ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-05-26 / 22. szám

tett kezekkel nézik, amin annyit sopánkodnak. Szóval azt várják, hogy mások — nem én — hanem mások tegyék meg az ő kötelességüket. Igaz, bajok vannak, amelyeket én is vagyok bátor ismerni, s amelyekről az alsólopassói plébánián magától Krajnyák úrtól korábban informálódtam s azóta mindig figyelemmel is kisérek, mielőtt még leszavazott és füstbe ment tervével előállott volna, amelyekről nem kisebb kapacitásoktól értesültem, mint akik az egylet belügyét igen jól ismerik és érette lelkesülnek, — tehát beavatatlan nem vagyok, különösen oly dolgokban, amelyekről a verebek is csiripelnek, ismétlem, vannak bajok, amelyek esetleg érzékenyen érintik az egyletet, de ezek nem jelentenek válságot. Válságról beszélni egy egyletnél, amelyre még nagy hivatás vár, s tudatosan kiszínezni nem reális dolgokat, nem lojális eljárás vele szemben. Nem törtet senki azok ellen, akik ügyesen óhajtják kiemelni az egyletet a megásott sirból, de igen is az olyanoknak, akik csak irnak, hogy Írjanak, s nagyokat beszélnek, hogy hallják és észrevegyék őket, megmondani végre-valahára az igazat, kötelességszámba megy. Ha szeretnők az egyletet, mivel az kath. és sok jót gyakorló egylet — még azt is el kellene simítani, mert annyi az ellensége, hogy sok. Ennyit az egyletről, mint kath. intézményről. Beszélni lehet egyénekről, azoknak hibáiról, de ez még nem az egylet válsága. Épen ebből látom, hogy nincsenek beavatva az ügyekbe azok, akik nagy garral hirdetnek válságot, amikor tulajdonképen és legfeljebb egyének okozta visszásságokról lehetne beszélni. Ami pedig az igazgató irodalmi stallumát illeti, ha egyes, a tót irodalom, vagy az egylet körül érdemeket szerzett embereknek kívánták volna jutalmul a stallumot, mint pl. Bezák J. elnöknek, Oswald Richárdnak, Kollárnak stb., nem tetszene vissza a terv, de egy még ismeretlen egyént beültetni egy el sem vehető javadalomba, hogy ez ennek rekompenzációjaképen dolgozzék, kissé veszélyes, de nevetséges is. Ki fog biztosítani minket, hogy a rátermett, vállalkozó és egészséges munkabírású ember elnyervén a kitüntetést, nem hagyja-e abba a munkát? Ki fogja megítélni a „rátermettséget" stb., talán M. úr? S ily módon pressionálni a felsőbbséget, legalább is szerénytelenség. Hisz

1 akkor megtörténhetik, hogy épen egy a szemináriumból kikerülő fiatal ember, M. úr szerint „pólyás", találja elnyerni az irodalmi stallumot, amelyikre pedig annyinak fáj a foga! A Szent-István-Társulatnak az elnöke is kegyelmes úr, igaz. De nem azért lett kegyelmes, mert az emiitett társulat elnöke lett, hanem előbb lett kegyelmes vagy kanonok, aztán lett elnök. Csak az egylet tagjaitól függ, hogy olyat válasszanak, aki ily magas egyházi méltósággal már ki van tüntetve. Annál is inkább megtehetik, mivel az Adalbert egylet is országos jellegű. A Szt.-IstvánTársulat igazgatója pedig tudtommal nem kanonok, hanem a Társulat fizeti, — a szt. Adalbert egylet is van olyan hatalmas és tehetős, hogy el tudná tartani és lakást is tudna adni a saját házában a saját igazgatójának, akitől most már joggal el lehetne várni a fokozott munkásságot és rátermettséget. Ehhez nem kell irodalmi stallum s ezt az ügyet a szt. Adalbert egylet a saját hatáskörében is igen szépen és egyszerűen el tudná intézni. S végtére is a rátermettség nincsen ordinációhoz kötve. Quis támadott, — quisnek feleltem, a quidre nézve pedig e két cikkemben világot igyekeztem vetni. Az igazság érdekében tettem, nem törődöm tehát azzal, hogy az igazat megmondván, személyeskedésnek, esetleges megítélésnek tettem ki magamat. Részemről e vitát befejeztem, s ha a további eszmecserére M. úr kíváncsi, levélben szívesen állok rendelkezésére, de nyilt személyeskedésére felelni többet nem vagyok hajlandó. Vy. G. Gyermekvédelmi közgyűlés. A „Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve" e hó 23-án d. u. 5 órakor tartotta évi közgyűlését a központi papnevelő dísztermében Budapesten. Dr. Rott Nándor kormányzó igazgatói jelentése után dr. Brey er István tette meg pénztárnoki jelentését, amelyből az egyesület kedvező anyagi helyzete tünt ki. Radnai Farkas besztercebányai püspök szép beszédben mondott köszönetet dr. Rajner Lajos püspöknek önzetlen fáradozásáért. Jelen voltak még dr. Kohl Medárd püspök, Mattyasóvszky Lajos lovag, dr. Klinda Teofil, dr. Fehér Gyula prelátus-kanonokok és dr. Nemes Antal budavári plébános, prelátus. A fővárosban dühöngő tüntetés, észrevehetőleg apasztotta a közgyűlés közönségét. Dr. Rajner Lajos püspök a következő beszédet mondotta. Dr. Rajner Lajos püspök beszéde. Az isteni Gyermekbarátnak az Űr Jézusnak Szent nevében üdvözlöm a „Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve" jelenlevő tagjait, kik egyesületünk idei közgyűlésén, az ország fővárosába fáradni s megjelenésükkel egyesületünk nagy céljai iránt érdeklődésüket tettleg nyilvánítani szívesek voltak. Éppen ezen nemes érdeklődésük felment attól, hogy egyesületünk korszerűsége, a mai társadalmi viszonyok között létjogosultsága a beteg társadalom tagjainak orvoslására irányuló törekvéseiről szóljak. Szinte szálló igévé vált már a mondás „Gyermekmentés nemzetmentés." A gyermek a jövőt képviseli. Ahány gyermeket tudnak a haza számára vallásos, munkás, becsületes honszerető polgárokkáfelnevelni, annyi munkástaggal több állana rendelkezésére a magyar nemzetnek. Minden gyermek, akit korai sirba temet a kór, akit a züllés útjára terel az inség, nyomor, rossz példa, elhanyagolás, nembánomság, vallástalan nevelés, a magyar nemzetnek vész el s mig a halál kaszája csak szám szerint apasztja a nemzet állagát, az erkölcsi métely, mely a züllés útjára jutottak révén) terjed, magái a nemzet élő testét mérgezi meg, s az erkölcsi bomlás folyamatát indítja meg benne. Ha azt akarjuk, hogy egészséges képe legyen a jövő társadalomnak, ha a nemzet testét meg akarjuk menteni a számban való megfogyatkozástól, az elkorcsosodástól, a fekélyesedéstől: a gyermekáldás, gyermeknevelés nehéz problémájának megoldásán kell fáradoznunk. Mi azt valljuk, hogy ezen problémát csakis a keresztény szeretet képes sikeresen megoldani a keresztény vallás szellemében gyakorolt jótékonyságával, mely kettőt foglal magában : anyagi áldozatot és szellemi vezetést 0 vallásos nevelés áldásaival. Az anyagi áldozatok mérve határozza meg az egyesület működésének terjedelmét, a szellemi vezetés helyes iránya biztosítja a sikert és teszi eredményessé az egyesület működését. Istennek legyen hála! sem az egyikben, sem a másikban nincsen hiány. Egyesületünk a nagym. püspöki kar támogatásával egyre nagyobb és nagyobb területeket foglal el az országban. Alig találkozik már egyházmegye, ahol hivatalosan bevezetve ne volna s ahol számos tagot nem számlálna, kik vetekedve hozzák meg, kiki tehetségéhez mérten, az egyesület anyagi támogatására szánt áldozataikat. Az egyházmegyei igazgatók is nagy önfeláldozással, szakértelemmel és buzgósággal töltik be nehéz és fáradságos tisztöket s annyi elhagyott gyermek elhelyezéséről gondoskodnak, amennyit a rendelkezésükre bocsátott szerény anyagi eszközök megengednek. Amiben még mindig szűkölködünk, az az alapszabályaink 6. §-a d, pontjában kontemplált csoportvezetők aránylag csekély száma, kik az egyházmegyei igazgatóknak a tagok gyűjtésében, a gondozottak nevelésére való felügyeletben segítségükre volnának. A keresztény szeretet éppen ezen irányban volna hivatva érvényesülni. Fenkölt lelkekre, az egyesület céljait átértő, nemes versenyre kész, áldozatos lelkekre van szükségünk, kik az isteni gyermekbarát szeretetével eltelve magukévá tegyék a szegény magokra hagyott, a züllés veszélyének kitett ártatlan gyermeksereg ügyét s nyugalmuk egy kis részecskéjét, kényelmük egy-egy parányát hozzák áldozatul a nemes célnak. A keresztény szeretet mindenkor kiapadhatlan forrása volt a jó cselekedeteknek, nemes elhatározásoknak, nagy vállalatoknak. Erre építünk mi is. Egyesületünk nem a hiúság felköltésével iparkodik hangulatot kelteni, nem számit az emberi dicsvágy kielégítéséből eredhető motívumokra, a pusztán emberi érzelmekre sem appellál, melyek épp oly gyöngék és ingatagok, mint maga az ember, jönnek és távoznak, keletkeznek és elmúlnak, mint a hullám, melyet a tenger sima tükrén sebesen haladó hajó maga után hagy. Ami motívumunk a keresztény szeretet, a Krisztusért lángoló, a Krisztus kegyelmétől inspirált, Krisztus keresztjének malasztjából táplálkozó szeretet. Ennek a szeretetnek nem szabad megfogyatkozni, nem szabad lankadni, A szeretet parancsa mindig kötelez, minden körülmények között érvényes. Aki erre [épít, nem homokra épit. A mi szeretetünk nem közönséges szeretet: Krisztus szeretete. Krisztusé a szó teljes értelmében. Legalább olyannak kell lennie. „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket". (Ján. 13, 34.) Igy hangzik a krisztusi szeretet parancsa. Ez a krisztusi szeretet mértéke. Amint Ő szeretett minket. Amint Ő szerette a kisdedeket, ugy szeressük mi is őket. Hogyan szerette? Magához bocsátotta, megölelte és megáldotta őket. (Márk. 10, 14, 16.) Ezt az áldást, ezt az ölelést kívánja az Úr Jézus általunk folytatni az Ő kisdedeivel. Midőn magunk köré gyűjtjük őket, neveltetésükről gondoskodunk, a zülléstől megóvjuk őket: Krisztus nevében zárjuk őket keblünkre, Krisztus nevében öleljük, Krisztus áldásában részesítjük őket. » És ez az áldás, igaz, nekik használ első sorban, de vissza száll mireánk százszorosan, mert az Űr Jézus, ki egy pohár friss viz nyújtását sem hagyja megjutalmazás nélkül, úgy veszi, mintha a jótéteményt, melyben kisdedeit részesítettük, vele cselekedtük volna. „Amit egynek legkisebb testvéreim közül cselekedtetek, igy hangzanak elismerő szavai,nekem cselekedtétek". (Máté25,40.) Ezen fenséges szavak megismétlésével „A Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve" idei közgyűlését ezennel megnyitom. HIREK. Karcolat. Egy kis illatos levélkéről. Nagy selma lehet az a György úrfi, Szerbia volt trónörököse! Ahogy a párizsi bulevardon sétálgatott, egyszer csak gondolt egy merészet és nagyot, hazament és íróasztalhoz ülve levélíráshoz fogott. „Könybe borult szemmel, a honvágytól is gyötört bús szívvel" irja kisded levelét az orosz cárhoz „a legalkotmányosabb" szláv uralkodóhoz, a szlávok „alkotmányos" császárjához és a „győzhetetlen erejű" legnagyobb földi hatalomhoz és hozzátehetjük még: a kancsukák mecénásához és nihilisták kegyencéhez. Összeszorult „forró" szívvel elpanaszolja, hogy az „Ausztriában" élő szerb vérei és horvát testvérei mennyi kinpadravonásnak és kancsukázásnak vannak kitéve és segítséget, atyai szeretetet kér számukra, kiktől ugy a szabadságot mint a törvényeiket elrabolják. De sajnos ugy látszik Szerbiában vagy nem tanítanak földrajzot, vagy pedig György úrfi kutyába se vette a földrajzi tanulást, mert ő összeszorult forró szívvel a Bánságban élő szerbeket és Horvátországot Ausztriához mellékeli „ bérmentve. " Nálunk, még a szenttamási iskolában is ugy tanulják és tudják már a harmadikos elemisták is, hogy se Bánát, se Horvátország Ausztriának semmiféle tartománya, hanem a magyar szent koronához tartozik. Szörnyen háládatlan fiu lehet Györgyike drága gyermek, mert rettenetes módon kikelt édespapája ellen és papáját egyenesen szenvedő embernek és túlságos elővigyázatos királynak minősiti. Ugy látszik ö is olyan olcsón szeretne utazni, mint édes papája, aki tudniillik csak egy koronáért utazott Sveiczből Belgrádig. 0 meg Parisból szeretne egy koronáért kocsikázni a szerb hizlalók gyülhelyére Belgrádba. Utóvégre elég olcsó utazás a mai drága világban, amikor a magyar államvasutak igazgatósága lelketlenül felemelte a tarifát. A francia jófajta pezsgő erősen működhetik György ur ereiben, mert ménkű nagy verekedhetnémje van. „A felséges cártól várja a délszláv nép egyesülését •— irja könybe borult szemmel, a honvágytól is gyötört bús szívvel levele végén — amiért a mi ausztriai testvéreink hatalmas erővel küzdenek és ez a harc talán már nemsokára a síkokon is megindul." Tehát harcot hirdet ő kelme, hátborzongató harcot. A belgrádi nagypiacon disznóröfögések közt üvöltözve éljenzik a lánglelkü extrónörököst, a ki még levelet is mer irni! És a mi drágalátos horvát testvéreink az Urban, tul a Dráván, ránk vicsorítják agyaraikat, miközben akárcsak az állatkerti fenevadak, ugy ordítják éljenezve a Györgye gospodit és halálra szánnak bennünket magyarokat, mert annyira renyhék vagyunk, hogy engedjük miként a magyar trikolórt meggyalázzák, minden magyart a pokolba óhajtsanak. És a fanyelvü testvéreink dühöt köpködve szájukon, a bán ablaka alá sereglenek és guzlica hangjai mellett énekelve táncolják és táncolva énekelik, hogy: — Csuhaj, soh'se halunk meg! Fidibusz.