ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-08-18 / 34. szám

közállapotainkat, ugy-e nem találunk sok vigasztalást? Ha egészen nem is tünt el az ezeréves zajban szt. István hite, bizony nagyon halványan pislog az manapság. Közönyösség az egész vonalon. Mig az ellenséges hadállásokban a nagy összetartás látható, mely eröt és tekintélyt kölcsönöz, addig szt. István táborának régi dicsőséges nagyságának várfalai minden oldalról megbontottnak látszanak. Ellenségeink pedig tétova tekinteteinket alaposan felhasználják s mig alszik az oroszlán, addig a patkányok s vakondok ezrei túrják az alvó alatt a talajt, hogy mire az megmozdul, ne állhasson szilárdul. Balga reményük azonban ténnyé soha sem válhatik, mert táboruknak középpontját nem a kinyilatkoztatott Krisztusi hit képezi, mely keresztül mehet viharok lángnyelvek s ezernyi veszélyek között, de szilárdságából nem veszíthet soha. Szent István erős hite ez országból nem száműzhető, hiába bármiféle fondorlat, gonoszság, aknamunka azt meg nem gyengítheti, mert a már-már csüggedő elhagyatott lélekben erőt s erélyt kölcsönöz bár puszta rátekintéssel is, a kereszt fája. A boldogság örök hazájából tekints le ránk oh dicső szentünk, nevednek nagy ünnepén erösitsd meg szivünket a keresztény életre. Adjál önuralmat ellenségeinkkel szemben, s önts szivünkbe lángoló Krisztusi hitet, hisz anélkül elveszünk. Tedd ezen szép országot s annak minden egyes tagját méltóvá az örök dicsőségre a halál után, e földi életben pedig igazgasd tetteinket közös szent hitünk tanitásai szerint. Adjál dicsőségesen uralkodó utódodnak öreg napjaira is álhatatos kitartást kormányzásában, hogy sziklaszilárdan álljon továbbra is mintaképül minden jó magyarnak a boldogulás útjában, hithű meggyőződésében. Városunk hegyfokán, szent ünneped napján el-eldördülö ágyúk hangja pedig ne csak a levegő étherjét rezegtesse át, de e dördülések találjanak visszhangot e jó magyar nép minden tagjának szivében, keltse áhítatra a közönyt, kergesse el az örök rosszat s szálljon az örök boldogság birodalma felé a templom tömjén füstjével szivünk mélyéből előtörő átérezett fohász: „Isten áldd meg a magyart"!! Mészáros Antal. a városon végig, a napi munkában elfáradt bárkások és halászok előszedik hangszereiket is, dalba öntik érzelmeiket; ingyenes hangverseny, mert operaművészekből összetoborzott Kurkapelle még nem létezik Lussingrandéban. Szóval: szerény keretekben mindent megtalál a vendég, ami kívánatos. Csak egyet nem: forrásvizet. Az egész szigeten nincs kut, nincs forrás. Az esővíznek itt nagy becsülete van. Aggályos gondossággal fogják fel ciszternákban, melyeket erős zárakkal látnak el. Amikor pedig nagy eső csapkodja a tengert, előjönnek rejtekhelyeikből azok az ezüstpikkelyes halak, melyeket megfogva a ciszternák vizébe zárnak. Ezek gondoskodnak arról, hogy a víz tiszta s romlatlan maradjon. De ezért nem kell kétségbeesni. A mi Kristályvizünk egyéb ásványvizek mellett nagy kelendőségnek örvend. A pensiok is mérsékelt árakat szabnak vendégeiknek. A csendes otthont keresőknek különösen ajánlható a sz. Keresztről nevezett apácák vezetése alatt álló „Erholungsheim Bethanien." A város közepén emelkedik ki a házak tömegéből ugy, hogy lakószobáiból gyönyörű kilátás nyilik a tengerre. A régi patrícius házat koszorúként kert veszi körül, melyben színpompás, illatos virágok közt narancs- és datolyafák állanak. Van különálló kápolnájuk is s a dúló viharokat látott Antonio nagy buzgósággal szolgál a miséző papoknak. Világiak is lakhatnak a Bethaniában. Csak súlyos fekvő betegek nem vétetnek fel, mert a ház üdülők számára készült. A heti árak — az italok kivételével s a szoba minősége szerint — 50 és 80 korona közt váltakoznak. A sziget éghajlata oly kedvező, hogy a bécsiek ide építettek egy gyermekszanatoriumot, melyben állandóan 50—60 A pozsonyi püspökség. Mikor az ember beszélni kezd — hacsak nem hét próbás képmutató —• rendesen azon társaságnak a nyelvét és liangmodorát szólaltatja meg, amelyben forogni és tartózkodni szokott. A jó pozsonyiak sajtójának az a része, amely semmiképen sem hivatott a katholikus híveknek és azok mozgalmának képviselésére, hadat üzent nekünk a „pozsonyi püspökség" körül kifejtett gondolataink miatt s azt olyan hangú és stílusú cikkben cselekedte meg, amely nyilvánvalóvá teszi azokat az idült és elmérgesedett ellentéteket és ellenségeskedéseket, melyek Pozsony város társadalmában dúlnak és pusztítanak. Ezek után kijelentjük, hogy a püspökség eszméjével ezután is foglalkozni fogunk, de a komoly és megfontolt nyelvezetünkről le nem mondunk, mert az „Esztergom" közönsége nem hajlandó eltűrni, hogy ezen kérdésben a „Nyugatmagyarországi Hiradó"-t utánozzuk. Kijelentjük, hogy az olvasó és előfizető közönségünk elég nagy arra nézve, hogy minden szubvenció nélkül is megéljünk. Ezt pedig ritka politikai lap mondhatja el önmagáról! Ugy-e? Jó lesz azt is megtudni, hogy az „Esztergom" elvi irányításába semmiféle magasabb hatalmak nem szoktak befolyni. Halad az magától is a kitűzött helyes irányban s a céltalan fészkeiödésekre ráborítja a „vizes lepedőt". A múltkori cikkünkért kár volt azt a szegény és meg nem nevezett pozsonyi urat gyanúsítani és vagdalni, mert Pozsonynak kezdeményezése és felhívása nélkül is beláttuk, hogy az ugorka-szezonra igen alkalmas tárgy lesz a pozsonyiak mozgalma s épen azért a másra fogott bűnt egy idevaló iró követte el. Mivel a cikkünkre adott feleletben kemény dorgáláson kivül más figyelemreméltó argumentum nem volt, kijelentjük, hogy továbbra is fenntartjuk véleményünket s azt csak akkor leszünk hajlandók megváltoztatni, ha a pozsonyiak a felállítandó püspökség anyagi oldalát nem egyedül a hercegprimási vagyonból akarják felépíteni, nem is egyedül a vallásalapra kacsingatnak, hanem első sorban és leginkább a saját zsebükből lesznek hajlandók azon terheket viselni, amelyek egy püspökség fentartásával járnak. Most pedig előadjuk a leghitelesebb értesüléseinket a mozgalom kezdeményezéséről és a minket támadó újságról. Tessék elolvasni! „A július 27-iki autonómiai közgyűlésen, — mely másodízben lett összehiva, mert az első határozatképtelen volt, — alig 35—40 ember volt jelen 120 képviselő közül, ezzel is bizonyságot tettek, hogy mekkora az érdeklődés még akkor is, mikor oly fontos tárgysorozatról volt szó, mint akkor volt. 2. Egyetlen egy pap sem volt jelen a közgyengélkedő leány talál ellátásra. Vájjon mikor létesül a lelkipásztorkodás s általában a papi hivatás nehéz munkájában kifáradt vagy kimerült, betegség által tevékenységükben megbénult papok számára egy-egy szanatórium a Tátra fenyvesei közt vagy a tenger mellékén, ahol szerény anyagi viszonyaikhoz mért árakban élvezhetnének lelket üdítő, testet erősítő pihenést? Napjainkban, midőn egyre jobban érezhető a paphiány s az emiatt meggyarapodott munka a kevés közt is annyit tesz beteggé, várva-várjuk azt a nagylelkű Mecaenást, aki ily szanatórium létesülését lehetségessé tenné. Jobbat, paptársaira s az egész egyházra nézve üdvösebbet ennél alig tehetne, mert „sok az aratás, de kevés az arató l* Dr. Tardos. Uti emlékeim. Közli: Pauer Károly. X. A német katholikusok fellegvára. Ostende kikötőjében sétálva, néztem a tenger hullámzását, majd az egyik közelben lévő szállodában megvacsorálva, az éjjeli gyorssal Brüsselen, Aachenen és Kölnön át München-Gladbach-ha, értem, hogy megnézzem a német-porosz katholikusok hires fellegvárát, a kath. népszö- I vétség hatalmas palotáját, és tanulmányozzam annak berendezését. E palotára még Remscheid agilis plébánosa hivta fel figyelmemet, de mivel akkor már nem volt több időnk a megtekintésére, londoni utam után került rá a sor. A Rajna bal partján, Kölntől egy órányira gyűlésen s általában a papság nem szívesen vesz részt az autonómia ülésein, mert jó akaratot sohasem, de annál több rosszakaratot kénytelen azokon tapasztalni. 3. A pozsonyi autonómiában a regime egy klikk kezében van, melynek működésébe egy közelebbi s közvetlen bepillantás nem ártana. 4. Hogy az autonómia kisded határozatait épen az az újság védi, mely 4—5 évvel ezelőtt Masznyik ev. theol. tanár hírhedt cikkét közölte (dec. 25-én), mely Szűz Mária tisztelete ellen harcolt. Ez a lap azon a címen, hogy mindenkit ki kell elégíteni, a legtöbbször a katholicizmust bántja, sőt a pozitív vallásokat nem is veszi védelembe, amint nem is tette akkor különösen, amikor Fényes Samu itt járt s a kereszténység ellen megtartotta előadásait." * * * Kaptunk még egy cikket is a felvetett kérdésről s ez is, ami álláspontunkat igazolja. A vizes lepedő. Már én bizony úgy éreztem magam, mintha vizes lepedőt teritettek volna reám, elolvasván „a pozsonyi püspköség" cimü cikket a legutóbbi számban. De hát miért? Minek ez a zuhany a jó pozsonyi purger bácsiknak ? Nahát értem, — kánikula van, a szabad Dunában fürödni pedig tilos. Másrészt egészen helyén való dolog volt már hozzá szólni az Esztergomban a kérdéshez, mert a palesztinai hivatásos gárda által szerkesztett egyébb napi lapokban, ha nem is jerichói lárma, de legalább is úgy volt beállítva ismételten az ügy, mintha már a pozsonyi püspök kinevezésére kellene előterjesztést tenni Rómában az arra egyedül illetékes faktoroknak, a pozsonyi más vallású városatyáknak. Azaz pardon, hiszen úgy látszik, hogy ebből a derék egyesületből indulnának ki az ilyetén kijelentések: káptalanunk van, papnevelőnk van, kathedrálisunk van, a többit majd kideputációzzuk. No persze, mert a káptalan, meg a szeminárium, meg a prépostság az éppen csakhogy — nem a pozsonyiaké. Tessék csak megpróbálni a városházán, hogy ott mit és mennyit adnának a püpökségre ? Kétségtelenül, hogy itt is el lennének szánva a legmesszebbre menő jóakaratra és áldozatkészségre, hiszen nem adtak-e készségesen helyet egy monumentális épületnek, éppen a dóm dombján, hátatforditva a kathedrálisnak, elzárván attól minden kilátást, elrontván minden szépség és művészi hatást? Nem tűrik-e meg fönséges flegmával, nemcsak a saját tucatot meghaladó szabadkőműves páholyaikat, hanem még a szomszéd wieni páholy testvérek is kapnak itt akármikor békességes lakást, vagy gyülésezésre dísztermeket ? Nincsenek-e itt dédelgetett szociáldemokraták és ferreristák? Nohát egy-kettőre nyélbe lehet itt ütni egy kath. püspökséget is, — a primás adja oda a káptalanját, a szemináriumját, birtofekszik München-Gladbach, a 90,000 lakost számláló gyárváros. Nevezetességét nem is számos gyárától nyerte, hanem az előbb említett nagy háromszárnyú palotától, mely patkóalakban két utcát fog át. És mi ez a nagy palota? Egy pillantást kell csak odavetnünk a fekete márvány táblára, mely a főbejáraton van kiszögezve, hogy tisztában legyünk vele. Arany betűkkel van a márványlapra vésve: Volksvereinshaus für das katholische Deutschland. (A német kath. népszövetség háza.) Igen, most már értem, hogy miért beszélnek annyit München-Grladbachról, miért keresik fel évenkint ezren és ezren külföldiek is. Azért, mert itt van a német katholikusok szellemi támadó és védő fegyvereinek a gyára; itt van a német katholicizmus szive, mely vért ós lüktető életet hajt a katholikusok millióinak ereibe ; itt van a német katholikus népszövetség főműhelye. Az épület homlokzatára vetett egyetlen egy tekintet is meggyőz arről, hogy ez a népszövetség hatalmas alkotás, mert ekkora házat tudott emelni. Belépek a főbejáraton. Modern berendezésű folyosókat látok, melyekre a földszinten s az emeleteken dolgozó szobák nyílnak. Mindegyikben egy-egy hangyaszorgalmú munkás dolgozik csendesen, zavartalanul. Ki-ki a saját teI rón: mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, szociálpolitika, népszövetségi füzetek, ennek organizációja és agitációja, hitvódelem, ifjúsági védelem stb. Ezekben a csendes cellákban, melyeket a népszövetségi ház érdemes titkára volt szives megmutatni és az egyes nevezetesebb intézményeket megmagyarázni, 18 akadémikusán képzett