ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-03-24 / 13. szám

* A hivatalos lap pénteki (március 22-iki) számában jelent meg a m. kir. igazságügyminisz­ter 54900/911. I. M. V. sz. következő rendelete: Az 1871. évi XXXI. t.-c. 24. §-ában nyert felha­talmazásnál fogva a törvényhozás utólagos jóvá­hagyása mellett a komáromi kir. törvényszékhez tartozó párkányi kir. járásbíróságot á saját terü­letére 1912. évi július 1-sö napjától kezdve te­lekkönyvi hatáskörrel ruháztam fel. Budapest, 1912. évi március 14-én. A miniszter helyett: Imling s. k., államtitkár. Tehát hiábavaló volt a sok deputáció, tiltakozás, sőt még a gróf Széchenyi Emil képviselő közbenjárása is, mert a telekkönyv mégis csak átvándorol Párkányba. A párkányiak­nak hatalmasabb szószólójuk van odafent. * A szent Vince egyesület esztergomi konferenciája kedden, 26-án d. u. 1 ß 6 órakor tartja közgyűlését a kath. kör kistermében. A ta­gok megjelenését kéri az elnök. * Színház. Ma kezdi meg Hídvégi Ernő staggione színtársulata előadásainak sorozatát Esz­tergomban a „Korona-Bioskop" termében. Az el­múlt két hét folyamán a társulat Párkányban tar­tott előadásokat, melyekre a párkányi közönség szorgalmasan eljárt és kedvesen fog visszaemlé­kezni azokra az élvezetes estékre, melyeket a színtársulat szerzett Párkánynak. Hogy elismeré­süknek a tapsokon kivül még máskép is kifejezést adjanak Hidvéginé Lengyel Irénnek, az igazgató nejének gyönyörű csokrot vettek, melyet a tegnap esti utolsó előadáson adtak át az ünnepeltnek. A Párkányban két hétig tartott előadások bő al­kalmat nyújtottak arra, hogy Esztergom közönsége akár közvetlenül, akár közvetve meggyőződést sze­rezhessen a jónevü társulat művészi játékáról. Bízvást reméljük, hogy Esztergom közönsége is megmutatja, hogy a művészet iránt nem érzékte­len és érdeklődésével nem fog Párkány mögött maradni. Vasárnap és hétfőn két-két előadás lesz Esztergomban. A két nap estéjén Hídvégi Ernő felléptével előadják a „Papa!" és a „Csitri" cimü vígjátékot; mig a két nap délutánján félhelyárak­kal a „Válás után" és „A doktor ur" kerül bemu­tatásra. Bérletet is lehet váltani a Német-féle do­hánytőzsdében. A bérlet ára 8 előadásra 12 kor. 20 fillér. Az előadások 72 4-kor és 8 órakor kez­dődnek. * Halálozás. Fray Vince, Esztergom város adóhivatalának pénztárnoka meghalt e hó 18-án éjjel 11 órakor életének 62-ik évében. Temetése a belvárosi temető kápolnájából történt 20-án délután 5 órakor a városi tisztikar és nagyszámú közönség részvétele mellett. * A kath. Legényegyesület mai estélyének, mely 6 órakor kezdődik, következő a műsora: 1. Dal. Énekli az egyesületi vegyes kar. 2. Szivárvány. Irta Váradi Antal. Szavalja Mórász Teruska. 3. Előadás. Tartja: dr. Prikkel Marián bencés tanár. 4. Szobakisasszony. Dialog. Előadják: Nagy Juliska és Molnár Károly. 5. Legényegyesületi induló. Énekli az egyesületi vegyes kar. * A belvárosi Népszövetség csoportveze­tőit kéri az igazgató, hogy hétfőn, márc. 25-én d. e. 11 órakor a kath. Legényegyesület nagyter­mében megjelenni szíveskedjenek ! . ' * Városi közgyűlés volt szerdán, melyen újból tárgyalásra került a Kolos-hid emelésének az ügye. Előzőleg Hajagos Imre kir. műszaki tanácsos, az árvédelmi munkálatok kirendeltsé­gének a főnöke, a pénzügyi bizottságban meg­győző érvekkel ismertette a hidemelésből származó előnyöket, a dunai átrakodó kilátásba helyezett építését és téli menhely létesítését, ami a Kis­dunának további mélyítését vonja maga után; másrészt megnyugtató kijelentéseket tett arra nézve is, hogy a képezdén kivül (mely anélkül is újra épül) más épület a feltöltések következtében sü­lyedni nem fog. A pénzügyi bizottság javaslatára tehát a közgyűlés a hidemeléshez, illetve a költ­ségekben való részesedéshez hozzájárult. A Magyar Olimpiai Bizottság által Esztergomban f. év május 22—25. napjain rendezendő országos céllövő-ver­seny költségeihez, tekintettel a várható idegen­forgalomra a város 2000 koronával járul hozzá. Milakovszky László tanszergyára részére áten­gedett ingatlanra vonatkozó szerződést a közgyűlés jóváhagyta. Szenvedélyes felszólalásokra szolgált alkalmul Nagy Antal reáliskolai igazgató száma­dásainak az ügye, aki a tandijakat késedelmesen fizette be ugyan a házipénztárba, de a várost ebből károsodás nem érte. A közgyűlés bár hely­telenítette a késedelmes elszámolást, a felment­vényt az igazgató számára megadta, mert mél­tányolnia kellett a mentségét, hogy a többnyire szegény szülőktől a tandijakat csak nehezen, vagy éppen nem lehetett beszedni; azután a befizetések módja és ideje sem volt eleddig szabályozva. Nagy Antal ellenségei azonban, akik a fővárosi lapokban is féktelen támadásokkal látták el, min­denáron sikkasztásnak szerették volna az igazgató dolgát deklaráltatni, nem riadván vissza a polgár­mester és tanács megvádolásától sem. A közgyűlés józanabb többsége undorral perhorreszkálta a tá­madásokat és védelmébe vette a megtámadottakat. A tárgyilagos szemlélő és hallgató teljesen azon meggyőződést meríthette, hogy itt tulajdonkép a személyes boszu és gyűlölet ülte fékevesztett or­giáit ; és hogy a támadások ép oly vehemenciával kelnének az igazgató védelmére, mint amilyennel most támadták, ha Nagy Antal esetlég zsidó volna. Mert tudni kell, hogy az igazgatón a reáliskolából mult évben kicsapott zsidó ifjoncot akarták meg­bőszülni. A közgyűlés a polgármester lelkes élte­tésével ért véget. * A gőzfürdő átalakítása. Április elsején kezdik meg a főkáptalan tulajdonát képező gőz­fürdő átalakítását. A főkáptalan tekintélyes össze­get szánt a gőzfürdőnek uj gépekkel való felsze­relésére s a modern igényeknek megfelelő átala­kítására és berendezésére. * A vörheny és az iskolák. A szenttamási és szentgyörgymezői gyermekek között uralgó vörheny-járvány valamivel alább szállt, mindaz­által a bezárt elemi fiúiskolákat a hatóság a hús­véti ünnepek előtt nem fogja kinyittatni, mivel a járvány tovább hurcolásának a veszélye még mindig fenforog. * Elismerés. Vavró József esztergomi orgona­épitő az Ipolysági orgonát közmegelégedésre lelki­ismeretesen, pontosan és jutányosán kijavította. Schreiber Aladár esperes-plébános-. * Az esztergomi reáliskola helyettes igaz­gatója Grúsz Rajmund lett, miután Nagy Antal igazgatói állásról lemondott. Nagy Antal, amint mondják, az intézetet most vizsgáló Spitkó E. főigazgató tanácsára mondott volna le, hogy igy az intézetet és önmagát a további támadások­tól megmentse. Nagy Antal mint tanár továbbra is az intézet szolgálatában marad. * Népakadémia. Az Esztergom-Szenttamás és Vízivárosi Kath. Polgári Kör március 21-én este 6 órakor tartotta meg negyedik népakadémiai estélyét. Az Eitler József vezetése alatt álló zenekar nagy buzgalommal játszotta Beethoven: Allegretto VII. szimfóniáját; előadták hegedűn Eitler István, brácsán Eitler József, cellon Gamauf László, harmóniumon Gamauf Erzsike. Merényi Etelka művészien elszavalt költeményével — melyet a zenekar kisért — aratott szép sikert. Majd újból a zenekar játszott Bölcsődalt Alardtól és Ábrándot Schumanntól; előadta cellón Gamauf László, harmóniumon Gamauf Erzsike, mire Szoleczky János nagy tudású előadása kezdődött az alkoho­lizmusról. A tanulságos és ismeretterjesztő előadást a közönség zajosan megtapsolta. Újból a zenekar produkált művészies előadást Ária: Pergolesetől és Adagio: Wébertől; előadták klarinéton Eitler István, brácsán Eitler József, cellón Gamauf László. Végül pedig Lovas Ferenc mesésen kacagtatóan és nagyszerű alakítással adott elő egy cigány monológot szűnni nem akaró tetszés mellett. Ä március 28-iki előadáson Bárdos József tanitó fog szabad előadást tartani „A szén technológiai szempontból" cim alatt. A tanulságosnak ígérkező előadásra felhívjuk az érdeklődők figyelmét. Kezdete este 6 órakor csütörtökön. * Hajósegyleti közgyűlés. Az E. H. E. rendes évi közgyűlését f. hó 25-én d. u. 5 órakor tartja a Kaszinó társalgójában az alábbi tárgy­sorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. A számvizsgáló bizottság jelentése. 4. A költség­vetés előterjesztése. 5. A csónakház terveinek és költségvetésének bemutatása. 6. Tisztviselők le­mondása. 7. Uj tisztviselői kar megválasztása. 8. Indítványok. * Országos zarándoklat Rómába. Az Or­szágos Katholikus Szövetség által vezetendő ró­mai zarándoklat iránt a katholikus közönség kö­rében mind erősebb érdeklődés mutatkozik ugy, hogy a pápa elé vezetendő küldöttség igen impo­zánsnak ígérkezik. Zichy Gyula gróf pécsi me­gyés püspök vállalta el a zarándoklat védőségét s annak tagjait ö vezeti a pápai kihallgatásra. Az indulás május hó 1-én történik s igy a jelent­kezés határidejét április hó 15-ikére állapították meg. A részvételi dij — melyben az utazás, la­kás, ellátás költségei bennfoglaltatnak — I. osz­tályra 200 kor. II. osztályra 150 kor. III. osz­tályra 95 kor., vagy ez utóbbiak számára, ellátás nélkül, csak az utazási költségekre 60 kor. Ugy a püspöki kar több tagja, mint a főúri világ tag­jai is örömmel csatlakoztak a szövetség e nagy mozgalmához, s igy a zarándoklat elit jellegével fokozatosan fog kiemelkedni az utolsó évek ha­sonló eseményei közül. * Adományok. Az Esztergom-Szenttamás és Vízivárosi Kath. Polgári Kör házalapja javára egy magát megnevezni nem akaró plébános 100 koronát, az Esztergomi Takarékpénztár 50 koronát, az Esztergomvidéki Hitelbank 25 koronát voltak kegyesek adományozni, kiknek eme jóságáért a kör minden tagja leghálásabb köszönetétTejezi ki. * Az antiszemitizmus élesztése. A vág­szeredi cukorgyár, mely most már csak 4—5 rész­vényes kezében van, minduntalan megmutatja, hogy hogyan kell a bizonyos faj iránti gyűlöletet fölébreszteni. A cukorgyári alkalmazottakat, akik kezdetben nagy részben katholikusok voltak, kezdik „kimustrálni" s helyüket elfoglalják a Nácik, meg a Móricok. Jelzem, hogy az egész telket, melyre a gyárnak szüksége volt, Szered község ingyen adta. Ezt a gyár úgy hálálja meg, hogy 1912. május elsejétől megtűr még egy keresztény tiszt­viselőt bizonytalan ideig. Nem lehet csodálni, ha ilyenek után fölébred a keresztény népben az önérzet s elfordul a mindenfelé terpeszkedő fajtól. * Keserüviz-forrás Esztergomban. A ter­mészet kincsei gyors egymásutánban kerülnek napfényre az utóbbi időben városunk területén. Még alig tértünk napirendre a kőszén-ügy fölött, máris ujabb felfedezésről kell értesítenünk a kö­zönséget. Az annyira leszólt és vizhiányos Szent­tamáson valóságos keserüviz-forrás ütötte fel a fejét Hägen Ambrusné pincéjében, amely víznek a közel jövőben az lesz tehát a hivatása, hogy a megindítás terén versenyre szálljon a közismert „Ferencz-József", „Hunyady" és „Igmándi" ke­serüvizekkel. Hágenné a budapesti vegyészeti hi­vatalnak már ismételten küldött a forrás vizéből s a vélemény oly kedvező, hogy más nincs hátra, mint hogy megfelelő kút készíttessék és az üzleti formaságok elintéztessenek. Idősebb emberek mondják, hogy ez a jelenség nem újság teljesen, mert a keserűvíz már évtizedekkel ezelőtt is elő­tört a pincékben s ők mint gyermekek kóstolgat­ták. Szenttamásnak mégis csak lesz vize, még pedig keserüvize. * Népakadémia Szentgyörgymezőn. A szentgyörgy mezői kath. kör vasárnap este 6 órakor tartotta igen szépen sikerült népakadémiai estélyét, melynek minden számat lelkes tapssal honorálta a kört oly buzgón támogató közönség. Igy szép elismerést arattak Cziglényi Rózsi a „Szórakozott kisasszony", Pásztor Ferenc „A nyakkendő a c. monológok előadásával. Az Eitler József vezeté­sével működő zenekar három sikerült zenedarabbal gyönyörködtette a közönséget. Az estély tanulságos részét képezte a „Hunyadiak kora* c. történelmi előadás, melynek képei nagyon megnyerték a jelen­•

Next

/
Oldalképek
Tartalom