ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-02-18 / 8. szám

— Mit hozott?! Folyó hó 4-én a béke jegyében mozgott a magyar politika. A miniszterelnök sorra járta az ellenzékek vezető férfiait és mindenkivel tárgyalt. A tárgyalás után Bécsbe ment. Ez volt akkor a politika napi eseménye. A képviselői körökben pedig ezek a kérdések foglalták le az embereket: mit vitt ? mit hoz ? A kormány félhivatalosa az első kérdésre törekszik hamarosan megnyugtatni a felzaklatott kedélyeket, mikor hirül adja, hogy a miniszterelnök semmiféle békeföltételeket nem hangoztatott az ellenzék vezéreivel megindított eszmecserék folyamán, hanem igyekezett megtalálni azokat a kiegyenlítő momentumokat, amelyek lehetővé tennék, hogy a parlament munkaképessége helyreálljon. A kormány részéről tehát békefeltételek nincsenek; az eszmecserék tehát csak azokat a momentumokat igyekeztek megtalálni, melyek a politikai ellentéteket kiegyenlíteni hivatvák, hogy a parlamenti életből kiküszöbölhető legyen az éretlenség. Ezt is szívesen tudomásul vesszük, ha egyebet nem tudhattunk meg. Kritika. Nagy gezeres támadt bizonyos körökben, mert az altruista bankkal a katholikus élnivágyás ellentétbe helyezte a Hungária bankot. Még Lukácsot is felhasználták céljaikra, ki aztán nagy jókedvében nagyot ütött botjával a . . . szekularizáció fejére. Nem szédült ugyan meg tőle, de feleszmélt és en gros belekiáltotta a „Világ" a világba, hogy nű lássátok, már a kormánykörök is a szekularizáció agyrémeivel ijesztgetik a félős gazdagokat. Mi szintén úgy vélekedünk, hogy alapítványokat egyoldalúlag kezelni nem szabad, de azt is belátjuk, hogy mindenki arra használja fel a rendelkezésére álló magán vagyont, amire jónak látja. Azt pedig határozottan elvárjuk, hogy katholikus vagyon ne szolgáljon evidenter zsidó érdekeket. Ezen megnyilatkozással tisztáztuk a Hungária bankkal szemben álláspontunkat. Mikor azonban ezt megtettük, ide kell iktatnunk azt a félelmet is, mely lelki békénket zavarja. Azt tapasztaltuk, hogy minden kath. mozgalom, mely közgazdasági színezettel bír, csak a kezdeményezés idejében szűz tiszta, idővel ez is vészit enerzsiájában és lassankint progesszivistává lesz. Emlékszem reá, hogy egy időben a lourdesi vizzel is kereskedtek a zsidók s Franciaországban nem voltak elég körültekintők a közvetítők megválasztásának kérdése körül. Ez volt, mint mondják, az oka, hogy a bpesti elöljáróság a szédelgőket azért sújtotta érzékeny pénzbirsággal, mert túlságos nagymennyiségben pazarolták a Kohnok Schwarczok és Grünök a vízvezeték tartalmát. * A ferencvárosi gyerekek Londonban a footbal versenyen nagy dicsőséget szereztek a magyar névnek s ezzel megmutatták, hogy a magyar rúgni jól tud. Ezt a magyar dicsőséget az ifjúságtól megirigyelte az öreg csataló, a jó Polónyi Géza. Mint egy lapban olvasom, nagy grandezzával tiltakozott a vád ellen, mely őt antiszemitának tartja. Még ez a kijelentés csak hagyján volna, de ő még ennél is többet mondott, kijelentette, hogy ő örülésig szerelmes a zsidókba annyira, hogy három kivételével az összes kath. püspököket a zsidók kezébe szolgáltatja. No lám, a jó katholikus Polónyi mire nem vetemedik. Mig a magyar kath. püspöki kar fölött patronáget akar gyakorolni, sőt úgy gerálja magát, mintha a magyar püspöki kar adás-vevés tárgya volna s mintha azok elkótyavetyélését a közvélemény őreá bizta volna. Bizony-bizony mondom nektek, ennyi hitet, azaz pardon et még nem találtam Izraelben. Egyik lap a püspöki kar két illusztris tagját megtámadja azért, mert ezek nem engedik meg, hogy papjaik képviselők legyenek. Sőt a támadásban ki is mélyítik a vádat, azt állítván, hogy a nevezett püspökök csak néppárti érzelmű papoknak adnak a képviselőségre engedélyt. Mi politikai szempontból nem bírálgatjuk a lelkes főpapok rendeleteit vagy intézkedéseit, hanem igenis szó nélkül nem hagyhatjuk a támadást, nem pedig egyházi szempontból. A plébános mikor leteszi a plébánosi esküt, kötelezi magát, hogy egyházi szellemben, testben és lélekben híveié lesz. A képviselő plébános csak szombaton megy haza, hogy vasárnap a köteles „Pro populo"-t elvégezhesse. Vasárnap délután már elszakad a községétől, hogy hétfőn a t. Házban kereshesse az összeköttetéseket az emelkedésre. Hol van itt a pasztoráció? Törődik az ilyen ember a hivei lelki szükségleteivel? Nem. Mással törődik, hogy t. i. méltósághoz, jobb javadalomhoz juthasson. Nézetünk szerint az volna a leghelyesebb eljárás, ha a t. képviselő urak lemondanának a javadalmaikról a képviselőség tartama alatt, mert a képviselőség és a plébánosi kötelmek igazán összeférhetetlenek. Lehetnek itt ellenkező nézetek is, de mi mégis csak azt mondjuk, hogy a plébános legszebben fest saját hivei között és legüdvösebb munkát végez akkor, mikor a gondviselésszerüen reábízott hivő nyáj vezetése körül foglalja el magát. Rudnay és Richter Bonis szomorú példája pedig sehogysem használt az egyház tekintélyének. Inkompatibilitást kellene tehát felállítani az egész vonalon a képviselőség és a plébánia joghatóság között. Az intézményszerűen felállított inkompatibilitás nagyon sok orvtámadástól megóvná a magyar püspöki kart. Raffay Sándor a pesti ágostai-evangelikus egyház lelkésze, indítványt nyújtott be Prónay Dezső báróhoz, mint főfelügyelőhöz az iránt, hogy a felállítandó pozsonyi egyetemen ág. ev. theol. fakultás állittassék fel. Prónay az indítvány letárgyalása miatt széles körben intézkedett. Megmozdított mindent, mit mozgatni lehet. Eddig szól a hir, melyet a lapok világgá kürtöltek. Utánna néztem a dolognak. Lázas izgatottsággal kutattam a lapokat, hogy melyik fogja a sárga földig lerántani Raffayt azért, mert vallása érdekében meg mert mozdulni. Semmi nesz, semmi hang. Nem csodálom, mert itt ág. ev. érdekről van szó. Elképzelem, hogy milyen förmedvényekkel telnének meg a lapok, ha ilyen indítvánnyal egy kath. plébános merne előállani. Lenne abból sötétenc, maradi, buta, reakciónárius, bigott s tudja a jó Isten még micsoda csodabogár, mert hát a kath. hitéletet kiszélesbiteni az nemzeti veszedelem. Igazán furcsa egy világot kezdünk mi itt Magyarországon élni. A mormonok foltozó csizmadiájának is több szabadsága van hitéleti szempontból, mint nekünk katholikusoknak. Hol itt a hiba? Tessék megkeresni. Skiz HÍREK. Gondolatok bokrétája. (Tövistelen virágokból.) Nem lopnak napjainkban annyit tökéletes betörő szerszámmal, mint csalafintás, furfangos ésszel. Valóban képtelenség mindenkinek kedve szerint cselekednünk. Untig elég gazdag az ma, aki senkinek sem tartozik. Négyszemközt mondd meg barátodnak, ha kifogásod van ellene. Mások előtt sohase bántsad. Az idő próbálja meg a jó barátot és a jó bort. Könnyű jó ismeretséget, vagy barátságot kötni, de nehéz föntartani. Jó borból jó ecet lesz, jó barátból jó rokon. Sohase tagadd meg az igazságot, még legjobb barátodért sem. * Az a barátság, amely elmúlik, nem lehetett igazi barátság. * Ne tartsad még azt barátodnak, aki nyájasan mosolyog reád. Ne az arcot, hanem a lelket keressed. Dr. Kőrösy László. Karcolat. Gyilkos szerelem. A fogház rideg, lelket bántó cellájában hangosan zokog egy rab. Egy leány rab. Hangos jaj szava csukló zokogásba tör ki és minduntalan sóhajtozza : Jézus, Mária! Egy szerelemtől elvakult, kétségbeesett leány rálőtt a volt vőlegénye menyasszonyára, mert az ő egyszerű falusias lelkével őt tartotta boldogsága megrontójának. Ott a kétségbeejtő magányban talán már meg is bánta a tettét; de az igazságszolgáltatás őrei nem gondolnak ilyen megbánással, ők a rideg paragrafusok súlyával Ítéletet fognak felette mondani és több mint valószínű, el is Ítélik a merénylő leányt, aki azonban csak annyiban bűnös, mert hogy más élete ellen tört, feledte azt az isteni parancsot: Ne ölj ! Eddig van a rideg valóságban. A kérlelhetetlen földi igazságszolgáltatás nem keresi a véres tragédia hátterét és az se lesz valószínűleg előtte irányadó, vájjon minek volt a következménye a merénylet elkövetése. Azonban, ha kényes kézzel fellebentjük a fátyolt, másként látjuk a helyzet valóságát. Nem gyilkos nővel állunk szemben, akinek homlokán Kain bélyege van, hanem egy józan észtől megfosztott, a következményekkel nem törődő szerelmes szivű leány az, aki afeletti bánatában, hogy az ő vőlegényét egy másik leány — az ő nézete szerint — elcsábította, fegyverrel gyenge kezében megtorolni akarta boldogtalanságát. íme tehát mégis csak haladunk, ha mindjárt hátrafelé is. Kis homokbuckás faluknak is meg vannak a maga tragédiájuk. Nemcsak a bűnös nagy városokban játszódik le egy-egy tragédia, hanem elhatol már minden kicsi istenháta mögötti faluba. Vájjon az a merénylő leány érzi-e magát bűnösnek ? Azt hiszem, hogy nem. Ha ő bűnös, akkor nem csak egyedül ö a bűnös, hanem a legény is, meg a megsebzett leány is. Tán, ha jól gondolkozunk, igaza is lehet. Ha igazán bele látunk a dolog mélyébe, másként fogunk vélekedni. Kicsinyke falu perkálszoknyás leánynépe rajong egy legényért. A parasztlegény egészen duskálkodik a leányok szerelmes pillantásaiban és ki is veszi a dézsmát. A könnyen hivő, egyszerű falusi leány büszke arra, hogy a falu legszebbnek hitt legénye ő neki bókol legjobban, ő vele táncol a nagykorcsmában legtöbbet. És a legény hitegeti, csalogatja a hiszékeny leányt szép mézes-mázos szóval. Söt nagyobb nyomatékul házasságot is igér a leánynak. És ettől az utóbbi szótól megszédül a szerelemittas leány. Utóvégre minden leány menyecske, irigyelt menyecske akar lenni. Boldog hittel csüng ä legény minden szaván s vágyódással várja azt a pillanatot, mikor az oltár előtt elmondhatja a holtomiglant. A lelketlen férfi kihasználja a leány hiszékenységét. A leány nem törődik a szégyennel, csak azt várja, mikor váltja be igéretét a szószegő legény, a vőlegényjelölt. Azonban a férfi megunja már a leányt és mindenáron szakítani akar a leánnyal, de a leány görcsösen ragaszkodik a legényhez. A könyörgés, a sirás nem használ. A megszégyenített leány tőrdöfésként hallja utóbb, hogy az ő vőlegénye más leányt szeret; ö neki sugdos szerelmes szókat, ö vele táncol legtöbbet. Ez már nagyon fáj a szerelmes, reményvesztett leánynak; és a szegény, elhagyott, rászedett, szerelemtől elvakult leány agyában sötét gondolatok szülemlenek. Végtelen fáj lelkének a mellőzés, a leány pajtásainak gúnyos mosolya, az itt-ott elejtett és rá vonatkozó incselkedés. Amikor pedig a falu vénasszonyai újságolják neki, hogy a vőlegénye más leány vőlegénye lett, a még mindig remélgető szive elfacsarodik a kétségbeeséstől. Fegyvert fog a vélt megrontójára. Most ha eddig tudjuk az esetet, vájjon melyik itt a főbűnös? A hitegető, lelketlen férfi. 0 mindennek az okozója. Ha ő nem működik közre a dologban, nem történik meg a merénylet. Az ő megbüntetésére azonban nem hiszem, hogy van paragrafus. Öt majd az igazságos Isten fogja megbüntetni. A második bűnös a merénylő leány. Bűnös annyiban, mert embertársa élete ellen tört. De bűnös azonban a megsebesített leány is. Jóllehet kis mértékben, de mégis bűnös, mert olyan szószegö legénynek, mint amilyen a vőlegénye volt, nem lett volna szabad hinni. Nem lett volna szabad neki más vőlegényét csalogatni. Nem lett volna szabad a legényt azon helyzetbe hozni, hogy megszegje egy másik leánynak adott szavát és igéretét; még hozzá, jól tudva azon körülményt és esetet, mely a legényt és a leányt szorosan egymáshoz