ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-01-14 / 3. szám

delmes hibából kovácsolják a fegyvert ellenünk, nem szabad oktalanul szemet hunynunk s a védtelen oldalunkat ezután is sajnálatos csupaszságában mutogatnunk. Ha komoly eredményeket — mondjuk — még komolyabb eredményeket akarunk elérni, meg kell tanulnunk az „ őszinteség határait.

u Tessék csak gondolkodni afölött, hogy mig mi a szabadkömives, a liberális, vagy a zsidó mozgalmakról csakis akkor értesülünk, amikor egy-egy ujabb intézményük és nekünk szóló sakkhuzásuk sikerült, addig a keresztény szervezkedésnek minden egyes mozzanata már jó előre közzsákmánynyá válik. Heteken keresztül rángatja, cibálja, piszkolja a sajtó s az utánna induló kávéházi közönség a jó ügy előmozdítására kigondolt terveket, mert a kellő diszkréció hiányzik az embereinkből, nincs meg a kellő óvatosság a beavatandó személyek megválogatásában. A háború, az üzlet és minden, ami komoly dolog van e világon, a titkon alapszik s az indiszkréció által törik ki a nyaka. Még siralmasabb azonban az a jelenség, hogy a keresztény szervezkedés terén elért eredményeket egyesek egyedül maguknak tulajdonítva és efölött felfúvódva, valahányszor szóhoz jutnak a nagy közönség előtt, egyebet sem tudnak, mint a meglévő lapokat, a létező intézményeket bírálgatni, ócsárolni. Oktalanul, szemérmetlenül tárogatják a világ elé a legbelsőbb ügyet képező kicsinyes házi bajokat s igy idegenitik el még a leghűségesebb embereinket is. A sajtógyülés nem arra való, hogy magunkat piszkitsuk le. A szervezkedő gyűlés sem ugy lesz eredményes, ha a szónok a „népszövetség" bajait vázolja rikitó szinekkel. Ily gyüge eljárás fölött csakugyan nem lehet mást tenni, mint bakamódra röhögni. Tessék megtanulni az őszinteség határait. F. Mentik a hazát. Politikai mesemondások. A mai politikai helyzet, mely folyton jobban sülyed le a teljes semmittevés felé, oly kiválóan különös esemény, hogy jogosan hivja ki maga ellen a gondolkodó emberek kritikáját, sőt a fantáziálok mesemondását is. az ártatlan gyermekek oltára, kiknek „martyriuma, őrzött ereklyéi" már az V. században itt említtetnek (1. Meistermann, i. m. 267. oldal). Tovább folytatva utunkat feljutni a Katalin-templomba, de jobbra egy rövid szük folyosón Gremonai szt. Özséb (f 422.) sirja mellett, ki szent Jeromosnak utódja lett a betlehemi kolostor vezetésében, egy barlangba jövünk, hol Paula és Eustochium közös és szent Jeromos külön sírhelyei vannak oltárrá átalakítva. Paula (f 404) és leánya Eustochium (f 419) előkelő római hölgyek, kik szent Jeromos vezetése mellett Betlehemben többekkel kolostori életet éltek. (1. S. Hieronymi Vita, M. P. L. XXII, 152. 174.) Szent Jeromos (f 420) ereklyéi később Rómába a S. Maria Maggore templomba kerültek (1. Translatio corporis S. Hieronymi. M. P. L. XXII, 237. sqq.), mig Paula és Eustochium földi maradványai elkallódtak. Paula sirját már maga a sírfelirat, melyet szt. Jeromos készített, a szt. születési barlang mellett emliti (1. Hier. Ep. CVIII. c. 33. ed. M. T. L. XXII. 906). Szent Jeromos sirját ugyancsak a szent születési barlang mellett és szt. Özsébét a templom mellett jelzi Cirill, jeruzsálemi püspök levele szt. Ágostonhoz. (Az Erasmus-féle opp. Hieronymi kiadáshoz csatolva; 1. Tobles, Betlehem in Palästina, 1849, S. 192. tum. 5.) De pontosabb helyüket a sirok a történelem folyamán a hagyományban többször változtatták. (1. Tobl. S. 189. uff.) Innét az u. n. szt Jeromos szobába jutni, falakkal szabályosan kis kápolnává kiépített . barlang. Későbbi hagyomány szerint benne lakott a szt. atya. A szent helyeket őrző Lássunk egy mesemondást! A dinasztia egyedül arra választotta ki Khuen Héderváryt, hogy ügyes választással a régi és Bécsben kedvezően ismert szabadelvüpártot hajdani nagyságában helyezze vissza a parlamentbe s ami ezzel jár, az ellenzéket szorítsa vissza az előbbi arányok határai közé. Ilyen formán mondja ezt egy előkelő mesemondó, aki a valószinüség látszatát akarván megőrizni, az előbbiekben tiszta és szinigazságot tálal fel a magyaroknak. Ami ezután következik, szintén a valószinüség látszatát viseli magán, de mivel sok új felfogást tartalmaz magában, mondjuk rá, hogy az is csak mese. Meg ne haragudjék a német! Khuen elvégezte a nagy feladatot — igy szól tovább a mese — megcsinálta a Bánffyénál is különb választást, beraktározta a sok mungót (be is sózhatta volna elővigyázatból) s azután megémelyedve a cseppet sem főúri munkától, be akarta tenni az ajtót maga után s ellépni a Gincinnatusok homályába, ismeretlenségébe. Az osztráknak azonban megtetszett a félig vak, de a fejsze fokára ütő miniszter. Meghagyta hát, hogy ha már szavazógépet csinált, pergesse keresztül azon a véderőjavaslatot is. És itt kezdődött Khuennak a tragikuma, mert mig az első feladatot, a magyarok politikai romlottságára számítva, biztonsággal fogadhatta el, a másikat kénytelenségből és meggyőződése ellenében vette a hátára. A gentry-osztály ellen. A jó nemességben megmaradt a régi virtus s még az imádott hadseregnek is odamondta: — Nem adózunk! A hadsereg pedig mindennél előbbre való s ennek a megmentésére a német vezetőség feláldozandónak vélte a nemességnek még tépetten bár, de még létező befolyását. Igy szól a mesemondás tovább és ismét sok igazságot tálal fel. Hiszen tudjuk, hogy a polgári házasság és a polgári anyakönyv is csak azért létesült, hogy igy a szabadkömivesek és a liberálisok kielégíttetvén, átengedjék az akkori katonai javaslatokat. Most más helyzet állott elő. A véderőjavaslatnak egyedüli akadályaként a gentry-ellenzék tünt föl. — Le kell törni a hatalmukat! Ez volt rá a felelet. S a legnagyobb meglepetésünkre, felülről, Bécsből jött ki a jelszó: — Meg kell csinálni az általános választójogot. A nemesség eddigi túlsúlyát megtörni a nép hatalmával. Talán a nép megadja azt, amit a szűkkeblű gentry-osztály megtagad. Bizonyos, hogy az a lépés nem volt más, mint a lehetetlenségből egy nagy lépés a bizonytalanság felé. Mert hiszen még mindig eldöntetlen kérdés az, hogy vájjon akar-e majd adni a nép, vagy Ferences testvérek naponként végeznek mindezen szentélynél körmenetet; mindegyiknél búcsúk nyerhetők. Az Üdvözítő születésével még egy hely nyert különös megszentelést, hol az angyal az örömhírt hirdette a pásztoroknak „ama vidéken". (Luk. 2, 8.) A hagyomány, a szt. születési barlang környéke földrajzi viszonyaitól vezettetve, a keletre elterülő völgyben kereste a jámbor pásztorok mezejét. Szt. Jeromos az ószövetségi Eder-torony nyájas tornyának helyével azonosítja azt és az Eder vagy Ader tornya körül nyáját legeltető Jákob és családjában (Móz. I. 35, 21.) a jámbor pásztorok előképét látja. (I. Hier. Quomast. 43; Epith. Paulae, Ep. CVII, c 10. inline, ed. M. P. L. XXII, 885. 886.) E szerint inkább a hagyomát nyosan már megállapított Eder-toronyhoz, minelőképhez kapcsoltatott a pásztorok mezejének emléke. Igy azonosította a hagyomány az Üdvözítő megkeresztelkedésénél és a zsidóknak a Jordánon való átkelésének, mint az előbbi előképének helyeit. Az Eder tornyáról ugyan tudjuk, hogy nem Betlehem, hanem Jeruzsálem mellett volt (Mich. 4, 8.), mégis a hely, hol Betlehem mellett az Eder tornyát keresték, volt a pásztorok mezejének első hagyományos helye; szent Jeromos (I. fent) és az öt követő Theodosius (530 ban; ed. Geyer, p. 150.) és Arculfus (650-ben; ed. Geyer, p. 250.) szerint a hely 1000 lépésnyire volt Betlehemtől keletnek. Igy két hely jöhet tekintetbe a vidéken az identificálásnál : a már emiitett a völgy sikján elterülő Der-Rawat vagy az ettől még a meglévőnek is a fejét kívánja. Nem szeretik mostanában a katonaságot. A választójogon azután még jobban felborult a mi politikai helyzetünk, s ebből a helyzetből, mikor a politikai pártok keretei is recsegnekropognak, csak egy jókora fölfordulás vezetheti ki a nemzetet. De vájjon nem a halálba-e? Civis. Válasz Szabó János udvardi fötanitó urnák, a ker. szociális szakosztály társelnökének. Igen tisztelt elnök ur! Az „Esztergom" 1912. évi január 1-ső számában megjelent .„Előre" cimü válaszára legyen szabad a következőkben reflektálni. Tudvalevő, hogy a kath. tanítók Jézust vallják eszményképül, akinek tanítása és munkálkodása minden izében és minden idők folyamán szociális minőségű és értékű, minek folytán a kath. tanitó hivatásában és az eszménykép által alapított egyház, valamint az állam által előirt feladataiban akár az iskola körletén belül, akár kün az életben, van-e valamely eszme, dolog vagy egy és más, ami ne volna szorosan és egész teljében szociális vonatkozású, vagy amelyet abból ki kelljen kapcsolni ? A pap, a lelkész minden működésének végcélja természetszerűleg szociálisztikus tartalmú és irányzatú: lelkész társulási szervezetében miért nem alkot külön szociális társulást, mint a mélyen tisztelt szociális szakosztály elnöke? Azonképen a törvények őre a birói kar, melynek hivatásköre ugyancsak nagy fontosságú szociális feladatok teíjesitésén nyugszik, miért nem tömörül külön is szociális szervezetbe ? •Jelentőségteljes feladatokkal van felruházva a jegyző is, aki mint ilyen ugyancsak sok tekintetben őre és előmozdítója a nép jólétének, szociális tevékenységének külön való érvényesülésére miért nem alkot szociális szervezetet? Azonképen miért nem állítanak fel az állami, a vármegyei tisztviselők, az ügyvédek, az orvosi karok? Miután nyilvánvaló és bizonyításra nem szorul, hogy a kétségtelenül dicséretes szociális tevékenységet kifejtő elnök ur által status-különitményes szervezetet alakított szociális szakosztály által megvitatandó tárgysorozatában egyetlen egy uj eszme sem található, amelyet a magyar kath. tanítóság egyetemessége a kongresszus, a százasbizottság, a Tanügyi Tanács ne propagált volna és azok közül már is sokat eredményesen : tulajdonképen mi tette szükségessé a szociális szakosztálynak olyképen való létesítését, amely magán hordja a kiválás jellegét? Mert az is kétséges, hogy a szociális szakosztály vezetősége egy csapásra mindent elérjen! egy tiz percnyire még keletnek a hegylejtőn fekvő Khirbet Siar el Ghanem vagyis „az akol romja." Az Eder-torony egy valószerű helyének jobban megfelel a hegy lejtője, mint a völgy sikja. Igy a mai Khirbet Siar el Ghanemnél kereste az Eder-torony és a pásztorok mezejét a régebbi hagyomány. Arculfus emlit (650-ben, ed. Geyer, p. 200.) itten egy ujonan épített templomot, a három jámbor pásztor sírjával. Siar el Ghanemnél csakugyan találtak egy régi háromhajós templomtól származó romokat; alatta barlangokat, egy három siros sírboltot, a jámbor pásztorokét (?) Ez a templom is a VII. században pusztulhatott el sok mással, a perzsa beözönlés alkalmával. A templom nem lett többé felépítve, a hozzáfüződő hagyomány pedig átvitetett a völgy sikján elterülő Rut kolostorhoz. Ettől kezdve itt keresték Eder tornyát és a három jámbor pásztor sirját is (v. ö. Tobler, Bethlehem in Palästina, St. Gallen, 1849, S. 258 uff.), mint azt fentebb is láttuk. Khirbet Siar el Ghanem a Ferencesek birtokában van és készülnek azt újra felépíteni; siker vezesse e törekvést Isten dicsőségére, a „Gloria in excelsis* .— mint a középkorban mondták — helyén. Az Üdvözítő egyptomi meneküléséhez fűződő legendával a hagyomány még egy barlangot szentelt meg, ez a tej barlang, 10 percnyire a szent születés barlangjától délkeletnek. A középkori hagyomány szerint a boldogságos Szűz a menekülés közben a kisded Jézussal betért egy barlangba; anyatejének egy cseppje a barlang aljára esett, tőle az egész megfehéredett és pora csoda-