogy kath. tanítók a protestáns tanítók által magukévá tett irányzat híveinek vallják magukat, azt őszintén megválva, az igazat nem értem ... és nem értem. Azt én nagyon jól tudom, hogy a két indítvány a gyűlölt papi járom alul való felszabadulást és egy tantárggyal való csökkentését célozza, de nem tudom felérteni azt, hogy a kath. tanítóság alkalmaztatásának jellegére való különbség nélkül nem látja azon további törekvéseket, amelyben a tanitó, ha kath. hovatartozandósága tudva lesz róla, ha csak hitét meg nem tagadja, szánandó alakja lesz annak a tanítói karnak, amelynek nagy többsége nem a kath. családok tanitó gyermekeiből fog kikerülni. Ma még ugyan ez nem lehetséges, de rövidesen befog állani az eset, mihelyest az iskolák államosittatnak és a hittan az iskolákból kiküszöhöltetik. És akkor előfog állani a gallileisták eszme sorozatának, végnélküli megvalósítása . . . Ismerik azokat? Nos hogy tetszik? De . . . de akkor nemcsak a tanítókat, hanem azokat is méltán azon sújtó vád illetheti, akik a kath. tanítót szolgai alárendeltnek tekintették, akik harc nélkül megfelelő tudás hiányával, közömbösséggel, vagy a veszély felismerése nélkül is, a legszükségesebb anyagi áldozatot visszatartó fukarsággal egyengették útját az állami iskolák felállításának és csak azután elállamositásának. Mert államosítás alatt én olyan elbirtokolást értek, amikor az iskolai vagyon műkifejezéssel élve: elkonfiskáltatik, holott az állami iskola felállításával a felekezeti iskola fenntartási joga nem érintetik, de maga a fenntartás nehézzé, vagy egyáltalán lehetetlenné válik. Már pedig ha a felekezeti népiskolák államosítását, illetőleg az államosítást akarók kívánságait, törekvéseit, követeléseit siker koronázza, akkor egy lépés sem választ el attól, hogy az az összes iskolai intézményekre is ki ne terjesztessék. Már pedig ezen iskolai intézmények sorozatában az összes egyházi vagyon is mint kulturális rendeltetésű vagyon fog betudódni, kivételt képezvén természetesen a protestáns egyházak kulturális rendeltetésű vagyona. Miért is nem csoda, ha a protestáns tanítók vajmi keveset törődnek felekezeti iskolájuk feladásával, sőt minden áron előmozdítják azt. És éppen azért ébereknek kell lennünk és mindent elkövetnünk arra nézve, hogy az egytünk, hogy esetleg az eső rontja el pedig kirándulásunkat. Egyenesen Lausanne felé vettük utunkat. A fedélzeten vonós zenekar gyönyörködtette a közönséget s érdekes, hogy pl. a hegedűt ugy tartották a kezükben a zenészek, mint a cellót, azon különbséggel, hogy nem a földre támasztották az alsó részét, hanem a térdükre. Sokáig bámultam a játszás e különös nemét s csodálkoztam azokon a szép nótákon, a melyeket ilyen módon tudtak hegedűikből kicsalni. Lausanneba érve, siettünk a városba. Mivel nagyon rövid volt az időnk — mindössze egy óra csupán — csak a Notre-Dame székesegyházat tekintettük meg, mely — sajnos — a reformáció óta már nem többé a katholikusoké. A XIII. században épült e remek góth kathedrális, maga X. Gergely pápa szentelte fel azt 1375-ben. később 1873—1906. között restaurálták. Természetesen az oltárokat és a képeket eltávolították belőle a reformátusok. Most csupán pusztán a gótikus oszlopok és falak merednek a nézőre. Mennyivel szebb, mennyivel fenségesebb és lélekemelőbb egy katholikus székesegyház ! Hiába, szívből imádkozni csak a mienkben lehet, a melyben minden, a mi csak látható, imára figyelmeztet! Lausanne a Waadt kanton fővárosa. Lakóinak száma 70.000. Nagyobbrészt reformátusok lakják, alig van benne egy-két ezer katholikus. Valamikor püspöki székhely volt, de a mikor 1536-ban Calvin, Farel és Viret a templomot erőszakosan elfoglalták és disputációjukat is ott tartották, a püspöki székhelyet Freiburgba tették