ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912
1912-01-06 / 2. szám
az állami iskolában is katholikus tanerőket alkalmazzon, mert a község népe katholikus vallású. De ime, itt a bibe! Az állam felekezet nélküli politikát üz ám ! Nem tekinti a tanitók vallását, neki csak tanerő kell. S mi történt? A szintiszta katholikus község református tanítót kapott az állami iskolában! Amit tehát a kath. plébános a hittani órán felépít, azt a református tanitó a másik órán lerombolja. Ezt érjük el az iskolák államosításával. J£ lesz, ha az esztergomi kath. vallású államosítók ezt a sajnálatos körülményt is tekintetbe veszik majd s akkor — ha elismerik a valláserkölcsös nevelés fontosságát és szükségességét — nem fognak többé az államositás áldatlan és szerencsétlen gondolatával foglalkozni. Ami pedig a nagy terhet illeti, a község képviselőtestülete, sajnos, kénytelen volt belátni, hogy a pótadón abszolúte nem könnyített egy cseppet sem, mert bizony amit az egyik oldalon nyert, azt a másikon elvesztette. A pótadó ma is annyi percent, mint amennyi volt a kath. iskolák fennállása idején. Esztergom város legutóbbi közgyűlésén egyik képviselő, ki a községi jelleg mellett szavazott, privát beszélgetés közben megjegyezte, hogy ha az állami iskolában is oly nagy súlyt fektetnek a hittan tanitására, akkor hát nem kell annyira félni az államosítástól. Hát az ipse nagy tévedésben van. Igaz, hogy Apponyi kultuszminisztersége alatt nem kellett attól tartanunk, hogy a hittant kiküszöbölik az állami iskolákból s jelenleg Zichy alatt sem kell ettől félnünk, mert amint Apponyi, úgy Zichy miniszter is a vallás-erkölcsös nevelést tekinti a nemzeti kultúra alapjául. De amint Apponyi sem maradt meg örökké kultuszminiszternek, úgy Zichy sem maradhat az. Jön az utód s ha esetleg olyan Combes-féle istentelen, hitetlen, vallástalan ember kerül a kultuszminisztérium élére, akkor mihamarább be fognak következni nálunk is a francia állapotok. Ott a kath. iskolák elállamositásával kezdték az elkereszténytelenedést, később azután egészen eltörülték a hittan tanitását az iskolákból, kidobták azokból a feszületet, s kiűzték a tanitórendeket, a szerzeteseket országukból. most legnagyobb szentélyük, hol ők a „Rábel anyát" tisztelik. De a mohamedánok is bírnak a sir mellett egy imahelyet. Krisztus uj dicsőséget hozott a politikailag elbukott Dávid ház szegényes ősi fészkére, Betlehemre, midőn egy messiási várakozást beváltva, itt látott napvilágot. Az Üdvözitő közelebbi születési helyéről az evangélium csak azt mondja: „és Mária jászolba fektette, mert nem volt hely a szállóban" (Luk. 2, 7.). A szállót leghelyesebben egy keleti khán képében képzeljük el magunknak: egy hosszabb tornácos épület udvarral és istálókkal. Az épület egy két terme és a tornác már nem fogadhatott be több embert, az áldott anya az istállóba szorult. Az istállókat sokszor sziklába véöik vagy egy meglevő barlangból alakítják ki; még magát a jászolt is sziklából szokták kivágni. Másrészt az emberi lakásokat is gyakran hasonló módon készítik. így keleten az eredetet és bizony a kivitelt is tekintve néha nem nagy a különbség az istálló és a lakás között. Eme legszerényebb emberi viszonyok között született meg az Üdvözitő. Születése helyét a keresztények már a legősibb időtől kezdve egy határozott barlangban kezdték tisztelni. Justinus mártir, ki palesztinai származású volt, emliti Dialógus cum Tryphone c. művében (c. 70., íratott 151—60., lásd Zubriczky, Ó-keresztény irodalom és dogmatörténet. Esztergom, 1906. 98. L), hogy József a Betlehemmel szomszédos üregben keresett magának menedéket. Sz. Jeromos szerint már Hadrian császár (117—138.) az által akarta a keresztények íme, ez az állami iskola gyümölcse ! Akik tehát „túlságosan" lelkesednek az államositásért, azok vagy abszolúte semmit sem törődnek a vallás-erkölcsös neveléssel, s következőleg mindegy nékik, akár pogányokat, akár tisztességes, becsületes, vallásos nemzedéket nevel-e az iskola, avagy határozott rossz akarat vezérli őket az államositás hajszájában s akkor a kereszténység, a keresztény nevelés, az egyház legnagyobb ellenségei. Üdv az esztergomi városi képviselőtestületnek, mely oly beható s igazán a dolog lényegébe világitó magyarázat után felismerte, hogy neki a kath. jellegtől eltérni nem szabad, mert amely pillanatban elveszti kath. iskoláit, ugyanakkor megfosztja gyermekeit a vallás-erkölcsös neveléstől is. Nem kételkedünk Zichy miniszter igazságszeretetében és katholicitásában sem s épen azért teljesen biztosnak vesszük azt, hogy megsemmisíti a közigazgatási bizottság helytelen döntését s jóváhagyja a városi képviselőtestület határozatát. Pauer Károly. — Szemfényvesztések. Valósággal igy lehet és kell elnevezni a pártok vezéreinek újévi nyilatkozatait, mert ahelyett, hogy a várva-várt fényt és világosságot derítenék belé a magyar politikai élet sötét és rejtelmes jövőjébe, csak ujabb meglepetések és megfejthetetlen problémák elé állítanak bennünket. Mert mit értsünk a munkapárt kikürtölt vitézségére : „Nem fogunk visszariadni akkor sem, ha erösebb küzdelemre kerül a sor?" Hiszen vitézség volt elég! Elég! Nagyon is elég! Még annyi affér-je talán egy kormánypártnak sem volt, mint a mungóknak. Jóformán mindenkit inzultáltak az ellenzék soraiból, akit csak lehetett. Az igaz, hogy igen szívesen ráléptek a békés kiegyenlítés útjára, mert igy a vitézkedés kényelmesebb és egy cseppet sem veszedelmes. Inkább az a fő, hogy a lapok Írjanak róla. Azok meg irnak szívesen. Ha pausale kerül, a sajtó „sem riad vissza, ha erősebb küzdelemre kerül a sor". Az „erősebb küzdelem" még abban is megnyilvánult, hogy a hatalomért, a felszinnen való maradásáért még egy minisztérium sem küzdött annyit, még egy párt sem erőlködött annyira neki vörösödve, mint ahogy Khuen minisztériuma küzdött s a mungók serege erőlködött. tiszteletét a szent barlang iránt megsemmisíteni, hogy Adonisnak, Venus gyermekénk rendezett ott be egy szentélyt, mint a sz. Sirnál magának Ve1 nusnak és Moria hegyén Jupiter Capitolinusnak tiszteletére (1. Hier. Ep. LVIIL, ad Paulinum, c. 3. in fine. ed. M. P. L. XXII., 571.; Eusebius, De Vita Constantini, III, 26. ed. M. P. Gr. XX. 1086.) Origenes (185—252.) mondja, hogy „mutatják a barlangot Betlehemben, hol született Krisztus (Origenes, Contra Gelsum, I. 51. ed. Caillau, Collect. Patrum, VIII, 56.) Nagy Konstantin e barlang fölé egy bazilikát emeltetett (Eusebius, Dem. Evang. VII., 15.; De vita Const. III., 43. M. P. Gr. XX., 1105.; De Laud. Const, c. 9. M. P. Gr. XX., 1371.). E bazilika sokat szenvedett a szamaritánusok lázadása idején (521—528.), mely után Justinian császár (527—565.) restauráltatta. Egyes kisebb diszitésektől és restaurálástól eltekintve ugyanez a bazilika megmaradt időnkig. A XVI. századtól 1757. terjedő idő alatt sikerült a görögöknek a latinokat birtokából kiszorítani, ugy hogy ezeknek csak a szent születés barlangjának egy része és hozzá fűződő barlangok maradtak meg. Az elvett bazilika helyett a ferencesek az annak közelében levő kicsiny sz. Katalin templomot két évtized előtt újra fölépítették, aminek költségeihez különösen a mi apostoli királyunk járult nagy adománnyal. Alexandriai sz. Katalinnak eme isteni tisztelete összefügg a hagyománnyal, hogy ő meglátogatta n sz. helyeket és hogy őt a kis Jézus magának eljegyezte. (Vége köv.) De hát szebb is az élet, mint az elmúlás, a kimúlás. Terveztek, alkudoztak. Keresték a kivezető utat az ellenzéknek minden zsebében, még Justhnak csalfa szemében is, amely mig a hazafiúi könnyeket sirja, kacsintgatva kacérkodik a hatalomra törekvő szociáldemokratákkal. És ezen irányban van is egy kis eredmény. Amióta ugyanis Justh Gyula szociáldemokrata lett, Vázsonyinak kiadták az utat Bokányiék. Vagy ez is csak szemfényvesztés?! ^. . Népoktatásunk bajai. E cimen az „Esztergom" 49. számában E. K. szellemes és végig nyilt igazsággal megtömött cikket irt, melynek minden panaszkodó szavát aláírom. De a panaszoszsák még talán befogad valamit. Ha nem,' öntsünk ki belőle és fessük meg a kihulló leveleket, igy aztán csak belefér újra. Ugyanis boldog még az a plébános, kinek nem volt alkalma meggyőződni arról, hogy a meglevő népoktatási törvényben van a hiba és legkevésbbé sem elég annak végrehajtása, ha pontos iskoláztatást akarunk. Lehet, hogy nagyon kegyetlennek látszik a felemiitett 15—20 korona egyszerre való behajtása, de pl. a tavalyi év végén egytől egyszerre 100 koronát követeltek, bár a vármegyei bizottság véghatározatával az együttes behajtás egyenesen eltiltatott. Hogy mindegyik kire haragszik, az is nyilvános dolog, mert a biró csak nem fogja magát a „plébános szeszélyei" miatt kitenni ama veszélynek, hogy a legközelebbi tisztújításon letétessék fényes polcáról. Arra mégis több esetet lehetne sok helyütt megnevezni, midőn a törvény szószerinti végrehajtása esetében követi a komoly szorgalmazót a görcsös kacaj az olcsó napszám felett, avagy a szülő előre küldi a koronát a tanítónak, hogy a fiát 15 napra adja ki. A törvény olyan, mint a gyermekeit együgyüen szerető anya. Akar is valamit, meg nem is. Év elején felszólittatnak a szülők az iskola megkezdésekor a gyermekek küldésére és figyelmeztetnek a törvény büntető szakaszára. Érthetetlen, hogy miért kell 15 napi mulasztás után ismét csak inteni, ismét csak a törvényekre figyelmeztetni ? Ha további 15 napot mulaszt, akkor már jön a kegyetlen 1 korona birság. A szülő mosolyogva lefizeti, mert egy álló hónapi munkabérnek veszi. Már most a derekabb szülök közé tartozik, aki az év elején eme egy hónappal beéri, a másik hónapot pedig az év végéből nyesi el és fizet érte kétszer bírságot, összesem 6 koronát. íme a derék szülőnek csak 7 koronájába kerül, hogy a 8 hónapból kellemes 6-ot teremtsen. De ha a biró uram kényszerhelyzetét is tekintetbe vesszük, akkor a 7 korona is csak papíron lesz, mert átváltoztatják közmunkára, amit aztán ítéletnapig sem képesek behajtani, annyira szaporodik. Évenként 3—400 közmunkanap gyülemlik néhol össze, amit nem tudnak felhasználni. Ha némelyik le is szolgálja, az annyiból áll, hogy elküldi a mulasztó gyermekét egy félnapra árkot ásni és el van intézve a kegyetlen birság, no meg a bírónak 5 lépésről egy nagyot és barátságosat köszönt. A törvény úgy ahogy végre van hajtva, mert a törvény szelleme nem is mukkan. Ami speciel azon kellemetlenségeket illeti, melyek a plébánosra, mint iskolaszéki elnökre okvetlen bekövetkeznek a bűnbaki szerep miatt, annak gyökeres megoldása is a törvényben van. Ugyanis az elsőfokú intést ő végezi, még pedig a megyei véghatározat szerint, a lakására szóló idézés és közvetlen figyelmeztetés által. Mi sem természetesebb tehát, hogy az a szülő később és mindig az ő kegyetlenkedéseinek tud be mindent, mert hisz' máshová sehová sem volt az iskola miatt „citálva", a többi urak belátnak szerinte tehát mindent, csak a pap nem. És mindenféle kibúvó szólásmondásokkal a biró, meg a jegyző ebben még csak erősitik. Itt nem hallgathatom el azon viszás szokást sem, hogy a szolgabiróságnál is rögtön tudatják azon feljelentő nevét a feljelentettel, aki a korcsmában talált gyermekek szülőit és a korcsmárost feljelenti. Az az oka annak, hogy a tanitó és a pap legtöbb helyütt éppen nem hajlandó az ódiumot teljesen magára venni azért, amivel a társadalmat és a törvény rendelkezéseit szolgálja. Egyszóval a népoktatás legnagyobb baja az, hogy igazán nem törődik avval senki a plébánoson kivül, mert ellenkező esetben nem hagynának oly sok kibúvót a törvényben és szabályrendeletekben, amelyek minden szint kerülnek az abszolút kötelezettségre vonatkozólag.