ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-08-10 / 32. szám

rossznak tekinti; hogy már semmi sem szent* a kath. alsópapság és katholikus sajtó bűne? Az az alsópapság, mely saját magánérdekei ellen is hűségesen kitart a politikában a keresztény irányzat érvényesülése mellett, amelynek oly kevés bajtársa van a „Jó barát"-ok köréből vallása és egyháza eminens érdekeiért folyó nehéz küzdelmében; az a kath. sajtó, amely oly önzetlenül, nem ezres bankókért, hanem ingyen lelkesedésből fekteti munkába összes-fizikai és lelki energiáját, bizonyára nem járult hozzá egyetlen egy jottával sem a fent vázolt szomorú állapotok megteremtéséhez. Az annyira emlegetett jóizlésü lapokat talán a Pesti Hirlap, Az Újság, az Est stb. apró hirdetései szolgáltatják, vagy a nap-nap után ismétlődő rágalmak és hazugságok özöne, melynek cáfolatára a kuruc katholicizmusnak egy külön cáfoló intézményt, a Pázmány védőirodát kellett létesítenie. Egy nagy pártszenvedélytől ment katholikus lap után sóvárog a „Jó barát"-unk. Volt ilyen. A „Magyar Állam* Járatta-e? Olvasta-e? Nagy is volt, pártszenvedélytől ment volt, kitűnően szerkesztett. Megbukott. Mert egy hibája volt: katholikus volt. Katholikus érdekekért küzdött. Vagy, hogyan képzeli a mi „jó barát*'-unk azt a pártszenvedélytől mentes lapot ? Politikája ne legyen ? Hát ki irányítsa a papság és a hithű katholikus világiak politikai irányát? Ne vágjon a krisztusi ostorral a kufárok közé, akik az egyház intézményeit, vagyonát akarják haramiák módjára tönkretenni ? Vagy minek tekinti a mi „jó barát"-unk a katholicizmust? Csak amolyan üvegbura alá való abstrakciónak ? Amolyan Schoppenhauer vagy Nitsche-féle elméletnek, melyet unalmas őszi estéken és esős délutánokon olvasgatunk kuriózumként ? A katholicizmus élet — édes „Jó barát"-unk. Tartalmas, fejlődő, küzködő, ha kell, vértanúi élet elveinek gyakorlati érvényesülése, intézményei és nagy érdekei szentsége mellett ? Hát hogyan akarja ön a kath. alsópapságot és a kath. sajtó kérdését harc, küzdelem nélkül megoldani, mikor egy folytonos hatalmas élet-halálharc közepébe van a kettő beleállitva? Nyugodjék csak bele „Jó barát"-unk a kath. alsópapság és kath. sajtó jelenlegi állásfoglalásába és ha van kifogásolni való, ugy csak az lehet, hogy ez az állásfoglalás — sajnos — nem egységes és nem általános. A jelenlegi politikai viszonyok minden más kérdést absorbeálnak. Nem tudjuk, hogy hová fejlődik a mi szempontunkból a politika iránya? azért van még elég tűrhető nyugalom, de a Balthazároknak megjelenése és favorizálása nagy gyanút kelt már most is. És ha Tisza és kormánya az általa hangoztatott konzervatív álláspontról letér és a katholikus érdekek támadásába kezd, hiszem, hogy egységes, általános és oly hatalmas harcot fog az alsópapság és a kath. sajtó provokálni, hogy akkor a mi csendes, szentimentális „Jó barát"-unk már élni sem kivan tovább, vagy a „jó barát"-ból legalább is ellenség lesz. Müller Károly. Itt búcsúztam el édesatyámmal együtt a kedves esztergomi társaságtól, melynek körében oly jól éreztük magunkat s mely felejthetetlen emlékeket hagyott mindkettőnk szivében. A társaság másnap utazott vissza Esztergomba, csekélységem pedig Magyarfalvára rándult ki néhány órányi pihenésre, édesatyám otthonába. Julius 4-én ismét talpon kellett lennem, ekkor kezdtük meg ugyanis római utunkat dr. Machovich Gyula prelátus-kanonok s főegyházmegyei főtanfelügyelő remek s valóban élvezetes vezetésével. A Südbahnhofon adtunk találkát egymásnak s a jelzett időben, este Va 7 órakor csakugyan ott is találkoztunk. Machovich prelátus unokaöcscsét, Machovich József budapesti tábori lelkészt is vitte az útra s igy hárman indultunk neki a nagy világnak. A Velence felé induló gyorsvonatból már vigan sistergett a gőz. gyorsan beszállva az egyik fülkébe, magunkra zártuk az ajtót, hogy éjjeli álmunkat később senki se zavarja. Abban a tudatban, hogy a fülkében mi leszünk az urak, levetettük kabátunkat s kényelmesen elhelyezkedtünk a fülke mindakét pamlagján. Végre hosszas tréfálkozás és kedélyes beszélgetés után az álom lenyomta szemünket. Egyszerre csak Pragerhof-ra, érünk. Valaki kopogni kezd a fülke ajtaján. Felébredünk s megrémülünk. Jóska barátom velem együtt méltatlankodni kezd s a jó prelátus csak mosolyog ránk. — Hm — úgymond — nem marad más Fa-faragászati iskola. Azzal, hogy itt elmondom az elmondandókat, a legtávolabbról sem akarok elébe vágni a minden izében rendszerető és eréllyel fegyelmező, de mégis nemes szivvel rendelkező főpásztor magas intencióinak, akár ismerem azokat, akár nem. Tudomásom van ugyan arról, hogy 0 Főméltósága szándékai közé tartozik a szaleziánusoknak betelepitése, hogy az ipari foglalkozás különböző nemeit gyakorló munkások sorai közé minél több az egyház tanításait hiven követő, kellő előképzettséggel rendelkező iparosok ékelődjenek avégből, hogy ott belterjes missiót alkossanak a keresztény irányzat megerősítésére és fentartására. A szalezianumi intézmény mindinkább terjed. Legutóbb Stájerország Werneseg községében is létesült és ma már egyik szárnyával már rendeltetésének átadott nagy kétemeletes épülettömbön meg is kezdette működését. Az ország határától alig egy kilométer távolságra a Murán tul az úgynevezett „Salezijanska karva" „Marijaniscé v. Verzeju pri Ljutomeru" amint tudomást szereztem arról, egyúttal erős szláv nemzeti propagandát is szolgál, ami arra indította a vas- és zalavármegyei vendség értelmiségeit, hogy ellensúlyozásul Muraszombatban gymnázium avagy reáliskola felállítását kérelmezze, mivelhogy a jelzett intézet nagyon is buzgó odaadással toborozta össze a különben hazafias magyar érzelmű Murán inneni vendek szülőitől a gyermekeket. Az kétségtelenül szent igaz/hogy a keresztény szláv nemzeti eszme terjesztésére a Salezianum beállítása hatalmas gondolat, amellyel szemben az internátus nélkül felépülő polgári iskola nem mindenben fogja ellensúlyozni azt, ha csak az állam tilalommal nem él. Kérdés azonban él-e, vagy élhet-e? Mert annyi bizonyos, hogy hova a szülők gyermekeiket olcsón és könnyen elhelyezhetik, pláne különféle ipari foglalkozások elsajátítása végett s még azonkívül középiskolai előképzettségben is részesülhetnek és igy minden pályára kellő előképzettséget is nyerhetnek: több mint valószínű, hogy gyermekeiknek ezen intézet látogatásától, ezen intézetbe való elhelyezésétől nem fognak elzárkózni. Ez ellen a biztos védekezés az volna, ha Muraszombatban berendezkedésre, tantervre és tananyagra azonos intézmény létesülne. Amitől azonban ezideig nagyon távol állunk. Igy meg kell elégednünk azzal a vendség hazafias magyar érzelmeibe vetett reménnyel, hogy a polgári iskola látogatottsága el fogja vonni annak a látogatásától. De mintha egy kissé messze kalandoztam volna el tulaj donképen való tárgyamtól. Persze, hogy persze, a mi nemzetiségi vidékeinkre is reáférne, ha a folyton hangoztatott magyar nemzeti eszme terjesztésére és abban a keresztény nevelői irányzatnak tettben való megvalósítása érdekében itt is, ott is magyar erők által vezetett szalezianumok teljesítenek nemes feladatokat. Ami annál kívánatosabb, mivelhogy mindhátra, mint be kell eresztenünk őket, vége az alvásnak. Tömve a vonat, nincs másutt hely. Jóska nagyot ásított, én még nagyobbat, nem tetszett az éjjeli álom hirtelen félbeszakítása. I Végre kinyitják az ajtót és Uram bocsa' — négyen lépnek be hozzánk. Szervusz világ — gondoltam magamban •— most aztán heringek módjára be leszünk préselve az egész éjszakára. Az asszony — egy dúshajzatú, feketeszemű és barna arcú hölgy — lépett be elsőnek a fülkébe. — Mein Gott, ist da aber schwül! — mondja férjének, aki azonban nem igen törődött felesége megjegyzésével s olaszul azt felelte, hogy csak foglalják el az üres helyeket. Kis gimnazista fiuk közénk ült, 16—18 éves leányuk pedig velünk szembe foglalt helyet édesanyja mellett, az apa pedig érezvén a „schwüle Luff-ot, kint rekedt... Eleinte feszélyezve érezték magukat, mi pedig abban a tudatban, hogy nem beszélnek magyarul s abszolúte nem is értik a magyar nyelvet, mert mindig csak olaszul értekeztek, itt-ott egy kis kritikában részesítettük őket, természetesen magyar nyelven, amire ők nagyon figyelni kezdtek. Viselkedésük szeget ütött a fejünkbe. Ohó, gondoltuk, ezek alighanem magyarul is tudnak, mert különös figyelemmel kisérik megjegyzéseinket. S csakugyan ugy is volt. Kisült, hogy a család Budapesten lakik, ahol az apa citrom- és narancsszállitással foglalkozik s most feleségével és gyermekeivel egy Bologna melletti fürdőbe megy nyaralni. Lassan-lassan beszédbe is elegyedtünk velük s a társalgás mindinkább kellemesebbé vált. Az apa nagyon keveset tudott magyarul, de a felesége inkább sajnosán kell tapasztalnunk, hogy ipari foglalkozású munkásaink ifjabb nemzedéke a destruktiv elveket vallóktól mindinkább oly irányban terelödtetnek, amely irány határozottan hadat ízen az emberi társadalom legszebb intézményeinek és azon mélyreható erőknek, amelyek azokat fentartják. És ma-holnap olyan anarchikus állapotot teremtenek, amelyben elvész a család, a haza fogalmának szent jelentősége méltó keservére azoknak, akik abban azoknak faji és nemzeti bukását jelzik. Ezek a sötét gondolatok irányítanak engem a hontvármegyei Kemence nevezetű községbe, ahol a török uralom alatt elüldözött megyei uraknak elhagyatottságában is szép egykori székháza van, amely jelenleg az esztergomi érsekség tulajdona. Hatalmas tölgyes, bükkös, gyertyános erdőség övedzi, amelyből egymagában tizenhatezer hold az érsekségé. Ugy-ugy elgondolkoztam jó magam is azon, vájjon mi állja útját annak, hogy ott egy fa-faragászatra képző szalezianum-féle intézmény létesíthető nem volna, mikor ez ágban való behozatalunkat és kivitelünket illetőleg annyira szükségünk van reá. Abban a jó magyar palóc községben mily pompás alkalom volna a nemzetiségi vidékek gyermekeit is a magyar nyelv tősgyökeres elsajátítására és egy jó jövedelmű iparág megtanulására összetoborzani. Mert hisz épület és anyag az van, csak telepíteni kellene. Mily szépen kifejlődhetne ezen intézmény idővel egy nagy szaleziummá! amelyből vallás-erkölcsös, hazafiúi érzelmekben megtántorithatlan és mindezekben erős kath. érzésű iparosok kerülnének ki. De nem folytatom tovább. Előttem van a római központi és a Mura határán tul működő Szaleziánum. Belátom hatalmas rendeltetését és annak tudatában élve amondó volnék, hogy ha a Pázmány örökébe lépő, tettre és alkotásokra kész főpásztor a szalezianumok betelepítésére vonatkozó nemes szándékát keresztül vinni akarja, tegye meg ezt ott Kemencén, ahol sok tekintetben minden anyag rendelkezésére áll. Ha pedig nagy bölcsesége a helyet megfelelőnek nem találná, legyen kegyes azt a magyar kath. tanítók szanatóriumának létesítésére nagylelkűen odaadományozni, kik bizonyára hálás szivvel fognak megemlékezni jótéteményéről. Bertalan Vince. HÍREK. Csattanó. Esztergom, aug. 7. Mindennek eljön a maga ideje. Még az uborkaszezonnak is. Ez az unalmas, ásitásra késztető uborkaszezon csak elkövetkezik, sose el nem marad, pontosan megjön mindig, akárcsak az adómár meglehetősen, leánya és fia pedig tökéletesen. Annyira megbarátkoztunk egymással, hogy Mestre-n szinte nehéz szivvel váltak el tőlünk. Velenczébe érve a „Bauer-Grünwald"-bd.n szálltunk meg. Magát a várost behatóbb tanulmányozás tárgyává nem tettük, mert már többször szemléltük nevezetességeit s annak idején bőven foglalkoztam vele útleírásomban. Csupán az Accademia delle Belle Arti, a szépmüvészetek akadémiáját és a sz. Márk templomát tekintettük meg Jóska barátunk kedvéért, délután pedig a Lidora sétáltunk ki, ahol a prelátus megfürdött. Minket nem csalogattak a tenger üditő habjai, egyrészt azért, mert a levegő hideg volt, másrészt mert hiányzott a fürdési kedv, ami egyenesen a szeles időjárásnak volt tulajdonitható. Az általános hideg ugyanis Olaszországba is elhatott, azon különbséggel azonban, hogy a hőmérő nem sülyedt le azért oly mélyre, mint nálunk, de a rendes meleget alaposan mérsékelte, ugy hogy 20 foknál nem igen volt több, sőt este jól esett már a felöltő is. A Lidoról hazaérve a Piazza San Marcon katonazenét hallgattunk s találkoztunk negyedik útitársunkkal: dr. Tóth Kálmán esztergomi theol. tanárral, ki Fiuméből érkezett Velenczébe és olaszországi utunknak egy részét velünk tette meg. Másnap a szent Mózes templomában megmiséztünk, azután felültünk a gondolára és innét a nagy kanálison áthajókázva az állomáshoz értünk, ahonnan a délelőtti gyorsvonattal Páduán és Bolognán át Firenze felé vettük utunkat. (Folyt, köv.)