ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-12-29 / 53. szám

2 ESZTERGOM 1912. december 29. utaink egyben kell, hogy találkozzunk s ez a: hazaszeretet. A társadalmi életről pedig jobb nem beszélni. Annak csak rákfenéjét ismeri a mult. Ha igaz az, hogy minden ember olyan sorsot érdemel, a minő érdeme van az emberiség körül, hogy minden embernek annyi kenyere legyen, amenynyire munkájával rászolgál, hogy jogos méltányos követelése a társadalomban csak annak lehet a ki a társadalomnak hasznos és nélkülözhetetlen tagja, a ki nem önmagának, de az összeségnek él, s a ki munkájával nem a jelen rögét, de a jövő útját egyengeti, akkor a magyar társadalmi élet felett megkondult a vészharang. Fásult egykedvűség, zsibbasztó közöny s a körülményekkel olcsó, de kényelmes megalkuvás, minden vonalon, ez jellemzi a mai társadalmi életet. Valamikor a becsületességnek még az is meghódolt, a ki elvetette magától; mig ma a hitvány anyagiasság korszakában a pénz sokszor elmossa a lelkek finomságának érvényesülését. És ha valahol még látszik is némi mozgalom a vonalon, ha felcsillan is a társadalmi élet lüktetésének^némi csilláma itt-ott azt a gyűlölködés, egyet nem értés s a bizalmatlanság fojtó füstje eltakarja szemeink elől, s a néma sötétségben mintha csak egyet hallanánk: Ki ad többet érte? Hiába nyújtja a Béke olajágát a szeretet fölkent apostola, hiába bontotta ki a hit, remény és szeretet zászlaját, hiába matatott rá, hogy csak az tud megnyugvással várni, a ki lelkében hordja az Istent. És hogy amint az igazi boldogság csak a becsület mellett tanyáz, ugy egyedül a Krisztusban való megnyugvás s a kereszt zsámolyánál fakadt igaz keresztényi bizalommal teljes szeretet képes a jelen fojtó légkörét eloszlatni. És ebben a zűrzavarban sokan tárgyi, sokan személyi motivumokat keresnek, s a viszonyok objektív szemlélője sem tudja méltányolni azokat a higgadt szempontokat, melyek talán megmutatnák a helyes utat, mely ez önző tömkelegből kivezet. Pedig ez a bizonytalan állapot meddővé teszi az időt, kiapasztja az érzést, megkövesiti a szivet s a jellem zománcán kijavithatatlan repedést okoz. A társadalmi életben nem volna szabad megfelejtkezni arról, hogy csak arra támaszkodhatunk, amit erős kezekkel ragadtunk meg; valamintarról sem, hogy a növény nem fejlődhetik szebbre, se nagyobbra, mint azt a természet engedi; és hogy a sziv és elme tökéletes összhangja a jellem. De Kispál János megdöbbent. A fiu a kutyára nézett és keskeny szájszélei megremegtek, — A Bundást is ugy-e? János mester füttyentett: — Ne te, ne. II. Immár tizedik esztendeje, hogy Kispál János neveli szépben, jóban az ő egyetlen fiát. A Péter gyerek ősszel tölti be a tizennegyedik esztendejét, de csak akkora, mintha nyolc eszendős volna. Nem akarja venni magát sehogyse. Pedig tömné Kispálné is minden jóval. Az anyja betegsége, vélik a szomszéd asszonyok és rázzák a fejőket hozzá. A mesternének könny gyűl a szemébe és csak hirtelen ölébe kapja a kis lányát. Majd el is felejtettem mondani, hogy a gólyák mégis csak meggondolták dolgot. A tizedik esztendőre elhozták, amire oly sokáig készültek. A kis leány most öt esztendős. — Pedig ez is hogy szereti, mondja Kispálné. Senki se tud ugy elgügyögni vele, mint ő, Másnap reggel vásárra készültek. Alig pitymallott. Szürke köd borult a kopasz fákra, apró mohos nádtetőkre, Kispál uram sürgött, forgott, két ládára való portékát készült bevinni. Őszi vásár jól fizet. A fuvaros is beállott már az udvarra a kis görbe lovakkal. Kispálné jól bekötözi kendőkkel Katikát, dehogy is hagyná otthon. Eldicsekszik a kis lányával a másik faluban, beviszi valahová, ha hideg talál lenni kint a sátorba. Mert rendesen ugy szokott lenni, biztosan vásárkor lesz eső vagy zimankó. Veszedelmes ez a köd is, különösen a nem volna szabad megfeledkezni arról sem, hogy a jog és hatalom két erős ur a földön, de még azoknál is erősebb, az erkölcs és az ész, melyeknek útját kell, hogy a hit világa ragyogja be. A kik ezen az uton haladnak, azok elérik a célt. És akkor megszűnik a panasz, hogy nincs magyar közszellem, nincsen igazi magyar társadalom, nincs társas élet, nincs salon élet, nincs igazi közvélemény, mely hangot adna, hogy az állami nagy gépezet minden helyére nem találjuk meg a kellő elemet, hogy a nagy alkotmányos keretet nem tudjuk teljesen betölteni és a nagy nemzeti akciók is hidegen hagyják a nemzet nagy tömegét s a legmodernebb áramlatok is csak kisebb hullámgyürükben tudnak elterjedni. És ha okulva a múlton, mely a szeretetlenség, a hitetlenség az egymás iránti türelmetlenség az önzés és vak visszavonás jegyében tünt le csak néhány percre bizalommal köszönthetjük a napot, melyet Kelet felől dereng, az újév a hajnal hasadását hozza erre a szegény sokat szenvedett magyarra. Lévay Sándor. A néppárt felkarolása. Szomorúan tapasztaljuk, hogy az utóbbi években főleg a felvidéki vármegyékben nagyon kedvezőtlenül alakult a helyzet a néppártra nézve. Bánffy legerőszakosabb korszakában óriási tömegekben, szinte özönlött a rengeteg sok néppárti szavazó a választás szinhelyére, pedig akkor csaknem teljes volt a jogtiprás; a kath. lapok csupa sajtóperrel küzködtek, a választók százankint lettek elütve honpolgári jogaik gyakorlásától. És most csak itt-ott vehetjük fel a küzdelmet némi reménnyel, nagy fáradtsággal, sok költséggel. A néppárt bölcsőjénél jelen voltam. Nyolc sajtópor tüzét állottam ki szerenesésen, a legutolsó választáskor is hatóság ellen való izgatás cimén üldöztek . . . alap nélkül; nem volt még választás, melynél mint jelölt, vagy vezető ne vettem volna ki a részemet teljes mértékben. Mindezen dolgok elég alkalmat nyújtottak nekem ahhoz, hogy teljesen tájékozott legyek a mai politikai helyzet valódi okai felől. Az utolsóelőtti németországi képviselőválasztáskor egy német plébános kacérkodni kezdett a liberálisokkal, sőt utóbb jelöltette is magát a centrumpártival szemben. Püspöke rögtön értesítette, ha 24 óra alatt nem szerel le, felfüggeszti. Nálunk sokan a papok közül az egyház érdekeiért küzdő néppártot irtják, mert tudják, hogy egyes világi kegyurak kegyéből még jó beneficiumhoz, esetleg méltósághoz is jutnak. Exemplum trahit. A néppártért küzdő papok soraiban túlsók már a hézag. Amig nem érvényesül nálunk a németországihoz hasonló fegyelmi szigor, addig nem igen remélhető üdvös változás e tekintetben. révi gátnál, aminek a tetején ha két kocsi kerül szemközt, bizony egymáshoz dörgölődzik. — Péter, a fáklyát el ne felejtsd! kiáltja Kispál mester. Felkötik a kocsi elejére azt is. Jó hasznát veszik hzzajövet a sötét éjszakában. Meszelőrúdra fehér szurokba meg gyantába áztatott kendercsomót kötnek s meggyújtják. Nagyobb világot vet az az utcán, mint a lámpás. A két kis görbe lovacska vidáman kocogott hazafelé. Poroszkáltak, ahogy tőlük kitellett. Már fölértek a nagy gátra. Kispálné asszony hátul bóbiskolt. Katika is álmodta az angyalok álmát. Tán még a mester ur szundikált. Napközben ivott egy kis szilvóriumot, elfázik az ember az ácsorgásban, de hogy nem igen szokta, kábult volt tőle. A kocsis is aludt. Egyszerre nagyot zökkentek s ugyanakkor egy kiálló vastag faág neki feszül a fáklyának. Megrecscsen a gyenge rud, eltörik s a lobogó láng belekap a mesterné berlini kendőibe, a ki lány szoknyácskájába. A Péter gyerek ugy ugrik fel, mint a villám. Elfelejtkezik a hiányzó lábáról. Egy rántásra letépi az égő ruhafoszlányokat, de közben elveszti az egyensúlyt . . . A garati mélységnél jártak épen . . . III. Az a szép fényes csillaga szegény Péterke lelke, mondja a kis leányának János mester, ahogy langyos nyári estéken kiülnek a ház elébe. A néppárti fogyatkozásnak második oka a néppárti sajtó elhanyagolása. Végre az is egyik oka a néppárti lelkesedés lohadásának, hogy a lelkészek nagy része feléje sem néz a politikának, még csak le sem szavaz; a népnek azt mondják, menjen oda, ahová tetszik. Azonkívül nem ügyel a papság azon törvény megtartására, mely szigorúan tiltja a közigazgatási és állami közegek korteskedését. Ez nem engedékenység, hanem kárhozatos gyengeség. A papság minden félrelépését azonnal megtorolják, lakoljon az a tisztviselő is, aki a törvény félrerugásával korteskedik. Végre a néppárti központot is erősíteni kellene. Majdnem az ujjaimon meg tudnám számlálni a néppárti kör kültagjait. Valóban sokszor haszontalan dolgokra nagyobb összegeket pazarlunk és a mindenki által szükséges létünek elismert néppárti körbe csak azért nem lépünk be, mert sajnáljuk az évi 12 kor. tagdijat. Valóban csak magunknak tehetünk szemrehányást : Perditio ex te ipso Israel, ha a politikai nembánomság franciaországi következményei napról-napra szaporodni fognak nálunk. A pap is egész ember legyen a maga állásában. Intenzive kell vinni a pasztorációt, lelkesen kell mozogni a szociális téren, de a politika porondján is lankadást nem ismerő eréllyel kell küzdeni a néprontó liberalizmus ellen és áldozatos lelkesedéssel kell kitartani a keresztény érdekek pártjának zászlaja alatt. ])r. Vág völgyi. A tanítók passzív resszisztenciája és egyebekről.* Irta: Bertalan Vince. A „Nagyszombat vidéki róm. kath. Tanítói Egyesület f. évi október hó 16-án tartott közgyűlésén határozatilag kimondotta volt a passzív resszisztenciát a társadalommal szemben. E tekintetben meg is előzték követték is több román tanítói egyesületek. Nevezetesen az állami tanítók országos egyesülete is. Ezekután kijelenthető, hogy Szabó János, Kocsán Károly udvardi, Magyar Árpád kónyi, Bocz Árpád galántai róm. kath. tanítók vezér szocialista tanitók, akiknek magatartására és irányzatára vonatkozólag a Szent István Társulat betűivel megjelenő „Jövőnk" cimü lap okt. 15-ikí szerkesztői üzenetében M. A. kónyi tanítóhoz címzetten azon üzenet foglaltatik: „Öntudatos ker. szoc. tanitó voltodnak immár sok-sok bizonyítékát adtad, utolsó leveledben ismét ujabbakkal gyarapitottad. Bizony, bár minden kath. tanítót szállna meg a hivatásában a megerősítő Szentlélek;" valamint elvtársai és azok, akik a tanitók társadalmi munkásságát megszabott dij ban állapították meg egy révbe jutottak a hittannak az iskolából való kiküszöbölésére a szabadgondolkodó tanítókkal egy gyékényen törekvő Czabán Samuval áz állami tanitók országos egyesületének elnökével. De kijelenthető egyúttal az is, hogy a Tanügyi Tanács tudta és akarata, valamint a nagyméltóságú püspöki kar jóváhagyásának kikérése nélkül a kebelében önhatalmilag működni jogcímmel nem biró „Szociális szakosztály" által megindított „Jövőnk" cimü lap szerkesztői üzenetével szemben a kath. tanitók szocialista vezérei és elvtársai alaposan lecáfoltak, mert igenis a megengedett korlátokon tul, mint ezt a szemtanuk igazolják: vad lármával, erőszakkal is a tekintély felrúgásának színvonalára léptek. Sőt a politikai térre csatangolva egyenesen provokálták a közgyűlés felosziattatását, amelynek jogával azonban az egyházi hatóság részéről kiküldött helyettes főtanfelügyelö Guzsvenitz Vilmos az idő szerint tudtommal nem élt. Nos ezt a tényt itt leszögezem s azt kérdem, vájjon az a társadalom, amelynek jóakaratát a magyar tanítói kar sorsának javítása társadalmi igényeinek kielégítése végett igénybe akarja venni és evégből esdő szavakkal hozzá kiált, mikor és hol hivta fel a magyar tanítóságot, hogy jóléte érdekében vele foglalkozva vigye előbbre ügyét? Hol és mikor hivta volt fel arra, hogy a tanítóság a magyar társadalommal is foglalkozzék az iskolán kívül s ne csak pusztán az iskolának éljen ?! Ugy tudom, hogy a tanitói-kar volt az, amely szükségét látta annak, hogy a társadalmi élet tevékenységébe beleékelje magát és egyrészről a nemzeti közművelődés és közgazdaság fejlődésének, másrészt saját társadalmi értékének kieme* Ezen cikk az írónak egyéni nézeteit és felfogását tartalmazza. Szerk.