ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-07-28 / 31. szám

fővárosi bizottsági tagnak temetése mult vasárnap d. e. 10 órakor ment végbe Budapesten, VIII. ker., Józsefvárosi plébánia templomból. A gyász­szertartást ünnepélyes requiem előzte meg, melyet dr. Ott Ádám apát-alesperes, buda-ujlaki plébános mondott a józsefvárosi plébánia segédlelkészei és a székesfővárosi hitoktatók asszisztenciája mellett. A templomot és környékét zsúfolásig megtöltötték a plébánia hivei valláskülömbség nélkül, hogy lerójják szeretetüknek háláját volt plébánosuk iránt. A kóruson az operaház tagjai énekeltek igen megható gyászd&lokat. A ravatal a templom hajójában délszaki növények közt volt felállítva, melyet számtalan koszorú borított. A temetésen ott láttuk a boldogult rokonain kivül: Molnár János prelátus, országgyűlési képviselőt, dr. Rott Nándor prelátus-kanonok, kp. papnevelő-intézeti kormányzót, Bakács János apát-, Bán Sándor, Tihanyi Károly fővárosi plébánosokat, Bundala János nadlányi plébánost a boldogult egykori káplánját, Tomcsányi Alajos jézustársasági ház­főnököt, a cisztercita-, és szentferencrendiek is képviselve voltak, a székesfőváros jelenleg Buda­pesten időző tanácstagjai, kik a város nevében koszorút helyeztek a koporsóra, számos egyletet, melyeknek elnöke volt, a Simor- és Ranolder-in­tézetek nővéreit teljes számban, hol mint igazgató és később, mint érseki biztos működött, és jóté­konyságának nem egyszer adta tanújelét. Pont 11 órakor tették fel a hatalmas érckoporsót a hat fogatú gyászhintóra. A plébánia templom harang­jainak zúgása, ezernyi néptömeg, a menet élén a kirendelt lovasrendőrök vezetése és a „Miserere" szomorú accordjai mellett megindult az impozáns gyászmenet a Baross-utcán át a kerepesi temetőbe, hol a város díszsírhelyet ajánlott fel, ott a szer­tartást végző apát a halottat még egyszer beszen­teite és a józsefvárosi köri dalárda utolsó éneké­nek elhangzása után visszaadták az elhunytat az anyaföldnek. Mire a tengernyi néptömeg fájó ér­zéssel szétoszlott. * Adomány. Az esztergályi templomnak a szükségletek fedezésére 100 koronát s a budapesti dominikánusoknak 400 koronát adományozott dr. Rott Nándor prelátus-kanonok, a pesti központi papnevelde kormányzója. * Esküvő és visszatérés. Papi és miskolci dr. Boros Géza helybeli ügyvéd e hó 30-án tartja esküvőjét Hoffmann Ferenc városi tanácsos leá­nyával. A vőlegény e hó 27-én, a házasságot meg­előzőleg, mivel ev. ref. vallású volt, de lelkében katholikussá lenni vágyott, a Bakács-kápolnában rokonai jelenlétében, dr. Rott Nándor prelátus­kanonok előtt letette a hitvallást és igy a katho­likus egyház kebelébe visszatért. * Chotek Henriette grófnő áldozatkész­sége. Mint értesülünk az alsókorompai (Pozsonym.) Chotek Henriette grófnő, a trónörökös nejének uuokahuga 25 különvonaton 10.000 tótajkú kath. hi vöt fog vezetni a bécsi eucharisztikus kongresz­szusra. A grófnő ekkora áldozatkészsége és buz­galma igazán dicséretre méltó. * A főszékesegyház javitása. Már egy esztendeje elmúlt annak, hogy a bibornok-herceg­primás, az esztergomi főszékesegyháznak műszaki felügyeletét Möller István műépítészre, az Orszá­gos Műemlékek Bizottságának tagjára bizta. Möller műépítész több más szakértővel együtt alaposan végigvizsgálta az egész nagy építményt s kijelen­tette, hogy bár rongálmányok elég nagy számmal fordulnak is elő, nagyobb baj nincs és a közönség körében elterjedt riasztó-hírek, mintha a bazilika veszélyben forogna, semmi alappal sem bírnak, minthogy a főszékesegyház tökéletes tervek nyomán a legnagyobb szakértelemmel van felépítve. — A mult században előfordult földrengés kissé túl­ságosan kipróbálta a kupolának a szilárdságát, azt tehát akkoriban megerősítették, de a meg­erősítő falak túlságosan nagy súlyt képviseltek. A mult nyár folyamán Möller műépítész e falakat lerontatta s az egész kupolaépitményt vasbeton bordákból álló koronaszerű építménnyel erősítette meg. Ezen a nyáron az épület fejétől leszálltak az alapfalakhoz s a kriptába. Az alapozást teljesen sértetlennek s erősnek találták, csak a sírboltban összegyülemlett és a falakon átszivárgó esővizet kellett eltávolítani és kizárni. Most folynak az erre irányuló munkálatok, amennyiben a főszékegyház alól kiterjedő kripta-részről fölszedték a tömérdek földet s az igy kiásott falakat tavasztól kezdve szárítják. Most a falak mellé a mélységben még egy védő falat emelnek, úgy hogy a két fal között szélerővel ellátott űr lesz és igy a főfalat a nedves föld helyett mindig a szabadlevegő éri. A szük­séges beton munkák mellett a földalatti boltivek tetejét szurokkal szigetelik el és igy zárják ki a föld nedvességét. Már a sírboltban megtörténtek a hasonló szigetelő és beton munkák. Azután a külső nagy kockakövek kiváltására kerül a sor. A falak javításán több helyen is dolgoznak, a harangtoronynak egyes részein látható rongálmá­nyokra is legközelebb rájuk kerül a sor. Igy a szinte kivihetetlennek gondolt javitás, műszaki ve­zetés mellett, több évre felosztva minden meg­erőltetés nélkül teljesül. Az épület sorsa felől támadt felesleges aggodalmakat pedig el lehet raktározni a dajkamesék közé. * Mikor lesz a sorozás? A katonai és pol­gári hatóságok már megállapították az idei soro­zások sorrendjét. A sorozások eszerint szeptember hónapban lesznek. Párkányban, a túlsó járási kerületből, szeptember 7., 9., 10., 11. és 14. nap­jain ; az esztergomi járásban szeptember 19., 20., 23. és 24., mig Esztergom városban szept. 25-én és 26 án állanak a legények mérték alá. A soro­zásra való tervezetet a vármegye alispáni hivatala, továbbá a közös és honvédkiegészitö parancsnok­ság egyetértőleg készítette. A sorozás alá kerülő legények száma Esztergomban 335, az esztergomi já­rásban 685, a párkányi járásban 691. Összesen 1711. * Főegyházmegyei hirek. Kégly György tokodi helyi lelkész plébános lett Helembán, helyébe Tokodra Takáts Marcell esztergom-bajnai segéd­lelkész került. Esztergombajnán segédlelkészek lettek Klima István nagysailói káplán és Soly­mossi Dezső újmisés, Nagysallóra ment segéd­lelkésznek, Stampf Rezső Tölgyesről, Tölgyesre Kováts Gyula a bécsi Augustineum növendéke neveztetett ki segédlelkésznek. Szendrey János Kóspallagról Mosondarnóra helyeztetett át ideig­lenes adminisztrátor gyanánt, Pohl János ideigl. adminisztrátor lett Kóspallagon. Pöthe Mór ad­minisztrátor Böösön. — Kozma Miklós nógrád­marcali plébános, Kisfaludy Vince magyardiószegi plébános és Tihanyi Endre h. alesperes, ipoly­nyéki plébános nyugdíjaztattak. — Kirchknopf Ferenc böősi plébános meghalt július 21-én. Szü­letett 1862-ben és 1885-ben szenteltetett pappá. R. i. p. * A pozsonyi jezsuiták uj rektora. P. Schäffer S. J., a pozsonyi jezsuiták kollégiumá­nak eddigi rektora Nagyszombatba helyezteti át és helyébe P. Fiedler S. J. neveztetett ki. * Szent István-napi sportverseny és mu­latságok. Nemzeti ünnepünk az idén sem múlik szórakozások nélkül. E tekintetben is előre hala­dunk. Szent István-napján Esztergomban országos kerékpáros-verseny lesz a főváros egyik legnagyobb sport-klubja, a „Magyar Testgyakorlók Köre" rende­zésében. Versenydijakul a város által veretett művészi érmek szolgálnak. Az országos kerékpáros­verseny részleteiről még bővebben is irunk. A mulat­ságok között nagyszabásúnak ígérkezik a „Katholi­kus Legényegylet" nyári mulatsága a Fürdő-szálloda kerti helyiségében .A kabaré-előadásokkal (5 magán­os párosjelenetek, kuplék, ének, stb.) fűszerezett és tánccal végződő estélyen iparosvilágunk teljes számmal lesz képviselve. Természetesen más ven­dégeket is szívesen látnak. De mulatni fog a földmives ifjúság is a Rudnay-téren, ahol a talp alá valót a párkányi tűzoltó-rezesbanda szolgál­tatja. A mult évben is száz pár táncolt a szabad ég alatt. Hogy egyéb látványosságokban is lesz része a népnek azt nemis kell mondanunk. Szóval: Szent István ünnepe Esztergomban az öröm és vigság napja is lesz, méltóan e nagy nap nemzeti megünnepléséhez. * A főreáliskola értesitője. Az esztergomi államilag segélyezett községi főreáliskola ez évi értesítőjét, amely az intézet fennállásának 55. évéről számol be, már magán a címlapon két dolog teszi érdekessé. Az egyik az, hogy itt olvas­hatjuk a közoktatásügyi miniszternek a f. évben kiadott rendeletét, mely az intézetnek mint nyolc­osztályú középiskolának a nyilvánossági jogot és az érettségi vizsgálat tartásának jogát megadja. A másik érdekes s úgy az intézetre, mint a város közönségére fontos körülmény, hogy Grusz Ede Rajmund személyében uj igazgató áll az iskola élén. Az értesítőnek bevezető cikkét kegyeletes emlékezésképen Kaán János lovagról, az intézet volt tanáráról Gedeon Endre dr. tanár irta. A második közlemény „Adatok az intézet történe­téhez" cím alatt vázolja részletesen az iskolának most lefolyt és igen mozgalmas tanévét. A szer­tárak gyarapodásáról és az anyagi helyzetet elő­mozdító jótékonyságokról és adományokról is örvendve értesülhet a közönség. Az ösztöndijakat ismertető rovat utána „Segítő egyesület íf vagyoni állapotáról és működéséről van szó. Ezen tekintet­ben is örvendetes haladásról számol be a vezető­ség. A tanári testület 18 képzett egyénből áll s működésük eredménye évről-évre jobban meg­látszik az általuk vezetett ifjúság szellemi nívóján. Az intézet pénzügyi kimutatása és a végzett tan­anyag vázolása után láthatjuk a tanulók érdem­jegyeit, majd az összeállított kimutatásból értesü­lünk, hogy az évvégi vizsgálatokon 231 tanuló vett részt. Az önképzőkör működését az itt olvas­ható kimutatáson kivül a nyilvános szereplésekből is előnyösen ismerjük. Bizonyos végre, hogy a főreáliskola fejlődésének ezen éveiben sok nehéz­séggel küzd, de erős birtositékot bírunk az agilis vezetőségben arra nézve, hogy erős és neves tan­intézetté növi ki magát mihamarább. * Bjelik Imre apostoli tábori vicárius a nemzetközi eucharisztikus kongresszus tárgyában a hadsereg kath. tagjaihoz épugy, mint a hadi­tengerészetéihez pásztor levelet intézett. Ennek bevezető részében felhívja figyelmüket arra a nagy eseményre, amely szeptember hóban fog lezajlani s a melyen a királytól és a királyi ház tagjaitól kezdve az egész katholikusság résztvesz mint ugyanabban a hitben testvérek. Azután meg­emlékezik a hadsereg nagy hagyományairól, me­lyekkel legszebb harmóniában volt mindig a hit­hüség és felszólítja, hogy jelenjenek meg küldöttsé­gileg és egyenkint a kongresszuson s a legfőbb hadúr példáját követve tisztelegjenek kardjukkal a kereszt előtt és hajtsák meg térdüket a segitő és vigasztaló Isten előtt. Az Országos Kath. Szö­vetség mint a magyar csoport középponti bizott­sága megkereste a honvédelmi minisztert, hogy a tiszti kar katholikus tagjait figyelmeztesse a kon­gresszusra. Jelentkezési határidő augusztus 5. * Mulattatják a képviselőket. Az esztergomi ellenzék rendületlenül halad a kegyes megbocsátás útján s a követválasztás' idején kiadott hazafiság után megbékül a helyzettel s hagyja a kerület képviselőjét nyugodtan élni. A szomszédban, Komáromban azonban harciasabban járnak el s a helyben lakó munkapárti képviselőt az agilis Justh­párti ellenzék ily közleményekkel mulattatja az unalmas vakációban : Tisza István levélszekrényéből. Ügyes riporterünk fáradságot és félelmet nem ismerve, vakmerő ravaszsággal kijátszotta a geszti Kúriát őrző detektiveket s ott a nagy alkotmányrabló­vezér magánirattárában, -— ahova a király is gyalog jár — következő minket is érdeklő levelet találta: Kegyelmes Uram! A kegyelmességed által hangoztatott izlés és tapintat nem engedte még meg Nekem, hogy szeretett választóimnak a közelmúlt események­ről beszámoljak. De mivel ezt tovább nem halaszthatjuk, van egy mentő gondolatom. Az öreg vár bombamentes kazamatái megfelelő hely, hol választóim szeretet nyilvánulásai ellen megvédve leszünk, miért is az elsőséget neked átengedve meghívlak, hogy működésünkről e helyen beszámolj. Érkezésed mielőbb várja gondolkodás nélkül követő híved Sárkány Ferenc id. nyug. rendőrkap. és cukorgyáros. * Uj hajóállomás. A m. kir. Folyam- és tengerhajózási részv. társaság által Esztergom mellett a Dunán létesítendő hajóállomás helyszíni eljárása a napokban tartatott meg. A megjelent érdekeltek közül senki sem kifogásolta az uj hajóállomás létesítését, mely a nagydunai vashid­tól felfelé 50 méternyi távolságtól számított 200 méternyi partrészen terveztetik egyelőre csupán az áruforgalom lebonyolítására. Kezdetnek ez is elegendő lesz; mert mint értesülünk a részvény­társaság, a jelenleg Dömösig járó személyszállító hajóinak útját csakhamar Esztergomig fogja meg­hosszabbítani, ami városunk idegen forgalmát, a vasárnapi kirándulók révén, nagyban elő fogja mozdítani. De olcsó és kényelmes közlekedési eszközhöz jutunk mi is Budapest felé. Az uj hajóállomás építéséhez még az idén hozzáfognak. * Megszállott terület. Ezúttal nem a had­seregről akarunk szólani, hanem ellenkezőleg olyan egyénekről, akik a közbiztonság nagy veszé­lyére városunkat s annak környékét szemelték ki munkálkodásuk teréül. A betöréseknek egész sorozata éktelenkedik előttünk s a hatóságokkal együtt úgy nézünk rájuk, mint a megfejthetetlen talányokra szokás nézni. A tolvajok nevetik e nagy riadalmat s egyre-másra uj vállalatokba bocsátkoznak. Esztergomban épen a város közepén rövid idő alatt három betörés történt. Még pedig

Next

/
Oldalképek
Tartalom