ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-02-25 / 9. szám

a katholikus tan félmillió szószékével, mint Ketteler püspök mondta, ugy a nagyvárosok összes ledér színpadjai nem versenyezhetnének — még csak számra sem — a keresztény színpadokkal, ha minden katholikus egyesület állit színpadot és műveli is azt jó darabokkal. Két dolog tartja össze a keresztény egyesületeket, s visz abba pezsgő életet: 1. ha valami gazdasági érdek is bele illeszkedik programmjába; 2. a közös mulatság főkép színielőadás. Az egyesületi színpadok révén sokkal szélesebb néprétegekre lehet hatni, mint amennyire a profán városi színházak hatnak. Valamit tettek e téren már egyesületeink, de az édes kevés. Legtöbb helyen csak népszínművek előadására szorítkoztak. A jól meg nem válogatott népszínmű azonban többet árt, mint használ, mert a köztisztesség dolgában oly szemérmetes katholikus falusi nép megtanul belőlük a városiak módjára flörtölni. Oly népszínmű, melynek nincs erkölcsi tanulsága, melyben ellenkezőleg a házasságtörés, gyilkosság és öngyilkosság főszerephez jut, nem a nép lelkéből való darab s nem is való kath. színpadra. Egy legényegyletben plana a Vígszínház „Deákélet"-ét volt szerencsém élvezni ledér nótáival együtt. A keresztény egyesületi színpad tehát csak ugy tölti be hivatását, ha tartalmas és nevelő hatású darabokat ad elő. Ide tartoznak elsősorban jó vallásos színmüvek (karácsonyi darab, esetleg passiójáték). Azután az eddig nálunk teljesen elhanyagolt keresztény drámák. Azután társadalmi darabok és tisztességes vígjátékok. De azt fogják mondani: nincs elég magyar nyelven irt keresztény darabunk! Igaz, hogy a virágzó német keresztény színpadi irodalomhoz képest mi még nagyon szegények vagyunk. De azért van nekünk is már 5—6 évre való anyagunk, ha minden ker. egyesület, mint illenék, évenkint legalább három darabot adna elő (egy karácsonyi darabot, egy komoly drámát és egy vigjátékot.) Kaphatók ker. irányú darabok a Szt. István-Társulatnál, Buzárovitsnál, a „Kath. Ifjúságot védő Egyesületnél" (Nyitra) és a veszprémi Kath. Legényegylet elnökségénél. Aztán a színpad és a szinirodalom virágzása korrelativ dolgok, az egyik fellendülése a másikat vonja maga után. Nagyobb gondot okoz az egyesületi vezetőknek a kellő helyiség és a színházi felszerelés megteremtése. A legtöbb egylet szinielőadásra nem rendelkezik kellő helyiséggel s bérelni kénytelen ily alkalommal. A színházi kuliszákat és Az éjféli strófa azonban hiányzott a többi közül. Ennek a magyarázata, hogy a bakter tizenkét órakor sorra járta a korcsmákat és hazalóditotta a dorbézolókat. Néha az árokban is talált olyan elázott atyafiakat, akik nem tudtak volna maguktól hazatalálni. Persze ez a szolgálati ideje volt a legkeservesebb. Éjfél után már megint kedve szerint harsogta : „Éjfél után ütött egyet, Már egy nappal értünk többet. Az Ur várja térésünket, Azér nyújtja életünket. Éjfél után ütött egyet. Dicsértessék Jézus Krisztus és az ő szent Anyja, Amen!" Az utolsó bakteri énekes verssorok pedig ezek voltak: „Éjfél után óra kettő, Dicsértessék a Teremtő! Mit haszna a kösségőrző, Ha az Isten nem lesz velünk, Erős bástya nem lesz mentőnk Ha az Isten nem lesz velünk! Dicsértessék Jézus Krisztus és az ő szent Anyja, Amen!" * * Följegyzéseim ma már csak visszhangok a múltból. Az éjjeli bakter, „a kösségőrző", a mult század örökre eltűnt alakjai közé tartozik. ruhákat is messze földről kölcsönzik. Ámde a templomonkivüli ker. szellemű felolvasások és színielőadások lassankint oly szükségletté válnak, hogy minden nagyobb községben lassankint gondolni kell egy kath. egyesületi házra, melynek főrésze a nagy előadó (és színházra alkalmas) terem. A színházi készlet megszerzése nem kivan nagy befektetést. Jóravaló szobafestő is ügyes kulisszákat tud festeni és 6—7 változat úgyszólván mindenféle darabra elég. Ruha pedig csak a vallásos és történelmi színdarabokhoz szükséges, s apródonkint szép garderobot lehet belőle gyűjteni. Egyébiránt ezek is korrelativ dolgok; nem egy egyesület fizette ki már házát szinielőadásaiból. Fölösleges a jó színdarab nevelő hatását itt vázolnom. Mint mondják, egy jó színdarab felér tiz jó prédikációval. Mindenesetre nem tagadható, hogy a ker. színművészet, szinte az Isten-tiszteleti aktusok missiójához emelkedhetik fel. És a tapasztalás azt mutatja, hogy ahol a ker. egyesületi színpadok virágzanak, ott a vándor kisvárosi színészetnek felkopik az álla. A keresztény színpad tisztult légkörében nevelt publikum nem áhítozik modern trivialitások és pikantériák után. Érdemes volna tehát a keresztény színpad ügyét országosan, sőt egyházmegyénként központilag szervezni és vezetni. Pone«» Kritika. Csodálatos egy dolog ez a politika. Mikor az ellenzék nem akar a miniszterelnökkel szóba állani, akkor azt kell érteni, hogy a miniszterelnök figyelemre sem méltatja az ellenzék által képviselt nemzeti kívánalmakat. Mikor pedig a miniszterelnök velük tárgyal, akkor pedig olyan nagyrabecsülik a leereszkedést, hogy az ember Egyptomban az istenek országában képzeli magát. Miért mondjuk mi ezt? Azért, mert látjuk, hogy a közeli politikai pourpallék korában gróf Bathyányi Tivadar és társalgója a nagy Holló fontoskodva jártak-keltek a folyosón és annyira titkolódzottak, hogy azt hiszi az ember, talán a világ egy újabb megváltásáról volt szó. Nagyrabecsülték tehát a találkozást és az eszmecserét, melyet a miniszterelnök úrral folytathattak. Találkozhatik-e még Magyarországon valaki, ki a magyar politikai helyzetet nem tartja gyerekesnek? * * * Arról ad hirt a félhivatalos telefon, hogy az új horvát szábor államcsínyre készül. El akar végleg szakadni Magyarországtól,, hogy a ma még csak a levegőben lógó trialisztikus elv realizálódjék. Ez lenne talán a Tomasich által nagy atrocitással összeverbuvált unionista párt politikájának a gerince? Ez lenne tehát azon SZÍVÓS bizalomNem tünl el azonban emlékezetünkből a megható bakter-poézis. Épen azért élvezettel megörökítettem az örökre elnémult éjjeli baktert a mai villanyos és repülőgépes nemzedéknek irt csevegésemben. DP. Kőrösy László. Miért maradt János bácsi agglegény? (Obsitos igazság.) Az öreg János bácsi szokása szerint kün ült az eresz alatti falócán. Hogy miért mondták a János bácsira, hogy öreg, azt sohse tudtam meg; de öreg ember valójában mégse lehetett, mert hiszen végig harcolta a porosz-osztrák-magyar háborút. Ez pedig nem nagyon régen volt. János bácsi még egészséges volt, a vármegyét szolgálta mint hajdú, de, hogy a vármegyénél hasznát nem tudták venni, szegény János bácsit csekélyke nyugdíjjal menesztették. Azóta pedig visszavonultan éldegélt egyedül a nyugdíjból, meg kis vagyonkájából, melyet, hogy mívelni nem tudott, bérbe szokott adni. Egyedüli vigasztalói a huncut diákok voltak, kik óraszámra hallgatták az öreg János bácsi meséit, mondókáit. Hát mondom épen kin ül most is a falócán; deresedő bajusza, mint két hatalmas szarv kunkorodik fel az égnek, pipája soha ki nem alszik. Talán még akkor is ég, amikor ő elszunyókál, nak a gyümölcse, mellyel Khuen Tomasich iránt viselkedett? Cuvaj az új horvát bán ugyanezen az utakon akar haladni? Az új horvát szábor pénzzel és erőszakkal megnagyságositott képviselői nem a nagy egységes Horvátországról álmodoznak, hanem független Horvát államocskát akarnak az európai koncertbe beállítani? Ezeket a kérdéseket tette fel a napokban Polónyi Géza t. képviselő ur. Mi tehát e miatt nyugodtan alhatunk. * * * „Noch nie dagewesen." Ezt kell elrebegnünk már ma az általános titkosra. Volt idő, mikor Justh Gyula csak az általános mellett szállt sikra. Ma, miután Bokányi kitanította, az általánoshoz a titkos is hozzájárult. — A békeakció azonban egy újabb motívummal gazdagította a politikát. Khuen jóindulata és őszintesége a béke kérdésében kezd nap nap után inkább és inkább kidomborodni. Félős tehát, hogy Khuen feje tényleg ismét a vállai között marad. Előrelátónak kell tehát a politikában lenni, azért Justh Gyula ur progressiv lépésre határozta el magát és kimondotta, hogy nemcsak a városokban, hanem a perifériákon is az általános titkos módszer szerint kell leszavaztatni a „polgártársak"-at. Egy kujón újságíró túl akarván még Justh Gyulát is licitálni, most a ponyváján javaslattal él és azt ajánlja a vörösökkel szövetkező függetlenségi csoportnak, hogy az általános titkoshoz még törvényhozásilag egy jelzőt kell csatolni: legyen általános, titkos és álarcos legyen a szavazás, mert a hatalmasok egyébként még egyedül üdvözitő általános-titkos dacára is befolyásolhatják a választókat. Mi még ezzel sem vagyunk megelégedve, hanem azt indítványozzuk, hogy az álarcos szavazók csak a hatóságilag fölülvizsgált álarcnál, a száj körül lakattal elzárható vashálószerű valamit alkalmazhassanak, mert egyébként, ha a száj szabadon marad, még az általános-titkos-álarcos szavazás esetében sem lesz tiszta választás. Úgy halljuk, hogy tényleg Justh Gyula komolyan foglalkozik ilyenfajta preventív intézkedés életbeléptetésével. — Istenem, hol fog még végződni a szavazás módjának meghatározása, ha a gemütlich Wien nem fog hasra vágódni hamarosan a választó reform priusa előtt ?! * -t= * Khuen a tiszteletére rendelt banketten válaszában békés húrokat pengetett, de azért kijelentette, hogy a harctól sem riad vissza. Kijelentette, hogy a t. Ház feloszlatásának lehetősége sincsen kizárva. Bennünket ez nem lep meg, mert magunk is abban a megggyöződésben élünk, hogy végre mégis kell valamit tenni, mert a t. Ház munkaképtelenségéből már elég volt ennyi is. — Itt azonban még egy mellékkörülményre ki kell térni. — Azt is mondotta a miniszterelnök ur a bankettén, hogy a békét „veletek és általatok" akarom biztosítani. Ezt egyszer Kossuth Lajos is mondotta, de még ezt is hozzá tette: „Ha akarjátok." — Ezt azonban Khuen tapintatból már kihagyta, mert jól tudja, hogy a nemakarásnak mert nagyfokú köszvénye miatt hosszabb ideig nem tud aludni. Zacskója ki nem ürül sohse, mert egyedüli gondja, hogy legalább abban ne szenvedjen hiányt. Nagyokat szipákol a hosszúszárú pipából, miközben bodor füstöt ereget nagy lelki gyönyörűséggel; mi pedig kis diákok köréje gyűltünk s mi is vele együtt gyönyörködtünk a felszálló kékes szinü pipafüstben. Egyszer egyikünk nagy félénken kérdezi a mélázó János bácsit: — Osztán János bácsinak nem volt sohse felesége ? János bácsinak az örökké nyájas arca egyszerre elkomorult. Egy ideig némán, sötéten bámult bele a nagy semmibe. Mi végtelenül sajnáltuk már, hogy elvettük oktalanul János bácsi verőfényes jó kedvét, de hiába, az elmondott szót vissza szívni nem lehetett. Mikor már egészen belefáradt a maga elé bámulásba, mintha szemei előtt valami lelki harc vonult volna el, kérges nagy tenyerével végig simította redős homlokát, majd végre még egyet szippantott az ő kedves oldalbordájából, aztán kivette szájából azt, a háta megetti kis ablakba tette és csak ezután nyilt szóra ajaka: — Hej kis öcséim, de rossz helyen piszkáljátok a lelkemet; de hát Isten neki, nektek még azt is elmondom, amit még eddig sokan, vagy talán senkise tudja. Kis szünet következett. János bácsi ezt a kis szünetet arra használta fel, hogy még egyszer