ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912
1912-06-23 / 26. szám
folynak az előkészületek. Krisztust ott is Bihari Ákos, Júdást Ficzay Károly és Máriát Visy Ilonka, egy ottani előkelő család tagja adja elö. Az első előadás folyó hó 26-án, a „Nemzeti Színház "-ban megy végbe gróf Zichy Gyula püspök és a káptalan jelenlétében. * Doktorrá avatás. Sebők Ferenc kir. adótiszt a budapesti tud. egyetemen a jog- és államtudományi vizsgát sikerrel tette le. Doktorrá avatása a jövő héten lesz. * Közgyűlés. A Magyarországi Katholikus Tanitók Országos Bizottsága mely Zichy Gyula gróf pécsi püspök védö-elnöksége alatt működik, folyó évi közgyűlését július hó 1-én, délelőtt 9 órakor tartja Budapesten, a Szent-István-Társulat dísztermében, melyre a Bizottság t. Tagjait, a hazai katholikus tanító-egyesületek elnökségeit és tagjait s a katholikus iskolaügy barátait tisztelettel meghívja az Elnökség. E közgyűlésen városunkból a következők szerepelnek előadásaikkal: A polgári leányiskolák rendtartási szabályzata. Előadó: Keményfy K. Dániel. Teendőink az uj tanítóképző tanterv életbeléptetésével. Előadó: Guzsvenitz Vilmos. * Halálozás. Simhart Károly városunk jónevü kárpitosa f. hó 15-én meghalt. Temetése hétfőn d. u. V2 5 órakor ment végbe mély részvét mellett a belvárosi temetőben. * Szántás uj ekékkel. E héten Nánán a főkáptalani birtokon volt a Jurenák-féle ekék szántásának bemutatása. 3 eke szántott, egy eredeti 2 csoroszlyás 10es eke, egy átalakított és egy kicsiny úgynevezett „földész-eke". A szántás jóságát és gyorsmunkáját az eredeti 10-es eke kifogástalanul teljesítette, mert 10 órai munkaidő alatt 1800 n-ölet szántott, a kisgazdák részére készített ekét azonban kár volt bemutatni, mert annak munkája — pedig kedvező talajt szántott — említésre sem méltó, sem nem porhanyit, sem nem fordit jól s igy ezen eke mint a „jövő ekéje" aligha fog beválni. Az ekéket gyártó részvénytársaságnak azonban nem vált előnyére és hasznára, hogy kiküldött képviselője oly elbizakodott és ellenmondásokat nem tűrő hangon beszélt a jelenlevőkkel szemben, kik a nagyhangú állításokat nem voltak hajlandók elhinni. * Az Esztergom-vármegyei Tűzoltó-Szövetség Nyergesujfalun f. évi június hó 29-én (Péter Pál napján) tartja meg III. évi rendes közgyűlését, mely alkalommal lesz megtartva a tűzoltóverseny is. * Festőművész plébános. Búzna Sándor volt pusztavogyerádi plébános, ki festményeivel már annyi jelét adta művészi tehetségének s legutóbb a budapesti tavaszi tárlaton is nagy elismerést és dicséretet nyert „Önarcképem" c. jeles festményével, Zebegényben (Hontm.) telepedett le állandó tartózkodásra, hogy igy a főváros közelében még jobban szentelhesse életét a művészetnek. * A főreáliskola nyári mulatság-a. A helybeli főreáliskola tanulóifjúsága folyó hó 26-án az intézeti segélyegylet javára Kovácspatakon nyári mulatságot rendez. Személyjegy 1 kor., családjegy 2 korona. * Iparostanoncok záróünnepélye. Esztergom sz. kir. város által fönntartott iparos tanonciskola ifjúsága könyvtárának gyarapítására a helybeli Kath. Legény egyesület helyiségében június hó 23-án d. u. 5 órakor kezdődő záróünnepélyt rendez. Tárgysorozat: 1. Szózat. Énekli az intézet ifjúsága. 2. Miniszteri jutalomdíj (50 kor.) kiadása Magyary László ipartestületi elnök által. 3. Az intézet ifjúságának köszönetét tolmácsolja Sipeki Antal géplakatos tanuló. 4. Himnusz. Énekli az intézet ifjúsága. Ezt követi az ^Az igazgató ür* cimü színdarab — vígjáték egy felvonásban — előadva az intézet ifjúsága által. Ezen évzáró ünnepélyre Esztergom sz. kir. város közönsége tisztelettel meghivatik. Belépő díj nincs, de a kegyesen felajánlott adományok a fölmerülő kiadások s az intézeti könyvtár gyarapítására lesznek fordítva. Ugyanezen napon d. e. V2 12 órakor tartatik a kir. városi plébánia-templomban a hálaadó istenitisztelet, melynek végeztével az iskolai bizonyítványok osztatnak ki. * A Regnum Marianum országos értekezlete. A Regnum Marianum-Egyesület július 1-én, délelőtt 9 órakor tartja meg Budapesten, (VII., Damjanich-utca 50.) dr. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök elnöklete alatt a középiskolai Mária Kongregációk vezetőinek XI. országos értekezletét. Tárgysorozat: 1. Általános irányelvek a tanuló ifjúság lelki vezetésében. Előadó Prohászka Ottokár dr., székesfehérvári püspök. 2. A mai diák lelki élete. Előadó dr. Mattyasóvszky Kasszián, sz. Benedek-rendi főgimnáziumi tanár (Esztergom). 3. Iskola és lelki nevelés. Előadó Oberle Karoly, áll. főreáliskolai tanár (Budapest). 4. Kötelességérzetre való nevelés. Előadó Szilágyi Dózsa, premontrei rendi fögimn. tanár (Nagyvárad). 5. Indítványok. (Az indítványok június 28-ig Írásban küldendők be a R. M. címére). * A pőstyéni plébános temetése. Pőstyén plébánosát Praznovszky József sz. széki tanácsost, akinek elhunytáról már megemlékeztünk, nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra a pőstyéni temetőben. A temetési szertartást Pongrácz Adolf vál. püspök, vágujhelyi prépost végezte a kerületbeli papság segédletével. A végtisztességen az elhunyt rokonságán kivül jelen voltak Bodó Péter jószágkormányzó, Turkovics Engelbert a galgóci Szent Ferencrendi ház főnöke, Fodor László, Machovich János főszolgabíró, Winter Lajos bérlő, dr. Radocza Tibor szolgabíró, Pőstyén fürdő orvosi kara, igen sokan a város és a vidék intelligenciájából, a községi elöljáróság, a tűzoltóság és az iskolák növendékei. * Gazdasági vizsgálatot tartott Szabó Géza főkáptalani számtartó a nyitrapereszlényi uradalomban június 17-én. Mindent oly példás rendben talált, hogy dicsérő elismerését fejezte ki a pedáns gazdatiszt munkája fölött. * Miniszteri döntés Köbölkút határának tagosítása tárgyában. A m. kir. földmivelésügyi miniszter f. é. június hó 11-én 3334. VI. 3. sz. a. végre döntő határozatot hozott a köbölkuti határtagosítás kérdésében, melynél fogva az a községre nézve ez idő szerint sem hasznos és célszerűen keresztül sem vihető. A tagosítást ellenző gazdák, 108-an Stampay István főtanitójuk vezetésével kétszer is deputáltak ezért a miniszternél, mígnem másfél évi küzdelem után győzedelmeskedtek s ekként csaknem egynegyed millió korona kártól megszabadultak. * Templomszentelés és bérmálás Hugyagon. Az egy év óta restaurálás alatt álló hugyagi templom június közepén elérkezett a befejezés stádiumához. A község hő vágya és Karkecz Lajos plébános eszméje, melyért közel két évi itt működése alatt annyit fáradott és küzdött, testet öltött: az eddig is nagy és szép templom harmincötezer korona költséggel a vidéki templomok legszebbjeinek sorába küzdötte fel magát, melyben különösen a főoltár és a szószék valóságos remekek. Már csak arra várt, hogy felszentelje az egyház és nyilvánosan is átadja az istentiszteletekre a hívőknek. A szerdai és csütörtöki szertartásokkal ez is megtörtént. Dr. Kohl Medárd félsz, püspök, akit Orhalom, Ipolyvarbó és Hugyag községek lovas bandériummal és fehérruhás koszorús lányokkal fogadtak, dr. Drahos János érseki levéltáros kíséretében f. hó 19-én Ipolyvarbóra érkezett, honnan Hugyagra ment ereklyekihelyezésre. A templomszentelés másnap csütörtökön délelőtt ment végbe a kerületi papság és több vendégpap segédletével, mire csendes püspöki mise következett. A szívhez szóló, az élő hit szükségét fejtegető prédikáció után a püspök 587 gyermeket bérmált meg s fél 1 órakor megáldotta a régi temetőhöz csatolt uj részt. A kegyes főpap áldást osztogatva, harangzúgástól és a plébánia összes lakóinak hálaörömétől kisérve hagyta el a községet s az őrhalomi állomáson d. u. 5 órai vonattal visszasietett Budapestre, hogy folytassa apostoli működését. * Borgazdasági tanfolyam lelkészek és néptanitók részére. A magyar királyi földmivelésügyi miniszter a lelkészek és néptanitók részére folyó évi július hó 15-étől 27-ig terjedő két hetes borkezelési tanfolyam tartását határozta el, melyet — ha a jelentkezők száma indokolttá teszi — a folyó évi augusztus hó 1-étöl 14-ig terjedő időben megismételni szándékozik. Erre vonatkozólag a következő hirdetést bocsátotta ki: Borászati szempontból kiváló fontossággal biró községekben működő lelkészek és néptanítók részére a budafoki m. kir pincemesteri tanfolyam helyiségeiben a folyó év nyarán egy, esetleg két, két hétre terjedő borkezelési tanfolyam fog tartatni. A tanfolyam július hó 15-töl 27-ig tart s ha a jelentkezők száma indokolttá teszi, augusztus 1-től augusztus 14-ig terjedő időben megismételtetik. E tanfolyamok célja az, hogy az azokon résztvevő lelkészeknek és néptanítóknak mód nyujtassék arra, hogy az okszerű borkezelésre vonatkozó ismereteket elsajátítsák s e téren gyakorlati jártasságot is szerezzenek avégett, hogy az okszerű borkezelés terjesztése érdekében a maguk részéről is közreműködjenek. A tanfolyamokra csak olyan lelkészek és néptanitók vehetők fel, akik oly hegyvidéki községekben működnek, ahol a lakosság kizárólagos vagy főfontosságu kereseti forrását a szőlőmivelés képezi. Egy-egy tanfolyamon husz hallgató vehet részt. A tanfolyamra felvett egyének útiköltségeik s a lakás és élelmezés költségeinek fedezésére az egész tanfolyam tartamára egyenként 70 k., azaz hetven korona átalányt kapnak, amely összeg a tanfolyam utolsó napjánfog a tanfolyam vezetője által kifizettetni. A tanfolyamok egyikére való felvételre pályázók egy koronás bélyeggel ellátott kérvényeikben kötelesek feltüntetni életkorukat, nyelvismeretüket, ténylegesalkalmazásukat, a szőlő- és borgazdaság terén esetleg kifejtett eddigi működésüket s ha esetleg négyhetes szőlő- és borgazdasági tanfolyamon részt vettek, csatolják folyamodványaikhoz az. erről nyert bizonyítványt is. Az, hogy a folyamodványban a fentiékre vonatkozólag felsorolt adatok a valóságnak megfelelnek, a tanitók folyamodványain az illetékes kir. tanfelügyelő által igazolandó. Lelkészek a pályázati folyamodványaikat közvetlenül, a néptanitók pedig az illetékes kir. tanfelügyelő utján, legkésőbb folyó évi július hó l-ig ahhoz a szőlőszeti és borászati felügyelőhöz (illetőleg vincellériskolái igazgatóhoz) nyújtsák be T akinek kerületében működnek. Esztergom vármegye ideiglenesen Tornáczky Kálmán szőlőszeti és borászati felügyelő (lakik Balassagyarmaton) hatáskörébe soroztatott. * Értékes szobrok eladók. Malackán (Pozsony m.) meghalt a napokban Veszély festő, Ennek a férfiúnak nagyszerű régiséggyüjteményevan. Van egy gyönyörű régi pénzgyüjtemény mindenféle országokból 5000 darabnál több, ritka példányok, régi edények, tót-holicsi mindenféleváltozatban, szekrények és bútorok, fegyverek stb. de különösen van remek Krisztus, Szűz Mária T sz. János és sz. Magdolna szobra. Ez a négy darab puszpángból készült, s művésziesen ki van faragva, 1772—73-ból. Értéke 200—300 korona; a tárgyak mind eladók, s ilyen dolgoknak nem kellene zsidó-kézre kerülniök, azért ez uton is felhívjuk olvasóinknak figyelmét e tárgyak megvételére. Már körülbelül 800 koronát kaptak az örökösök Böck zohori vadászbérlőtől egy régi edény-gyüjteményért. * Vágfürdő megnyitása. A galgóci Vágfürdőt a mult hét folyamán nyitották meg. A fürdőben a fürdés'és úszás sportját a galgóci Vágfürdő Társaság kultiválja, mely Boross Sándor jószágigazgató elnöklete alatt évek óta igen eredményes működést fejt ki. * Helyreigazitás. Egyik munkatársunk tudvalevőleg a minap tévedésből azt irta, hogy a muzslai Szent Háromság szobrot Kiss György szobrász készítette. A való tény az, hogy a remek szobor a Gerenday-féle budapesti műintézetben készíttetett el. * Népgyűlés Léván. Léván folyó hó 16-án több ezer ember jelenlétében, a nagy piacon nagy lelkesedés mellett beszélt különösen Polónyi Géza r a kerület képviselője és a többi között Zelenyák János orsz. képviselő. Az idő nagyon kedvező volt T a hangulat pedig emelkedett, de az országszerte elhangzott beszédeknek lesz-e eredménye, csak az: ország jövő békéje hozhatja meg. * Iszonyú nyomorba döntötte a f. é. jun. 10-iki jégeső Trencsénmegyének ama részét, mely Nyitraonor és Trencsén között terül el. A gabonát zöld takarmánynak vágják a gazdák. Mit fog ezen egyébként is szegény vidéknek népe csinálni, nem tudjuk. A csapás szinte elviselhetlen. A jégkár ellen való biztosítás — lévén nagyon drága — nem igen tud divatba jönni. * A pőstyéni példa. Pőstyén fürdő tudvalevőleg rég előljár összes gyógyhelyeink között forrásainak páratlan hatásánál, valamint berendezéseinek korszerűségénél fogva. Legújabban azonban oly alkotás létesült Pöstyénben, mely a külföld legelőkelőbb fürdőinek is mintául szolgál arra, hogy miként lehet épület keretén belül lakásról, ellátásról, gyógykezelésről és szórakozásról a legkitűnőbb módon gondoskodni. Ezt a nehéz feladatot bámulatra méltó tökéletességgel oldották meg a pőstyéni „Thermia Palace"-ban, amely palota ezidőszerint a kerek világ legpompásabb fürdő- és szálló-épülete. * Színielőadás Komáromban. A Paulai Sz. Vincéről nevezett szatmári irgalmas nővérek vezetése alatt álló komáromi róm. kath. elemi leányiskola növendékei a Keresztény Országos Gyer-