ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912
1912-07-14 / 29. szám
XVII. évfolyam. Esztergom, 1912. július 14. 29. szám ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKO BELA. Kéziratok a szerkesztőség 1 , előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Busárovits Gusztáv könj kereskedésében. Esztergom, 19-12. július 13. — A megrendelt bizalom. Sajátságos jelenség az, hogy nincs az a zsarnokság, amely a közbizalom, a közszeretetnek valamelyes látszatát ne iparkodott volna magának megszerezni. Az ókori zsarnokok előtt korbácsos kengyelfutók jártak és a kezükben lévő keserves eszközökkel csalták ki a jámbor nép szájából a lelkesedésnek, az üdvrivalgásnak a hangjait. Mit használt mindez a zsarnoknak? Talán erősítette a hatalmát? Hozzá fűzte a népek lelkét? Ellenkezőleg! Megnyugvást keresett a zajban az úr s az ő szolgái megtették neki ezt a lelket nyugtató szívességet. Az igazság azért mégis megmaradt igazságnak. Mintha az ókornak e sejtelmes ködökkel takart történetei akarnák újra felütni a fejüket. Pedig azóta sok minden megváltozott. Megújultak a lelkek, mások lettek az elvek, a felfogások, de csakis az elméletben. A gyakorlat, a praxis ugyanaz maradt. Azért nincs semmi csodálkozni való abban, hogy a magyar kormányok is egy kis bizalomra vágynak, miután a nemzet testén valami fájdalmas operációt végrehajtottak. Viszont az se lehet különös és megbotránkoztató, hogy a megoperált nemzet a fájdalomtól összeszorított fogai között eltudta sziszegni a megrendelt bizalmat, hiszen a kengyelfutók korbácsa most is gyorsan, gyakran és célirányosan működik. Valahol már megjelent az a jól elhelyezett intés a főispánok számára, hogy amelyikük nem tudja a saját területén összeszedni a bizalom bokrétájához szükséges szavazó mákvirágokat, érezze árva feje fölött a halált hozó nyaktilót s ezzel együtt a politikai kimúlást. Az egésznek az volna a legnagyobb komikuma, ha valahogy — Isten tudja hogyan — kisülne, hogy a kipréselt bizalom semmit se használt a kormánynak s várakozáson fölül és előtt befejezte életét. j? Van-e még törvény? Minden mozgalomnak, minden eseménynek vannak olyan ellentétes nézőpontjai, amelyek szerint egymástól teljesen elütő Ítéletet, véleményt alakítanak ki maguknak az emberek róluk. Nézzük csak a magyar politikai életnek a legutóbbi eseményeit, amelyeknek igazi súlya majd csak bizonyos idö múlva fog ránehezedni a nemzet lelkére és csak amikor gazdaságilag és erkölcsileg tönkretettnek, megnyomorítottnak fogja magát érezni, akkor mondja majd ki azon őszinte Ítéletet, amelynek egyöntetű megnyilvánulása elé a sok érdek még megmászhatatlan hegyeket emel. Valóban nem is lehet máskép megítélni a magyar politikai életnek a jelenlegi megnyilvánulásait, mint az érdek szempontjából s épen ez a hátránya az ellenzék nagy mozgalmának is, amellyel a magyar népnek a lelkét akarják felrázni, felgyújtani, lángralobbantani. Bizonyos, hogy ha az önzés és önzetlenség körül lógatjuk az igazság mérlegét, a legelső fricskát a jelenlegi viszonyok között a hatalmon levő pártnak kell adnunk, amely mindenesetre csakis az uralom megtartása és biztosítása miatt ment bele ily kétségbeejtő bohóckodásba, amely bohóckodás annyira túllépte a játék határait, hogy bátran nevezhetjük a magyar parlamenti komolyság temetésének. S hogy ez a kemény kifejezés teljesen födi az igazságot, semmisem bizonyítja jobban, minthogy a külföld népe végtelen lenézéssel, megvetéssel tárgyalta a mi halálos betegségünket s ha a lapjaik talán nem is lépték át az irásmodornak tisztességi határait, annál keservesebb nyilatkozatokat kénytelenek azok elhallgatni, akik bármi okból a külföldön tartózkodnak s a nyilvános helyiségekben hallják, hogy mily szavakkal méltatják a magyart mint alkotmányos életet élő kulturnépet. De nincs is arra szükségünk, hogy a teljes erkölcsi lesujtáshoz a külföldön szedjük Össze a kedvezőtlen Ítéleteket, mikor a hazában is valóságos csodabogarait lehet összeszedni a politikai bizarságnak. Tény az, hogy a parlamenti brutalitások idején sok hazafias érzelmű polgára e hazának sirva olvasta a törvénytiprásnak leírását és itt meg kell jegyeznünk, hogy ez volt Tisza Istvánnak az igazi nagy szerencséje, hogy a tiszta erkölcsi felháborodás a hazafiúi kesergésben tört ki és csakis az exaltált, a felborult lelkületű emberek lelkében merült fel a fegyveres ellenállásnak, vagy épen a merényletnek a gondolata akkor, amikor minden szem az ország fővárosa felé nézett, várva, hogy vájjon az a villamos kocsikat döntő, gyárakat felgyújtó nagy nép mikor tépi széjjel a nemzet zsarnokát. Azt már nem kell bizonyítani, hogy a nemzet többsége Tiszának tapsol. Persze más kérdés, hogy megérdemli-e és van-e az ö részükön csak egy csekélyke morzsája is az igazságnak ?! Az alkotmányos jogok korlátain kivül ÄZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Uti emlékeim. Közli: Pauer Károly. V. Belgium felé. Aachen nevezetességeit megtekintve, másnap reggel Belgium felé vettem utamat. Poroszország határállomásán, Herbesthalban van a rendes hivatalos vámvizsgálat. Jönnek az elegáns egyenruhás fináncok és sorban nyitogatják a podgyászt. Bennem megbiztak, nem kívánták táskám felnyitását. Az állomás hatalmas órája egy gyei kevesebbet mutatott. Szomszédom, ki szintén először tette meg életében a belgiumi utat, kíváncsisággal kérdé tőlem: — Ugyan kérem, az ön órája is csak 72 7-et mutat, nézze, az állomáson csak 72 6 van, hát hogy lehetséges ez ? Persze ón sem tudtam az okát, hisz magam is először fordultam meg Herb esthalb an. A fülkében csak mi ketten foglaltunk helyet, tehát senkitől sem kérhettünk felvilágosítást, a szomszéd fülke utasait pedig nem akartuk molesztálni. Nem marad más hátra, mint óráink megigazitása. Félhatra igazítottuk óráinkat s nézegettük az útitáskák és csomagok felbontását, a fináncok és a rendőrök sürgés-forgását. Szomszédomnak azonban sehogy sem fért a fejébe az állomási óra nagy késése. Kiszállott a kocsiból s az egyik fináncot szólította meg: — Mondja csak kérem, miért késik ez az óra ? Hisz ennek nem volna szabad előfordulnia ? A finánc mosolyog, a kocsi utasai összedugdossák fejeiket s lesik, mi lesz a felelet. — Kérem, — mondja nagy szívességgel a finánc — itt már a Greenwich-i időszámítás szerint igazodunk, az állomás órája pontosan jár, tessék csak megnyugodni. Szomszédunk megköszönte a finánc előzékenységét és pirulva szállt fel ismét a kocsiba. — Hát tetszik tudni, miért mutat egygyel kevesebbet az a nagy óra? — kérdi tőlem a kíváncsi bácsi — azért, mert itt már más időszámítás uralkodik. Szóval a belgák lustábbak mint mi, ők még nyújtózkodnak puha ágyaikban, mikor mi már régen uton vagyunk . . . No de ilyet! . . . Nem hiába ballagnak utánunk, németek után . . . Persze a jó bácsi még nem tudta, hogy a kultúra mily magas fokán áll a művelt belga nemzet, azért szeretett volna rajok fogni mindent, ami nem válik dicsőségükre. De hát csalódott, mert amint Brüsselt, a „kis Parist" megpillantotta, önkéntelenül is felkiáltott: — Ach, Hochwürden, das muss eine reigeni de Stadt sein ! . Most már nem kutatta többé az „órakésés" okát, nem bosszankodott azon, hogy miért nem igazítják rendesen az állomás óráját, mikor aszerint igazodik minden utas; miért lustálkodnak és miért ballagnak a németek után, — szeme kinyílt és tekintete a gyönyörű szép épületeken akadt meg. Nem győzte eléggé dicsérni a város festői fekvését, azt az élénk forgalmat, mely az egyes utcákon megnyilvánult; nem tudott eléggé csodálkozni azon a sok szép templom-tornyon, melyek messziről intettek felénk. Szóval a jóképű német bácsi, ki a Boroszló melletti Kempen-ből utazott erre felé, meg volt hatva s lassan-lassan vissza kezdett mindent vonni. —• Ach da ist ja viel herrlicher alles, wie bei uns in Breslau! — mondja tovább s a nagy bámulásban nem is veszi észre, hogy a Louvainban (Brüssel mellett) vett szivarra még most sem gyújtott rá. Egyik kezében tartotta a gyufaskatulyát, a másikban a szivart és úgy kandikált ki az ablakon. No de végre megérkeztünk a brüsseli állomásra. A gyorsvonat megállt s a bácsi előkeresi podgyászát, azután bocsánatot kérve bemutatkozott : Ludwig Haase, kempeni nyugalmazott városi hivatalnok vagyok. Természetesen én is levetettem inkognitómat és most még barátságosabban csevegtünk. Elhatároztuk, hogy együtt tekintjük meg a várost s igy kellemesebben töltjük majd az időt. Autóra ültünk fel és egyenesen a „Hotel du Grand Miroir"-ba siettünk, ahol egy-egy szobácskát rendeltünk. A szálló igen tiszta, a kiszolgálás pontos, az alkalmazottak nagyon előzékenyek, az ételek ízletesek s ami a fő: több német pincér lévén alkalmazva a tulajdonosnál, a szállót rendesen a németek keresik fel. Járatlanok lévén úgy a francia nyelvben, mely Belgium állami nyelve, mint a flammand-ban (francia-, német-, holland keverék), nagyon jól esett, hogy nem vagyunk teljesen idegenben ós megértjük egymást.
