ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-10-20 / 43. szám

hogy az a kath. tanítóság, amely a szociális elnevezés alá gunnyaszkodva az önök számadatai szerint tizenkettő, vagy plane húszezer tagot számláló testületet tesz ki, eddigelé a szocializmus tevékenységre képtelen léhűtő tanítóság volt, amely a külön szervezetbe való vonás által egyszerre a legbátrabb hitvédő és a legnagyobb sikereket elérő szociális ténykedésü tanítósággá vállana. Ugyan ugyan! Hát mondjanak uraim csak egyetlen egy olyan a néptanító, a népnevelő elnevezésben rejlő és munkakörébe vágó tételt, ami a legélesebb elemében ne pedagógiai, ne szociológiai, ne demokratikus lényegü volna, és ami ne a szocial-pedagógiába vágna, vagy ütköznék. Egyetlen egy tételt uraim és azonnal meghódolok, követem önöket. Ugy találom, hogy az önök példáját a „Magyarországi Tanítói Egyesületek Országos Szövetségéiben is sokan követni akarják. Erre vall, hogy a f. évi szeptember hó 14-én a tanítói fizetés rendezése ügyében tartott elnöki értekezleten már éles neszét hallaták, hogy az ország tanítósága egy különálló munkás szervezetbe tömörittetnék, amelynek bevallott célja: ellentállás minden fegyverrel mindennel szemben, ami a tanítók által meghatározott érdekekbe ütköznek és amelyek végeredményükben a francia szisztémájú szindikátusok megalakítására vezetnének, amit látszólag önök is elvetnek, sőt kárhoztatnak, (?) de alapjában teljes valójukban követelnek. Mert végeredményükben önök sem akarnak egyebet, se többet, se kevesebbet, mint hogy ne a tanítóság legyen a társadalomért, hanem a társadalom önökért . .. másszóval a társadalomnak az önök szavához, az önök dolgához más köze ne legyen mint a teherviselés. Erre vall azon tény, hogy egyik ugyan más világnézetet valló, de lényegében egy hatalmi törekvést szolgáló szocialista kartársunk a túloldali táborból már közrebocsátotta a tarifát, amely értékileg megszabja, hogy bizonyos szociális dolgot, tevékenységet mennyiért vállalhatnak magukra. Tudom én azt nagyon jól, hogy a tarifaszerűségre mi adta az okot. Mi adta volna más, mint a nyomor, a tanítói fizetés elégtelensége, aminek lehetőleg minél rövidebb időn belül véget kell vetni, de arról is meg vagyok győződve, hogy a tarifaszerüség éppenséggel nem válik hasznára a tanítói tekintélynek és ha a társadalom a tanítóság magatartása miatt arra lesz utalva, hogy társadalmi munkásságát ne vegye igénybe, bizonyára keresni fog oly tényezőket, amelyek a tanítókat azok tekintetében teljesen pótolni fogják. Nos ezekben eléggé reámutattam az önök leleplezett és leleplezetlen törekvéseire. Egyúttal bebizonyítottam azt is, hogyha a magyar kath. tanítóság szociális tevékenységet akar kifejteni, akkor egyátalán nincs szüksége sem külön önálló Eta utánakapott s mintha nem akart volna hinni a saját szemeinek, tekintetét a csomagról a grófnak örömtől sugárzó arcára vetette. Végre is, meghatva a nagy jótéteménytől kipirult arccal térdre ereszkedett, könnyes szemeit reáemelte s repeső szívvel mondotta: — Uram, megmentette a családom becsületét és jóhirnevét, megmentette a férjem és három gyermekem életét, áldja meg a jóságos Isten e nemes tettéért. S hálával telt szívvel kezet akart neki csókolni. A lovagias mágnás azonban elkapta a kezét s igy szólott: — Szégyenbe hoz, asszonyom! Vájjon érdemes ily csekélységről beszélni! — E csekélység biztosítja a családom jövőjét és jóhirnevét megmenti a gyalázattól, — mondotta lázasan. De egyúttal esküszöm, hogy nem fogja megbánni a belém vetett bizalmát, hogy vissza fogom szolgáltatni mind. Könnyes szemeiből kimondhatatlan boldogság sugárzott. Oly szép, oly bájos és igéző volt, hogy a gróf szeme káprázott e látványtól. De csakhamar a kéjenc DonJuan kerekedett fölül benne s lehajolva a klasszikus szépségű asszony fölé igy szólt szenvedélyesen: — De én nem követelem, hogy szolgáltassa azt vissza ! Hisz a maga egyetlen mosolya, egyetlen ölelése, nekem többet ér számtalan ezresnél. Tárva áll maga előtt, asszonyom, a pénzládám, bársonykezecskéjével bármikor belemarkolhat. Fénnyel, pompával veszem körül magát, királyi palotává, pazarul berendezett bálványtemplommá alakítom át e lovagváramat, Szakitsa el e nyomorult bilincseket, ragadja ki magát a férfi zsarnokság alól és ízlelje meg az édes szerelmet, amely oly bájos nőknek termett, mint maga, asszonyom. Beszéde tele volt tűzzel, szenvedéllyel, lehelszakosztályra, sem szakszervezetre, sem közlönyre, mert az mind együttvéve megfér a jelen szervezet keretében, amely az adott körülményekhez képest fejleszthető, de ugy, semmi esetre sem, hogy abban a szociális szakosztály a Tanügyi Tanácstól teljesen független tisztikarral és választmánnyal, valamint teljesen önrendelkezési joggal biró szakosztály legyen. Ennek a lehetőségét minden áron meg kell akadályozni. Mert épenséggel nem engedhető meg, hogy egy és ugyanazon rendeltetésű országos szervezetben ugyanazon tagokkal két külön alárendeltség tekintetéből egyik a másikától nem függő szervezet létesíttessék. Am legyen a mai, vagy a fejlesztendő szervezetnek egy, az iskolai életen kivül eső szociális tevékenység körébe vágó ügyeknek egy szakosztálya, de ez teljesen alárendelt tényezője legyen a plenumnak, illetőleg az anyaszervezetnek s nem ugy mint ma, mikor a szociális szakosztály teljesen önálló szervezetnek vallja magát és arra törekszik, hogy annak maradjon is. Ha ez a szocialistavezér tanférfiaknak nem tetszik, ám váljanak ki. Biztosítom azonban őket, hogy a közoktatásügyi kormány a tanítóknak külön munkásszervezetszerü szakszervezetbe való tömörülését nem fogja megengedni. És pedig azon egyszerű okból; hogyha a tanító érzi és tudja, hogy szociális tevékenységére szükség van, az értékes és arra hivatása predesztinálja, ugy azt a szociális tevékenységet az 1868. évi népoktatási alaptörvénnyel is kötelezi egyesületi életben is minden további nehézség nélkül is kifejtheti. Ha pedig nem akarja kifejteni, vagy azt bizonyos a társadalomra nehezedő feltételekhez köti, magával vessen számot, ha szociális tevékenységére a társadalom nem reflektál. Mindezek után és végezetül tiszteletteljesen óvást kell emelnem az ellen, hogy a tanügyi tanács kebelében müködö szociális szakosztály az anyaszervezetben bármily tekintetben is függetlenül önállósittassék és a szakosztály által megindított „Jövőnk" c. lap az anyaszervezetnek a múltban tanúsított tevékenységét suba alatti megalakuvásnak minősítse, a jövőre nézve pedig annak egyik vezére odamondja: Parlagon hever a kultúra földje sok helyütt szép Magyarországon. A maszlagot, a dudvát az elhanyagolt barázdákból irtani kellene, hogy „virágos kert legyen hires Pannónia„. Azonban a hájas hátak nem hajolnak le érte, a puha kezek nem tépik, gyomlálják ki; a mi izmaink kellenek oda. De most erőtlenek, nem feszülnek, jóllehet, ég a munkakedvtől akaratunk, tenni vágyásunk, emberszeretetünk, mert látjuk, hogy népünk, nemzetünk, megváltást igényel. Engedtessék meg elsősorban is azon kérdést feltenni, vájjon kik értendők a „hájas hátuak" és a finom kezüek" alatt ? Tán csak nem a jövőben esetleg fejedelmileg dotált tanítókat, annál kevésbbé lete Eta arcát simogatta, amelyről bámulat, kételkedés, a megsértett női büszkeség és megvetés tükröződött vissza. Álmélkodásából végre is a gróf ölelni akaró karja téritette eszméletre. Fölugrott, s néhány lépést tett hátra, majd kiegyenesedett s úgy állt ott, mint egy megsértett tündér-királynő, szemében kimondhatatlan megvetéssel. Forró vére az arcába szökkent, szive vadul dobogott, ajka remegett. Majd szóhoz jutott s egészen kikelve magából, igy szólott: — Gróf ur, ön hitvány egy ember! Egy asszonyt, aki kegyedhez bizalommal fordul segítségért, meg akar gyalázni, azon hiszemben, hogy egy marék pénzért minden kapható, még egy nő becsülete is. Meg akar menteni egy családot, de csak azért, hogy legdrágább kincsét, — a feleséget és anyát — ragadhassa el tőle. Elitéli a férjemet, — s kegyed, nemes elődök utóda, akinek mindene megvan, amit csak a szeme-szája megkíván, hideg vérrel százszorta gonoszabb tettet akar elkövetni. Igen, százszorta gonoszabbat, mert ez erkölcsileg véve soha vissza nem téríthető rablás. Ha nem tekinteném a férjem és három gyermekem, bizonyos kéjjel tudnám a szeme közé röpinteni e hitvány pénzt! De igy — bele kell törődnöm a sorsomba. E gálád szándékáért megbocsátok kegyednek, mivel meg akarta menteni a családom, de egyúttal tudja meg, hogy kegyed hitvány egy ember — s egy nőnek a megvetését vágom a szeme közé! Ezzel megfordult és teljesen lesújtva, tétovázó lépésekkel hagyta el a szobát. A gróf, mintha megnémult volna, úgy állt ott a szoba közepén; lábainál ott hevert szétszórva a kétezer rubel, szeméből csodálat sugárzott, arcát szégyenpír öntötte el. A megsértett nő szenvedélyes kitörése erőtlenné tette s oda szegezte őt. Szóhoz sem tudott jutni, nem akart hinni a saját szemének sem. Ilyenekhez nem volt szokva. a most nyomorgó szegény exisztenciális kartársakat ? Azután hiszi-e, hogy aki a munkakedvtől ég, annak munkakedvét bármi lohasztaná, vagy erötlenitené kivált akkor, ha a nép, a nemzet megváltásáról van szó. Miféle gyanúsítás ? Miféle üres keresztény szociális szempontból pedig egyenesen lehetetlen beszéd az! Hisz a szociális tevékenységre való munkakedv, lelkesedés, vágy, emberszeretet, a nép, a nemzetmegváltás szükségességének átérzése legyőz minden szegénységet, sőt még ellenszolgálatra sem vár, mert még anélkül is megteszi. Ami pedig a hitvallásos iskolák fentartásának védelmét illeti, a tanítóknak külön szociális szervezkedésére épugy nincs szükség, mint ahogy egyéb tekintetből sincs. Ez minden katholikus tanítónak kötelessége, amely ellen vétő fegyelmi eljárásra nyújt okot, de annál dicsérendőbb dolgot mivel, ha az iskolaegyesületeket megalakítja. Kérdem én, vájjon kik névszerint azok a szocialista tanítók, akik ezideig ily egyesületeket alakítottak ? Azt gondolnám, ezek után eléggé rámutattam arra, hogy a kath. tanítóknak külön szociális szervezkedésre egyáltalán nincs ok és hogy a tanítók szociális tevékenységét legkevésbbé egy, szociális elnevezést magán hordó szervezet hiánya akadályozza. Ezek után reménylem is, hogy az illetékes körök és tényezők a tanítóság azon vezető közegeinek törekvését, akik a tanítóságot holmiféle szociális és tarifális szervezetbe való vonását iparkodnak keresztül vinni, a tanítóság egyébként megbecsülhetetlen tekintélyének megóvása szempontjából megakadályozzák, s a tanítóság jogos igényeit, követeléseit megadják és igy minden lavinaszerűen eshető szélsőségnek elejét veszik. Bertalan Vince. — Ellenzék nélkül. A munkapárti többség erejére támaszkodó kormány egész komolyan berendezkedik, hogy teljes ellenzék nélkül vezesse az ország ügyeit. Nemcsak a képviselőházban, de a delegációban is a képviselő urak csak egy párt politikáját hirdetik s szinte megkönnyebbülten az ellenzék kellemetlenkedéseitől, rohanva sietnek eleget tenni kötelességüknek és sorra mindent megszavaznak. Most már igazán érvényesül az, amit Tisza hirdetett: „Meggondolás nélkül." Mert ha kicsit is gondolkodnának a kormány táborában, rájönnének arra, hogy ellenzék nélkül lehetetlen sikeres politikát űzni s már csak a felfelé való kihasználás és ijesztés kedvéért is igyekeznének visszaédesgetni az ellenzéket magok közé. De ahol elvakult és boszuálló emberek vezetik a politikát, ahol meggondolás nélkül kell mindent elfogadni, amit Bécs diktál, — ott politikai belátást, előrelátó, nemzeti irányú gondolkodást hiába keresünk ! HIREK. Karcolat. (Koholmányok.) Hadi tudósitások Balkánról. Cetinje, 1912. okt. 14-én. Montenegró legnagyobb falujában és egyúttal fővárosában, annak is egy csúnya bugaci csárda formájú vendéglőjének egyik meszeletlen szobájában irom ezeket a sorokat. Ahogy tollam sercegve szántja a betű-barázdákat, szemeim olykor-olykor a füstös falra tévednek, ahol a szoba egyetlen képe, Nikita fejedelem arcképe díszeleg. (Vagy tán nem is díszeleg!) Künn a zegzugos utcán hangosan van a nép. Vidám nótázás és heje-hujázás közepette barangolják végig a poros és rendezetlen utcákat a montenegróiak, miközben többször éljenzik Nikita atyust, vagy Miklós királyt. Ne higyje senki, hogy holmi aszfaltos utcák, ötemeletes házak díszelegnek az ország főfalujában, akarom mondani fővárosában. Hogyisne ! A montenegrói nép elvből gyűlöli a kultúra és fényűzés eme — szerintük — fattyúhajtásait. Jól érzik ők magukat a kövezetlen utcák, kidőlt-bedőlt házak, ócska gunyhók között. Világítás dolgában vetekszik az esztergom-szenttamási világítással. No meg a szentgyörgymezeivel is! A montenegrói nép első sorban Nikitát, másodsorban a kecskéit szereti mindenekfelett. Ezért a kettőért mászkál a sziklás bércek szédítő magaslatain; ezért a kettőért elszenvedi a viharok