ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912
1912-08-25 / 35. szám
teljesen meg volt elégedve a főkáptalan kiküldött képviselője, aki a birtokokat szokta felülvizsgálat céljából meglátogatni. * Esküvők. A mult hétfő délutánján népes lett a bazilika környéke, hol az érdeklődőknek nagy serege várta a násznép felvonulását. Ugyanis ekkor esküdtek örök hűséget egymásnak Márkus Kálmán székesfővárosi tanitó és Mihalek Etelka. A szertartást Brühl József prelátus-kanonok végezte segédlettel, majd hatásos beszéddel oktatta ki a fiatal házasokat jövendő kötelességeik felöl. — Csütörtökön pedig egy tisztes öreg pár állott szintén a Bakács-kápolna oltára elé, hogy hálát adjanak a boldog házasságban eltöltött 50 esztendőért. A férj Pálmai József 83 éves, a nő Waldvogel Cecilia 72 éves. Az öreg házaspárt a gyermekeknek és az unokáknak nagy serege kisérte a templomba. Az egyházi szertartást Brühl József prelátus, főszékesegyházi plébános végezte. Kántor Felix a kápolna orgonistája a szertartás elején és végén szép énekeket énekelt. * Az egyházmegyei tanitóság képviselője. E hó 29-én tartja az Országos Kath. Tanitói Segélyalap évi rendes közgyűlését. E gyűlésen a szabályzatok értelmében az egyházmegyei kath. tanitóságot az általa titkos szavazás útján választott megbízott képviseli. A jelen közgyűlésre a tanítóság a leadott 252 szavazat közül 67 szavazattal Bertalan Vince nyug. főtanfelügyelőségi tollnokot, érs. képzőintézeti tanárt választotta meg. Számbavehető szavazatot kaptak még Szabó János, udvardi kántortanító (57), Oberth Kálmán palásti igazgatótanító (22), Stampay János köbölkuti kántortanító (20). A közgyűlésre az egyházi főhatóság is küld ki képviselőt Guzsvenitz Vilmos s. főtanfelügyelő személyében. * Bleszl Ferencné halála. Már évek óta hordozta a szenvedések terhét s a napoknak végtelen sorát fájdalmak között töltötte a betegágyon Bleszl Ferencné. Öt magát nem láttuk, jótékony kezének tetteit azonban hallottuk, mert betegségének fájdalmai között sem feledkezett meg a szegényekről, a nyomorgó embertársakról. E hó 21-én a Mindenható végét vetette szenvedésének s hozzátartozóinak nagy bánatára elköltözött az élők sorából. A gyászoló család a következő gyászjelentést adta ki: Mérhetetlen fájdalomtól lesújtva és gyászbaborult szívvel, de a Mindenható szent akarata előtt meghajolva, tudatjuk, hogy a szeretett, hűséges, kedves feleség, a páratlan gondos, drága anya és testvériesen szerető jó sógornő Bleszl Ferencné szül. Feigler Ilka angyali türelemmel átszenvedett, hosszú és kínos betegség és a haldoklók szentségeinek ájtatos felvétele után, minekután hét nap előtt boldog házasságának 30-ik évét, négy nap előtt pedig életének 50-ik évét betöltötte, e hó 21-én reggeli 9 órakor megtért az Űrhöz, kinek egész életén át oly hűséges követője volt. Felejthetetlen, drága halottunk lelke üdvéért az engesztelő szent miseáldozat e hó 23-án, pénteken délelőtt 9 Vs órakor fog az érseki vízivárosi plébániatemplomban a Mindenhatónak bemutattatni, hült tetemei pedig a gyászmise után,ugyanezen templomban, délelőtt 10 órakor fognak a róm. kath. anyaszentegyház szertartása szerint beszenteltetni és ezután az esztergom-szentgyörgymezői temetőben levő családi sírboltban a boldog feltámadásig pihenőre helyeztetni. Esztergomban, 1912. aug. hó 21-én. Amily őszintén szerettünk, ép oly mélységesen gyászolunk! Isten veled ! Bleszl Ferenc férje. Bleszl Margit, Bleszl Erzsébet leányai. Magos Sándor és neje Bleszl Etel sógora és sógornéja. A ravatalt a vízivárosi plébánia-templomban állították fel s pénteken délelőtt 9 órakor vette kezdetét a gyászszertartás a város közönségének nagy részvétele mellett. A requiemet és az utána következő beszentelést dr. Rajner Lajos püspök, érseki helytartó végezte, a temetőbe pedig Keményfy K. Dániel vízivárosi plébános kisérte ki a halottat. A főkáptalan több tagja jelen volt a temetésen, a vármegye, a város s a többi intézetek és testületek is képviseltették magukat. * Beírás a főreáliskolába. A főreáliskola I.—VIII. osztályába való felvétel és beirás szeptember hó 2., 3., és 4. napján lesz délelőttönként 8—12 óráig. Minden tanuló a szülő, vagy ennek megbízottja kíséretében jelentkezhetik felvételre az előző iskolaévi bizonyítvánnyal s az intézetbe első izben lépő tanulók még születési és ujraoltási bizonyítvánnyal is. Tandíj fejében fizet minden helybeli tanuló 40 koronát, vidéki tanuló 60 kor., párkányi 80 koronát. A rendkívüli tantárgyak közül elegendő számú jelentkező esetén a tantervbe felvétetik: A latin nyelv (külön dija egész évre 20 korona). Az angol nyelv (20 kor.). Chémiai gyakorlatok (egész évre 20 kor.). Fizikai gyakorlatok (egész évre 20 korona). Német nyelvi beszédgyakorlatok (díjmentes). Ének és zenegyakorlatok (díjmentes). Egészségtan (dijmentes). A latin és angol nyelvet az V—VIII. osztályú tanulók tanulják; chémiai gyakorlatokon az V— VI. osztálybeli, a fizikai gyakorlatokon a VII— VIII. osztálybeli tanulók vehetnek részt; a németnyelvi beszédgyakorlatokon az V—VIII. osztálybeli tanulók, esetleg alsóbb osztályúak is vehetnek részt; éneket minden tanuló, egészségtant pedig VII. osztályú tanulók tanulják; zenegyakorlatokra a zeneértő tanulók osztatnak be. A tandij szeptember, november, január és március hónapok első hetében esedékes négy egyenlő részletben, a rendkívüli tantárgyak dija pedig két egyenlő félévi előleges részletekben fizethető le. A nem katholikus vallású tanulók kötelesek a felvételi jeggyel saját felekezetük hitoktatóinál azonnal jelentkezni s azoknak a vallásgyakorlatra vonatkozó utasításaihoz alkalmazkodni. Az iskolai év ünnepélyes megnyitása szeptember hó 5-én lesz. A róm. kath. vallású tanulók ezen napon reggel 7 és % órakor, a többiek pedig 8 és l U órakor gyülekeznek az intézetben. — A javitó és pótló vizsgálat augusztus hó 31-én és szeptember hó 2., 3. és 4. napjának délutánján lesz. * Kitüntetés. Ferdinánd bolgár király az ez évi június hó végén és július hó elején tudvalevőleg Pöstyénben tartózkodott gyógyulás céljából. S ezen idő alatt naponkint kirándulást tett automobilján Radosnára, amelynek szép vidékét olyannyira megkedvelte, hogy vallási kötelmének, a vasár- és ünnepnapi sz. mise hallgatásnak is Radosnán kivánt eleget tenni. S igy a radosnai plébániai templomban két alkalommal együttesen hallgatták az istentiszteletet: a bolgár király udvari embereivel és az egyszerű falusi nép. Ezen alkalomból kifolyólag Pullmann Andor radosnai esperes-plébános kedves kitüntetésben részesült a király részéről, amennyiben megkapta a bolgár polgári-rend érdemjelét koronával. * Adakozzunk az uj zárdaiskolára I Hirt adtunk róla, hogy Esztergom város és a szomszédos vármegyék legelső nőnevelö intézete nagymérvű építkezéshez fogott, modern uj iskolái lesznek az intézetnek. A zárda igazgatóságát korántsem a terjeszkedési vágy, hanem a kényszerhelyzet vitte erre, mert a vallás és közoktatásügyi miniszter két izben megintette és bezárással fenyegette az intézetet, igaz ugyan, hogy az érseki vízivárosi zárdaiskola építkezéséhez szükséges 111.470 kor. vállalati összegneg megvan a kellő fedezete, ámde a tezvezés, művezetés, ellenőrzés, továbbá vízvezeték, villanyvilágitási és iskolai felszerelés költségei nem foglaltatnak bent a fenti összegben s igy mintegy 20,000 kor. kiadásra nincs az intézetnek fedezete. Habár már sokan adakoztak ez áldásos kultur intézményre, de még mindig sokan vannak, akik a hála adóját nem rótták le s ezért hívjuk fel ismételten a nagyközönséget adakozásra. Az intézetnek anyagi gondokkal küzdő fáradhatatlan főnöknője köszönettel veszi még a legkisseb adományt is! Dr. K. L. az „Esztergomi Friss Újság"-ban felvette az eszmét, hogy Esztergom város és megye valamennyi templomában tartandó gyűjtésre engedélyt kellene kérni az egyházi Főhatóságtól. A zárda igazgatósága bi: zonyára megfogja tenni a szükséges lépéseket ez ügyben. Ezt valóban megérdemelné ez az elsőrendű és közérdekű ügy. A gyűjtés központja legyen a zárda temploma, ahol az ezen célra elhelyezendő perselybe, szívesen fogja minden jólelkű hivő fillérjeit beledobni, s azt hisszük, ha a persely e kedves templom hajójában feltűnő helyen megfelelő felirattal ellátva állandóan ki lesz téve, itt is tekintélyes összeg fog befolyni, annális inkább, mert a zárdatemplom, melyhez annyi kedves emlék fűzi az esztergomi közönséget, a leglátogatottabb szenthelye az intelligenciának és polgárságnak egyaránt. * A mohácsi vész emlékünnepe. Augusztus 29-én Mohácson a csatamezőn épült kálváriakápolnában egyházi ünnepség keretében áldoznak a mohácsi ütközetben elesett magyar vitézek emlékezetének. Délelőtt 10 órakor magyar emlékbeszédet dr. Nemes Antal prelátus, a budavári koronázó-templom apát-plébánosa tartja, mely után ünnepi nagymisét mond. * Plébánosbeiktatás Tárkányon. Vasárnap, augusztus hó 4-én iktatta be Jándi Bernardin, a pannonhalmi főmonostor perjele Meszlenyi Lambert volt győri főgimnáziumi tanárt a tarkányi plébániára. A beiktatást végző perjel a szentmise alatt megható beszéd keretében adta át az uj plébánosnak a templom kulcsait, az evangeliumos könyvet és a stólát, minta lelki hatalom jelvényeit. Az istentisztelet végeztével az uj plébános a plébánián fogadta a küldöttségeket. Ennek végeztével a plébánián díszebéd volt s azon résztvettek az installáló perjelen kivül dr. Varga Sándor füssi adminisztrátor, Molnár Béla bársonyosi plébános, Nagy Balázs kőszegi és Tóth Aladár komáromi bencés tanárok, Komjáthy Aladár tarkányi ref. lelkész, ki az ünnepségen az ottani ref. gyülekezetet képviselte, a gazdatiszti kar és az elöljáróság meghívott tagjai. * Nyilvános köszönet. A Szent István-napi ünnepségek alkalmával az idei kiváló sikerhez a rendezőségen kivül szíves közreműködésükkel mások is hozzájárultak. Kötelességet vélek teljesieni, midőn ezért azoknak akiknek a siker elérésében bármi részük is volt: a nyilvánosság előtt köszönetet mondok. Nagyjaink tisztelete honfiúi kötelességünk, városunk legnagyobb szülöttjének kultusza nekünk esztergomiaknak ezenfelül polgári kötelességünk is, és éppen ezért nemzeti ünnepünk felkarolását a jövőre is a nagyközönség szíves jóindulatába ajánlom. Vimmer Imre, polgármester. * Osztrák földön keresik Árpád sirját. A historikusok között nagy feltűnést keltett az a hir, hogy Árpád sirját egy-két magyar régész nem messze Pozsonytól, egy osztrák falu határában kutatja. Az a föltevés, hogy Árpád esetleg osztrák földön alussza álmát, már számos vitára is adott alkalmat, amelyeket a nagyközönség állandó érdeklődése kisért. A Budapesti Hirlap legutóbbi száma tiz hatalmas oldalon foglalkozik a kérdéssel és igen érdekes összeállításban igyekszik bemutatni azokat a lehetőségeket, amelyek e feltevés mellett szólanak. A B. H. munkatársa elkísérte kutató útjára Edvi Illés Aladárt, a jeles műszaki írót, Bejczy Árpádot, a pozsonyi iparkamara elnökét, Wolf Geröt, Szendlein Viktort és Jeszenszky Istvánt a közjegyzőt. Az eszme Edvi Illés Aladáré, aki évtizedekig tanulmányozta a régi magyar vallási szertartásokra, temetésekre vonatkozó kútfőket s alapos ismerője az avar ringeknek és a hunhalmoknak. Utazásai alkalmával bukkant rá egy hatalmas kurgánra Deutsch-Altenburg (Németóvár) határában. Temérdek magyar emlék van körülötte, amelyekről Anonymus is megemlékezik. Itt sötétlik a Thun gróf család temetkezési helye; amoda van a Pálffy-Nádasdy család ősi sírboltja, távolabb fekszik Attila király városa: Hainburg. Anonymus leírása teljesen ráillik erre a helyre s megerősíti a feltevést a halom hatalmas volta. — Ekkora hegyet nem hordanak kis csataverő sirja fölé — mondotta Edvi Illés Aladár — és megindította az ásatásokat. Pozotiv eredménye még nincs az ásatásnak, de az illetékes körök és férfiak kíváncsian várják azok befejezését. A „Tiszántúl" munkatársa fölkereste ez ügyben, dr. Karácsonyi Jánost, a kiváló régészt és történettudóst, aki a következőket mondotta: —• Árpád sírjának hoíléttéröl nincs biztos történelmi adatunk. Csak egy krónikái adat áll rendelkezésünkre. Ha ezt elfogadjuk autentikusnak, akkor csak O-Buda körül kereshetjük Árpád sirját, ahol Wekerle László keresi. Én a magam részéről nem hiszem, hogy Edvidék föltalálnák Németóvár határában Árpád sirját. Egy csatája valóban volt ugyan Árpádnak Németóváron, de ez nem ok arra, hogy sirját ott keressük. * Adakozás. Az Esztergom-Szenttamási és Vízivárosi Kath. Polg. Kör házalapjára az elmúlt héten Vimmer Imre esztergomi polgármester 10 és Etter Gyula kéméndi primásuradalmi intéző 20 koronát voltak szívesek adományozni, amiért ez uton is hálás köszönetet mond a kör elöljárósága. * Német léghajó leszállása Pöstyénben. Az esseni Krupp-hét távversenyén résztvevő léggömbök egyike, a „Magdeburg" nevű léggömb e héten a pőstyéni fürdőszigeten, közvetlenül a Thermia Palace-szálló előtt kötött ki. A léggömb vasárnap délután 1 óra 15 perckor szállott fel Essenben, és a vezetőt: dr. Henocht, ki a berlini német császári Aero-klub tagja, ketten kisérték: John Hermann, a lindenburgi aeronautikus Observatorium vezetője, valamint Jung Oskar pirmasenzi aviatikus. A merész léghajósok Wartburg, Gotha, Rudolfstadt és Plauen-i irányban a KisKárpátokon keresztül vették utjokat. Útközben erős szél áramlatok és zivatarok érték őket, ugy,