ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912
1912-01-14 / 3. szám
6 ESZTERGOM 1912. január 14. busicki István rk. gyümölcskereskedő fia, — Szendrei Márton rk. földm.-fia, — Jeuike Géza Zoltán rk. asztalos fia, — Bors (leány) cs. és kir. őrmester halvaszül. leánya, — Vágenknecht Julianna rk. hivatalszolga leánya, — Arm Katalin izr. szabó leánya, — Bognár Borbála rk. földm. leánya, — Magyarovics Ilona Eszter rk. szobafestő-segéd leánya, — Koller Margit rk. házi cseléd leánya, — Csipke György rk. cserepes fia, — Kertész Anna rk. földm. leánya, — Rozsek Ilona rk. paprikaárus leánya, — Horváth Julianna rk. vasúti váltókezelő leánya, — Bábszki József rk. földm. fia, — Ballá Anna rk. urasági kocsis leánya. Házasságot kötöttek: Valazsek János rk. kőmivessegéd és Gyurcsovics Mária rk. házicseléd Esztergom, — Jándi Artúr rk. erdőmérnök és Feledi Ilona Auguszta rk. Esztergom, — Cserép Ferenc rk. földm. és Kabók Erzsébet rk. Esztergom, — Búzás András rk. napsz. és Kabók Anna rk. Esztergom. Meghaltak: Pap Józsefné Jandó Ágnes rk. 41 éves (tüdővész), — özv. Juhász Jánosné Bek Anna rk. 73 éves kéregető (aggaszály), — Vagenknecht Julianna rk. (szül. gyenge), — Székelyi Imre rk. 5 hónapos (bélhurut), — D : kác Ignácné Gyurkovics Borbála rk. 46 éves (általános gumókor), — Lakatos Julianna rk. 11 napos (szül. gyenge), — Szenes András ref. 72 éves (rostornyás tüdőlob), — György Jánosné Csente Anna rk. 32 éves (gyomorrák), — özv. Dukáth Józsefné Sturm Terézia rk. 76 éves (tüdölob), •— Szenczy János rk. 68 éves szabó (tüdölob), — özv. Vizner Jánosné Lobog Katalin rk. 84 éves (szivbillentyűbántalom), — Szimon Ferenc rk. 36 éves kőmives (tüdőgümőkór), — Rákovszki Jakab rk. 50 éves molnár-segéd (májrák). Az élet kenyere. (Folytatás.) Szent atyánk szerint az Eucharistia a keresztény életnek központja s az egyháznak lelke s jelmondatát: „Mindent megujitani Krisztusban" ezen deteretumával óhajtja érvényesíteni. A gyakori szent áldozás megtartja s növeli bennünk a megszentelő malasztot, hogy természetfölötti, krisztusi élet ereje hajtsa szivünket. Megnyugtatja lelkünket s érezzük a zsoltáros igéit: ízleljétek meg, mily édes az Ur! Gyengíti rosszra való hajlamainkat s erőt ad a jóra, hogy jó kedvvel szolgáljunk az Urnák." Megtisztítja a lelket a bocsánatos bűnöktől s törli az ideiglenes büntetéseket, mert aqu. sz. Tamás szerint „az isteni eledel gyakori vétele naponkint visszaállítja a természetfölötti életerőt.* Megvéd a halálos bűntől, felvértezvén a lelket a győzelemre szükséges fegyverrel, antidotum záloga jövendő feltámadásunknak és örök életünknek. „Ki eszi az én testemet és issza az én véremet, mondja Jézus, annak crök élete vagyon s én feltámasztom őt az utolsó napon." „Mens impletur gratia et faturae gloriae nobis pignus datur." A gyakori szentáldozás növeli szeretetünket, hogy mi is hasonlóan az első keresztényekhez, egy sziv egy lélek legyünk, szeressük egymást Jézus uj parancsa szerint. A Communiónál közös egységnél egyesülnek a nagy vendégségre meghívottak s mindnyájan egyenlőek vagyunk, egymás szerető édes testvérek. Valódi szent demokratia az egyházban természetfölötti jelentőséggel. A szentségház közös élelmitár, amelyből az isteni rokonság táplálkozik egy közös érzéssel „Légy irgalmas Uram nekem szegény bűnösnek" imával leomlik minden elkülönítő válaszfal. „0 res mirabilis, manducat Dominum, pauper, servus et humilis." A szociális erényeknek legbővebb forrása, a hitnek hatalmas védelme. Hazánk felső megyéjében egy plébános azt irja: „Községemben, mely az iszákosság átkos szenvedélye alatt nyögött, amióta hiveim gyakorta áldoznak, megváltozott minden. Hiveim mintaképei a józan és mértékletes életmódnak." A gyakori áldozásból fakadnak továbbá a valódi életörömök, mert a világ elrabolja a léleknek nyugalmát, mig az Üdvözítőnek keresztfán bemutatott s oltárainkon ismétlődő áldozata valódi igaz boldogsággal s örömmel tölti el az áldozó szivét. Erőt és bátorságot önt lelkünkbe, hogy hitünket a világ előtt habozás és félelem nélkül megvalljuk. „Ád Leones" hangzott a cirkuszokban, a keresztény testvéreink megfosztva oltáraiktól mellükre helyezték a szent ostyát, a honnét magukhoz vették s ime lángoló tűzzel és lelkesedéssel halált megvető bátorsággal lépdelnek őszbeborult aggastyánok, deli ifjak, édes anyák csecsemőikkel, gyenge szüzek s mosolygó gyermekek, hogy a fenevadak fogaiban testük Jézus tiszta lisztjévé őröltessék. Ezen szentség gyakori vétele szüli a mai hithideg s önző korban a bátor hithősöket, kik nem szégyenelve katholikus voltukat a nyilvános életben szóval, Írással és tettel sikra szállnak hitünk ellenségeivel, bár ezért mellőzés, üldözés s töviskoszorú a jutalmak. Édes hazánkat a százados duló viharok közepette csak az Eucharistia tartotta fönn. Hunyadi János a nándorfehérvári ütközet reggelén seregének élén térdrehullva veszi magához az Ur testét. Gróf Zichy Nándor a magyar katholikus hőn szeretett volt vezére naponként vette magához az Ur testét s azt mondta, hogy az Eucharistia nélkül nincsen kereszténység. Adjunk hálát azért az Istennek, hogy szent áldozás kegyelmében gyakran részesülhetünk. Zichy Nándort a szentséges Ur Jézus mindennapi vétele tette naggyá, tette a katholikusok vezérévé. Bátran követhetjük ezen férfiakat, kik mellett Krisztus tanúskodik, hogy tűzbe tehetjük értök kezünket. Vidékünkön a gróf Chottek és Majláth párjukat ritkító főrangú családok, kik a hitélet s a kath. népnevelés emelésére községeikben Korompán és Zavaron bámulatos áldozatkészséget tanúsítanak; lelkesedést merítve a szent áldozásban. Marx düsszeldorfi államtanácsos a kölni eucharistikus gyűlésen százezrek előtt felkiáltott: „Legjobban teljesítjük hivatásunkat, ha gyakran és ájtatosan járulunk a sz. áldozáshoz." Az oltáriszentség gyakori vétele tehát aqu. sz. Tamás szerint: „sustentat auget, reparat delectat et fortificat." Krisztus tehát önmagát ajándékozta egyházának. Ő állandóan szentélyében lakik. Krisztus többé meg nem hal, az egyház tehát örökké él. Neki köszöni mindenét az egyház, létezését, kegyelmét és a szentségeket, melyeknek koronája és a sz. miseáldozat kegyelmének közlője oly módra, miként a nap sugarainak melegét a levegő közvetíti a zölddel. Igazán a tridenti szentatyák szerint „Unicum salutare rex remedium." „Effudit memóriám faciens mirabilium suorum" s a római katekizmus szerint „Spiritualium omnium bonorum fons et caput." Mindkét nembeli ifjúságunk csak akkor állhat meg a maga életüdeségében és erejében e romlott világ veszélyeinek közepette, ha gyakran járul az Ur asztalához. (Vég-e köv.) Irodalom és művészet. A dicsőség mezején. Irta Sienkiewicz Henrik. Fordította Bányai Károly Budapest, 1911. Ára 4 korona. Az utolsó husz esztendő irodalmában Sienkiewicz neve egészen önálló, uj, diadalmas irányt jelent. Akkor vett róla először tudomást Európa, mikor a naturalista irodalom hullámai már-már az egész szellemi e'letet elönteni látszottak. A ma impressziója alól nehezen szabaduló esztétikusok már a régi ideálok végső elernyedését hirdették; mindenütt a történelem, a történelmi regény, a történelmi szempontok csődjéről hallottunk ; kezdett közhitté válni, hogy a hit, haza, hűség, becsület, lovagi erények helyét a haszon, a „belátás", az ösztönök egészen elfoglalták. Mindenki Zolát olvasta s a mult, a haza és vallás fogalmának lekicsinylése szinte elválaszthatatlannak látszott a modern műveltségtől. Sienkiewicz Quo Vadis-a állította meg ezt az irányt diadalmasterjeszkedésében. E regény olyan művészettel, annyi meggyőző erővel, annyi friss lelkesedéssel és benső meggyőződéssel hirdette a már félholtnak gondolt ideák kultuszát, hogy azok ismét egy csapással az első helyre kerültek az irodalomban uralkodó gondolatok hierarchiájában. A keresztény hit, önmegtagadás, hősiesség egyszerre ismét ragyogó csillagokként tündököltek a naturalista irodalom testszagu ideáljai felett s később világhírre jutó regényeiben e gondolatokhoz járult még a patriotizmus felséges eszméje is. Hozzánk is egymásután eljutottak Sienkiewicz művei. A Quo Vadis után egymásután kezébe kerültek a magyar közönségnek a Kis Lovag, a Keresztes Vitézek s kisebb munkái, most pedig a Szent-IstvánTársulat jóvoltából hozzájutunk „A dicsőség mezején" cimü kitűnő regényhez is. Ezen a munkán rajta van Sienkiewicz valamennyi irói jelessége. Minden sorát áthatja a régi Lengyelország izzó szeretete. Cselekménye az 1683 iki török háború előtt játszódik le s bár e cselekmény csak egy fiatal pár szerelmének boldogulásából áll, az olyan környezetben folyik le előttünk, hogy tisztába jövünk az egész akkori lengyel világgal. Megismerkedünk az úri renddel s a szegény néppel; szemeink előtt érvényesülnek a lengyel nemes erényei és bűnei; bepillanthatunk a család, a törvénykezés, az egyházi élet színfalai mögé. Sienkiewicz hatalmas jellemző erejének remekeit kapjuk e regény szereplőinek rajzában s az egyes alakok harmonikus, egységes képbe olvadna}" össze. Sehol még öt sornyi elmélkedést vagy magyarázatot sem kapunk a lengyel közállapotokról s mégis plasztikusan áll előttünk az önerőtől duzzadó, hazaszeretettől vezérelt s a fejetlenség következtében mégis vesztébe rohanó szerencsétlen Lengyelország. Bányai Károly a fordító kitűnően eltalálta azt a hangot, modort és forrná^, a melyik Sienkievicz regényéhez illik s igy a yéles regény magyar köntösében épen úgy hat, mint a lengyei eredetiben. Boy. Regény, két kötetben.. Irta P. Luis Coloma. Fordította Gerely Jolán Budapest, 191L Ára 2 korona. Szent-ístván-Társulat kiadása. Az irodalom legszebb feladatai közé tartozik a nemes erkölcsi elveknek behízelgő, meggyőző, lelkünket észrevétlenül magával ragadó ajánlása, terjesztése. S valóban az erkölcsi célzat nélkül irt munkák csak ideig-óráig gyönyörködtetnek; stílusuk, szerkezetük, meseszövésúk minden ügyessége csak addig hat ránk, amig a könyvet kezünkből le nem tettük, de maradandó nyomai csak azoknak a műveknek maradnak lelkünkben, amelyek az örök igazság egyik-másik kis részletének tolmácsolására T kifejtésére vállalkoznak. P. Luis Coloma regényei mintaképei az efajta irodalomnak. Tengelyük mindig egy-egy erkölcsi elv, mely köré azonban úgy csoportosulnak az elbeszélésnek mindig érdekes, mindig eleven, mindig jellemző mozzanatai, hogy soha sem esnek az ájtatoskodó moralizálás hibájába. Az erkölcsi elv biztosítására, ajánlására szolgáló regényei egyúttal mindig hü képei hazája társadalmának; igazságos és jellemző erő dolgában fölérnek egy-egy történelmi munkával; tükrei azoknak az anyagi és szellemi mozgalmaknak, amelyek Spanyolország legújabb történetét irányítják. Most magyarra fordított Boy cimű regénye legjelesebb alkotásai közé tartozik. Egy kedves, tehetséges, jellemes, önfeláldozó fiatal ember tragikus történetével bizonyítja, hogy „a férfi életében csak két nő foglalhat helyet: édesanyja és a gyermekeinek anyja. Ami ezen a kettő, tiszta, szent szereteten kivül esik, az veszedelmes kitérés vagy bűnös eltévelyedés." A szeretetreméltó Boynak minden kiválósága, minden tehetsége, minden lelki ereje elkallódik abban a küzdelemben, melyet egy bűnös viszony következtében az erkölcsös boldog élet ellen kénytelen folytatni sa küzdelem végre is életét követeli áldozatul. Az ilyen helyzeteket könnyebben megússzák a könnyű vérű, jellemtelen lelkek, ha azonban igazán nemes ember kerül a bűnös szenvedély csapdájába, az onnan épen ritkán szabadul. A regény elejétől az utolsó lapig feszülten tartja érdeklődésünket, fordulatait szereplőinek jelleme követeli, meseszövése f% a . fS i i I
