ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-01-01 / 1. szám

felkölteni. Ahol eme tulajdonságok meg­vannak, ott annak hatása szükségszerüleg érvényesül még az ellenfélnél is. így lett lehetővé, hogy politikai szava mindenkor belehasitott a múlt és jelen küzdelmének tes­tébe. Sejtelmeink homályába fáklyát gyúj­tott, amelytől láttuk, amit eddig sejtettünk. Mint valami próféta, úgy hatott s föltárta a gyötrelmes helyzetet, melyben a magyar katholicizmus s a nemzeti törekvések ver­gődnek. De vergődött akárhányszor ö is, mint minden sziv és lelkiismeret, amelyre rárovatott a kötelesség ama nagy súlya, hogy bátoritson s cselekedjék a nemzet sorsának intézésében. Aki Zichy Nándor gróf államférfiú nagyságát megmérni akarja, annak elsősor­ban a szintért kell ismernie, melyben ö mint hős, szerepét végigküzdötte. A mult század 80-as s 90-es éveiben a magyar államkormányzat kezében nem villogott többé a kereszt; a liberális hata­lom lenyűgözi a magyar katholicizmust, hogy megakadályozza az egyház s ezzel a nemzet jogainak védelmében is. Az egyház­ellenes uralom eloltással fenyegette azt a vi­lágosságot, mely a keresztény hit s alkotmá­nyos szabadság sugaraiból oly felemelöleg áradt szét a hármas halom s négy folyam közt elterülő országrészre. Mig nemzet és egyház igy vajúdik, izgatott, hogy mit tegyen a kereszténységet elnyomó szabad szellem ellen, egyszerre a Schmerling korszak alatt tüntető hazafiságáért már megszenvedett Zichy Nándor jelenik meg a sáncokon s amint egykor Zrinyi a költő azt harsogta : ne bántsd a magyart, úgy ö viszont azt kiáltotta oda az elsápadt liberalizmusnak: ne bántsd a magyar katholicizmust! A katholikus ébredés korszakot alkotó pil­lanataiban, az egyházpolitika nagy harcai­ban, a székesfejérvári néppárti zászlóbon­tásnál, a népgyűléseken, mintha isteni kéz érintette volna lelkét .... Egy keresztes vezér nagy hivatásának szelleme szállja meg, az Űr kezébe veszi s ostort fon belőle az egyházellenes pusztitások megfenyitésére. Tisztítótűzzé változtatja s végig söpör vele a liberális szabadkőművesek sorain. Mint aféle nagy stilü államférfi a jövőbe lát s hogy nem­létezését, melyek a sok részleges szempont fölé helyezkedve; az osztályok közti ürt áthidalják, a társadalom munkájában összhangot és egységet teremtenek s a sziveket egymáshoz közelebb vonják. A nagy ellentétek talán helyes elven alapul­nak, de helytelen irányban fejlődve hozzák az emberiséghez nem méltó gyümölcsöket. A helyes elv a munkafelosztás, mert csak egy bizonyos irányban kifejtett működés lehet célravezető és tökéletes; de helytelen az irány, ha valaki azt hiszi, hogy csak az ő munkája hasznos az emberi­ségre, vagy hogy csak ugy ismerik el az ő munka­körének komolyságát és méltóságát, ha azt a komolyságot és méltóságot hivatalán kivül is érez­teti az emberekkel. Bizonyára szükség van bizo­nyos méltóságra, mert hiszen társadalmi berende­zésünk a tekintély elvén alapszik, s ha ez meg­dől, csak az erőszak következhetik. De hogy az emberi s különösen a hivatali méltóságnak szüksége volna gőgre, fenhéjázásra, büszkeségre s elkülöní­tésre, azt tagadom s tagadja a mi egyletünk, mert hisz szervezkedésünk sokkal nemesebb alapon történt meg. S nyugodtan merem kérdezni, hogy van-e még egy testület vagy kör^mely demokra­tikusabb s az emberi méltóságnak jobban meg­felelő szempontok szerint alakulna? Mert bizonyára uri emberek körünknek tagjai valamennyien, de uri emberek maradnának akkor is, ha nem az állást és foglalkozást, hanem a becsületet, tisztes­séget, a társadalmi szabályoktól megkívánt illendő­séget, kölcsönös tiszteletet, a nemes ügy iránti buzgóságot s a sziveket összekötő szeretetet tekintenénk. Kimondtam kedves turistatársak a nagy szót, \ szeretet szavát, s ezt* akkor mondottam ki, zete sorsát az egyházellenes liberalizmustól elhódítsa, kitűzi a keresztény-nemzeti politika zászlóját s hirdeti a kereszt tövé­ben a nemzeti nagyság tavaszát. Zászlóbon­tására megmozdul az ország, a nép ihlettel hallgatja, mint valami apostolt a népgyűlé­seken, olvassa bátorító újságcikkeit, azok között emlegeti, akik szabadulást hoznak a magyarnak s hosszú idő óta egy ország leláncolt lelkiismerete riad föl az új poli­tikai programmra, mely már nem töre­dék, hanem tető alá jutott kész mű. A piaci szellem s a korlátolt konokság igyek­szik ugyan öt is bántani, mint annyi providenciális katholikus államférfiút. De ö, miként a bánya, melyet fúrókkal, csákányok­kal sebeznek, — hallgat s arannyal fizet, a közéleti tisztaság fedhetlenségével. Deák óta alig van, aki mélyebb, önzetlenebb, puritánabb s következetesebb államférfiú lett volna nálánál. Érezte mindenki, hogy aki ott állt az új magyar alkotmány böl­csőjénél Deákkal, ugyanaz most ott áll a keresztény revindikáció tűzhelyénél is. ' Zichy Nándor eszményi lelkesedéssel fogta fel politikai pályáját s nincs egyetlen államférfink se, aki úgy helyezte volna poli­tikai hitvallását a kereszténység alapjára, mint ö. És mégis, a küzdő vonal élén sok­szor kellett gondolkodnia afölött: lesz-e segítsége létre hozni az ideákat, melyek negyedszázad óta bolyongtak-borongtak lel­kében? Lesz-e ereje szembe szállni minden akadállyal, melyek " a keresztény politika útját intra muros, annyi felöl elzárják ? Fog-e tűrni hidegséget azok részéről, akik­nek a keresztény politika ügyét elsősorban kellene melengetniök ? Fog-e némán vér­zeni s szenvedni hallgatagon, megfosztva olykor még seregétől is? Fog-e ostromot kiállani a kísértések között, melyek útjáról eltántorítani igyekeznek? Fog-e a szél s a habok ellen küzdeni, ha sokan a fegyver­társak közül elhagyják ? ha politikai hitét a palotákban nem merik megérteni? ha hálátlan politikai tusának látszik az, amit a kereszt szeretete lelke mélyében sugallt? Mindezen hullámverések dacára, Zichy Nándor tántorithatatlan lélekkel s meggyő­ződéssel állott a keresztény politika sáncain. mikor mi a szeretet ünnepét üljük. S hogy ez a szó e helyen nemcsak pengő érc és zengő cimbalom, hanem eleven valóság, azt kézzel­foghatóan bizonyítja körünknek egész működése. Mert a mi szeretetünk nemcsak abban nyilvánul, hogy egymás társaságában jól érezzük magunkat, hogy kölcsönös megbecsülés alapján állunk, hanem mi szeretjük édes hazánkat és vidékünket, mely­nek szépségeit megismertük s másokkal is meg­ismertetjük, szeretjük városunkat, melynek idegen­forgalmát emeljük, társadalmát szorosabban fűzzük, szeretjük azokat, akik a mi működésünket elősegítik és szeretjük azokat is, kik a mi támogatásunkra szorulnak, akikkel jót tehetünk. S ennek a szeretet­nek nemcsak nyilvánulnia, hanem szivünkből ki is kell törnie. Hangot ád, hogy meghallják, gyertyát gyújt, hogy messze világítson, fát emel, mely fölfelé mutasson, aranynyal-ezüsttel ékeskedik, hogy világítson s hódítson, szivekbe markol, hogy életre keltsen s tettekre ösztönözzön, lelkünkbe száll, hogy elbájoljon s boldogítson. Nem szabad félnünk e szóktól, mert hisz az mondotta ki, aki elhagyta mennyei boldogságát és tündöklő trónusát, hogy szegény istálóba, nyomorult jászolba költöz­zék s aki a hősök hősét, a férfiasságnak tündöklő bajnokát is felülmúló hősiességgel és bátorsággal tudott szenvedni és meghalni a szeretet eszméjeért. Ha valamitől félnünk lehetne, az az volna, hogy e szeretet, mely a múltban teljes erővel érvényesült s a jelenben káprázatos színben tündökölt, a jövő­ben meg ne fogyatkozzék bennünk. S ezt nem mint aggodalmat, hanem mint buzdítást óhajtottam kifejezni, s kívánom, hogy a szeretet szelleme erősítsen, vezessen és védjen bennünket hasznos munkánkban! S most hozzátok fordulok szeretetünknek Voltak bizonyára, akik a politikai eszmék gazdagsága s a politikai harc taktikája tekin­tetében öt fölülmúlták, de ott ahol nagy elveket nagy érzelemmel s bensőséggel kellett védeni, a szivet kellett mozgásba hozni, ott Zichy Nándoré az elsőség. Ezért marad útmutató s vértezet szá­munkra az ö emléke. Útmutató a keresz­tény politika haladásában, vértezet a küz­delmekben kétkedő kishitűség ellen. Nem is búcsúzunk tőle. Hisz emlékének tanítá­sából törvényt csinálunk s minden sziv egy-egy ereklyetartó lesz, mely az ö áldott lelkének hagyatékát őrzi számunkra. Haló porának, igy lesz enyhe a pihenése, halha­tatlan lelkének igy lesz dicsőséges a fel­támadása. Kössetek fátyolt karjaitokra magyar ka­tholikusok, mert a legnagyobb katholikus lélekért ég a halotti áldozat! Férfiak! ne rösteljetek gyászolni; asszonyok! tanitsátok meg gyermekeiteket nevének szent tiszte­letére, hogy a késő unokák is elmondhas­sák : iste confessor. Keményfy K. D. — A népszövetség választójogi terveze­téhez. Rendkívül tartalmas a választójogi terve­zet, melyet mult héten a kath. népszövetség köz­ponti szerve kidolgozott s a belügyminiszternek benyújtott. Ha a kormány igazi népképviseletet akar, s az országfentartó elemek érvényesülését a törvényhozásban, ugyancsak sok megszívlelendőt találhat e tervezetben. Abszolút értékű reformok a választójog terén: a községenkénti szavazás, a jelvények eltörlése, és — hamisítások elleni kellő garancia mellett — a választás titkos jellege és a szavazás kötelező volta. E reformok ellen csak oly elemek foglalhatnak állást, kik az eddigi ázsiai választórendszer révén uralkodtak az országon. De a népszövetség reformtervezetéből kima­radt a legnagyobb horderejű reform, mely a par­lamentarizmusnak még mindig vajúdó intézmé­nyét tulajdonképen életképessé teszi: az igazi egyenes választás, hogy a választók ne szemé­lyekre, hanem pártokra adják le szavazatukat, s igy egyetlen szavazat se menjen kárba az or­szágban. Az összes eddig felmerült választójogi refor­mok életbeléptetése után is a parlament nem te­kinthető igazi népképviseletnek. Mert megtörtén­hetik, amint Németországban csaknem igy van, hogy az aránylag legtöbb szavazattal rendelkező pártnak legkevesebb számú képviselője van a par­lamentben. Maradjon valamely párt csak 50—100 választottjai, kedves gyermekek! Mint látjátok a nagyok szive örül, mert a kicsinyeknek örömet szerezhetett. Ez a legtisztább öröm, mások boldog­ságának örvendeni! Ez legyen a ti tanulságtok,. ti is szerezzetek örömet a nagyoknak, szüleiteknek, tanítóitoknak, s minden embernek szorgalmatokkal, munkátokkal s jó viseletetekkel. Mert hisz tudjátok, hogy a kinek nevében mi titeket megörvendez­tetünk, a kisded Jézus is növekedett bölcsesség­ben és kedvességben Isten és ember előtt. S ha később erős küzdelmek és szenvedések jutottak is számára, gyermekkorában sok-sok boldogságban volt része; mert ő jó volt mindenkihez és szerette mindenki, szülei, játszótársai, a felnőtt emberek és az angyalok védték, szolgálták és gyönyör­ködtették. Nincs gyermekség öröm nélkül s a tiszta szivet és nemes kedélyt legjobban jellemzi, hogy örülni tud nemcsak e nagy, hanem a kis dolgoknak, jótéteményeknek s ajándékoknak egy­aránt s legjobban örül annak, amit szívesen és szeretetből adunk. Mi önzetlenül, szivünkből és szeretettel adjuk nektek, amink van, hogy örül­jetek a karácsonyfának, mely a maga pompájával, csillogó-villogó tárgyaival, égő gyertyácskáival s a sok-sok édességével és ajándékaival az angyalok körébe ragadja a gyermekeket s mint tiszta és nemes öröm mennyei boldogsággal árasztja el szivünket. Ne feledjétek el e napnak gyönyörű­ségét, őrizzétek meg az ünnep emlékét, gondol­jatok hálásan azokra, kik titeket szeretnek s keressétek mindig annak az országát, ki számunkra hozta a szeretetet, aki táplálja az ég madarait s ruházza a mezők liliomait, mert ime, ha őt kere­sitek és szeretitek, a többiek megadatnak nektek! Isten veletek!

Next

/
Oldalképek
Tartalom