ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-07-07 / 28. szám

oly ékesszólóan kifejt, Magyarországon többé nem lehet. „A csendes munkát és bölcs hallgatást" végérvényesen megunta az ország. Torkig vagyunk a bölcs hallgatással és épen elég volt a csendes munkából, mely kifelé jogaink és kiirthatatlan nemzeti vágyaink folytonos csorbitását eredményezte, befelé egy érdekszövetséget ültetett a nyakunkra, amely hogy milyen piszkos, milyen panamista, milyen erőszakos, azt ma már Magyarországon újság nélkül is minden ember tapasztalásból tudja. Itt most bizony felfordulás van, a lelkek felfordulása. A bölcs hallgatást lomtárba tesszük a B. H.-pal együtt és ha egyelőre mást nem is tehetünk, de legalább annyira kellemetlenné tesszük ennek az országnak a két felöl való leigázását, amennyire csekély tehetségünktől telik. A harcos katholicizmus megy vezérei és az „Alkotmány" után. A limonádésakat és a náthásakat ám vezesse a B. H. nem irigylendő orruknál fogva. Láttunk mi már orrlyukba akasztott lánccal táncoló medvét eleget. Amerre rángatták oda ment. Azt hiszem, hogy a józan eszű és hazafias gondolkodású közönség és a lapot eddig is olvasó kath. klérus nem hagyja magát tovább vezetni azoktól, akik azelőtt nagy lelkesedéssel, valóságos ujjongással közölték Apponyi Albert gróf jeles cikkeit, s most felcsaptak Tisza és Lukács huszároknak. Tisztában vagyunk egyúttal a B. H. keresztény irányzatával is. Páratlan napokon képes volt leadni keresztény irányú cikkeket, páros napokon pedig a Zsilinszkyek, Balthazárok, Sándorpálok, Farkaspálok szekerét húzta. Ezért, csakis ezért és nem az előfizetőiért támadta az „Alkotmány" születése óta. A keresztény magyarság konzerválásával kár a B. H.-nak fáradnia. Konzerválja csak vigan Tiszát, Lukácsot, a kedves mungókat, a pecsovicsok görnyedt hátú alakjait s a választási gazságokat. A mi szavunk a B. H. mostani kameleonpolitikája és köpönyeg forgatása után csak az lehet: Vissza e lappal, magyar ember ne olvasson oly lapot, mely ma fehér, holnap fekete; ma Apponyista, holnap Tiszahuszár, ma keresztény irányú, holnap antikatholikus. sz. Márton temploma is, melyet 1172-ben szentelt föl Philipp érsek. Főbejáratát és tornyát sokan bámulják. Mind a kettő remeke a műépitészetnek. A templombtn két gyönyörű festmény látható: Krisztus Annás előtt (Honthorst-tól) és a keresztlevétel (Du Bois-tól). Ez utóbbit egyesek 10—15 percig is nézegetik, akárcsak a mi bazilikánk remek szép kálvária-képét, melyet Grigoletti festett. A templomok megtekintése után Köln városházába mentünk. Impozáns épület, főleg régiségével hat. Egyik szép terme (Hansa-Saal) az épület legérdekesebb részét képezi s a XIV. századból való. A teremtől éjszakra látható az öt emeletes torony, melyet 1

1407-ben kezdtek épiteni. A Hansa-Saal-ban Bouillon Gottfried, Nagy Károly, Nagy Sándor, azután Dávid, Jozsue és Hektor szobrai láthatók. A Hauptsaal pedig főleg szép gobelinjeivel tűnik ki, mellette van a Mária-kápolna, a városikönyvtár és a levéltár. A „Hotel du Nord "-ban megebédelve, felültünk a „König Wilhelm" hajóra és a Rajna folyón tettük meg az utat a hires kölni állatkertbe. Maga a kert hasonlit a wieni Schönbrunn-i kerthez. Igaz, hogy nem oly szép, de mégis páratlan a maga nemében. Gondozott sétányai mellett vannak a különböző pavillonok s azokban az érdekes állatok. Különösen a hüllők osztálya tűnik ki különböző s ritka példányaival. Sokkal gazdagabb, mint a wieni osztály. A kényesebb állatoknak fűthető helyiségük is van. Sokat kacagtunk a majmok ugrálásain ós az elefántok tanulékonyságán. Etettük a szelid Nyiljék ki már egyszer a szemetek, ti B. H.-bálványozó papok és ne olvassatok oly lapot többé, mely sem a haza, sem az egyház érdekeit nem védte, nem védi, nem is fogja védeni soha! — Az idei termés. Péter-Pál táján megkezdődik az aratás, mely a gazdaközönség munkáját a föterméssel, a gabonafélék terméseredményeivel jutalmazza. Ha ugyan jutalmazza, mert bizony sokszor bünteti. Bünteti a rosz munkát, a nemtörődömséget, a tudatlanságot. Mert hiszen nálunk a jó termés úgyszólván csak az időjárástól függ, holott a fejlettet) nyugoti államokban a magas kultúra erősebben befolyásolja és korrigálja a természet működését. Mi még ettől az eszményi állapottól messze vagyunk, hogy pedig közelebb érjünk ahhoz, arra kitartó tervszerű munkával állandóan törekszik az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, amely megértett és teljesített kötelességéből tanáccsal, buzditással mindig ott van a magyar gazda mögött. A földmivelésügyi minisztérium legutóbbi jelentése szerint a mezőgazdasági terményekből — a gyümölcstől eltekintve — jó közepes termést várhatunk, de miben nyilvánul nálunk ez a -jó közepes termés? Búzából 772, rozsból 738 kg. holdankénti átlagban, a melyből épen csak a mai magas gabonaárak mellett remélhetünk némi jövedelmezőséget, mert a termelési költség évről-évre és holt bizonyossággal drágul. De hát mi ez a Német-birodalom 1903—1907. évi középátiaga a búzából 1141 kg. a rozsból 932 kg. átlag mellett? Annyi bizonyos, hogy mezőgazdasági termelésben — a hazai anyaföld termőképességét, éghajlati és munkásviszonyainkat tekintetbe véve — ma bátran versenyezhetünk a Német-birodalommal, csak épen a főtényezőt, a gazdasági szaktudást kell tőlük elsajátítani. És ez épen nem lehetetlen, mert a jó Isten a magyar népet olyan tehetséggel és munkabírással áldotta meg, a melyet más nemzetre nem pazarolt. És hogy ez az istenadta nemzeti intelligencia a kellő szaktudássá képeztessék, az első sorban a magunk legsajátabb kötelessége saját magunkkal szemben. Minő kilátás nyilik meg a magyar nemzeti erő gyarapodására, ha mi a magyar föld termőképességét — búzában kifejezve — az utolsó öt évi 677 kg-ról csak 800 kg-ra is emeljük. Ez hazánk 22 millió hold szántóföldjén 550 millió korona évi jövedelmet és 11 milliárd vagyongyarapodást jelent csak a mezőgazdaságban. Pedig a mezőgazdasággal együtt — hiszen ez nálunk minden közgazdasági gyarapodás kútforrása — az ipar és kereskedelem is együtt fejlődik. Bízvást és büszkén állithatjuk tehát, hogy mihelyt termésátlagunk emelkedésével gyarapítjuk a nemzeti jövedelmet, egész közgazdasági életünk erős fellendülésnek fog indulni. struccmadarat és a medvéket, simogattuk a zsiráfokat és a fürge antilopokat, gyönyörködtünk a tavon úszó hattyúkban, a napon sütkérező nagy flammingó csoportban és az éneklő madárkák csicsergésében. Amint visszafelé pillantunk, észrevesszük, hogy az emberek egy helyre csoportosulnak. Kíváncsiságból mi is oda mentünk — s mit láttunk ? Egy hatalmas teknősbékán ülő gyermeket. A teknősbékát először megetették apró húsdarabkákkal, azután egy kis gyeplőt tettek a nyakára, melynek végét a békán ülő kis fiúcska fogta és tetszése szerint dirigálta a szelid állatot. 'Érdekes volt a stuccmadáron való „lovaglás" is azzal a különbséggel, hogy a madár hátán nem gyermek, hanem egy felnőtt férfi ült. A fókák labdázását is nagy érdeklődéssel bámultuk. Az állatkertből a „Flora"-kertbe kerültünk, melynek bájos virágai és gazdag aquariuma vonzzák az idegent. A levegő tele volt a rózsák édes illatával, lágyan susogott az esti szellő, megrezzentette itt-ott a százados tölgy- nyir- és bükkfák leveleit. A kerten keresztül csobogó patakocska halk moraja elandalitott s mi tele tüdővel szivtuk a fenyők balzsamos illatát. A fáradalmaktól ós a sok ide-oda való járkálástól elcsigázott testnek felette jól esik egy ilyen földi paradicsom méltóságteljes nyugalma; a 425.000 lakost számláló gyönyörű rajnaparti város tarka-barka életétől elfáradt szem örömmel nézi a kedves virágocskák szebbnél-szebb csoportjait. Ilyenkor önként megszállja az embert ama hő kivánság: itt maradhatni szivünk utolsó dobbanásáig. A nap lealkonyodott, aranyos sugaraival behinté a kertet, utolsó sápadt mosolya ott téveAratás idején helyénvaló az ilyenekről elmélkedni. Az idén, ha ugyan a további időjárás is kedvező lesz, a közepesnél aránylag jobb termésünk lesz, de ez is csak oly nyomorúságos átlagokkal, amelyek Németországban határozottan rosz termésszámba mennének. És ezt a szűkös eredményt is jóformán csak a jó Isten kegyelmének köszönhetjük, mely a jövő évi termésig áttengeti a magyar gazdaközönséget, de korántsem tudja meggátolni annak a további eladósodását. Pedig a fegyver a nemzeti jólét fejlesztésére, az istenadta termékenység a kezünkben van. Csak épen élni nem tudunk vele. Mert hogy a terméseredmény és ezzel a nemzeti jövedelem nálunk is óriási arányokban fokozható, azt bizonyítja az egyes kiváló alföldi gazdák példája, a kik aszályos években is tiz métermázsa átlagos búzatermést tudnak elérni. A nemzeti boldogulás főtényezői a munka, a tőke és mindenek fölött az ezeket értékesítő és érvényesítő szaktudás. Tehát első sorban sokat tanulnunk és dolgoznunk kell s akkor majd a tőkét, az anyagiakban való önállóságot is megszerezzük a nemzeti jólét és függetlenség kivivására. Az általános egyenlő és titkos választójog. Irta: Bertalan Vince. I. A képviseleti alapra berendezett alkotmányosság alapelve az, hogy az állam polgárai attól a törvényesen megállapitott korhatártól kezdve, amikor alkotmányos jogukat függetlenül, önállóan, szabadon gyakorolhatják, az állam kormányzatában egyenként és egyénenként mint választók közvetve, mint megválasztottak a választók többségének akaratában foglalt kívánságaik teljesítésének vállalt kötelezettségével közvetlenül résztvehessenek. A kormányzatban való részesedés feltételeit a történeti események, a rendszerint fejlődött viszonyok, körülmények okozta társadalmi hullámzásban megnyilatkozó vágyak, óhajok sőt követelések által irányított jogfejtések, jogkövetkeztetések, mint törvénybe foglaltak szabják meg. Magyarországban ezidőszerint a kormányzatban való részesedést az állami, megyei valamint a magasabb értelmiséget kivánó pályán alkalmazottakat kivéve, a huszonnégy évet betöltő korhatártól kezdődőleg az adócensus állapítja meg, amelyen alul választói jogot senki sem gyakorolhat. Igen, csakhogy a részesedésnek ily nagymérvű korlátozása igen sokakat méltatlanul sujt, akik egyébként nemcsak mindazon szellemi tulajdonságokkal birnak, amelyekkel a választásra jogosultak nagy része, hanem azonkívül részben véranyaggal, részben ipari, mezei vagy egyéb alkalmazásban mint munkások, segédek, szolgák és mi egyéb dezett a hattyú-tó sima tükrén. Megkondult a harang az esti Ave Máriára, levesszük kalapunkat ós imádkozunk ... A katonazene elhallgat, a közönség elcsendesül és rebegi az Urangyalát. Megható, épületes látvány, jellemzi a kölniek vallásosságát. A Flora-kertben autóra ülve, siettünk az állomásra. Remscheid kedves plébánosa, ki szives volt mindenütt kalauzolni, itt búcsúzott el tőlem. Nagyon nehezen váltunk el egymástól, hiszen úgy szerettük egymást, mintha testvérek lettünk volna. Elhatároztuk, hogy a wieni nemzetközi eucharisztikus kongresszuson, mely szept. 11—14-ig fog megtartatni, ismét találkozunk ós igy ez az erős fogadás némileg enyhítette a búcsúzás fájdalmas voltát. Elhangzott a vasúti trombitaszó s a vonat elindult ... A jó barát Remscheidbe utazott, én pedig megvártam az Aachen-íelé induló gyorsat. Aachen. A „Hotel König von Spanien" egyike Aachen legkedvesebb szállóinak. Ide nyitottam be már 12 óra felé. Az éjjeli portás rögtön felvezetett az I. emeletre, melynek egyik igen csinosan bebútorozott szobájában hajtottam álomra fáradt tagjaimat. Másnap reggel a Münstert kerestem fel legelőször, hol meg is miséztem. Aachen e remek szép székesegyháza külsőleg több oldalról gótstilűnek látszik, pedig belsejében a templom zöme és alaprajza az ó-keresztény körszerű építményekhez, némikópen a byzanti stílhez tartozik. Belül nyolcszögletű, 15 méter átmérőjű s nyolc